A Sin Cityvel még jóval a bemutatója előtt, egy Filmvilág cikkben találkoztam először. Képregényre festett mozi, ezt írták róla. És igazuk volt. Frank Miller történetei egyértelműen az amerikai bűnfilmek sablonjaival játszottak, de nem csak erről volt szó. A képregény kockáinak szemszöge, és hatásmechanizmusa egyértelműen filmszerű volt. Ha ezt a képregényes filmszerűséget visszaadaptáljuk a filmre akkor egy olyan egyedi, groteszk, semmi máshoz sem hasonlítható elmebeteg remekművet kapunk, mint a 2005-ös Sin City.

A keresztapa (1972)

„Leave the gun, take the cannoli.”

Az első rész egy csodálatos remekmű, nem győzöm hangsúlyozni, hogy minden idők legjobb filmjének tartom, az egyetemes filmtörténet csúcsteljesítményének, amiben egyszerűen minden tökéletesen összejött. A legjobb színészek nyújtották a lehető legjobbat magukból, Marlon Brando ikonikus szerepe felejthetetlen, Al Pacino átváltozása úgyszintén, Robert Duvall, mint hűséges ügyintéző, és James Caan, mint a forrófejű Sonny egyaránt emlékezetes figurák. Nem véletlen, hogy kb mindenkit Oscarra jelöltek közülük.

Március 19-én ismét megrendezésre kerül a nagy Tokaji kóstoló. A rendezvénynek idén is a Corinthia Hotel Budapest biztosítja a helyszínt. Magyarország legnagyobb tokaji kóstolóján közel 80 pincészet és 20 egyéb kiállító várja majd a kóstolóra érkezőket. A borra szomjas vendégek a kiállítótérben kínált borokon kívül, az Aszú teremben nyugodt körülmények között kóstolhatják a tokaji borkínálat csúcsán lévő kizárólag öt- és hatputtonyos aszúkat.

A 2. Magyar Filmhét kiemelt eseménye volt, amikor az idén elhunyt Zsigmond Vilmosra emlékeztek, a Fekete Dália című filmmel, így teszünk mi is. Isten nyugosztalja a zseniális operatőrt. FIGYELEM, a következő blogbejegyzés illusztrációi nemcsak meztelenséget ábrázolnak, de felkavaróan brutális képeket is tartalmaznak, megtekintésüket kizárólag 18 éven felüli, erős idegzetű olvasóinknak ajánljuk, akik nem esznek éppen.

Önnek is elege van az Európába özönlő arab invázióból? Mérhetetlen haragot és dühöt érez az ártatlan civilek párizsi legyilkolása miatt? Szeretné látni, hogy ezeket a tehetetlen liberális, tökölődő vezetőket egymás után robbantják fel a limuzinjaikban? Szeretné látni különösen Angela Merkelt, ahogy öt centiről lövik fejbe? És szeretné látni, ahogy több száz arabot lemészárol a nyugat jelenkori védelmezője? Micsoda? Dehogyis az USA, Gerard Butler! Nos, ez esetben a London has Fallen garantáltan tetszeni fog Önnek!

Vagy inkább: Te jó isten! Kutyapokalipszis a fővárosban.

Valószínűleg a kritikusok fele idézni fog majd A kis hercegből, miért épp én maradjak ki a sorból? "Jól csak a szívév..." hopsz, ide nem is ez illik... Szóval: "Te egyszer s mindenkorra felelős lettél azért, amit megszelídítettél" - nagy igazság. Mundruczó Kornél kutyás filmet forgatott nemrégiben fővárosunkban. Szép vállalás, érdekes koncepció és nem mellesleg nem kis munka lehetett több száz ebbel felvenni a jeleneteket Budapest kihalt utcáin. Az első képek alapján is lehetett már sejteni, hogy itt bizony egy igazi különlegesség van készülőben.

Hát akkor következzék egy vallomás, vagy ahogy a manapság divatos ezt mondani: egy "coming-out" tőlem, nektek. Sokan sejthették már, igazából sosem volt titok. Az asszony sem bírja felfogni, pedig már jó ideje ez a helyzet velem. Néha, ha társaságban előjött a téma, elkezdtem furcsán viselkedni, mert kényelmetlenül érintett a dolog. Most már érteni fogjátok, hogy miért. Azonban végre itt a remek alkalom, hogy kiadjam magamból: nem szeretem a magyar filmeket. Továbbra sem. De ahogy észrevettem, nem vagyok egyedül ezzel...

Nem szeretem az utóbbi években (ehh... rendszerváltás óta?) született magyar filmeket. Itthon a szakma már rég nem szakma, hanem inkább bebetonozott pozícióban ülő tehetségtelenek gyülekezete, akik nem haladnak a korral és mindig találtak okot arra, hogy elköltsék valamilyen "szerzői" filmjükre a magyar adófizetők pénzét. De majd most... Andy bácsi színre lépésével úgy tűnt, lesz valami változás, míg nem megnéztem A nagy füzetet - mert egy csapásra szertefoszlott minden naiv gondolatom. Ez még mindig ugyanaz a sz*r - jegyeztem meg magamban.

