Alain Delon miután Európában sztárrá vált, elment szerencsét próbálni az USA-ba is, de nem aratott különösebben nagy sikert. Egyik ilyen amerikai próbálkozása a Once a Thief című film 1965-ből.

Hogy miért maradt teljesen ismeretlen ez a film, az rejtély számomra. Minden szempontból abszolút korrekt, és bizonyos motívumaiban megelőzi Delon egy későbbi nagy sikerű filmjét, a Két férfi a városban-t. A történet elején érezhető némi francia újhullámos beütés, majd ezután inkább a jó öreg noir stílus jellemző a filmre. De van benne némi finom, ízléses romantika, nyomasztó társadalomkritika, aztán az egész átvált egy tipikus heist movie-ba, amelyben a nagy balhéra készülnek. Maga a balhé szintén izgalmas, de közel sem annyira mint a tragikus finálé, melyben összeérnek a szálak. Arról a remek szituációról pedig még nem is szóltam, melyben a bűnöző az őt megszállottan üldöző nyomozótól kér segítséget, miközben a rendőr édesanyja elől próbálja rejtegetni a pisztolyát.

Ehhez a kiváló sztorihoz a tempó is tökéletesen passzol, a színészek pedig csodálatosak. Alain Delon gyakorlatilag tökéletes a szerepre, ahogy a kezdeti ártatlan jófiú imidzsét fokozatosan vetkőzteti le, az valami szenzációs. A feleségét alakító Ann-Margret (akit ismerhetünk a Testi kapcsolatokból, vagy A szomszéd nője mindig zöldebb-ből) rendkívül szexis, de nem csak a romantikus, hanem a drámai jelenetekben is meggyőző. Jack Palance ideális a sármos rosszra csábító báty szerepében, Van Heflin pedig szintén ideális bosszúvágytól fűtött, ám becsületes nyomozóként. Sokkal jobban áll neki ez a karakter, mint mondjuk a Ben Wade és a farmer főszerepe. Egyedül a John Davis Chandler által alakított Sargatanas lóg ki kissé a képből, az amúgy elég reális filmbe kevéssé illik ez a karikatúrafigura. A kisgyereket játszó Tammy Locke pedig nem valami aranyos, de a forgatókönyv sutaságának köszönhetően kifejezetten idegesítő is, majdnem sikerült tönkre vágnia az amúgy nagyszerű befejezést.

Mindent összevetve azonban egy nagyon jó filmről van szó, Delon kiváló alakításáról, egy tökéletesen elfeledett, de azért nem hibátlan gyöngyszemről. Sajnos annak idején nálunk nem mutatták be, így régi szinkron sem készült hozzá, az új pedig nem igazán volt ínyemre.