"- Volt valaha barátnőd?

- Igen, volt barátnőnk, amikor olyan idősek voltunk, mint te. Minden lehetséges pillanatot hosszú sétákkal, mozizással, a kertben fekve csillagok bámulásával töltöttük, amíg a szülei be nem hívták, és haza nem küldtek minket. Nagyon szerelmesek voltunk, ahogy visszaemlékszünk rá.

- Mi történt vele?

- Elvettük őt, majd elváltunk tőle, és soha többé nem láttuk.

- Köszönöm ezt a boldog, bizakodó, kis példabeszédet. Alig várom, az első válásomat."

Terry Gilliam legújabb filmje olyan suttyomban látott napvilágot, hogy arra szavak nincsenek. Mi magunk, akik nagy rajongói vagyunk munkásságának se tudtunk róla, hogy rendezett egy filmet, a hazai mozik közül talán kettő vetítette, de miután megtekintettük, ezen nem is csodálkoztunk már semmit. Mit lehet ugyanis erről a filmről elmondani? Mondjuk, hogy késett, egy 15-25 évet? Vagy csak Gilliam nem akarja észrevenni, hogy amit mond vele, azt legalább kétszer elmondta már - Brazil (1985), 12 Majom (1995) -, és a disztópia, amit megfest, az akkoriban még hihető volt, de a számítógép boom, mobiltelefonok, DVD, napelem, és a Mátrix után ma már leginkább röhejes? Igen, valahol ezt mind.

Mert kapunk egy furcsa világot, ami a közeli jövőt vetítené előre, de számunkra leginkább azt mutatja, hogy Gilliam nem érti az Xbox meg PS4 társadalmat, utálja a Minecraftot, de legalábbis azt, hogy unokái ezen lógnak éjjel nappal. Emiatt úgy gondolta maradt még egy csomó ötlete, és azt elmeséli nekünk. De miért is? Mert a Don Quijotéra lassan húsz éve nem ad neki senki pénzt? A zéró elmélet valami nagyot akar mondani, de nem tud, a története az elidegenedésről, és aztán a világ szépségeinek újrafelfedezéséről lerágott csont, megkockáztatjuk, máshol mások sokkal jobban elmondták, lényegretörőbben, és húsbavágóbban. De ha már a rendező konkrétan másolja magát - hősünkre rátörik az ajtót, éppúgy mint a Brazilban, és furcsa doktorok "vallatják" éppúgy mint a 12 majomban, és sorolhatnánk az egyezéseket - akkor felmerül a kérdés mindenképpen szükség volt erre? Mr. Gilliam, maga mellett elrohant a világ, és ezt maga észre sem vette... nohát nohát, csalódtunk önben Mr. Gilliam.

Ráadásul a film az alacsony költségvetése miatt szinte egész végig egyetlen lerobbant templom hajójában játszódik, ahol ücsörög a totál frusztrált főhős, aki várja a megváltó telefonhívást, hogy jól megmondják neki mi is az élet nagy titka. Közben pedig mivel senkije nincs dolgozik látástól mikulásig. És persze haldoklik is - mint ahogy mindannyian :D - és a legnagyobb baj, hogy mindezt unalmasan teszi. Olykor megcsillan valami, valahol a Szaturnusz gyűrűjén túl, és pár percig felélénkül a film, de sajnos nem ez a jellemző. Pedig, amikor nagy ritkán kijutunk ebből a szentélyből - ahová sikerült jó sok szemetet felhalmozni - akkor a film szinte kinyílik. Például a rengeteg tiltótáblán jókat röhögtünk, hogy szinte már semmit nem lehet csinálni egy parkban, éppen hogy csak ücsöröghetsz csöndben. De ezekből sokkal több kellett volna, mert ez így nagyon kevés.

Miről híres még Gilliam? Úgy van, ő az a rendező, aki elhiteti a színészeivel - akik Oscart vesznek át, meg akciósztárok, stb. -, hogy bújjanak csak bele ezekbe a halál nevetséges hacukákba, piszkosul jól fognak benne festeni. És ezek elhiszik. Legújabb áldozata Christoph Waltz, aki még a fejét ÉS szemöldökét is leborotválta ezért a csodálatos szerep kedvéért, a film első felében szimplán szánalmas, de később már egyenesen röhejes is lesz. A játéka még így is jó, ahogy elmakogja zavartan azokat a mondatokat, amelyeknek semmi értelműk, nem viszik előbbre a filmet, pusztán azért kerültek a filmbe, hogy ne teljen szótlanul a játékidő, és azt is bizonyítsa, nem csak Hans Landát tudja újra, meg újra eljátszani.

Kisebb szerepekben feltűnik Matt Damon - akit divat utálni, de mi bírjuk -, és Tilda Swinton, akinek meg nagyon nem akarnánk a kölyke lenni, mert tuti idegbajt kapnánk, ha megnéznénk tőle egy filmet, és aztán ráébrednénk, hogy ez a nő a mi anyánk. David Thewlist mindig jó viszontlátni bármilyen debil karaktert is alakít, de sajnos ő is megnézett pár régebbi Gilliam filmet, és ugyanúgy viselkedik, mint ott néhány furcsa alak - mondjuk mint Michael Palin. Mélanie Thierry elbűvölő call girl, mi is szívesen be-enterelnénk neki, a ruhája pedig díjnyertes farsangi, vagy otthoni játszóruha lesz, ebben biztosak vagyunk. A kedvencünk mégis egy fiatal kölyök lett, akit Lucas Hedges alakít. Ő az egyetlen, akinek helyén van az esze ebben a világban. Ez az ő terepe, ő itt kiismeri magát, ahol az idősek már csak téblábolnak. De leginkább azért tetszik, mert mikor tizenöt éve írtunk egy cyberpunk regényt, annak főhősét egy az egyben olyannak képzeltük el amilyen ez a srác.

Ugyan a film tagadhatatlanul rendelkezik hangulattal, ami képes a nézőben napokig tovább élni, a képei pedig szépek, de ha csak ez kell képeskönyvet veszek. A teljesség kedvéért meg kell említsem a stáblista alá a Radioheadtől beválogatott Creep című számot, mely önmagában többet ér az egész filmnél, és ha csak ezt hallgatod a végén elhiszed, egy jó filmet láttál, és egy fantasztikus élménnyel lettél gazdagabb. De a helyzet az, hogy ez egyáltalán nem igaz. A zéró elmélet egy csúnya blöff, és nagyon rossz vele szembesülni, hogy egy újabb nagy név nyugdíjazta saját magát. Mr. Gilliam, és Ön melyik fekete lyukat választja?

Ha tetszett a bejegyzés, lájkolj minket a Facebook oldalunkon!