Köszöntök ismét mindenkit történelmi – immáron – sorozatom harmadik részében, amely tulajdonképpen csupán a második boncolt film befejező epizódja. Ha valaki esetleg lemaradt volna az előzőről, és rögtön ezt olvassa, annak szólnék, hogy ebben az ismertetőben a Nagy Sándor harmadik vágását, a Final Cutot elemzem a film sajátosságaira tekintve viszonylag spoilermentesen. Nem árt tudnia továbbá, hogy az előző részben megtárgyaltuk Nagy Sándor gyermek- és ifjúkorát, a részleteket, melyeket bemutatott a film, és néhány hiányzó momentumot. Szóltam a különböző verziókról is, a teljes írás itt található. A továbbiakban pedig lényegében azt a bő tíz évet mutatom be, mely Nagy Sándor Hellészpontoszon való átkelése és halála között történt. Ha pedig az írástól kedvet kaptál további történelmi filmbemutatókra, ajánlom a Mennyei Királyság rendezői verzióját bemutató művemet, és persze mint mindig, ha újonc vagy, és esetleg eddig nem tetted volna meg, lájkold be oldalunkat, a Filmbookot.

6. Titkosított filmanyag...

Philipposz halála után a poliszok rögvest lázadozni kezdtek, de végül mivel nem volt elég erejük, így hallgattak Korinthoszra, ahol a főtanács gyorsan megerősítette Alexandroszt, hogy természetesen őt tartják a legfőbb hadvezérnek. Az eseményre rengeteg bölcs és filozófus is ellátogatott, de Sándor hiányolta Diogenészt, a cinikust, így felkereste. Amikor megkérte, hogy kíván-e tőle valamit, az öreg bölcs csak annyit szólt: „Ne álld el előlem a napot.” Diogenész egy érdekes fazon lehetett, mai napig vitáznak arról, vajon zseni vagy csak egy magának való idióta volt-e? Ugyanis két ilyen bölcs mondás közt gyakran az agorára rohant, hogy látványos onanizálásba kezdjen, máskor meg amikor maga köré hívta az embereket, azok pedig a hőn áhított tudás után szomjazván köréje sereglettek, a botjával vert végig rajtuk, hogy ő az embereket hívta! Vele kapcsolatban jegyezte meg Sándor: „Ha nem lennék Alexandrosz, Diogenész lennék.”

Ugyanez év őszén Alexandrosz, miután mind a makedónok, mind a görögök támogatását elnyerte, máris azt kereste hol háborúzhatna, így nekiindult a Balkánnak, ahol már az ókorban is mindig zajlott az élet, és hadjáratot vezetett Trákiába, valamint Illyriába. Több se kellett az otthoniaknak, pikk-pakk kitalálták, hogy Sanyit meggyilkolták. Az athéni népgyűlésen a rémhírt még egy látó is megerősítette, aki azt állította, hogy látta a halott Alexandroszt. A makedón elnyomás iránt leginkább lázadozó polisznak, Thébainak ennyi elég is volt: gyorsan szövetségre lépett III. Dareiosz királlyal, és kilépett a korinthoszi szövetségből. Szerencséje azonban nem volt, hiszen – talán nem árulok el vele túl nagy titkot – Alexandrosz nagyon is élt, és ahogy értesült a felkelésről, tizenhárom napos erőltetett menetben Thébai alá masírozott.

Itt felajánlotta a városnak, hogy térjenek vissza a szövetségbe, de Thébai hallani sem akart erről. Sanyinak – tudván, hogy hosszú hadjáratra indul – példát kellett statuálni, hogy elejét vegye a további lázadozásoknak. A csatában 6000 lakost mészároltak le, az életben maradt 30 000-et eladták rabszolgának, a várost pedig a templomok és a már említett Pindarosz házának kivételével hősünk a földig romboltatta. Ha más nem is, azért ez a jelenet megért volna egy megfilmesítést, hiszen egész sok mindent tükröz. Csak azt nem, hogy Sándor egy picsogó kis pöcs lett volna, aki az anyja nélkül kettőt nem tud lépni.

Ha valaki nem olvasta volna jól, nem azt kell érteni, hogy később a lakosok visszaköltöztek és újjáépítették a legendás várost. Thébai ekkor szűnt meg létezni mint polisz. Athénnek már szerencséje volt, mert Alexandrosz tudta, hogy nemcsak azt kell megmutatnia, hogy kegyetlen is tud lenni, de azt is, hogy megbocsátó, így végül megkímélte a várost, amely az egyik legnagyobb támogatója lett a perzsa hadjárat során. Arisztotelész is arra intette, hogy legyen elnéző az athéniakkal, akik úgy hálálták meg a filozófus óvó szavait, hogy Nagy Sándor halála után ki akarták végezni őt. Említettem már, mennyire rajongok a demokratikus Athénért?

Ha én rendeztem volna ezt a filmet, mindenképpen A rettenthetetlen dramaturgiáját követtem volna, Granikosz, Isszosz, Gaugaméla. Lássuk, hogy is zajlott ez a három nagy csata!

Granikoszra i. e. 334. májusában került sor. Sándor homogén serege ekkor még nagyjából 65 000 makedónból és görögből állt, valamint trákiai csapatokból. Ebből 15 000 volt a gyalogság létszáma, melynek egyik egysége, a pezetairoszok – jelentése: gyalogos társ – mint nehéz gyalogság a phalanx alapját képezte, hat egységre bontva. Ide elsősorban csak szabad, földbirtokkal rendelkező makedónokat soroztak be. A phalanx kialakulása gazdasági okokra vezethető vissza, minthogy a növekedő hadsereg kiállítása megkövetelte a közrendűek sorozását, és nekik nem tellett lóra. Szolgálatukért fizetséget kaptak, 25 drachmát, valamint amennyiben életben maradtak a hadjáratok végéig, a szerzett területekből földadományt. A makedón phalanx jelentősen különbözött a görög – a 300-ban látható – elnyújtott phalanxtól. Az újítások II. Philipposznak köszönhetőek, aki görögországi rabsága alatt elleste és tökéletesítette ezt a harcmodort.

Egy phalanx 256 emberből állt, 16 embernyi mélységben és 16 embernyi hosszan. Ezek az egységek szinte sosem támadtak frontálisan, hanem könnyű manőverezésüknek hála, általában bevárták az ellenség támadását, és áthatolhatatlan lándzsaerdejüknek köszönhetően megállították a rohamot. Ebből a phalanxból fejlődik tovább majd az, amit a római korban láthattunk. A tényleges harc az első három sorban zajlott, így aki odakerült, nagyobb eséllyel halt meg. Ha szabad makedónnak születtél, máris jelentkezhettél pezetairosznak, ami számodra előrelépést jelentett, a másik oldalon pedig ott volt, hogy előbb-utóbb úgyis meghalsz, valószínűleg nincstelenül. Így a makedón hadseregben harcolni olyan megtiszteltetést jelentett, ami gyorsan növelte a gyalogság létszámát: már Philipposz idejében 10 000-ről 30 000-re növekedett, ami egyben növelte az ütőképességét, de ugyanakkor a kiadásokat is, hiszen ennek fenntartása évente már 750 000 drachmába került, szóval nem csupán a bosszú miatt indulhatott meg a gazdagságáról messze földön híres Perzsa Birodalom elleni hadjárat.

