Felnőtt tartalom!

Elmúltam 18 éves, belépek Még nem vagyok 18 éves
Ha felnőtt vagy, és szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használj szűrőprogramot.

A belépéssel elfogadod a felnőtt tartalmakat közvetítő blogok megtekintési szabályait is.

Transzcendens

2014. szeptember 01. - scal

A filmet egyfajta messiásként várta a sci-fi közösség - legalábbis az idei messiásként -, aztán sajnos nem a jól beígért megváltót kapták, hanem egy egészen opportunista felsőbb hatalmat, és a plebs úgy döntött neki ez nem kell. Nincs ezen mit csodálni, a történelem csupán ismételte önmagát, ahogy Jézust is megfeszítették, úgy kergették el a Transzcendenst is melegebb éghajlatra. És tartok tőle, hogy a legtöbb hívő ugyanúgy nem ismerte fel Istent, amikor legutóbb elkergette csöves képében, csak mert próbára tette őket az öreg, és kért egy kis aprót...

transzx.jpg

Véleményem szerint a mai világban az emberiség javának nincs egészséges Isten hite. Általában kétféle véglet fejlődött ki. És most tekintsünk el attól, hogy bizonyos országokban agyonverik egymást a mai napig Isten nevében. Csak mert szerinted máshogy néz ki, csak mert szerinted mást tanít, miközben lehet ugyanazt értjük Isten alatt. De tartok tőle ott az emberek még ennek dacára is, jobban megélik az Istennel való viszonyt, mint a nyugati civilizációban, ezért is tudják rávenni a halandókat mindenféle istentelen dologra... Isten nevében.

Azonban, ha nálunk valaki "hisz Istenben", az annyira hisz, hogy ha nem is osztogat Őrtornyot - most még -, de legalábbis feltételezi a determinizmus meglétét - sokszor anélkül, hogy ismerné a szó jelentését -, és templomba jár, keresztényi módon él, ha pedig vétkezik azt meggyónja. Mindeközben te egy büdös paraszt vagy neki, aki a pokolra kerül, csak mert pénteken is húst zabálsz. Ha viszont nem hisz Isten létezésében, rögtön felvilágosult, modern gondolkodó az illető - nyilvánvalóan -, aki szerint te egy gyökér vagy, és a középkorban élsz, mert hiszel valamiben ami egyszer régen, ki tudja mikor és hol, állítólag megtörtént, és erre aztán vallást alapoztak. És különben is, azért kezdted keresni Istent, mert rákos lettél, mert félsz a haláltól, mert jobb hinned, hogy nem rajtad múlik egy döntés, és hogy kapaszkodhatsz valaki másba. Aztán ez a két véglet ha találkozik, akkor elég szépen elküldik egymást az anyukájuk örömébe. Szigorúan Isten nevében, vagy amiatt.

Na már most. Egy ilyen szélsőségesen dekadens világban, ami jelenleg a miénk, nem is nagyon tudnak az emberek mit kezdeni Istennel. Hajbókolni kell neki? Térdepelni, nem emelni fel a fejet, amikor megszólal áldozás közben a csengettyű? Egyáltalán eszik-e, vagy isszák Istent, különben is menjünk bevásárolni, a Tesco sokkal érthetőbb. Az kiírja, hogy itt az akció, erre meg az alapvető élelmiszerek, tudod a chips, meg a ropi mellett balra.

transzcendencia_big.jpg

Mindezek után nem meglepő, hogy amikor jön egy film, ami a vallásosságot boncolgatja, netalántán megpróbálja ezt a szakadékot betemetni, áthidalni, azt ott helyben keresztre feszítik. Mert a népnek nem az kell, hogy a dolgok mögé lásson, hogy az érme másik oldalát is megnézze, hanem, hogy azt hallja vissza: igen, NEKEM VAN IGAZAM!!!! Ugyanezért kaszálták el a Noét is. És ezzel el is jutunk mostani filmecskénkhez, mert akármennyire is sci-fiként hirdették a Transzcendenst, ez bizony sokkal inkább vallásfenomenológiai esettanulmány.

Persze gondoljunk bele. A keresztény vallásnak is kellett idő míg kifejlődött. Vajon akkor mi igazolta Jézust? Mert az apja (?) csak azt látta, hogy a felesége nem tőle lett terhes, és ezt neki be kéne kajálni. A fia semmit se csinál 33 éven keresztül, esetleg besegített az ácsolásban, de sok tehetséget nem mutatott. És ha ma születnének messiások? Vagy teszem azt, egy halandó elérné azt, hogy isteni hatalomra tesz szert? Mert ebben a filmben lényegében ez megy végbe. Johnny Depp és Rebecca Hall nagyon szeretik egymást. Megadatott nekik az a különös véletlen, hogy nem csak testi-lelki, de munkatársként is kiválóan kiegészítik egymást, és ebbe tenyerel bele az, hogy az életerős Depp karakterét egyik napról a másikra megfertőzik, amibe a teste belehal.

"Mit ad Isten... illetve, hogy hogy nem elvtársak." Depp a mesterséges intelligencia azon területén dolgozik, ami lehetővé tenné, az emberek esszenciájának - lelkének - átörökítését akármilyen számítógépbe. Következik a kérdés, hogy amikor azt mondod, jóban rosszban kitartasz a választott párod mellett, akkor mit tennél ilyen helyzetben? Pláne, ha te is értenél ehhez az egészhez? A mindenre elszánt feleség természetesen nem akarja leélni férje nélkül az életét, és végrehajtja a bonyolult műtétet. Az pedig sikerül, Depp tudata először egy ócska, majd később egyre komolyabb számítógépekbe vándorol, bebarangolja a netet, míg végül oly hatalmassá evalválódik, hogy hónapok alatt tökéletesíti a génsebészetet, a nanotechnológiát, és itt kezd a film egy Frankenstein történettől több lenni.

