Úgy utálom, ha én vagyok a fanyalgó. Amikor mindenki csak dicsér egy filmet, minden kritika áradozik, magas az IMDB-pontszám, szóval a csillagok összeállnak. És mindig van egy idióta, aki az árral szemben úszik, és csak azért is lehúzza a filmet. Hát sajnálom, de most én leszek az idióta. Ja igen, és SPOILERes is leszek.

Vendégkritika következik.

Ismét egy Transformers, IMAX 3D, kegyetlen látvány ígérkezik. Hát, igen, ebben nem is csalódtam, ez a film ebből a szempontból tényleg ütősre sikeredett. Sajnos azonban ez a legjobb dolog, amit elmondhatok róla.

A Disney-rajzfilm egy külön fogalom. Már a jó öreg Waltot is sokat kritizálták azért, mert mindegyik történetet ugyanabban az édeskés stílusban rajzoltatta meg, és ez a módszer az örök gyerek halála után sem változott meg. Az utolsó rajzfilm, amelyhez még köze volt, a ’67-es A dzsungel könyve a mai napig klasszikus. A Micimackó első epizódjánál szintén közreműködött, viszont a másik kettőnél már nem, és ezt a hármat csak utólag fűzték össze mozifilmmé. A cég nem igazán találta a hangját az öreg Walt halála után a ’70-es években, az évtized végén pedig egyik vezető animátoruk, Don Bluth az egész csapatával együtt faképnél hagyta a céget. A ’80-as években elkészítette a fantasztikus Őslények országát, ami röhögve lepipálta a Disney akkori Olivér és társai című rajzfilmjét. A kritikusok ráadásul megjegyezték, hogy az Őslények országa sokkal „disneysebb” volt a Disney filmjénél.

Tizensok évvel ezelőtt a tv2 esti műsorsávjában láttam ezt a klasszikussá nemesedett neonoirt, és rögtön a rajongója lettem. A karakterek kidolgozottsága, a történet rabul ejtő komplexitása szenvedélyesen magával ragadott, mellesleg egyértelművé tette számomra, hogy könyvadaptációról van szó. Persze az csak most, a regény elolvasása után derült ki, hogy a film olyan szinten leegyszerűsítette a cselekményt, hogy emiatt szinte teljesen külön lehet kezelni a két műalkotást. ÁTKOZOTTUL SPOILERES.

A spanyol játékokat még tíz év után se tudom hova tenni. Filmes téren általában azt vontam le, hogy kb. olyan szinten állnak mint mi, néha sikerül valami nagyot durrantaniuk, de többségében leginkább saját maguk értik az egész művészetüket, így maguknak készítenek filmeket. Játék terén viszont a magyarok fényévekkel lekörözik őket, hogy az animációkról, CGI-ről ne is beszéljek, ebben közrejátszhat, hogy míg aktívan készítettünk rajzfilmeket azok is mind világhírűek voltak. A leghíresebb spanyol játék kétségtelenül a Pendulo készítette Runaway ami viszont egyértelműen túlértékelt játék. Adott helyen majd értekezem róla, nagyon érik neki egy vizes lepedő. 2011-ben pedig napvilágra került a most tárgyalt UNepic, ami egészen parádés, de persze a lelkesedés itt is leginkább csak az első harmadig tartott.

FIGYELMEZTETÉS!

A bemutatott játék erőszakot, brutalitást, vért, agyvelőt, beleket, szexuális tartalmat és rengeteg káromkodást tartalmaz. Így kipróbálását kizárólag 18 évet betöltötteknek, vagy azon felülieknek tudom ajánlani.

Kicsit meglepődtem, hogy ilyen korán lesz ismét moziéjszaka a Corvinban, a tavalyit még augusztusban tartották, de állítólag idén kettő is lesz, úgyhogy örülünk. Amint megláttam, szóltam a haveroknak, egyedül Lisztes kolléga volt vevő az ötletre. Szinte pont fordítva láttuk a filmeket, úgyhogy az elején azt hittem, hogy nem lesz sok közös vetítésünk az este folyamán. A kínálat sem tűnt elsőre túl fényesnek, volt egy rakás régebbi film, meg egy másik rakás, amit már láttam, új alkotásokban viszont sajnos nem tobzódhattunk.

Az elmúlt évezred utolsó éve legendásan jó volt filmek szempontjából. Azóta sem sikerült megugrani, sőt az a kiemelkedően magas színvonal a bányászbéka segge alá merült. Olyan filmeket láthattunk, amelyek a szakma csúcsát jelentik, mert nem csak elgondolkodtatóak, hanem rendkívül szórakoztatóak is voltak egyben. És miért jön ide 1999? Az ok egyszerű: akkor még általában eltelt jópár hónap az amcsi és a magyar mozipremierek között (ezidőtájt még a Star Warsra is várnunk kellett 4 hónapot). Emiatt rengeteg film átcsúszott az itthoni mozikban 2000-re, így elfeleződött ez a töménytelen mennyiségű jó film, viszont panaszra azért finoman szólva sem lehetett okunk.