A pezetairoszok sokkal könnyebb és kisebb pajzsot viseltek, valamint 4-7 méteres szarisszákra cserélték a rövid lándzsákat.  "Béke az, amikor nagyobb botod van mint az ellenségnek." Ez a filmben egész parádésan néz ki, kisebb taps is jár érte, ott látható micsoda tűpárnává válhatott egy ilyen egység - habár annyit megjegyeznék, hogy a szarisszákat szét lehetett szerelni a könnyebb hordozhatóság érdekében, és csak csata előtt rakták őket egybe, szóval nem lépten-nyomon a magasba tartva járkáltak velük. A hat egység vezetője Perdikkasz, Kraterosz, Menealosz, Koneosz, Amüntasz, és Philipposz volt, közülük az első kettő szerepel a filmben. Hely hiányában eltekintek részletes elemzésüktől, lévén a filmben vajmi keveset szerepelnek, legyen elég annyi, hogy mindketten a diadokhoszok - Nagy Sándor birodalmán marakodó hadvezérek - közé tartoztak és mindketten a később kialakult konfliktusokban estek el. Kraterosz barátja ellen vívott csatában halt meg, Perdikkaszt pedig saját emberei mészárolták le a sátrában amikor éppen Ptolemaiosz ellen harcolt. Utóbbinak adta Sándor pecsétgyűrűjét azzal az utasítással, hogy vigye el Karterosznak, ebből egyes történészek arra gondolnak, hogy őt akarta Sanyi utódjául. A sors iróniája, hogy a kratisoi azt is jelenti "a legerősebb", szóval elképzelhető, hogy Sándor inkább erre gondolt, Perdikkasznak mindenesetre jobban tetszett ez a magyarázat...

Kraterosznak ezenkívül egy fontos jelenet jutott, amikor az emberek majd lázadoznak Indiában, ő intéz beszédet Sándorhoz. Kraterosz mindig is arról volt híres, hogy még a messzi keleten is a végsőkig ragaszkodott a makedón szokásokhoz. De ez a beszéd több szempontból sem pontos. Egyrészt a lázadási jelenet két különböző lázadás összevonása, az egyik amikor Indiában nem akartak tovább menni már az emberek, a másik pedig, amikor kiderült, hogy Alexandrosz hazaküldi a veteránokat, és ázsiai katonákkal helyettesíti őket - akik akkor már hűségesebbek voltak hozzá. Ebben a lázadásban Sanyi kivégeztette a főkolomposokat és csírájában elfojtotta, míg az Indiainál három napig nem jött ki sátrából, magyarán szólva duzzogott mint egy kölök. Ott csak azért nem tudott már kivégeztetni senkit, mert a parancsnokai is ellenezték a továbbvonulást. Igaz itt meg kell említeni, hogy a két lázadást különválasztja a Final Cut, de nem igazán egyértelműsíti. Másrészt a Beasz folyó partján kitört lázadásban Kraterosz szájába sok hülyeséget adtak, említi, hogy Szkíthiában, az Oxosz folyó partján sokan meghaltak - a filmben nem mutatják, de ez egy utalás az Alexandrosz elleni utolsó lázadó hadúr, Szpithamenész elleni hadjáratra. Róla majd a későbbiekben még értekezem. Kraterosz arról is beszél, hogy "elefánt szörnyekről" hallanak szóbeszédet, ekkor már bőven túl vagyunk Gaugamélán, ahol a makedónok először találkozhattak harci elefántokkal. Harmadrészt Kraterosz négyszemközt beszélt Alexandrosszal a sátrában.

A pezetairoszok mellett a gyalogságot alkották a hüpaszpisztészek is, melyek válogatott harcosokból álltak, egyaránt tudtak támogatás nyújtani a lovasságnak, a könnyű gyalogságnak, valamint a phalanxoknak. Természetesen a filmben, hogy ne legyen kavarodás, csak phalanx és lovasság létezik.  A nehéz fegyverzetű lovasok - hetairoszok - kivétel nélkül makedón és görög előkelőkből álltak, létszámuk nagyjából 1800 fő. Pajzsot nem hordtak, lándzsával és hajlított élű karddal rendelkeztek. Sisakot, lábvértet, vállvértet, mellvértet viseltek, a lovakat takarókkal fedték le, hogy valamennyire védve legyenek. Területi alapon szerveződtek, a Makedón Királyságban lévő nyolc kerület egyenként 2-300 lovast kellett kiállítson, így számuk maximálisan 2400 lehetett. A legnagyobb birtokokat ők kapták, így a leghűségesebb egységét képezték a hadseregnek. A nyolc egység önállóan mozgott a csatatéren élükön egy-egy hipparkhosz állt. Külön álló egységet alkottak a prodromoszok, a könnyűlovasság melyek feladata elsősorban a felderítés volt. A lovak a filmben patkókat viselnek, ezt már a Mennyei királyság alatt is említettem, hogy helytelen, hát még 1500 évvel korábban, ekkoriban a lovak ha viseltek is bármiféle lábvértet az csak bőrből lehetett. De ezt csak zárójelben jegyeztem meg, mert a lovasság ábrázolása véleményem szerint autentikus, legalábbis tisztelni kell, hogy kengyelt nem láthatunk.

Ezen kívül a hadseregben könnyű gyalogosok, íjászok, zsoldos csapatok is helyet kaptak, nem beszélve az irreguláris egységekről, melyekbe szolgák, hordárok, fegyverhordozók, hajcsárok és minden egyéb beletartozott akik Alexandrosz hadseregét ellátták, hogy bármikor bevetésre készek legyenek. Summa summárum, nagyjából 65.000 emberről beszélhetünk Alexandrosz egész hadnépét tekintve.

Na most egy ekkora sereget logisztikailag nagyon durva ám vezetni. Éppen ezért nem volt véletlen mikor indulnak hadjáratra, és merre, hogy útközben betakaríthassák a gabonát, ennek megtervezésében Sándornak akkoriban nem volt párja. A perzsa sereget Granikosznál azonban Memnón vezette egy görög zsoldos, aki éppen ezért a felégetett föld taktikáját akarta alkalmazni, amivel valóban megnehezítették volna Sanyi helyzetét. Szerencsére azonban legalább akkora volt az egyetértés a perzsa hadvezetésben mint általában az emberek között, így mivel az egyik szatrapa nehezményezte volna, ha éppen az ő földjeit égetik fel, inkább meggyőzte a többieket, hogy gyorsan támadják le a görögöket. És ez lett a vesztük.

A Granikosz folyó mély medrű, így az átkelésnél a túloldalon lévők stratégiai fölénybe kerülnek. Képzeljük csak el, éjszaka van, a derékig érő vízben próbálsz átkelni egy folyón, föntről a perzsák meg kétméteres lándzsákat dobálnak... kellemetlen mindenképpen. Sándor persze hajthatatlan volt, amikor katonái végső elkeseredésükben arra hivatkoztak, hogy Daisziosz hónapban nem szerencsés harcolni, megparancsolta nekik, hogy akkor ezt a hónapot ezentúl második Artemisziónnak hívják. Először a lovasság kelt át, akiket maga Sándor vezetett, az ő feladatuk volt a később érkező gyalogság védelmezése. Ekkor történt az ominózus eset, hogy hősünk életét megmentette egyik leghűségesebb hadvezére Kleitosz - amire a filmben majd Indiában hivatkozik is, csak éppen ez a csata kimaradt...

A csata pár perc alatt el is dőlt, a perzsák nyolc hadvezért veszettek, Sándorban pedig megerősödött az isteni küldetés tudata, és egyértelműnek tartotta, hogy azért maradhatott életben mert csata előtt felkereste Trójában Akhilleusz sírját. A perzsa zsoldosok - hiszen nem ez volt a terv - rögtön megadták magukat, és mehettek is rabszolgának Thrákiába, A történészek szerint ez a csodálatos győzelem annyira mégsem volt csodálatos, és valószínűleg az első átkelési kísérlet csúfos kudarcba fulladt, majd szépítendő, később a történetírók szándékosan meghamisították a beszámolókat... de minthogy ez csupán feltevés, legyen most elég annyi, hogy Sándorék győztek.