AMON.jpg

Ugyanis a filmben mindenki félti a feleséget. De őt nem kell félteni, őt nem kényszerítette senki, eleve az ő ötlete volt az egész. És miért tette amit tett? Mert meg tudta tenni. Mert képes volt rá, ugyanakkor nem akarta elveszíteni élete egyetlen értelmét. Akit még ha nem is hagyományos módon, de még mindig jobb plátóiként szeretni, mint kijárni egy sírhoz, és vágott virággal kedveskedni. Ugyanakkor, a kívülállók, az áruló Júdás - Paul Bettany -, háromszor megtagadsz Péter - Morgan Freeman -, hitetlen Tamás - Cillian Murpy -, és Mária Magdolna - Kate Mara - csak egy dologgal tudják ezt magyarázni. A zseniális tudós megőrült, és el kell pusztítani. Hiszen az ördögtől való, hogy bénákat meg vakokat gyógyít, nekik az a sorsuk, hogy továbbra is bénák, meg vakok legyenek - velük lehet befenyíteni a "normális" embereket, hogy látod öcsém, járhattál volna úgy is. Nem tud járni mégis boldogabb mint te.

Eszembe jutott a film közben egy beszélgetésem egykori tanárommal, amikor tanulmányaim során a klónozás is szóba került. Javasolni mertem, hogy a sok hülyéskedés helyett lehetne jóra is fordítani, például kiveszőben lévő állatok mesterséges szaporítására. Mire azt a választ kaptam, hogy bízzuk ezt inkább a természetre... Hát igen, a kiirtásukat meg az emberre. És ilyen gondolkodók népesítik be ezt a filmet is. Egy pillanatra se merül fel bennük, hogy amit Depp csinál, az jó is lehet. De miért is merülne, hiszen nincs felette kontroll. Ezért el kell pusztítani, hiszen az mégis csak durva amiket művel. A Jóskának is visszaadta a látását, szerintem már ő is egész megszokta, hogy vak.

Igaz a filmben egyetlen egyszer sem fordul elő, hogy Depp megrészegülne a hatalmától, pedig lenne mitől. Vagy, hogy alapvetően rossz célokra használná erejét, és hirtelen bázist építene egy vulkánban, majd követelne.... "egy millió dollárt". Ugyanis már rég fölötte van ezeknek az aljas és öncélú dolgoknak. Ő már meghalt, és újjászületett. Ő már nem ember, annál sokkal több. És a lélek a lényege minden embernek, a forma, amibe a tartalom lakozik, és adott esetben kivetült úgy érzem sok esetben másodlagos.

dualizmuseztigyhogy.png

Jelenleg sok ezer ember azzal foglalkozik, hogy jobban érezze magát a bőrében. Átszabassa magát, leszívassa a zsírját - amiből sok sok szappan lehet -, más milyen legyen az orra, arca, melle, farka. Testet csak azért nem cseréltet... mert még arra nincs lehetőség. A technológiánk nem elég fejlett. A filmben pedig sikeresen, és végső elkeseredésében elpusztítja a tudatlan nép Istenét, aki csak jót tett felebarátaival. Mert nem értik. De hogyan is érthetnék, amikor ők megmaradtak saját, kicsinyes szintjükön. Tudósunk nem a pénzért teszi ezt a sok mindent, nem a hatalomért, hírnévért, hanem, hogy jobb világot teremtsen annál mint ami most létezik. De ez nem természetes... Ezzel a gondolattal mérgezik meg, és fordítják vele szembe saját feleségét is, aki hirtelen kevésnek érzi már magát, és összezavarodik. Majd csókkal árulja el egykori férjét, aki azonban mindent tud, és nem haragszik rá, mert a végén megérteti nejével mennyire szereti, eddig is csak azért élt, mert a nő akarta, mert a nő szerelme táplálta.

Ebből a szempontból a filmben látott ellenséges karakterek még rosszabb megvilágítást kapnak, mert alapvetően maradi, középkori gondolkodásmódot mutatnak. Hiszen nem lehet jó az amit látnak, az csak Istentől ered, és az nem Depp karaktere. A tőle eredendő erő csak is gonosz lehet, hiszen az ördöggel cimborál. Honnét tudták ezt a középkorban a papok? Elvégre lehet egy csomó küldöttjét Istennek máglyára küldték, amikor tévesen futtatták le rajtuk a voight-kampff tesztet. Isten meg ezen berágott, összecsomagolt, és itt hagyta a világunkat. Most komolyan, te ezen nem sértődnél meg... csak egy kicsit?

És a végső megoldás? Nem a halál. Hanem, hogy lekapcsoljuk a netet. Lehet mi se WoWozunk többet, de legalább megöljük ezt a gonosz entitást - tíz az egyhez, hogy a WoW fanok simán elérték volna, hogy ez ne történhessen meg. Mindezek miatt a Transzcendens egy hihetetlenül izgalmas, és értelmes film, aminek a vége, - utolsó húsz perc - csúnyán kicsúszik az elsőfilmes Wally Pfister kezéből. Sajnos nem mert eltérni a hatvanezerszer látott befejezéstől - minden második testrablós filmben ez a konklúzió -, lehet a világ sokkal szarabb, de legalább mi dönthetünk róla hogy szarjuk el.

vallások 3.jpg

Ezt leszámítva egy merőben elgondolkodtató filmet kaphatunk, jobbnál jobb színészekkel. Mara amúgy is a kedvencem a bolondlány nézésével, Hall pedig meseszép. A film közepéig nem tudtam eldönteni őt, vagy Scarlett Johanssont látom e a vásznon. De sajnos az utolsó félóra miatt csupán egy átlagosan jó filmet kaphatunk, nem pedig kiemelkedőt. Bár ahogy azt a fogadtatás mutatja, így is megülte az emberek gyomrát, hogy ebbe a filmbe bizony mondanivalót tettek.

Ha tetszett a bejegyzés, lájkolj minket a Facebook oldalunkon!

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Életunt Cápa · http://eletuntcapa.blog.hu 2014.09.01. 21:39:26

dafuq did i just read... ?