Meséltem már, hogy van nekem egy szigetecském? Valahol az isten háta mögött, nem nagy, de nem is olyan kicsi, hogy pár nap alatt fel lehessen térképezni minden titkát. Ide kerül mindenki előbb-utóbb, aki nagyon az agyamra megy – pár kommentelőnek már bérelt helye van, és egy egyszeri odautazásra szóló jegye. Eredetileg furmányosabban akartam megoldani az ottlét mizantrópiáját, de a Klei Entertainment sokkal kézenfekvőbb verzióval állt elő... És biztosíthatok mindenkit, hogy ezúttal a végeredmény haláli lesz.

Ismét egy olyan film, ami többet érdemelne annál, mint ami jutott neki, hiszen a gyér számú, mainstreamen túllátó filmrajongókat leszámítva mifelénk alig hallott róla valaki. Az igaz, hogy az összes valamit számító szakkönyvben ott van feltüntetve, mint az egyik első japán klasszikus, de a bemutatására sosem került sor nálunk, még a művészmozik hálózatába se jutott be.  Igaz ami igaz, merész forgalmazó kell hozzá, hogy közönség elé vigyék, mert a mai ízlésvilágba végképp nem illeszkedik. Kevesen tudják, hogy a Japán első filmes aranykorszaka meglehetősen korán volt, az 1930-as évtizedben. (Igen, jóval Akira Kurosawa sikerei előtt.) Ekkor olyan szerző és rendező nemzedékük jelentkezett, akik ugyan jellegzetesen helyinek számítottak, de művészi eszköztárukban méltán állíthatóak a nyugati világ akkori legjobbjai mellé.A sajnálatosan rövid életű Sadao Yamanaka közéjük tartozott. Yasurijo Ozu, Kenji Mizoguchi és más, mára közismertté lett rendezők kortársa volt, de neki kevesebbet juttatott az élet. Mindössze 29 évet élt. Bár a némafilmjeit is számolva 24 mozit rendezett, csak kevés maradt fenn belőlük. A 2.Világháború vihara a filmművészetet sem kímélte. A "Tange Sazen and The Pot That Worth A Million Ryo" kiváló humorú mozijáról az Ázsiafilmen van ismertető. Ezúttal a rendező drámai oldalát ismerhetjük meg. A most taglalásra kerülő filmje volt az utolsó az életművében. Pont a mozikba kerülése napján vonult be a Japán Császári Hadseregbe, majd nemsokára elvitte a vérhas a mandzsúriai fronton. A felkelő nap országa szegényebb lett egy tehetséges művésszel.

Köszöntök ismét mindenkit történelmi – immáron – sorozatom harmadik részében, amely tulajdonképpen csupán a második boncolt film befejező epizódja. Ha valaki esetleg lemaradt volna az előzőről, és rögtön ezt olvassa, annak szólnék, hogy ebben az ismertetőben a Nagy Sándor harmadik vágását, a Final Cutot elemzem a film sajátosságaira tekintve viszonylag spoilermentesen. Nem árt tudnia továbbá, hogy az előző részben megtárgyaltuk Nagy Sándor gyermek- és ifjúkorát, a részleteket, melyeket bemutatott a film, és néhány hiányzó momentumot. Szóltam a különböző verziókról is, a teljes írás itt található. A továbbiakban pedig lényegében azt a bő tíz évet mutatom be, mely Nagy Sándor Hellészpontoszon való átkelése és halála között történt. Ha pedig az írástól kedvet kaptál további történelmi filmbemutatókra, ajánlom a Mennyei Királyság rendezői verzióját bemutató művemet, és persze mint mindig, ha újonc vagy, és esetleg eddig nem tetted volna meg, lájkold be oldalunkat, a Filmbookot.

Megszegve a klub első és második számú szabályát, ezúton kihirdetjük, hogy június 18-tól újra a hazai mozikba kerül az ezredforduló kultfilmje, a Harcosok klubja. David Fincher látomásszerű rendezése Edward Norton és Brad Pitt zseniális alakításával, digitálisan felújítva, feliratos és szinkronizált verzióban is látható lesz a mozivásznakon. Budapesten a Corvin és a Művész mozikban, országszerte 18 további helyszínen, a megyeszékhelyek többségén vetítik. A filmet Budapesten az első hetekben kizárólag a Budapest Film Zrt. mozijaiban láthatja a közönség: a Művész moziban feliratos, a Corvin moziban feliratos és szinkronos változatban is.

A Pannonia Entertainment jóvoltából 3 db páros jegyet sorsolunk ki a film premier előtti díszvetítésére, amely 2015. június 9-én kedden 20:30-kor Corvin Mozi Karády termében veszi kezdetét. A feltételekért kattints a tovább gombra!