Ezután lényegében minden kis-ázsiai ión várost "felszabadított" játszi könnyedséggel, egyedül Milétosz, és Halikarnasszosz állt ellen, mely utóbbi ostromából afféle Helm-szurdoki csatát simán lehetett volna kerekíteni. Szardeisz, Kroiszosz (Krőzus) városa, és Gordion is ugyanígy hiányzik, pedig a gordiuszi csomónak van ám egy valósabb elmesélése is, ahol Sándor nem szétvágja a csomót, hanem kihúzza az eresztékszeget, így valóban ki tudta oldani a szekérrudat a járommal összekötő híres csomót. A legendához azonban nem árt tudni, hogy ugyan azt jósolták aki kibogozza a csomót, az lesz Ázsia ura, ebben az időben ez csupán Kis-Ázsiát jelentette, ami lényegében azonos a mai Törökország területével...

Sándor nyomult tovább célja felé Kilikián keresztül. Útja során együtt hált egy kilikiai nővel - hát nem ezért ment, de ha már ott volt, lényegében ezt a jelenetet idézte meg sajátosan a 300 folytatása. Lényeg, hogy ez is hiányzik a filmből, mert ez már dokumentált bizonyíték lenne, hogy Sándor maximum biszex lehetett.

III. Dareiosz ekkor már komolyan vette ennek a "felkapaszkodott senkinek" a fenyegetését és 600.000 fővel elindult az Isszoszi-öbölhöz. Ha sokat vizsgáljuk ezt a számot, még a legdurvább nyesegetések után is 100.000 ember marad, ami még így is négyszerese a makedón hadseregnek. Az i.e. 333-as Isszoszi csata kihagyását már végképp nem tudom felfogni. Sándor vesztesége kemény 450 ember volt, rommá verték a perzsákat, elsősorban Sándor remek stratégiai térlátása miatt, a perzsák rendezetlenül, és komolytalanul harcoltak elavult fegyverekkel, íjakkal, és láthatólag a vezetésnek is híján voltak. A harci szekerek semmit nem tudtak kezdeni a szarisszák ellen, és még a 10.000 Halhatatlanról is kiderült - a perzsa sereg elit egysége -, hogy annyira mégsem halhatatlanok.

A perzsa király Damaszkuszba menekült, Parmenión üldözte, és végül úgy kifosztotta a várost, hogy lényegében már ekkor eldőlt, a Perzsa Birodalom végnapjai már csak Sándortól függnek. A csata azt is megmutatta, hogy eljárt az idő a perzsák felett, csak egész eddig senki nem hitte el, hogy ezt a birodalmat meglehet dönteni. Itt került fogságba Dareiosz egész családja, - anyja, felesége, és három lánya - nem pedig az uralkodó elmenekülése után Babilónban. Azért bele lehet ebben is gondolni mit kommunikál ez, a film szerint Dareiosz akkora patkány volt, hogy még csak vissza se menekült a városába a saját feleségéhez, meg lányaihoz, inkább iszkiri. Emiatt az uralkodó egyezkedni akart Sándorral. Ahogy az a filmben is látható, Sándor igen tisztelettudóan bánik a hölgyekkel, és továbbra is úgy viselkedik velük, mint ahogy az királynékkal, és hercegnőkkel illik - igaz ez a beszélgetés nem Sztateira és Sándor, hanem egy későbbi indiai uralkodó, bizonyos Pórosz között játszódott le. A film sajátosan mutatja ezt be, mintha Sándort egyáltalán nem érdekelnék a nők. Pedig a leírások alapján Sztateira - Sándor későbbi második felesége, és nem Dareiosz felesége, hanem annak legidősebb lánya - elbűvölő volt, a filmben Annelise Hesme alakítja abban az egy jelentben amíg foglalkoznak vele. Meglehetősen szépen tudja visszaadni ezt a titokzatos, keleti csábító szépséget amivel Sándor ekkor találkozhatott először, és amely szép lassan át is formálta az elkövetkező tíz évben.

7. Gaugaméla felé

Sándor természetesen csak akkor tárgyalt volna Dareiosszal ha az őt királyának ismeri el, ami nem történt meg, így hódítónk miután megalapította Alexandretta (a mai Iskenderun) városát, elindult Egyiptom felé. Itt Stone elmondása szerint majdnem kaptunk egy újabb jelenetet, Türosz hét hónapig tartó ostromát, de végül sosem lett meg rá az elegendő pénzt - még úgyse, hogy mai napig ez a legdrágább Stone film. Az elhúzódó ostrom miatt Sándor itt minden férfit megöletett, az utolsó 2000-et keresztre feszítette a part mentén. A nőket és gyerekeket - kb. 30.000 fő - eladta rabszolgának. Ezután küldi Dareiosz a második ajánlatát, amiben minden területet az Eufrátesztől nyugatra neki ígér, 10.000 talentum aranyat, és egyik lánya kezét, és hogy elismeri ugyanolyan rangú Nagykirálynak. A filmben ez a gaugamélai események előestéjén érkezik, és nagyjából hitelesen láthatjuk ahogy Parmenión megemlíti: "Ha Alexandrosz lennék, elfogadnám". Mire Sándor: "Ha Parmenión lennék, én is."

Igazság szerint csak egy hülye fogadta volna el ezt az ajánlatot, amikor már kétszer legyőzte a perzsákat, és Türosz elfoglalásával immáron hajóhada sem maradt a haldokló birodalomnak. Főleg, hogy ezek után Egyiptom egy szó nélkül behódolt, Sándort egyre többen fogadták felszabadítóként, még fáraóvá is nyilvánították, és mai napig itt alapította legszebb városát Alexandriát.

Gaugaméla előtt nézzük egy kicsit III. Dareioszt, akit a filmben Raz Degan alakít, sok szerepe nincsen, de hát mégiscsak ő Sándor nemezise. Egy azon évben kerültek hatalomra, bár a film itt is torzít, lévén Gaugamélánál már 56 éves is elmúlt, mégis egy fiatal színésszel ábrázolják, mert a korszak egyik férfi ideálja volt. Nevét azóta már Dárajavausnak kellene ejteni ha nagyon el akarunk szakadni a görög hagyománytól, de minthogy trónra lépése előtt Kodomannosznak hívták ez végül is lényegtelen. Kodomannosz aki már egyáltalán nem volt akhaimenida, csupán futárként szolgált az udvarban, és azért esett rá a választás, mert Bagoasz, az akkori miniszter a perzsa udvarban elégedetlen volt az előző bábkirállyal, így gyorsan eltette láb alól, és Kodomannoszt ültette a helyére, akivel szegről végről barátok voltak. Azonban Kodomannosznak volt annyi esze, hogy rájöjjön egyedül uralkodni sokkal kényelmesebb mint kettesben, és amikor ez világossá vált Bagoasz előtt elhatározta, hogy megmérgezi. Eddigre azonban már sokaknak elege volt a régóta áskálódó miniszterből és a méregpohárt kapott szolga végül saját urának szolgálta fel az italt Kodomannosz helyett. Az áskálódó Bagoasz egyebekben szintén szóba került, mint Philipposz merénylőinek lehetséges megbízója. 