A grafikon szerint mindenesetre a zsidók a legértelmesebbek és a hitgyülisek a legsuttyóbbak. Most már tényleg elolvasom az Ószövetséget.

Alick 2014.09.01. 21:58:40

...no és a scientológusok..? :)

glad az egyetlen 2014.09.02. 03:25:08

"...Ezért el kell pusztítani, hiszen az mégis csak durva amiket művel. A Jóskának is visszaadta a látását, szerintem már ő is egész megszokta, hogy vak.

Igaz a filmben egyetlen egyszer sem fordul elő, hogy Depp megrészegülne a hatalmától, pedig lenne mitől. Vagy, hogy alapvetően rossz célokra használná erejét,..."

Őőőő...ugyanazt a filmet láttuk ezen cím alatt?
Mert, amit én láttam, abban az történt, hogy Depp a meggyógyított emberek felett átvette az irányítást és kvázi rabszolgáknak használta őket (igaz makk egészséges rabszolgának). Az első csóka esetén megpróbálta átvenni a testét, hogy a felesége immáron megkapja fizikailag is, de ott volt az az öreg nénike is, aki feladata a gyógyulás után az lett, hogy a feleség kiürülő poharába a bort újra töltse (igaz kicsattanó egészséggel). Szép új világ mi?
Na meg aztán amikor nano egységeket szétszórta a világban, ami segítségével bárkit-bármit hatalmába keríthetett volna, az bizony az ilyen kezdet után nagyon ígéretes mi?

Szerintem ülj le és néz meg újra a filmet, - bár annyira gyenge, hogy nem éri meg szerintem -, de ha már cikkezel róla akkor láss ne csak nézz.

pingwin · http://pingwin.blog.hu 2014.09.02. 07:59:59

@glad az egyetlen: pedig kezdett elég izgalmasan hangzani, bár így is ambivalens érzéssel

scal · http://filmbook.blog.hu/ 2014.09.02. 09:01:59

@Életunt Cápa: ez a grafikon nagyon durva, főleg, hogy az izraeliták mellett a másik két oszlop az ateisták és a nem tartozik vallási közösséghez amelyikben túlteng a főiskolát+egyetemet végzettek aránya (a zsidók mondjuk mindig is adtak arra, hogy kitanítsák a gyerekeiket, vagyis náluk ez elsősorban hagyomány) ha hozzávesszük a érettségit akkor még szembetűnőbb

miközben a Gitt gyülekezetébe alig járnak olyanok akiknek van felsőfokú (ennél is durvább a Jehova tanúi, talán 1-2%??? :D) látszik melyik réteget lehet a hülyeséggel befolyásolni

és még egy dolog látszik a grafikonon, hogy a buddhizmus is hódít az értelmiség körében, Amerikában már jó ideje, nálunk az utóbbi tíz évben

a keresztény vallások viszont meglepően kiegyensúlyozottak

scal · http://filmbook.blog.hu/ 2014.09.02. 09:09:35

@glad az egyetlen: persze mert akart testileg találkozni a feleségével, de amikor ő mondta hogy ne csinálja nem erőltette

azonfelül meg nem rabszolgáknak használta, munkát, elfoglaltságot, célt adott az életüknek, azoknak akiket jelen társadalmunk kivet magából

az, hogy át tudta venni felettük a hatalmat, az a nanobotoknak volt köszönhető, mert a gyógyulás során egymás részei lettek, DE sosem ragadtak fegyvert, passzívan harcoltak, ha lelőtték az embereit újragyógyította őket, pedig azt hiszem lett volna erejük - miután tökéletesítette őket, és terminátorként megindulnak, nem maradt volna kő kövön

az meg, hogy rajtuk keresztül kommunikál... hálóóóó, a Jóisten vajon mit csinál amikor egy próféta beszél? ezt mióta tartotta az emberiség átoknak, vagy elvetendőnek... ez lényegében áldás, meg lett tisztelve az ember, ha ideig óráig benne élt egy felsőbb lény (akinek sok mindent köszönhet, mondjuk a látását, meg hogy fejlettebb lett)

de mondhatnám akár azt is, hogy az emberiség eléggé kollektíven cselekszik egy egy eszem zászlaja alatt

nézzük csak kis hazánkban az utóbbi idők tüntetéseit, és még csak a látását se adja vissza senkinek egy politikus se, csupán üres ígéreteket...

szóval hidd el, kevés filmet láttam idén ennyire mint a Transzcendenst, azért is gondoltam, hogy írok róla, mert elég sokaknál félre ment ez a film, ahogy látom nálad is

Lazók György · https://filmekapolcrol.blog.hu/ 2014.09.02. 09:21:39

A film legfőbb tanulsága, hogy Wally Pfister soha többé ne rendezzen.

scal · http://filmbook.blog.hu/ 2014.09.02. 09:29:57

@Lazók György: ezt azért nem mondanám, egy első filmtől nem volt rossz teljesítmény, persze kaphattunk volna valami wow érzést is, de egy két próbát biztos adnék még neki

egy olyan világban ahol kamera közelébe engedik Shyamalant huszadjára, a Wacsókat most már sokadjára, meg azt a kretént aki egy Max Payne után elbarmolta a Die Hard 5-öt ez a minimum :D

Lazók György · https://filmekapolcrol.blog.hu/ 2014.09.02. 09:47:46

@scal: Amekkora anyagi és kritikai bukás volt ez a film, nem valószínű, hogy még egy esélyt kap a pali a rendezésre, ez pedig engem megnyugvással tölt el.

AlexAston 2014.09.02. 09:50:09

Így van.
A végére derül ki, hogy nem akart rosszat, csak nem értették meg. És erre jött rá a felesége is a végén.
Ennyi.

SENKIT nem bántott, senkinek nem akart rosszat. De elsőre valóban félelmetesnek tűnt.

