A Texasi láncfűrészes mészárlás remake-je nagy siker lett, így a Fűrész filmek mellett ez vonulat vált a 2000-es évek mainstream horrorjának másik meghatározó irányzatává. Természetesen a Halloween-t is muszáj volt újraforgatniuk.

Rob Zombie sok új ötlettel akart közeledni a legendához, ami önmagában nem lenne feltétlenül baj, hiszen legalább próbálkozik. Azt meg gondolom senki sem várta tőle, hogy felül tudja múlni Carpenter überklasszikusát...

A legnagyobb és legmerészebb újítás Michael Myers gyermekkorának ábrázolása. Megmutatják, hogy már ekkoriban állatokat kínzott (ami az igazi sorozatgyilkosokra is gyakran jellemző), hogy egy igazi csóró, lecsúszott, undorító családban kellett felnőnie; egy alkoholista, paraszt nyomorékkal (William Forsythe a film legjobb alakítását nyújtja) egy sztriptíztáncosnő anyával (a rendező neje, Sheri Moon Zombie nagyon szexis) és a kis kurva nővérével. Mindemellett még az osztálytársai is basztatták. Szóval egy igazi szörnyűségesen klisés hátteret teremtett a főgonosznak, amitől persze még egy pillanatra sem tudunk együtt érezni vele. Ennek elsődleges oka pedig, hogy a szerepet alakító gyerek nagyon rossz választás. Sem a későbbi pszichopatát, sem a gonosz megtestesülését, sem a körülmények áldozatává vált kissrácot nem látjuk benne, csak egy kis dagadt, idegesítő gecit, akit szívem szerint én is vertem volna a suliban. Megmagyarázzák Michael maszkfétisét (azért viseli, mert csúnyának tartja magát; jogos!), illetve a jellegzetes álarcának eredettörténetét is.

Az a jelenet, mikor később, egykori házukban megtalálja ezt a maszkot, (ami ebben a részben a legcoolabb mind közül) és meghalljuk a híres Halloween-témát, az egyértelműen a sorozat legjobb jeleneteihez tartozik. Egyébként ügyesen használták fel sok helyen az eredeti híres dallamait, de hiába – valamennyit ugyan hozzátesz a hangulathoz, de egyáltalán nem illik a látottakhoz. Erről jut eszembe, az operatőri munka egész jó; bár a sorozatra jellemző steadycamet és szubjektív kameranézetet a film realista stílusának jegyében lecserélték rángatozó kézikamerára, ami már jóval kevésbé félelmetes. Szintén a realista törekvések áldozata ez a sok magyarázkodás, amivel teljesen kiveszik a filmből az eredeti misztikuma. Sajnos a hosszú felvezető miatt (az eredeti 5 perces nyitójelenetét 40 percre duzzasztották!) elveszik a feszültség és a meglepetés érzése is. Érdekes módon a ’78-as változattal ellentétben ezúttal éppen a sok vérre, illetve brutalitásra fektették a legnagyobb hangsúlyt, egyáltalán nem az ijesztgetésre, vagy a félelemkeltésre. Szerintem sokatmondó az a tény, hogy a régiben összesen 5 ember hal meg, míg itt 15.  Ezáltal jóval több szereplővel dolgozik a történet, akiket ügyesen bele is építettek a cselekménybe, de tudjuk, hogy csak azért, hogy aztán Michael jó brutálisan megölhesse őket. Persze nem minden esetben. Az ápolók megerőszakolós jelenete például teljesen céltalan és felesleges.

Tehát miután Michael minden átmenet nélkül egy csendes, óriás gyilkológéppé válik, megkapjuk az eredeti film újráját. Malcom McDowell Loomis dokija kezdetben egyfajta laza hippipszichiáternek tűnik, de a film második felében lényegében ugyanazt a karaktert kapjuk, akit már Donald Pleasence is eljátszott nekünk, csak jóval emlékezetesebben. Annyival próbálják meg árnyalni, hogy kiadott egy könyvet a történtekről, amiből elég jó pénzt keresett, de ezt a szálat nem igen bontják ki, majd csak az undorító folytatásban válik Loomis igazi faszfejjé. Apropó második rész… itt is nagyon csúnyán beszélnek, de nem olyan hihetetlen zavaróan, mint ott. Illetve most már még kevésbé értem, hogy miért változott a nyugodt kisváros a folytatásban hirtelen hibbant rocker rémálomfölddé. A második résszel egybevetve tűnt fel nekem az is, hogy az új Laurie Strode-ot alakító színésznő Scout Taylor-Compton milyen remek színésznő fiatal kora ellenére. Most egy Jamie Lee karakterénél sokkal lazább, humorosabb lányt játszik, míg a másodikban egy hisztis, dühöngő őrültet. Más kérdés, hogy az a film annyira rossz, hogy ott még egy remek alakítás is negatívumként marad meg az emberben. Illetve arra is rájöttem, hogy a második rész legcikibb pillanatának, a home videós bevágásnak mi értelme volt, ugyanis már itt is gyakran, és tök feleslegesen, hatásvadász módon próbálnak áldokumentumfilmes részeket bemutatni. De túl rossz az a második rész, úgyhogy ne is ejtsünk több szót róla, koncentráljunk inkább a karakterekre.

Danielle Harris a 4.-5. rész gyermek főhőse visszatér, csakhogy időközben nagyon csinos és szexi nő lett belőle, amiről meg is bizonyosodhatunk egy jelenetben. Elég sok meztelenkedés, illetve szexjelenet kapott szerepet ebben a részben, Myers gyakran gyilkol meg pucér csajokat, ami tulajdonképpen a slasher műfaj összegzése egyetlen jelenetben. Különösen jól sikerült az a képsor, amikor Michael a meztelen női hullát tartja a karjaiban. Magukra a karakterekre, akikért izgulnunk kéne, egyáltalán nem fordítottak sok időt, jellemükről gyakorlatilag semmit sem tudunk meg, annyira Michael áll a középpontban. De hát sajnos így már nem horror a horror, hiába brutális, ha egyszer egyik szereplővel sem tudunk azonosulni. Ennek ellenére érdekes módon cseppet sem unalmas az új Halloween, pedig túl hosszú; több mint két órás, ami egy slasherhez egyszerűen túl sok.

A legjobban az az újítás tetszett, hogy ezúttal Michael egyáltalán nem akarja megölni Laurie-t, csak amikor az ellene fordul. Ez így nagyon érdekes, és jóval több értelme is van. (Természetesen a testvéres szálat ezúttal sem hagyhatták ki). Továbbá remek betétdalokat is válogattak a filmbe, például a Nazareth-től a Love hurts, illetve az első rész iránti tiszteletből többször is felhangzik a Blue Oyster Cult nagyszerű szerzeménye a Don’t Fear the Reaper, illetve a Mr. Sandman ismét kiemelt szerepet kapott. Ezek sokat hozzátesznek azért a hangulathoz. A Halloween téma pedig a maga egyszerűségében a mai napig borzasztóan hatásos.

Összességében nem egy végtelenül-menthetetlenül rossz film ez, van néhány erénye. Értékelem az ambíciót is az újításokra, az meg nem nagy csoda, hogy az első résszel szemben alulmaradt, hisz színvonalban az eltelt harminc év alatt egyik sem tudott még csak a közelébe férkőzni sem. Hiába véresebb, hiába realistább, egyszerűen nem annyira hatásos. Az igazán nagy baj pedig azzal van, hogy olyan hihetetlenül szar folytatást készítettek, hogy az még ennek a filmnek az értékeit is csökkenti. Ez pedig nem kis szó.