III. Dareiosz hosszú idő után az első normális király volt a birodalomban. Összességében igazságos és jólelkű uralkodónak festik le - ezt bizonyítja, hogy hajlandó lett volna tárgyalni -, a csatákban bátran viselkedett bár stratégiailag nem tudott felnőni Alexandroszhoz. Nem ő tehetett arról sem, hogy egy haldokló birodalmat örökölt. Ugyan nem tisztem csorbítani Sanyi hírnevét, de ha leszámítjuk a perzsák még ekkoriban is hatalmas létszámfölényét, minden másban alulmaradtak a makedónokkal szemben. Fegyelmezetlenek voltak, a vezetés nem volt egyetértő, és hadászatilag sem igen tündököltek, lévén továbbra is lovasságukra, és íjászaikra támaszkodtak, de kétszáz év sem volt nekik elég, hogy kidolgozzanak egy hatékony taktikát még a régebbi görög phalanx ellen sem. Maga a Perzsa Birodalom sem állt fenn olyan sokáig, nagyjából kétszáz évről beszélhetünk, II. (Nagy) Kürosz i.e. 559-530 közti uralkodása és III. Dareiosz i.e. 330-ban bekövetkező halála között. Szóval erősen túl van ez misztifikálva, a perzsák ekkoriban már csak árnyékai voltak önmaguknak, a határok mentén állandóan lázadoztak - lásd Egyiptom, és csupán flottájuknak köszönhették, hogy egyelőre még úgy ahogy egyben tartották a birodalmat.

A legtöbb hadtörténész szerint az i.e 331. október 1-jén lezajlott Gaugamélai csata a világ legnagyszerűbb hadászati akciója. Lehet Sándor kétszer megverte már a perzsákat, de itt minden ellene szólt. Dareiosz direkt választotta a síkságot, hogy lovassága és szekerei fölényben legyenek, nem beszélve arról, hogy egymillió katonát szedett össze a döntő ütközethez... Na jó, állj, ki hiszi ezt el? Sándorunk az elmúlt egy évben kapott egy kis erősítést, így 40.000 gyalogosból és 7000 lovasból állt hadereje. Dareiosz pedig 30.000 lovast, 56.000 gyalogost irányított. Két vereség után, még mindig. Egységei közt 200 harci szekér és 15 harci elefánt is szerepelt, valamint az a tény, hogy ezúttal már valóban az életben maradásért küzdött. Hiszen ha itt elbukik, haza nem mehet. Dareiosz amit tudott megtett, például a harci szekerekre külön erre az alkalomra pengéket szereltetett, az elefántokat pedig egyenesen Indiából hozatta. Saját emberein kívül továbbra is voltak a sorok között görög zsoldosok, akik elnyomóként tekintettek Alexandroszra, és a Halhatatlanok is újjáéledtek, csak az idő rövidsége miatt éppen képzést nem kaptak. Ekkoriban sokkal többet foglalkoztak már a kinézetükkel semmint a tényleges harci tudásukkal.

De még így is duplája volt a sereg a makedónokénak. Dareiosznak még arra is volt ideje, hogy a Gaugaméla melletti síkságot elegyengesse, hogy szekerei gyorsabban tudjanak haladni, maga mellé pedig testőrséget rendelt, hiszen az ő halála jelentette a makedónok legfőbb célját. Le a kalappal Darszi, amit ebből ki lehetett hozni, azt kihoztad.

A makedónok ezzel szemben még az arcvonalukat se tudták kellőképpen elnyújtani, hogy felvegyék a versenyt eme roppant hadsereggel. A csata lefolyását és magát a taktikát egész kiválóan mutatja be a film, ami állítólag a világ legnagyobb lovasrohama amit vásznon láthatunk. Maga Fox is azt kérte, hagy lovagolhasson statisztaként a makedónokkal, cserébe még a nevét se tüntették fel a stáblistán.

Összességében azonban kétféle gondolat alakult ki bennem. Stone nagyon összekuszálta ezt a csatát. Ez a folyamatos váltakozás, a Jobbszárny, Balszárny, Center közt, - és percenként kiírják, hogy tudjuk követni, mégis zavaros az egész - semmi mást nem ért el, minthogy követhetetlen az egész csata. Szinte semmit nem látunk a közeli képeken, a távoliak pedig úsznak a porfelhőben, amivel egyesek szerint a CGI gyengeségeit takarták el. Mindig azt takarják el. Szóval lehet nagyszabású, de végeredményben átláthatatlan az egész. Mint egy csata. Lehet ezt akarta érzékeltetni Stone? Szerintem fel se merült benne. Azt meg, hogy Hátra és aztán Balra! kizárólag a JKF miatt üvöltözik annyit.

Mindenesetre történelmileg ennél nem is lehetne hitelesebb, ahogy Dareiosz elküldi Alexandrosz lovassága után a sajátjait, ezzel rés keletkezik a védelmén, amit Alexandrosz kihasznál és kis híján meg is öli a királyt, aki elmenekül a csata helyszínéről, és utána a narrátor, Ptolemaiosz bejelenti Anthony Hopkins hangján, hogy: A Perzsa Birodalomnak vége. Mi meg kénytelenek vagyunk elhinni neki, hiszen mindaz ami ehhez vezetett a filmből vagy hiányzik, vagy majd egy flashbackban utalást kapunk rá órákkal később. Nem egy nyerő dramaturgia. Főleg, hogy ezután szinte semmi akciót nem kapunk, kivéve majd azt az Indiai finálét, a legnagyobb petárda kérem most durrant.

Amit láthatunk azt úgy nevezik, "a kalapács és az üllő". Alexandrosz ahol csak lehetett erre a taktikára törekedett, a lovasság alkotta a kalapácsot, melynek feladata minden esetben az ellenség oldalba, adott esetben hátba támadása volt, és annak terelése a zárt alakzatba tömörülő gyalogság, azaz az üllő felé. Az így beszorított seregeket percek alatt morzsolták fel. Itt is valami hasonló történt, de a filmben az addig fegyelmezetten, és rendezetten masírozó makedónok hirtelen átváltoznak egy jóformán ugyanolyan csürhévé mint a perzsák, ami fokozza az egész csata alatt kiteljesedő káoszt. Lehet, hogy volt káosz, de nem ilyen.

A perzsákat egyértelműen arabokként ábrázolják, ez Dareiosz binládenes megformálásán is látszik. Először is lehet hallani, hogy arabul beszélnek, és attól még messze járunk. Másrészt a ruházatuk is fekete mint a muszlimoknak, miközben ebben az időben arany és bíbor színekben öltöztek - a gazdagság és vagyon jelképei. Valamint megemlíteném, hogy mind a makedónok mind a perzsák igen igen jól borotváltak, holott ebben az időben nem azért volt elterjedt a szakáll meg a hosszú haj, mert ezt diktálta a divat, hanem mert a férfiak csak körülményesen, fájdalmasan tudtak borotválkozni és a legtöbbjük inkább hagyta a fenébe ahogy volt. A 15-16. századig csak a tehetőseknek adatott meg, hogy egy hónapban néhány nap borbélyhoz járjanak, mivel sok pénzt és időt követelt ez a manapság könnyen megoldható művelet. És akkor azt még meg se említettem, hogy jelenleg egy hadjárat kellős közepén járunk... a sivatagban! Ami a rövid hajakat illeti, ekkoriban a rövid, vagy borotvált hajat megkülönböztető jelzésként alkalmazták rabszolgák, tolvajok és foglyok számára, valamint azoknak akik tetvesek voltak. Mégis szinte kivétel nélkül mindenki Alexandrosz táborában ápolt, meg jól fésült. Szerencsére mire Indiába érünk azért ilyen téren már nincs gond, ott már mindenkinek szép lányos frizurája lesz.