Bogoj · http://bogoj.blog.hu/ 2014.09.02. 09:58:43

Tamás nem hihetetlen, hanem hitetlen volt:-)

scal · http://filmbook.blog.hu/ 2014.09.02. 10:10:02

@Bogoj: ezt benézni :D kösz, máris javítom :D

scal · http://filmbook.blog.hu/ 2014.09.02. 10:15:34

@AlexAston: amit az ember nem ismer attól mindig fél

Lauro 2014.09.02. 10:54:53

Alapvetően kedvelem az ilyenfajta "komplex" olvasatokat, és kifejezetten a szimbolikus értelmezéseket. Lehet, hogy a cikkíró jól fejtette meg a filmkészítők szándékát, de szerintem a párhuzamok túlzóak és félrevezetőek.

Először pár pontosítás:
- Jézus a nyilvános működését 30 évesen kezdte ("A fia semmit se csinál 33 éven keresztül, esetleg besegített az ácsolásban, de sok tehetséget nem mutatott" - egyébként azt, hogy nem volt tehetséges ács, honnan veszi a szerző?)
- Tamás hitetlen, nem hihetetlen (de erre már más is felhívta a figyelmet)
- "És, ha ma születnének messiások?" - a "messiás"-fogalom a zsidó-keresztény kultúrkörbe tartozik, melynek értelmében nem használható a többes szám, hiszen egy van belőle. Értem, mire gondolsz, de ha feltételezel keresztény olvasatot, nem érvelhetsz amellett, hogy mi lenne, ha ma jönne el egy messiás, hiszen nem jön el több új messiás: Krisztus tér vissza az utolsó napon (a keresztény hit szerint). (Illetve a zsidók tehetik fel maguknak a kérdést, hogyan ismerik majd meg a messiást, hisz ők még mindig várják.)

Az a gondolatiság, ami a cikkben és a kommentekben körvonalazódik, roppant távol áll a keresztény szemlélettől. A Depp-Isten (Krisztus)-párhuzam nagyon sántít:
- Krisztus nem a föltámadása után gyógyított és végzett prófétai feladatokat
- a próféták sohasem végezték örömmel a dolguk, sőt, kifejezetten nehéz keresztjük volt a küldetés (erre utal a szófordulat is: "senki nem próféta a saját hazájában"), lásd Jeremiás: "rászedtél, uram, és én hagytam", Jónás, Mózes, Ábrahám... A filmben valóban rabszolgák a meggyógyítottak
- sőt, meggyógyított sohasem vált prófétává
- és persze a szabad akarat, ez az alapja mindennek, s mi lenne ezzel ellentétesebb, mint a programozott meggyógyítottak sora, akik funkciókat látnak el, és nem pusztán testben, de tudatukban is rabszolgák
- Jézus a csodatetteivel nem jobbá tenni akarta a világot, titokban is igyekezett tartani sok esetben
- és még sok más...

Az, hogy a film keresztény szimbolikával dolgozik, jó (akár a Mátrixot is említhetném mint jó példa), de amennyire sekélyesen ezt teszi, az kifejezetten rossz. Százszorta inkább panteista himnusz, mint mélyen keresztény gondolatiság.

(Valahogy végig, míg ezt írom, a Krisztus utolsó megkísértése c. film jár a fejemben, ahol az a bizonyos harmonikus élet ideálja válik a sátán legnagyobb kísértésévé. Na az egy mélységesen mély keresztény film.)

Végül még egy kérdés: ha valóban úgy tekintünk a Depp által megformált karakterre, mint messiásra, mint a fel nem ismert Istenre, akkor mégis hogyan értelmezzük azt a lezárást, ami gyakorlatilag nem más, minthogy ez az isten a hitetlen Tamás, az áruló Júdás, az őt megtagadó Péter és Mária Magdolna "összehangolt akciója" révén arra a felismerésre jut, hogy megsemmisíti - teljes lényegében!!! - önmagát: a föltámadott önmagát?

scal · http://filmbook.blog.hu/ 2014.09.02. 11:37:28

@Lauro: szia Lauro, köszi az észrevételt, és az igényes kommentet :)

előzetesként csak annyit mondanék mélyebben nem nagyon akartam belemenni ennek a filmnek az összehasonlításába, ez csupán az ami bennem lecsapódott egyszeri megnézés után - hozzáteszem nem vagyok sem vallástörténész, sem teológus, vallási ismereteim a hittanórákról és misékről erednek (bár mostanában már ez is sokkal több mint amennyit az átlagember elmondhat magáról)

azonfelül ez csupán egy átlagkritikája egy filmnek, nem elemzés, inkább próbáltam arra irányítani a figyelmet ami szerintem sok embernél nem esett le, lévén sci-fit vártak, és ezt akár tarthatják belemagyarázásnak, vagy aminek akarják, de szerintem valami ilyesmi ennek az egésznek az alapja

vagyis a fent írtakban bizonyos dolgok biztos sarkítottak, és pontatlanok, lévén semminek nem néztem utána, úgyhogy most reagálnék is, ezért lehetséges hogy túlzó/félrevezető helyenként az írás

"- Jézus a nyilvános működését 30 évesen kezdte, egyébként azt, hogy nem volt tehetséges ács, honnan veszi a szerző?"

jó nem 33, legyen 30, szerintem a lényeget értetted, engem mindig is az a kieső 20 év foglalkoztatott amiről semmit nem ír a Biblia, hogy honnan veszem hogy nem volt tehetséges ács? ha olyan sok örömet lelt volna munkájában = tehetsége lett volna hozzá, akkor nem módosít pályát, ő is érezte, hogy nem neki való, nem csak egyik napról másikra elkezdett prédikálni, valahogy ráébredt, hogy ő többre hivatott, és abban már bizony volt tehetsége

meglehet ha Pilátus udvari ácsmestere lesz, akkor sose kezdi mindezt veszélyeztetni egy belső kényszer hatására, vesd össze, általában aki tehetséges más területen az nem áll ukkmukkfukk politikusnak

"- "És, ha ma születnének messiások?" - a "messiás"-fogalom a zsidó-keresztény kultúrkörbe tartozik, melynek értelmében nem használható a többes szám, hiszen egy van belőle. Értem, mire gondolsz, de ha feltételezel keresztény olvasatot, nem érvelhetsz amellett, hogy mi lenne, ha ma jönne el egy messiás, hiszen nem jön el több új messiás: Krisztus tér vissza az utolsó napon (a keresztény hit szerint)."