A március első hétvégéjén megrendezésre kerülő Konyhakiállításon olyan bútor-, gép- és eszköz újdonságokkal találkozhatunk, melyek nem csak trendik és gyönyörűek, de mindennapi kényelmünket is szolgálják, és még élvezetesebbé teszik az otthoni főzés élményét. A kiállítás 2016. március 4-5-6-án várja az érdeklődőket a Budapest Sportarénában.

Bár Lisztes kolléga értekezett már a filmről a bemutató idején, nekem is írhatnékom támadt róla.

A magyar film feltámadt hamvaiból. Remélem azért majd ennél többet is ki tudunk izzadni magunkból. Nem mintha nézhetetlenül rossz lenne ez a mozi, sőt néhol meglepően szórakoztató. És még ha el is tekintünk attól, hogy mennyire utálom a romantikus komédiákat, még akkor sem jobb a helyzet.

Most ömlengjek megint egy egész bekezdést arról mennyire szarban van a magyar film? Nem fogok. Ha valamit párhuzamba lehet állítani az országban: szar film = szar foci. És lehet egyszer egyszer odatesszük magunkat. Megverjük a Grashoppert, csinálunk egy Taxidermiát, de ezek az ordító kivételek, amik erősítik a szabályt. A legtöbb film amit magyarok csinálnak, mocsok szar. Nem hogy mozit vagy pénzt érdemelne. Hülye történet, hülye dramaturgia, nevetséges kameramozgás, beállítások, nulla utómunka, tévéfilmes feeling, ha meg sponzorok is vannak, nálunk nem az MPAA-t meg a Dolbyt teszik ki, hanem a Parmalattól kezdve az Ambipurig mindet, ami akár csak egy fillért is adott a közös kasszába. Szóval amikor mindenki fel akarta vágni az ereit, hogy állambácsi elzárta a perselyt, én tökre örültem neki, ezentúl nem lesz olyan sok szar magyar film. Mert ilyenekre nem kell pénzt herdálni. Nem, nem kell. Presztízsből sem. Folytatni lehetne szar magyar sorozatokkal, meg oktató filmekkel, egy idő után csak maradna valami érték. És tényleg azt hittem elindul a fejlődés. A Nejem, Nőm, Csajom már csak simán rossz volt, de nem gázosan rossz, ahol bújni kell, hiszen magyar vagy, és ezt egy honfitársad komolyan gondolta. Jó, nem húzom tovább, mert így is három hónapot adtam neki. Nézzük ezt a nagy füzetet.

Azt hiszem, én vagyok az egyetlen filmkritikus, aki azután látta a Saul fiát, hogy MÁR megkapta az Oscart. Sokat egyébként nem is írnék a történetéről, Lisztes már amúgy is írt egy kritikát, amely inkább erre az aspektusra koncentrált. Most mit mondjak, fél éve már azzal idegeltem a környezetemet, hogy a Saul fia Oscarját még Isten se veheti el, és még ha nincs is igazam, akkor is megérte... de igazam lett... már megint... csakhogy még több barátot szerezzek. Van, amikor megszáll az ihlet, hát ez van. De emiatt nem is tudtam izgulni az Oscar-átadón, örülni viszont annál inkább. Végre, végre, 34 keserű év után, ismét büszkék lehetünk arra, hogy magyarok vagyunk. Egyetlen téma tudta volna lenyomni Sault meg a fiát, ha jön egy élelmes rendező, és gyorsan készít egy gusztustalanul szenvelgős drámát mondjuk egy szír anyáról, aki elcaminózik Berlinig, és nyomon követhetjük a tragédiáját. De véleményem szerint ezek a filmek legkorábban idén születhetnek meg. Szóval a Saul fia nemcsak egy baromi jó és erős film, de jókor is jött, mint egy magabiztos kisdiák, csengetés előtt egy perccel.

Ezt a filmet az Rtl-Klubnak köszönhetem. Amikor megnéztem éppen 17-18 lehettem, nagyjából úgy mint a film főhőse Basquiat. Tele tett vággyal, elszántsággal, törekvéssel, és egy álommal, hogy felfedeznek, mint nagy írót, és annyi pénzem lesz, hogy a csövön kifér, és persze ami ennél is fontosabb, ismert, elismert, és sorolhatnám. Ebből a szempontból, - bár a főhős személyisége iszonyatosan távol áll tőlem, ráadásul ugyan mi közöm nekem egy néger-kreol raszta csávóhoz? - egy személyes filmről beszélhetünk. Mert egy olyan korszakról szól, amikor az ember ki akar tűnni a szürke tömegből.

Idén harmadik alkalommal rendezi meg a Winelovers az év legrangosabb hazai „boros” eseményét, a Magyar Borok Bálját.