Láthatjuk még ahogy Alexandrosz választás elé kerül, üldözi a nagykirályt, vagy megmenti a szorongatott helyzetbe került Parmeniónt, aki leginkább saját hibájának köszönhette mindezt, de a filmben persze Sanyit okolja. A végeredmény: 3000 makedón maradt a csatatéren, a perzsáknak meg kb. a 80%-a. Ezt hívják úgy, hogy döntő győzelem. Sándor a csata után könnyűszerrel vonult be Babilonba, majd a legtöbb város egy kardcsapás nélkül megadta magát, mint Szúza, Perszepolisz, sok városból ekkoriban már neve hallatára is inkább elmenekültek az emberek, vagy tömegesen öngyilkosokká lettek.

8. Alexandrosz Baktriában

Az ezután lévő cselekmények legtöbbjét is Stone feláldozza a személyiség formálásának oltárán. Mint Dareiosz nagy üldözése, Baktria felé (a mai Afganisztán), akit aztán végül már csak holtan találnak meg, és már a kutyát se érdekli, holott Alexandrosz végül királyi temetésben részesítette, és gyilkosának, Bésszosznak saját kezűleg vágta le fülét és orrát, majd azon a helyen keresztre feszíttette ahol Dareiosz is meghalt.

Lényegében ekkor kezdtek a makedónok és a görögök morgolódni, hiszen amiért jöttek elérték, meghódították a Perzsa Birodalmat, legyen ennyi elég. De Sanyinak nem volt. Az a mondat éghetett az agyában, amit A halál 50 órájában is mond a német ezredes: "A háborúnak folytatódnia kell, a világ végéig, mert csak akkor van értelme." Alexandrosz ha nem háborúzott ivott mint a kefekötő, és egyre inkább szimpatizált a kelet varázslatos világával. Babilónból nézve már nagyon messze volt Athén is, hát még Pella. Úgyhogy az új hadjárathoz már nem csak makedónokat szervezett hanem a "barbárok" közül is válogatott csapatokat. Egyre inkább keveredett a sereg, ami természetesen a makedón vezérek és katonák ellenszenvét erősítette.

Parmenión kivégzése a filmben egy olyan jelentben bontakozik ki, amit a Keresztapákban láthattunk utoljára. Ráadásul a film nagyon hajlik arra, hogy fia, Philotasz teljesen ártatlan volt, de valószínűleg neki tényleg köze lehetett az ominózus összeesküvés, így azért érthetőbb, hogy Alexandrosz megszabadult tőle. De a filmben látottak miatt az öregnek semmi oka nem lett volna, hogy Ekbatanában lázadást szítson, hiszen a fia gyakorlatilag Sándor "túsza". Azon ugye meg se lepődünk már, hogy Philotaszt is fiatalnak mutatja a film miközben ő egy középkorú férfi volt lévén Parmenión legidősebb fia volt. Mindenesetre Sándor egyszer s mindenkorra megszabadult legtehetségesebb hadvezérétől aki családját két generáción át szolgálta hűségesen.

Kleitosz halálát szintén meglehetősen hűen ábrázolja a film. Csak épp a lázadás leverése maradt el, amit Szogdiában i.e. 328-ban véghez vitt. Ez a lázadás nagyon szépen mutatta azt is, hogy a történelem miként ismétli önmagát akár rövid idő alatt is. Dareiosz ugye elmenekült Bésszoszhoz, aki egyik szatrapája volt, de végül inkább megölte, majd királlyá koronázta magát pár évre. Lényegében az egész keleti hadjárat Dareiosz megbosszulásának ürügyén indult el. Amikor már Bésszosz menekült akkor az ő emberei is inkább mentették bőrüket és kiszolgáltatták Sándornak. Amikor pedig a már említett Szpitamenész menekült Alexandrosz elől, mert lázadást szított ellene Szogdiana fővárosában Szamarkandban - időlegesen vissza is foglalta azt - akkor meg az ő embereinek lett az egészből elege, a filmben mutatják is, ahogy a fejét elküldik Sándornak a masszagéták. Jó nem ennyire részletesen, de legalább benne van - csak persze kimaradt az egész lázadás.

Nnnna, és ezt ünneplik Szamarkandban - nem Indiában, ahogy a film összemossa -, amikor seggrészegen összevesztek, és Sándor végül leszúrta szeretett hadvezérét. Az már kimaradt a filmből, hogy amikor magához tért azonnal véget akart vetni életének, és úgy fogták le testőrei, majd két filozófus is beszélt a fejével mire úgy ahogy összeszedte magát. Hiszen ő Alexandrosz, minden tette helyes és megkérdőjelezhetetlen, ha leszúrta Kleitoszt, akkor ez volt a helyes és vitának helye nincs. Kleitosz pedig abban a megtiszteltetésben részesedett hogy a Nagy Alexandrosz ölte meg. Ez egy kegy. Na most ha az ember nem csak magának mondogatja ezt, de még a közvetlen, sima szájú környezete is ezt szuszakolja belé, persze, hogy elhiszi a végén. A film ezeket a szavakat amúgy Sándor anyjának szájába adta, amikor az majd szájon csókolja őt, jelezvén, hogy bármit megtehet.

Hogy min vesztek össze annak számtalan oka lehet, kezdve azzal, hogy ekkoriban Sándor már egész nap köntösben járt kelt, a haját kiengedte, és egészében ő lett volna az utolsó akiről egy görög ember eszébe jut bárkinek. De lehetett az az ok is, hogy Kleitoszék csapatát visszaverte egy barbár csoport, és ezeket a makedónokat kinevette Alexandrosz, Kleitoszt pedig legyávázta, aki figyelmeztette a királyt, hogy ő a makedónok vérén szerezte meg a hatalmat nem a perzsákén és egyéb barbárokén akiket most leginkább kompenzál. Ugyanakkor Kleitosz Philipposz korosztályába tartozott, - ezáltal ő is idősebb volt mint ahogy azt a film sugallja, hasonlóan helytelen a félszemű Antigonosz ábrázolása is, aki a valóságban szintén 26 évvel idősebb volt Sanyinál - ahogy Parmenión is, és mint ilyen természetesen rosszabb szemmel viseltetett Alexandrosz dolgai iránt. A szamarkandi tivornyán azt is meghagyta neki Sándor, hogy új posztot szán neki 16.000 makedónt kell vezényelnie valahol az isten háta mögött Közép-Ázsiában, ami azt jelentette, hogy kikerül a király holdudvarából, és megint csak a vér és veríték jut osztályrészéül a pompa pedig meg maradt a barbároknak akiknek nem derogált földig hajolni a király előtt.

327-ben Sándor hirtelen megnősült, elveszi Rhóxanét, egy szogd szatrapa lányát. De talán meg se lepődünk, hogy az ő szerepeltetése még inkább csak arra szolgál, hogy bemutassa az ellentétet amit Sándor érez ha egy nőre, vagy egy férfira néz. A fiúkkal olyan gyengéd, Rhóxanéval meg vadul birkózik, nem is szeretkezik, hanem állat módjára üzekedik, mert ugye ennek meg kell lennie. Pedig Rosario Dawsonnak, különösen 2004-ben ugyan ki tudott volna ellenállni. A legnagyobb bűne a filmnek, hogy ezt az egy jelenetet leszámítva őt is hanyagolja.