Ez valóban így van, de a kereszténység a zsidóságból nőtt ki, tehát ennek formájára kinőhet a kereszténységből egy valóban másmilyen vallás, ahol lehet egy új messiás. A kereszténységből nagyon sok minden kinőtt, de általában megelégedtek prófétákkal. Mert szegről végről a kereszténység része maradt mindegyik.

Hogy Depp vallást alapított volna e? Hogy benne az az isten testesült e meg aki Krisztusban, azt nem tudom. Az is lehet, hogy egy ember egy halandó, elérte azt a szintet amikor továbbfejlődhetett, egy isteni, teszem azt félisteni szintre. Tehát nem zárom ki azt sem, hogy az általunk ismert isten a maga szintjén egy a sok közül.

"Az a gondolatiság, ami a cikkben és a kommentekben körvonalazódik, roppant távol áll a keresztény szemlélettől. A Depp-Isten (Krisztus)-párhuzam nagyon sántít:
- Krisztus nem a föltámadása után gyógyított és végzett prófétai feladatokat"

Ez is igaz, de ha úgy nézem, hogy Depp valós élete az amikor "ácsol" és miután computerizálódik az amikor tudatra ébred, hogy más feladata van. Akkor nem sántit. A feltámadás hiányzik a filmből, nem véletlenül... bár mintha úgy emlékeznék, hogy volt rá némi utalás ott a kiskertben.

"- a próféták sohasem végezték örömmel a dolguk, sőt, kifejezetten nehéz keresztjük volt a küldetés (erre utal a szófordulat is: "senki nem próféta a saját hazájában"), lásd Jeremiás: "rászedtél, uram, és én hagytam", Jónás, Mózes, Ábrahám... A filmben valóban rabszolgák a meggyógyítottak"

hát akkor lehet a gyógyítottakat is így "szedték rá" és ők sem örömmel végzik e feladatukat, ki tudja, minderről a film nem sokat mond, csak sejtet, éppen ezért lehet(ne) a filmről sokat elmélkedni

"- sőt, meggyógyított sohasem vált prófétává"

ezt nem is írtam, de hívővé annál inkább, "Uram egy szóval mond, és meggyógyul az én szolgám."

"- és persze a szabad akarat, ez az alapja mindennek, s mi lenne ezzel ellentétesebb, mint a programozott meggyógyítottak sora, akik funkciókat látnak el, és nem pusztán testben, de tudatukban is rabszolgák"

igen a szabad akarat, amit az amerikai filmekben annyira sztárolnak... a szabad akarat.... édes faszom :D hol van az embernek szabad akarata? de most komolyan? választás során? bent a munkahelyen? az iskolapadban? a boltban? szexben? kapcsolatban? a legtöbb ember azt hiszi a szabad akarat irányítja minden napját, miközben ugyanazt az utat tapossa ki mint sok másik millió, és tudatában sincs ennek, minden nap manipulációk ezreinek vagyunk kitéve, és jelenleg ez a SZABAD VILÁG legalábbis nálunk azért tud működni, mert a 40 évnyi szocializmus után persze, hogy szabadnak hat, vehetsz holnap autót, nem kell három évet várnod, mehetsz külföldre nyaralni, csak épp pénzed nincs semmire, meg három műszakozhatsz a multik gyárában, heti szerződéseket aláírva... szabad akaratodból

és nem kell vaknak lenned, legyél csak terhes máris kirúgnak :) és ez nem sarkítás

scal · http://filmbook.blog.hu/ 2014.09.02. 11:38:44

@Lauro:

"- Jézus a csodatetteivel nem jobbá tenni akarta a világot, titokban is igyekezett tartani sok esetben"

jó most megfogtál, mit szeretett volna? miért tett csodákat?

"Végül még egy kérdés: ha valóban úgy tekintünk a Depp által megformált karakterre, mint messiásra, mint a fel nem ismert Istenre, akkor mégis hogyan értelmezzük azt a lezárást, ami gyakorlatilag nem más, minthogy ez az isten a hitetlen Tamás, az áruló Júdás, az őt megtagadó Péter és Mária Magdolna "összehangolt akciója" révén arra a felismerésre jut, hogy megsemmisíti - teljes lényegében!!! - önmagát: a föltámadott önmagát?"

erre viszont tudom a választ, Isten látja, hogy a gyermekei hülyék, és nem érettek még meg - 2000 év elteltével sem -, hogy felismerjék, ezért úgy dönt, majd visszatér később, hátha akkor már elérték a megfelelő értelmi szintet, és mindezt úgy, hogy nem lenézi őket, csak belátja, hogy akármennyire is akar segíteni rajtuk/nekik még mindig így teheti nekik a legjobbat, ha magukra hagyja őket - ezzel igazolva Nietzchét

de az ellenfeleket - minthogy sokhoz nem volt köze Deppnek, tekinthetjük másoknak is, pl. azok tömegének, akik mindenáron Barabást kiáltottak, de érdemes lenne kielemezni őket, mert Bettany tényleg egy Júdás, - aki az általad említett film szerint a legjobb barátja volt Krisztusnak - de a csók a feleséghez került, Murphy és Mara viszont szigorúan nézve kívülállók

Lauro 2014.09.02. 11:54:20

@scal: Köszi a választ!

Jézus messiás-tudatát illetően biztosan nagyon nem értünk egyet, de erről itt fölösleges vitatkozni.

Hogy meggyógyított nem lett próféta, csak azért írtam, mert egy kommentben prófétaként utalsz rájuk.

