A Frászkarika 1985-ös, eredeti verzióját igazából azért néztem meg, mert hallottam erről az újról, és sznobizmusomnak hála nem láthatom előbb a remake-t, mint a régit. Viszont sajnálatos módon egyáltalán nem tetszett a régi változat, így az újat sem akartam már annyira látni, de azért motoszkált bennem a kíváncsiság.

És megtörtént az, ami a filmtörténelemben csak elvétve: a remake lazán lepipálta az eredeti filmet. Kezdve a színészekkel: Colin Farrell a filmvászon egyik legjobb vámpír alakítását produkálja, rendkívül vonzó, sármos, érdekes, de egyúttal félelmetes figura. Anton Yelchin korrekt tini, Imogen Poots pedig abszolút dögös menőcsaj (és nem csak Amanda Bears-hez képest). David Tennant Peter Vincent-je pedig kifejezetten emlékezetes alakítás, és egyben jó paródia is a mai celebekről. A horror vígjáték szál szerencsére itt már átlépte az ingerküszöbömet, hogy szórakoztatóvá váljon a film, de nem annyira, hogy igazán vicces, vagy igazán félelmetes legyen.

De azért láthatunk egészen jól megírt szitukat, amik az eredeti verzióban nincsenek benne, szóval az új Frászkarika bizonyítja a remake-ek létjogosultságát, mert ugyanabból az alapötletből sikerült sokkal többet-jobbat kihozni. Néhány dolog viszont nagyon zavart a Frászkarikában, mégpedig a kissé tévéfilmes jellegű operatőri munka, illetve a nem különösebben jó CGI trükkök. De még így is ezerszer inkább ezt érdemes megnézni, mint az eredetit. Kivételesen.