Különösen kíváncsi lennék, hogy Stone miért így ábrázolja kettejük kapcsolatát. Sándor mintha nem is tudná mihez kell kezdeni vele, hiszen van az elején két nagy izé. Méghozzá mekkorák és milyen szépek... Amikor az összes történetíró arról számol be, Sándort egész egyszerűen elbűvölte a lány szépsége, és egy csapásra szerelmes lett bele. Miért olyan nehéz ezt elhinni? Ráadásul négy évvel később fiút szült, bár kicsit késve, mert addigra Sándorunk már halott volt. Anya és fia Makedóniába ment ahol Olümpiasz ameddig tudta védelmezte őket. Végül Antipatrosznak, Sándor egyik hadvezérének hatalomvágyó fia, Kasszandrosz megölette mindhármukat, ezáltal kiirtva Alexandrosz maradék családját. Kasszandrosz szerepeltetése is nagy talány számomra, róla először Sándor halálakor tesznek említést az írások, a filmben meg központi szerepet kapott, aki Sándor mellett lovagolt Gaugamélánál és egyik legközelebbi hadvezére...

Az esküvő után Alexandrosz teljesen a perzsa szokások rabja lett, már azt követelte a katonáitól, hogy földig hajoljanak, és csak azért nem végeztette ki azokat akik megtagadták, mert a fél hadseregét meg kellett volna öletnie. Ennek ellenére a lázongókat egyre durvábban gyilkolta ahol érte, és nem kímélt senkit. Erre a sorsra jutott életrajzírója Kalliszthenész is aki vissza merte utasítani, hogy istenként tekintsen királyára. De ekkoriban már lényegében bárki halállal lakolt aki ellent mert mondani Sándorunknak.  Az utolsó évekre Alexandrosz totálisan elveszítette a realitását, és a legszebb az egészben, hogy még így sem talált legyőzőre.

Ugyanakkor meglehetősen naivnak mutatkozott a csodákkal szemben. A baktriai lakosok hamar felismerték, hogy kovácsolhatnak ebből előnyt. Egyikük még azt a hegyet is megvélni találta ahová Prometheuszt láncolták az istenek. A földön óriás lábnyomokat mutogattak neki, ide nézz Sándor, ezt a ti titánotok csinálta. Máshol meg hatalmas láncokat hoztak elő bizonyítván ezzel kötözték le a titánt. Talán mondanom se kell Héraklész örökösének ugyanazon helyen járni mint nagybecsű elődje, megszentelt terület.

Cserébe Alexandrosz ezen területeken már nem a makedónok meg a görögök közül választotta ki helytartóit hanem egy-egy helybéli szatrapa kapta a tisztséget, gyakran ugyanaz aki addig is uralkodott, feltéve, ha az hajlandó volt hűséget fogadni. S minthogy erre a legtöbben szó nélkül hajlandóak voltak, - hiszen Sanyi távozta után lehetett folytatni a cincogást - egyre több támogatója lett azon barbárok között akik ellen meghirdette anno a háborút. A szótlan gyűlölet napról napra csak nőtt sajátjai között.

9. A végtelenbe, Indiába és tovább

Sándort megjárta a havas Himaláját, ahonnét kénytelen volt a zord körülmények miatt visszafordulni. Ekkora valóban elérte a világ végét. Ennek megfelelően a film mintegy álomképekben vezeti fel a mesebeli India tájait, ahová az utolsó hadjáratait vezette. Pedig ezen a területen már valóságos vérengzést végzett minden egyes faluban, a film pedig mást se mutat, mint egy hedonizmusba menekülő embert, aki amiatt szenved, hogy Rhóxané nem tud neki gyereket szülni.

Indiában aki csak tudott behódolt neki, kivéve Póroszt és ez vezetett a Hüdaszpészi csatához, mely lehet csak azért szerepel a filmben, mert Stone nem tudta kikerülni. Itt 200 harci elefántot vertek vissza és Pórosz lovasságát. Ebben a csatában veszett oda Bukhephalosz is - 33 éves volt - Sándor emlékére egy egész várost alapított. Mindazonáltal maga a csata ha lehet így fogalmazni sokkal rosszabb mint a gaugamélai események bemutatása, ehhez képest amit ott látunk az a tömény profizmus. Kezdjük azzal, hogy itt a film két különálló csatát mos egybe. Pórosz ellen Sándorék viszonylag könnyen győztek. Ahol a kis híján halálát okozó sebesülést szerezte az pedig egy erőd ostromakor Pandzsábban történt a mali törzs ellen mely a mai Pakisztánban található Multan néven. Sándorék nem igazán jártak abban az Indiában amit mi Indiaként ismerünk.

Amikor a filmben Sándor az öngyilkos rohamra szánja el magát, Stone megragadta az alkalmat, hogy kifejezze tiszteletét az 1956-os Richard Burtonos Nagy Sándor előtt, Farrell itt ugyanazokat a szavakat mondja, amit Burton is a film elején. Ezen kívül a makedónokat nem kerítették be, nem fényes nappal zajlott a csata hanem éjszaka, és nem erdőségben, hanem folyóparton. Szerintem marha hülyén néz ki, ahogy az erdőben csatáznak, utoljára aki ide helyezett csatát az Uwe Boll volt A király nevében című filmben, de ugye ő azért más kategória. Bár azt a jelenetet amikor szuperlassításban Alexandrosz lova ágaskodik, meg az elefánt is nem igazán tudom hova tenni, - azt akár forgathatta volna Boll doktor is - mit akar jelképezni? Talán, hogy Sanyi milyen kicsi ember volt egymaga, vagy, hogy mennyire merész, esetleg az ott már az őrület igazi kifejeződése? Mindegy, ha logikusan gondolkodunk rájöhetünk, hogy a világ összes nagy csatájának sikerült keresni valami völgyet, vagy tisztást... elárulom azért, hogy a két méterenként kiálló fák ne zavarják az embert egymás gyilkolásában.

Miután felgyógyult sebesüléséből Sándor persze menni akart tovább a világ végéig, de csapatát eddigre annyira demoralizálták a szűnni nem akaró monszunesők, a szubkontinens éghajlata, és azok a betegségek amelyekről már fogalmuk sem volt a jól képzett görög orvosoknak, hogy megtagadták a tovább haladást. Hozzátenném India már a perzsáknak és baktriában toborzottaknak is betette az ajtót nemhogy a görögöknek meg a makedónoknak. 

A visszafordulás miatt Alexandrosz őrjöngött, duzzogott, bevetette anyjától örökölt széles skálájú manipulációinak egész palettáját de eddigre már mindenki elfordult tőle. Túl voltak tíz éven, és 35.000 kilométeren. Sándor nem véletlenül nem akart visszafordulni, nyilván úgy vélte itt az életben nem fog többet járni, és miután keletet leigázta, fejben már Arábia, Karthágó és Róma ellen készült, a végső cél pedig egyenesen nyugat kapuja, Gibraltár lett volna. De nem volt mit tenni, hadsereg nélkül, nem lehet harcolni.

Eredetileg tengeren akartak visszahajózni, de a 800 hajó amit e célból építtetett csak seregének negyedét tudta elszállítani, így Sándor közel 30.000 emberrel Gedrózián keresztül masírozott hogy legalább valami újat lásson. Erre a fatális eseményre nagyjából fél percet szán a film, meg néhány képet, hogy nagyon meleg van. Sándor a rövidsége miatt választotta ezt az utat, és mert így lehetett legközelebb a hajóihoz melyek elméletben támogatást nyújtottak volna. A perzsák ugyan óva intették ettől az átkeléstől, de Sándor nem igazán az az ember volt, aki önmagán kívül bárki mástól elfogadott volna tanácsot. A hatvan napig tartó menetelésben, a hőguta, a vízhiány elintézte szinte az egész sereget, a férfiak fele, és az összes asszony, gyerek odaveszett.