A szabad akaratot bibliai értelemben nem ezekre a hétköznapi példákra vonatkoztatva kell értelmezni. Nem arról van szó, hogy elképzeljünk egy szuperidealisztikus állapotot, és ott válogathatunk mindenféle döntés közül. A szabad akarat lényege az, hogy szabad akaratomból választhatom a jót. S ez esetben nem jobb munkabeosztásról, jobb életkörülményekről van szó. Most hirtelen egy olyan példa jut eszembe, hogy mondjuk beteg gyermeked születik, és választhatsz: beadod valahová és lemondasz róla, vagy szeretetből és szabad akaratodból vállalod, mert hiszed, hogy ezzel a Jóisten tervét szolgálod. De ha mondjuk társadalmi nyomásra vállalod a nehéz feladatot, és nem a magad, szabad döntésed miatt, akkor sem szabad akaratodból választod a "jót".

Ez is fantasztikus a Krisztus utolsó megkísértésében, ahogyan végül Jézus éppen a szabad akarata által győzedelmeskedik.

De ha jól láttam, első kommentem végén feltett kérdésemre nem válaszoltál. :-)

Lauro 2014.09.02. 12:13:55

@scal: Bocs, most látom, hogy jött már válasz.

Hogy Jézus miért tett csodákat? Ez egy jó kérdés. Én nem tudom. Csak sejtéseim vannak. Inkább másik oldalról közelíteném meg a kérdést, hogy miért titokban tette sokszor: azért, hogy az emberek ne valami harmónia-kép miatt kövessék őt. Ne azért, hogy az emberek garanciának vegyék a követését arra, hogy nem lesznek betegek, szegények és magányosak. Szépek azok a részletek a Szentírásban, amikor Jézus nagyon emberi érzéseit árulja el az evangélista (például amikor barátján esik meg a szíve).
Ez a keresztény tanítás egyik legnagyobb félreértése, hogy úgy értelmezik: ha követed a "szabályokat", nem lesz problémád. Hát dehogynem: vessünk egy pillantást a szentek életére: üldözés, betegség, magány és kitaszítottság visszaköszönő motívumok - racionális értelemben.

Az Isten-képünk is merőben más :-)

A zsidó hagyománnyal ellentétben a keresztény gondolkodásban Isten nem "gondolja meg magát", és ami aztán nagyondenagyon távol áll a keresztény hittől, hogy Isten magára hagyja az embert („Íme, én veletek vagyok minden nap a világ végezetéig.” (Mt 28,20)

A film lezárása nem igazolja Nietzschét, mert ő így folytatta: "Isten halott, ÉS MI ÖLTÜK MEG" - ami nagy különbség ahhoz képest, hogy ő semmisíti meg magát.

2014.09.02. 12:48:14

Depp egyetlen rossz cselekedete az az volt, hogy feltűnően kontrollálni kezdte az embereket akiket megmentett, ami egyértelműen csak azért került bele a filmbe, hogy negatív színben tüntesse fel a szabadságukra nagyon érzékeny amerikai nézők előtt. Hiszen az embereknek kell a szabadság illúziója, ha irányított keretek között ők dönthetik el a sorsukat akkor nem foglalkoznak azzal, hogy ez ugyanolyan rabszolgaság.

scal · http://filmbook.blog.hu/ 2014.09.02. 13:07:34

@Lauro: no jó, de lényegében azért ölte meg magát, mert az emberek már foggal körömmel harcoltak ellene, ergo belekényszerítették a gyilkosságba, és nekem nagyon úgy tűnt ha tudták volna akkor szíves örömest a túlvilágra küldik, azaz megölik

a magára hagyást is úgy értettem, ahogy mostanában is beszélhetsz Istenhez, de nem válaszol, már nem kapsz égő csipkebokrot, meg forgószelet, meg akármit, pedig nem az kéne, hogy minden nap öt percet beszélgessen mindenkivel (ha mindenható, lényegében megtehetné akár ezt is) csak mondjuk egyetlen szó tíz éve, amiről tudnám, hogy megtörtént, ami miatt nem kellene kétkedni - persze akkor már nem HIT

az meg hogy Isten mit gondol? hát mi most már sokadik generáció óta azt tanuljuk, azt örökítjük át, amit előttünk 2000 éve megtapasztaltak, lehet látomás volt, lehet egy űrhajó sajátságos magyarázása, mindegy

de mire is épül mindez? arra, hogy hidd el, és nekem nagyon úgy tűnik, hogy a keresztény vallás leginkább a FÉLELEMre alapoz

bánd meg bűnöd, mert a pokolra kerülsz
kezdj el hinni istenben mert baj lesz
kereszteld meg a kölköd, mert máris BŰNÖS (ezt tartom a legnagyobb faszomságnak, rohadtul sántít a magyarázata)

Jézus a szeretetre akarta építeni a vallást, az egyházának mégis sikerült a félelemre mindezt felhúzni

amikor anno jártam hittanra, a kedves, öreg papbácsi olyan sztorikat mesélt a órán, hogy rosszat álmodtam, aztán meg kirohant a sekrestyéből mert belesültem a gyónási imámba - elég faszán elérte hogy a büdös életbe ne akarjak még egyszer gyónni :D

de más a vallás, meg más az egyház is tudom, csak mára nagyon egybemosódtak

Jézus kép meg - az általad említett filmen kívül egyetlen egyet tudnék ami máshogy közelített hozzá, ez a sokat vitatott Passió, ezen kívül vagy 500 egykaptafára készült film amik helyen közzel a Zeffirreliset utánozzák, és Jézus gyerekként aranyos, meg napkeletibölcsek, prédikálás, csodákat tesz, keresztre feszítés, Júdás az akasztófán, és ennyi, nulla mélységgel

elméletileg én az első oszlop (grafikon) felső sávjába tartoznék, gyakorlatilag nem tom hovatartozok :D de annyit tudok, hogy mint felvilágosult, és meg merem kockáztatni gondolkodó ember, nem tudok elvetni semmit sem, mert túlságosan sok a változó ebben az egészben

Lauro 2014.09.02. 13:27:21

@scal: Ismét köszi a választ!

