Ezzel a filmmel is sikerült éveket várni, de hozzá kell tegyem, a Nulladik típusú találkozások óta parázok, hogy egyszer eljönnek értem a kis zöldek, és jól megszondáznak. Amúgy ha erre hajlamos vagy, az alien feltűnése akár még fosatós élmény is lehet, de persze csak pár másodpercig, hiszen egy ekkora gyökéren csak röhögni tud az ember. Amúgy meg barátságos, jó fej, azt kell mondjam, az egyik legjópofább CGI-karakter Shrek óta, ráadásul emlékezetes is. Az meg külön jó pont, ahogy az E. T.-nek állandóan odaszúrogatnak. Hiszen Paul sem akar mást, csak végre haza menni. Ebben lesz segítségére a két geek arc, akik Edgar Wright Cornetto-trilógiájából léptek ki, de ugyanolyan marhák, mint voltak.

Megint az a helyzet, hogy a bennfentesek fognak rajta leginkább szórakozni. Mármint, ha utálod a sci-fit, a filmben előforduló poénok felét se fogod vágni. Ha viszont szereted, netalán Star Trek- vagy Star Wars-fan vagy, akkor már garantált a szórakozás. Ha pedig te is akkora geek vagy, hogy elfolysz, ha jön a San Diegó-i Comic Con, akkor ez a te filmed. Mert minden egyes perce karikíroz valamit, már a kezdő képsorokban is, ahol az orkok tolakodnak a zebrán, de maga a Comic Con-os rendezvény is hatalmasra sikeredett, megkoronázva egy unott íróval, aki leszarja magasról ezt az egész életérzést, csak a pénzért jár ki. Ezeket a helyzeteket is igazán az fogja élvezni, aki már maga is tapasztalt ilyet – igen, jelen sorok írója már tapasztalt.

Azután ott van az a temérdek poén, amely pedig abból fakad, ahogy ezekre a dolgokra a „normális" hétköznapi emberek reagálnak, vagy hogy lépten-nyomon homokosoknak hiszik a duót. De kapunk egy kis talpas paraszt hozzáállást is – ugye, Texas, Arizona, meg Új-Mexikó területén kalandozunk, hiszen az eredeti úti cél a legendás 51-es körzet lett volna. És mindezt nyakon öntik a bigott vallásosság kontra evolúciós elmélet ütköztetésével. A történet kimerül egy road movie-ban – bár az ilyenek többnyire hálás filmek, mert jó esetben folyton történik bennük valami, ami nem hagyja, hogy leüljenek az események –, de mégis annyira fergeteges lesz, amint a páros összefut Paullal – a kis gyökért Seth Rogen szinkronizálta az eredetiben, tulajdonképpen megint magát adta –, hogy maximum azok fanyaloghatnak a minőségen, akiknek Pegg és Frost neve már csak akkor jó, ha Wright rendezi őket.

A páros persze tökéletes működik itt is, bár most szó sincs arról, hogy egyikük játszaná a karót nyelt karaktert, másik meg a gyökért: itt mindkettő gyökér. De persze a főszereplők mellé kellenek nagyon jó mellékalakok is: Jason Bateman megformálásában kapunk egy jó kis Men in Black-kikacsintást, Kristen Wiig pedig igazán aranyos a buzgó keresztényből hirtelen káromkodós, narkós ribanccá vedlett Ruth szerepében. Ahogy azt ilyenkor kell, kapunk még pár cameót is, de az ő neveiket nem írom le, mert azzal csak rontanék az élvezeti faktoron. Fedezzétek fel saját magatok.

A történetet ezúttal is Pegg írta, de társírónak Wright híján becsatlakozott Frost is – neki ez az egyetlen forgatókönyve, de ezek szerint megpróbálkozhatna többel is. A rendező pedig Greg Mottola, aki leginkább a Superbadről vagy a Kalandparkról juthat az egyszeri néző eszébe.

Összességében egy remek filmet kapunk tehát nagyszerű zenékkel, ütős poénokkal és utalásokkal. Talán a nagy etalonhoz, a Galaktitkos küldetéshez nem nő fel e téren, de jó pár egyéb hasonszőrű filmet – Evolúció, Fanboys – játszva leköröz. Szóval ha csak röhögni akarsz pár jóízűt, nyugodtan nézd meg, akár lefekvés előtt is, de ha te vagy a célközönség – értsd: szereted vagy egyenesen élsz halsz a sci-fiért –, akkor a Paul a te filmed, amit vétek lenne kihagyni, csak mert egyszer kiskorodban megszondáztak az űrlények. Én pedig most megyek, csinálok egy kávét, és eszem hozzá pár bagelt.

Ha tetszett a bejegyzés, lájkolj minket a Facebook oldalunkon!