Sándor lováról leszállva együtt gyalogolt a katonákkal, hogy erőt öntsön beléjük. Stone azzal az ominózus jelenettel sem foglalkozik amikor néhány perzsa vizet hoz neki, és ő ezt kiönti, mert nem lenne elég az egész serege számára. Tarsem Singh Zuhanás című filmjében ugyanakkor benne van, jóllehet tévesen. Egyrészt nem kiöntötte a vizet, hanem nem fogadta el, és mondta, hogy kell az a perzsáknak is igyák meg inkább ők, másrészt ez az eset nem Gedróziában történt, hanem még Palesztínában évekkel ezelőtt.

A gedróziai halálmenetnek egyetlen pozitívuma volt, Sándor seregében mint írtam nem csak katonák vonultak hanem nagyon sok közember is, így egy rakat uzsorás, akik hiteleztek a katonáknak, hogy azok ellátmányt és felszerelést tudjanak vételezni. És ha egy uzsorás meghal a Gedróziai sivatagban... ki bánja?

Időszámításunk előtt 324 januárjában egy utolsó igazán fontos esemény történt, ami ismét elérte, hogy félpercet kapjon. A Szúzai menyegzőről beszélek, ahol 10.000 makedón férfi és 10.000 perzsa nő házasodott össze, itt vette feleségül Sándorunk Sztateirát is. Célja az ellentétek kibékítése volt, de valójában rendelkezésével az ellenkezőjét érte el. Ez a roppant birodalom túlságosan multikulturális volt, hogy ilyen rövid idő alatt homogénné váljon. A következetesen homoszexuális Alexandrosz itt nem csak magának, de gyerekkori barátjának Héphaisztiónnak is választott feleséget, méghozzá Sztateira húgát azzal a nem titkolt céllal, hogy gyermekeik egymás unokatestvérei legyenek. Ugye mennyire jellemző az ilyen kérlelhetetlen tervezés a homoszexuálisokra?

Ekkor vezetett be keleti rangokat is az udvarába, Héphaisztión vezír lett, Ptolemaiosz pedig előkóstoló. Persze a források megint túloznak, valójában csak ezer makedón közkatonát, és 80 makedón előkelőt házasított össze perzsa nőkkel. A katonák számára Sándor személyesen biztosított hozományt, sőt még adósságaikat is elengedte. Az esküvő azonban perzsa mintára zajlott, szemben a Rhóxanéval kötött házassággal amely még makedón szertartás szerint köttetett meg. Így egyetlen kivételtől eltekintve minden házasság válással végződött, mert minden makedón számára ez egy megalázó eseménynek számított. A kivétel pedig maga Szeleukosz volt, aki meg sincs említve az egész filmben, ugyan miért is lenne, amikor csak a legnagyobb falatot kaparintotta meg Sándor birodalmából.

Még ugyanez év őszén meghalt Héphaisztión alkoholmérgezésben. Jared Leto szerepeltetése a film szempontjából egyáltalán nem mérvadó, mert azon kívül, hogy fátyolosan néz és reménykedik egy csókban, sok mindent nem csinál. Leto helyett majdnem Brad Pitt részesült a szerencsében, hogy eljátssza eme szerepet, de végül problémái támadtak a szereppel és inkább megcsinálta a Tróját. Héphaisztión a legfőbb bizalmasa volt Sándornak de ekkoriban Ekbatanában tartózkodott vagyis már jó ideje nem képezte Sándor holdudvarát. Halála miatt orvosa sem élte sokkal túl, Sándor rövid úton kivégeztette, Héphaisztión testét Babilónba szállíttatta, ahol még a sírja mellett is fogadkozott, hogy Arábia ellen indulnak egy hatalmas hajóhaddal. Héphaisztiónról különben is annyit lehet tudni biztosan, hogy gyerekkori barátja volt, később hadvezére lett. Hogy Ptolemaiosz miket írt róla az emlékirataiban az egy másik dolog, hiszen neki mint diadokhosz nyilván maga felé hajlott a keze, és számára Héphaisztión egy ellenfél volt. Alexandrosz hetekig tartó gyászba burkolózott és őrjöngött szüntelen, sokan ezt nem tudják mire véli, de hát Alexandrosz várost alapított kiszenvedett lova emlékére is...

A film szándékosan összemossa, hogy ebbe a nyomorba halt bele Alexandrosz is, ugye a szeretett férfi elvesztése... de azért február és június közt nem két nap telt el, és mint írtam Sándor kellően elfoglalta magát az új haditervének kovácsolásával. A férjét megmérgező álnok feleség teóriájában egyáltalán nem hiszek, mert ugyan Rhóxané tényleg ismerhette a sztrichnint tartalmazó növényt mely kizárólag Indiában termett, teljes képtelenségnek tartom, hogy ezt titokban tudta volna tartani, hogy lett volna olyan hülye, hogy az egyetlen embert aki még ekkor is védelmezte elteszi láb alól, hiszen utána ahogy azt már elbeszéltem nem sokára őt is megölték hatalmi törekvések miatt.

De még ha ő lett is volna ennyire hülye Olümpiasz egészen biztosan nem nyújt neki védelmet amennyiben csak a gyanú legkisebb szikrája is felmerül, hogy megölte az egyetlen fiát. Igazat kell adjak Foxnak, aki maga is úgy véli, ha Rhóxané valóban végezni akart volna Sándorral akármikor megölhette volna és nem kellett volna ennyire körülményesen eljárnia. Ugyanakkor Sándor kicsapongó életmódja, kiújuló sérülései, és a malária amit elkapott, a tüdőgyulladás - ami még a mai modern korban is képes kinyírni bárkit - esetleg a májzsugor egyenként is elegendőnek bizonyult, hogy elintézzék azt a férfit, akit ember nem tudott.

És ezzel vissza is érkeztünk a kiindulóponthoz. A vezérek vitatkoznak Sándor teteme fölött. Itt van Kraterosz is, aki ekkor valójában éppen hajóhadat épített valahol Kilikiában készülődvén az arábiai hadjáratra. De Néarkhosz szerepeltetésével is bajok vannak, a film őt mutatja amikor üldözik Philipposz gyilkosát Antigonosszal - ahogy már írtam nem ők voltak - Néarkhosz Ptolemaiosszal együtt ott sem volt Philipposz meggyilkolásánál. Ő megint csak arra jó, hogy Sándor élvhajhász természetét kisarkítsák, ő öltözött be Dionüszosznak az egyik orgián. Meg persze ott találjuk Gaugamélánál, amikor ezt egyetlen feljegyzés sem támasztja alá.

Ptolemaiosz szintén ilyen megfigyelő szerepben tündököl a filmben, amikor ő Sándor egyik tanácsadója volt mindig is - persze a valóságban jó pár évvel idősebb volt, a filmben minden hadvezére Sándorral egykorú. Mennyi idő jutott volna ennek az embernek ha nem kapja meg a narrátor szerepét? Hopkins egyenesen kiábrándító ebben a szerepben, a hülye májfoltos fejével, ahogy kinéz a CGI világítótorony előtt - amit majd csak tizenhárom évvel később kezd építtetni a fia -, ahogy lépked azon a mozaikpadlón ami ekkor még kétszáz évig nem is létezik, és ahogy zabálja azt az almát ami ekkoriban Egyiptomban beszerezhetetlen volt. Ha ezeket az anakronisztikus csacskaságokat nem számolom, még mindig ott vagyunk, hogy mi szükség a folyamatos kárálására? Ahogy a néhai Roger Ebert fogalmazott: "Üdvözöljük a Nagy Sándor zagyva csatáit, mert addig sem kell hallgatnunk az unalmas Anthony Hopkinst."

Ptolemaioszról érdemes lenne akár egy saját filmet készíteni, hiszen ő az egyik nagy nyertese a diadokhoszok háborújának, és egy roppant érdekes karakter, akiről a filmből semmit nem tudunk meg, és kizárólag azért formálhatta meg Hopkins, mert Stone akart osztani rá valami szerepet, hiszen olyan jó volt a Nixonban. Igen, ott tényleg jó volt, itt viszont katasztrófa.

