Bizonyos videojáték gyártó, kiadó cégek általános szokása volt, hogy ha betaláltak egy játékkal, ami esetleg franchise-vá nőtte ki magát, időről-időre kiadták a sztori folytatását. Néha bejött, néha nem, ám előbb-utóbb a fogyasztó közönség megkapta azt, amire legkevésbé sem vágyott: a végletekig lebutított történetvezetést, papírmasé karaktereket, unalmas  és érdektelen mellékszereplőket, de persze a kor követelményeinek megfelelően high-tech grafikai megoldásokkal felturbózva, hogy a játékra éhes gamer hadd költse már el egy használt kocsi árát videokártyára (vagy komplett gépre), ha élvezni akarja  a "valósághű" technikát és a még nagyobb fegyvereket, még nagyobb robbanásokat. Kicsit ez volt az érzésem a "Jurassic World" bemutatóján is. Minden nagyobb lett, mégsem lett jobb. 

Habár a rendező, az amerikai Colin Trevorrow ebben az évben betölti a 39-et, eddig mégsem tett le az asztalra semmit. A neve mellett összesen egy játékfilm, egy TV-film, egy dokumentumfilm és egy short film szerepel. Persze ez semmit sem jelent, hiszen a szakmában nagy névnek kikiáltott rendezők is melléfogtak már, nem is egyszer. A bemutató előtt feltettem magamnak a  kérdést: mit tud nekünk mutatni az új rendező, amit még nem láttunk és nem képzeltünk el? Csavaros sztorit, jó színészeket (ez már félsiker lenne), jó "CGI" és "anomatronics" technológia keverékét? Nos, az első kettőnek a közelében sem vagyunk, az utóbbiból igyekeztek a legtöbbet kihozni, ám félsikerrel. Mivel az ilyen típusú filmeknek általában két rétegük van, a látvány és a történet, ezért szeretném kettébontani a kritikát és megnézni, hogyan is teljesít ezen a két síkon a film. 

Kezdjük nem túl rendhagyó módon a technikai, vizuális trükkökkel. A Jurassic Park-sorozatban mindig is kétféle vizuális trükköt alkalmaztak. Az egyik a CGI (Computer Generated Imagery), vagyis a számítógép által létrehozott látvány, a másik az animatronics-technológia, amely tulajdonképpen a legmodernebb robot szimulációs technika, amellyel embereket és állatokat is tudnak modellezni. A filmiparban ennek úttörői Steven Spielberg és Jim Henson voltak. Az 1993-as Jurassic Park-ban kombinálták a CGI-t és az animatronics-ot, ami azt jelentette, hogy az Oscar díjas trükkmester Stan Winston és csapata megépített egy életnagyságú T-Rex-et, ami 12 méter hosszú volt és 4.1 tonnát nyomott. Nem csoda, hogy a kritika a mennybe menesztette őket érte, hiszen az "állat" valós környezetben mozgott és hihetetlenül realisztikusan nézett ki. 

Mit kapunk ebből a Jurassic World-ben? A Jurassic Parkban négy percet kivéve, minden speciális effektus animatronics volt. S attól függetlenül, hogy költségvetési kérdés volt-e, vagy technológiai korlát, működött. Gondoljunk a Lost World ama jelenetére, amikor a T-Rex San Diego-ban randalírozik. A Jurassic World-ben szinte minden egyes dinoszaurusz CGI, nem számít, milyen közel is vagyunk hozzájuk, vagy milyen közel kerülnek a színészek a kamera révén, vagy milyen közelről mutatják nekünk, ámuldozó nézőknek az IMAX-ben. Amikor például Chris Pratt kapcsolatba kerül három Velociraptorral a ketrecükön belül, amelyeket úgy fog be a kamera, hogy jobbra vannak, közvetlenül az arca előtt, az embernek tisztán az az érzése, hogy sima rajzfilmfigurák és nyomokban sem emlékeztetnek egy lélegző, élő állatra. Ha összehasonlítjuk az első film azon jelenetével, amikor Hammond fővadásza (Bob Peck) be akarja cserkészni az egyik raptort, majd amikor az kijátssza, már csak annyit tud mondani, hogy "okos kislány", akkor láthatjuk, hogy az mérföldekkel "élőbb" (animatronics robot technika) és nincs az a kellemetlen mellékzöngéje az embernek, hogy a hús-vér színész olyasvalamihez beszél, ami ténylegesen ott sincs. 

Mindig elcsodálkozom azon, hogy egyes filmkészítők elfelejtik, hogy a kamerának fizikailag is létezni kell egy filmben. Az alant látható jelenetben - nevezzük raptor hajtóvadászatnak - a kamera őrületes pörgésben van, olyan, mintha egy videojátékban lennénk, s átmegy minden a filmben valóságos, fizikai objektumon, mintha azok ott sem lennének. Mi ez, ha nem figyelmeztetés, hogy amit látunk, teljesen fals és a valósághoz köze nincs? A trükk akkor jó, ha észrevehetetlen, ha bele tudjuk élni magunkat, hogy ez a valóság is lehetne. 