Én úgy gondolom, hogy a magukat kereszténynek mondó embereknek IS legalább 90%-a meglepődne, ha elolvasná az Újszövetséget.

"nekem nagyon úgy tűnik, hogy a keresztény vallás leginkább a FÉLELEMre alapoz" Ne haragudj, hogy ezt így leírom, de ez egy rettenetesen nagy tévedés. És azt hiszem, úgy érted, hogy igazából nem a vallásra, hanem a vallás sok képviselőjére érted. Ez pedig jogos, amit az a magyar kifejezés is igazol, hogy "valaki féli az Istent", "istenfélelem".

A keresztény vallás alapja a SZERETET. Az a szeretet, amelyről Pál apostol ír a szeretethimnuszban.

Az elég nagy baj, hogy a nyugati gondolkodás elválasztja egymástól a szakrális és a világi életet, ez pedig a nyugati kereszténységre fokozottan igaz. Semmilyen más vallás gyakorlói nem teszik meg ezt az elkülönítést. Úgy is mondhatnám: "keresztény vagyok, mindaddig, amíg ez az érdekeim teljesülését nem korlátozza. Vasárnap keresztény vagyok, de hétfőn már egyszerű munkás ember"
Képzelj el egy hindut, aki csak vasárnap böjtöl, de amúgy a McDonaldsba jár.
Egy buddhistát, aki csak hétvégén törekszik a nirvanába. És lehet folytatni.

Pontosan az általad felvázolt "üzlet-hit" ("bánd meg bűnöd, mert a pokolra kerülsz
kezdj el hinni istenben mert baj lesz") idegen a leginkább a valódi kereszténységtől, mert nem a szeretet alapján, szabad akaratból, hanem érdek alapján, a következményektől való félelemből dönt.

scal · http://filmbook.blog.hu/ 2014.09.02. 14:02:03

@Lauro: ez eddig oké, de nem így térítették/nevelték az embert? vagyis belé nevelték a félelmet (vö: nem azzal ösztönöznek, hogy kaszáld le a parlagfüvet, hogy kapsz érte pénzt, hanem azzal, hogy te fizetsz ha nem)?

lehet az eredeti a szeretetre alapozott, de az intézményesített vallás a félelemre tolta a hangsúlyt

az általad is említett mentalitást ha jól tudom (?) farizeusnak hívják, amit a legtöbb maffiafilmben be is mutatnak szépen

milliliteratura · http://milliliteratura.blog.hu/ 2014.09.02. 14:16:24

@scal: nem csak hagyomány, hanem vallási feladat is, a kabbala pl erősen magyarázza, hogy miért jó a zsidóság a matematikában és kapcsolódó tudományokban (zene, it, pl.:). amúgy érdekes, hogy az iszlám is igen jó pozícióban van, sok a képzett terrorista itthon :)
(egyébként a végzettség-suttyóság nem a skála két vége, én ismerek többdiplomás suttyót is, meg szakmunkás EMBEReket is.)

glad az egyetlen 2014.09.02. 14:24:29

@scal:
"...persze mert akart testileg találkozni a feleségével, de amikor ő mondta hogy ne csinálja nem erőltette..."
Az okés, hogy a felesége nem akarta, na de akinek felvette a testét azt megkérdezte, hogy akarja-e?

"...azonfelül meg nem rabszolgáknak használta, munkát, elfoglaltságot, célt adott az életüknek, azoknak akiket jelen társadalmunk kivet magából..."
Az összes diktatúrában hasonló maszlaggal kezdik bebörtönözni az embereket.

"...passzívan harcoltak..."
Amikor a kocsi után rohant és kilométereken keresztül üldözte őket, majd elintézte az öko terroristákat az passzív harcnak minősül neked?

Igazából van egy dolog, amiben hiszel és gondolsz, ezt megpedzegette a film, aztán olyat is bele láttál ami kanyarban ott se volt. A gond az, hogy zömében olyat láttál, ami nem volt ott. mentségedre nem a te hibád, a történet ötlete jó volt (már a fűnyíró embernél is), de a kivitelezés és forgató könyv az csapni való volt.

Lauro 2014.09.02. 15:20:40

@scal: Jól elkalandoztunk a filmtől, de én örülök a gondolatcserének!

Pontosan így van, ez a farizeusi magatartás.
„Jaj nektek is, törvénytudók! Elviselhetetlen terheket raktok az emberekre, ti magatok azonban még egy ujjal sem segítetek azokat a terheket hordozni.”
Lk 11,42-46

Maga Jézus mondja ezt.
Abban is igazad van, hogy sokáig az intézményesített egyház is így működött, és működik ma is. De nem szabad összekeverni a keresztény vallást és a farizeus képmutatást.
Ha beleásod magad, és figyelemmel követed az egyház mai tanítását, pápai enciklikákat, tanulmányokat, könyveket, meglátod, hogy ugyanezt az eredeti krisztusi tanítást közvetítik.
Sajnos az nagyon rossz, ha valaki a "saját bőrén" rossz tapasztalatokat él át pl. egy rosszemlékű pap miatt, de nem szabad, hogy emiatt magáról a vallásról alkossunk hibás képet.

(A parlagfüves hasonlat remek! Egyszer gyerekek mondták nekem külföldön, hogy itt hülyeség a vonaton jegyet venni, hiszen nem is jön az ellenőr. Hát igen, ezzel a mentalitással meg kell küzdeni.)

scal · http://filmbook.blog.hu/ 2014.09.03. 03:58:39

@milliliteratura: ezt ha fentebb olvasol nem én állítottam, mint egyetemet végzett emberke tökéletesen tisztában vagyok vele, hogy simán bekerülnek oda tajparasztok is, de azért általában aki elvégez egy fősulit/egyetemet és megszerez egy diplomát az mutat valamit, leginkább, hogy szeret gondolkodni, és tud is

a kivétel mindig a szabályt erősíti ;)

scal · http://filmbook.blog.hu/ 2014.09.03. 13:36:35

@Lauro: az ezen az oldalon sose baj :) nagyon szeretjük a hozzád hasonló értelmes, és intelligens kommentelőket, gyere gyakran