Egy emberkéről nem beszéltem még, az pedig nem más mint az eunuch Bagoasz, - nem a perzsa miniszter - pedig a film állandóan előtérbe tolja ezt az androgün férfit, akinek több figyelmet szentel Sanyi mint Sztateirának. Állítólag őt már III. Dareiosz is serényen kezelgette. Fogalmam nincs Stone honnét bányászta elő, de Plutarkhosz mindössze egyszer említi meg, hogy miután megnyert egy táncversenyt a makedónok követelték, hogy a király csókolja szájon. Ez az egyetlen alkalom, amikor dokumentáltak bármiféle érintkezést Sándor és az eunuch között, sem előtte, sem utána nincs adat semmiféle együttlétről. A film persze máshogy interpretálja, holott jól lehet az egész azon alapszik, hogy egy királyi csókot kap a nyereménye mellé - megjegyzem ilyen csókokat osztogattak a szovjet pártfőtitkárok is.

10. A forgatásról

Talán ebből a meglehetősen hosszadalmas beszámolóból is látszik, hogy nem egy olyan emberről van szó, akiről ne lehetett volna valami igazán nagyszabásút készíteni. Csak akkor ez kell legyen a végső cél. Stonet inkább a magánember érdekelte a tettek mögött, de mivel tudta, hogy arra azért nem ülne be senki, beletett pár lényegesebb momentumot. De a végeredmény még így is siralmas.

A látványtervezés, a jelmezek véleményem szerint nagyon jók, ezen a téren nincs gond, ahol volt eltérés azt menet közben jeleztem, de tényleg meglátszik, hogy volt egy történész aki aktívan közreműködött a film készítése során, és bárki konzultálhatott vele, a színészektől kezdve a stábtagokon át egészen a rendezőig. A zenét nyilván nem véletlenül Vangelis szerezte, és ezt először nem is tartottam rossznak, de miután egy zenében sokkal járatosabb ismerősöm felhívta a figyelmem, hogy már megint az üstdobokkal operál mint az 1492-ben igazat kellett adjak neki, hogy lényegében önmagát ismétli. A film mibenlétéről állítólag Vangelis nem tudott semmit, teljesen külön dolgoztak, a forgatás során ő Görögországban komponálta a zenét. Összességében a hömpölygő és dagályos dallamok passzolnak az egész filmhez, remekül kiegészítik egymást.

Ugyanakkor végső soron sajnálom hogy ez lett Stone filmjéből, mert látszik rajta, hogy ez egy szerelem project. Sándor témájához hozzá se mertek nyúlni az alkotók, leszámítva a már említett 1956-os filmet Burtonnel. Stonet eleve elkápráztatta ez az ember, a tettei, és mindenáron filmet akart róla készíteni. Lehet közben forgatott más filmeket is, de 1989-től folyamatosan visszatért a Sándor munkálataihoz. Persze ő is tisztában volt vele, hogy egy ekkora hatalmas életműből szelektálni kell, - az 1956-os film is véleménye szerint a végére kifullad, - így a tényleges munkálatok 1996-ig nem kezdődtek el, mert kereste az utat vajon hogy s milyen szemszögből kellene nekifogni ennek az életműnek.

A casting után transzportálták a csapatot Marokkóba ahol Dale Dye kapitány három hetes kiképzőtréningje során elsajátították az ókori hadviselés minden csínját bínját. Mindentől elzárva a színészek, statiszták annyira összekovácsolódtak, hogy egy idő után mindenki a karaktere nevén szólította a másikat. Dye kapitányról elég annyit tudni, hogy az 1986-os A Szakasz óta szinte minden háborús filmben az ő módszereivel kapják a kiképzést a hadviselésben járatlan színészek. Az öreg nagyon durva repertoárral rendelkezik, melyek között találhatjuk a Csillagközi Inváziót, a Tigrisek Földjént, a Forrest Gumpot, az Őrület határánt, a Ryan közlegény megmentését, de még a Chipkatonákat, vagy az olyan hadi játékokat mint a Medal of Honor is.

Maga a forgatás 94 napig tartott, Marokkóban, Thaiföldön, Máltán és Londonban. Görögország nem adott engedélyt, hogy területeit felhasználják a filmben. A legtöbb időt Marokkóban töltötték - A 2001-es események miatt nagyon sok produkció hagyta félbe a forgatást, de Stone inkább a biztonságot fokozta, és felvette a jeleneteket. - hiszen itt alakították ki Sogdianát, Perzsiát. De hát ebben jóformán semmi különös nincs, szinte minden filmes ide jár már a Star Wars óta, beleértve a Gladiátort, Názáreti Jézust, de legutolsó alanyunkat a Mennyei királyságot is. Az Atlasz-hegység kiváló terep volt Baktria létrehozására, de a legtöbb makedón helyszínt is itt vették fel. Thaiföldön már ismerős közegben mozgott Stone, hiszen itt vette fel az Ég és Föld című filmjét is, de Thaiföld ismét egy olyan terület amely nagyon kedvez a filmeseknek. Málta pedig Alexandriának adott otthont, ahonnét Ptolemaiosz mesél. 

A filmhez 20.000 jelmez készült melyeket Jenny Beavan tervezett korabeli freskók és kerámiák nyomán mindössze négy hónap alatt. A kellékeket a film számára gyártották le, nem vásárolták, vagy korábbi filmekből kölcsönözték. A londoni Pinewood és Shepperton stúdiók adtak otthont a legtöbb belső díszletnek, mint a babilóniai és indiai paloták. A végeredmény pedig Jan Roelfs elképzeléseit tükrözi, hiszen sok mindenről szintén nem maradt fenn semmi. Mint a korabeli indiai kultúra, amelynek homokkőszobrai nem állták ki úgy az idők próbáját mint a görög kerámiák.

Záró gondolatok

Az tehát látható, hogy a lelkesedés, és a szakértelem ennél precízebb nem is lehetett volna, Stone legalább akkora vehemenciával fogott bele ebbe az egészbe mint Jackson amikor elhozta nekünk a Gyűrűk Urát, de valami valahol mégis félrecsúszott. A legjobban pedig még mindig Baz Luhrman és Leonardo DiCaprio jártak, akik szintén akartak egy filmet Sándorról, de amint értesültek, hogy Stone is készíti a saját verzióját letettek a tervről. Azt hiszem zárásnak idézném Hopkins profetikusnak ható szavait amit a film gyártása során mondott: "Egyes forgatásokon minden klassz, mindenki nagyszerű és szeretik egymást. Aztán kijön a film, és aludni lehet rajta, olyan unalmas."

Mindazonáltal ezen a filmen kívül a mai napig csupán dokumentumfilmek állnak rendelkezésre, ha valaki a hódító életéről érdeklődik, így megnézéséről lebeszélni senkit nem akarnék, de ne tegye túl nagyra az elvárásait, mert ezen a filmen nem segített három vágás, és gyanítom, hogy a most esedékes negyedik sem fog.

UI: Az elemzés írása során nagy segítségemre volt Plutarkhosz - Párhuzamos életrajzok című munkája (Osiris - 2001), valamint köszönettel tartozom egykori tanárom Farkas Zoltán Nagy Sándor című előadásának felbecsülhetetlen anyagáért, és ezúton is remélem, hogy nem orrol meg rám, amiért utólagos engedelmével helyenként felhasználtam örökbecsű mondatait. Örök hálám érte.

Ha tetszett a bejegyzés, lájkolj minket a Facebook oldalunkon!