@glad az egyetlen: ez is benne van a pakliban

milliliteratura · http://milliliteratura.blog.hu/ 2014.09.03. 15:00:27

@scal: őőő, az én tapasztalatom az, hogy elég seggelni, és akkor kifejezetten ostoba/sötét (és persze az adott szakirány irányában minimális érdeklődést sem mutató...) alakok is megkapják a papírt. legalább is társadalomtudományok terén ez volt a helyzet bő tíz éve is, az "én időmben" :)

pingwin · http://pingwin.blog.hu 2014.09.03. 16:15:14

@Lauro: szerintem az nem annyira szereted, hogy dolgozz az földesuradnak, tegyél meg mindent, különben a pokolba jutsz

pingwin · http://pingwin.blog.hu 2014.09.03. 16:16:53

@scal: lol ezt most komolyan is gondolod?

Lauro 2014.09.03. 16:18:37

@pingwin: Örülök, hogy egyetértünk.

scal · http://filmbook.blog.hu/ 2014.09.04. 02:54:03

@milliliteratura: ezt majd másik filmmel kapcsolatban akartam kifejteni, de a lényeg a következő, a tanárok aszerint kapják a fizetést felvételiztetés során ahány embert felvesznek, minél magasabb a kvóta annál több a della, vagyis a tanárok nem abban lettek érdekeltek, hogy kiválogassák a búzát az ocsú közül, hanem hogy minél több diákkal feltöltsék a férőhelyeket, legalábbis amikor én segédkeztem felvételiztetésnél ez volt a szörnyű tapasztalat (persze ez akkor volt amikor a kredit rendszert is behozta egy másik szar kormány - nem tudom, hogy a mostani szar kormány miféle intézkedéseket foganatosított ezzel kapcsolatban :D)

@pingwin: mit? egyébként valszeg igen ha leírtam

pingwin · http://pingwin.blog.hu 2014.09.04. 22:49:28

@scal: 'aki elvégez egy fősulit/egyetemet és megszerez egy diplomát az mutat valamit, leginkább, hogy szeret gondolkodni, és tud is'

vagy nagyon naiv vagy, illetve jobban jársz, ha nem mész ki az emberek közé

pingwin · http://pingwin.blog.hu 2014.09.05. 15:09:04

@Lauro: mondjuk nem a vallás volt az aki megtette, hanem az egyház, egyetérteni jó, mindent még jobb

Santino89 · http://filmbook.blog.hu/ 2014.09.05. 15:37:43

@scal: attól még, hogy nincs, te még mindig hülyeséget írsz, és tényleg irreleváns a kérdés szempontjából. a.te.ervelesi.hibad.hu/szemelyeskedes :D

scal · http://filmbook.blog.hu/ 2014.09.05. 15:56:22

@Santino89: egyáltalán nem személyeskedés, a kérdés nagyban segíti megvilágítani, hogy a kommentelőnek mennyire van rálátása a dologra (amúgy szerintem van neki, csak szórakozik)

csak mert éltből nevetségesnek tartja az állítást = sarkít, ezt meg max az újságíróknak nézem el

Santino89 · http://filmbook.blog.hu/ 2014.09.05. 16:07:38

@scal: semmiben sem segíti. saját példa: nekem sincs diplomám, a barátaimnak, haverjaimnak kivétel nélkül van, úgyhogy van rálátásom. pedig nincs diplomám. és szerintem is butaság, amit írsz.

scal · http://filmbook.blog.hu/ 2014.09.06. 04:43:35

@Santino89: akkor elmondhatjuk, hogy jobban érzed magad diplomások körében, mint ha olyan barátaid lennének akiknek nincs? :D

és ne védjed Pingwint, nem kisgyerek ő, majd megvédi magát ha úgy érzi hogy igazságtalan amit írok, nem szorul ő a védelmedre

Santino89 · http://filmbook.blog.hu/ 2014.09.06. 09:24:25

@scal: nem mondhatjuk el, mivel 90%uk azelőtt lett a barátom, mielőtt diplomája lett.

nem pingwint védem, csak szimplán nem szeretem, ha ekkora baromságokat írsz :D rossz reputáció a blognak :D

scal · http://filmbook.blog.hu/ 2014.09.06. 10:10:01

@Santino89: ez de szar szöveg, igazán örülök, hogy ennyire aggódsz a blog reputációjáért, és ha már itt tartunk: a Ponyvaregény egy szar film (a blog szerint is hiszen Én mondtam :D)

Santino89 · http://filmbook.blog.hu/ 2014.09.06. 10:17:26

@scal: a Psycho múltkori leszarozása után ez már nem is annyira ciki :D

scal · http://filmbook.blog.hu/ 2014.09.06. 11:25:07

@Santino89: a ciki az amikor valaki magyarázkodik miért hagyta ki a Gyűrűk Urát ;)

Santino89 · http://filmbook.blog.hu/ 2014.09.06. 12:44:17

@scal: legalább nem szaroztam le, mint egy hülyegyerek, aki csak imádni, meg utálni tud valamit ;)

scal · http://filmbook.blog.hu/ 2014.09.06. 12:49:52

@Santino89: leszaroztál hatezer más dolgot :) én se sok mindent szarozok le, csak a Ponyvaregényt meg a Psychót :D

Santino89 · http://filmbook.blog.hu/ 2014.09.06. 13:06:39

@scal: meg ami egy kicsit is nem tetszik :D

scal · http://filmbook.blog.hu/ 2014.09.06. 13:24:22

@Santino89: nem igaz ott a Majmok bolygója, nem tetszik az első film mégse álltam le szarozni...

Santino89 · http://filmbook.blog.hu/ 2014.09.06. 15:20:38

@scal: most rendeltem egyet, de tejfölös fokhagymásat

scal · http://filmbook.blog.hu/ 2014.09.06. 18:11:36

@Santino89: mogyoróvajas ajókásat te kezdő!!!!
süti beállítások módosítása