Ha a kamera átsöpör több száz méternyi területet felülről, minden úgy fest, mint egyfajta modellvasút, megspékelve apró emberkékkel. Ironikus, hogy a régi iskola miniatűrkéit/modelljeit úgy fényképezték, hogy elkerüljék, hogy aprónak tűnjenek. Ez az, amiről egyes digitális művészek, teljesen elfeledkeznek, jó példa erre a következő képeken látható jelenetsor.

Itt nem az a helyzet, hogy a CGI nem részletes, vagy vacak, hanem éppenséggel mindent ez visz. A teremtmények nem robbannak be az igazi világba, mivel nincs valódi világ, ahová behatolhatnának. Helyette a készítők lőttek néhány extra shotot zöld képernyő előtt és a kép aljára biggyesztették az embereket, mint valami toldalékot. Úgy is néznek ki. 

A rendezők és a stúdiók dollármilliókat költenek csak speciális effektusokra, de azt még mindig nem tanulták meg, hogy a néző kiszúrja, ha valami "csak" effektus és nem hat valóságosnak. Az eredeti 1993-as Spielberg film nem csak azért néz ki jobban, mert esetleg jobbak a trükkök, hanem azért is, mert Spielberg tudta, hogyan rejtse el magát az effektet. Az extrém módon részletes Brachioszaurusz jelenetet kivéve, a speciális effektusokat elrejtették esővel és sötétséggel. Ellenben mit csinált Trevorrow és csapata? Egyenesen beletaszítanak bennünket a CGI orgiába, mintha azt kiabálnák, "Hé öreg, nézz ide, milyen fantasztikus dolgot fogok mutatni neked!". Ezzel a minden második jelenetben farkast kiáltással csak annyit érnek el, hogy unalmassá válik a dolog, másfelől rámutatnak minden egyes tökéletlenségre. A víz ábrázolása, különösen, amikor a Moszaszaurusz éppen egy cápát kebelez be, hihetetlenül távol áll a valóságtól, olyan, mint valami videojátékban. Azt nem értem, hogy miért nem volt arra legalább idő, hogy a vizet felvegyék valahol élőben. Colin Trevorrow láthatóan nem érti, hogy az effektus prezentálása legalább olyan fontos, mint maga az effektus. S hogy ez mennyire igaz, s a filmet hová is taszítja, arra jó példa, amikor egy Pteranodon felkap egy nőt és gyakorlatilag a víz fölött beleejti a Moszaszaurusz szájába, mielőtt őt is elkapná a vízi bestia. Mégis mi a jó fene ez? Nem számít, mennyire néz ki jól a CGI, mivel ez a filmet egy Sharknado szintjére degradálja le és abszurd rajzfilm orgiává változtatja. 

No de itt van nekünk a történet, ami sajnos azt kell mondjam, olyan, vagy még felemásabb, mint a vizuális trükkök. Gray (Ty Simpkins) és Zach (Nick Robinson) abban a megtiszteltetésben részesülnek, hogy szüleik befizetik őket a Nublar szigeten található Jurassic World kalandparkba, hogy dinókat nézegessenek. A történet szerint huszonkét évvel járunk a Jurassic Park eseményei után és a szigeten már valóságos kis birodalom épült ki, modern biztonsági berendezésekkel és hatalmas állatsereglettel. Ennek jelenlegi tulajdonosa Masrani (Irrfan Khan)  a világ nyolcadik leggazdagabb embere, aki mégis függ John Hammond eredeti cégének (InGen) magánbiztonsági részlegétől, akinek vezetője Hoskins (Vincent D'Onofrio) és akiről csak a vak nem látja az első percben, hogy ő lesz a  film (emberi)  rosszfiúja. Bejön a képbe még a munkamániás és magát borzasztóan jó nőnek tartó Claire (Bryce Dallas Howard), aki a park igazgatója és mellesleg a két fiú, Gray és Zach, nagynénje. Visszatérő szereplő, mert már az 1993-as filmben is helyet kapott, Dr. Henry Wu (BD Wong) a genetikai kutatásokért felelős orvos. Új szereplő viszont Owen (Chris Pratt) a volt katona, aki különös kapcsolatot alakított ki az itt található velociraptorokkal, korlátozott mértékben irányítani tudja őket. S ezt használná ki Hoskins, aki csak az alkalomra vár, hogy aljas és ördögi tervét meglépje, s ha ez nem volna elég - most már csak ismételni tudom magam, hogy természetesen - elszabadul még valami, ami nagyobb és halálosabb minden eddig ismert dinoszaurusznál. A hihetetlenül egysíkú történet, a döbbenetesen kétdimenziós figurák, a sablon történések (például a két fiú szülei természetesen éppen válófélben vannak, a parkban megint istent játszanak a genetika révén) előrevetítik, hogy kivel, mi fog történni. Magamban fogadásokat kötöttem, hogy kiket fognak kinyírni és mindet megnyertem. Az igaz, hogy nem kell atomfizikusnak lenni ennek előrejelzéséhez...

Chris Pratt-et azért kicsit sajnálom. Szó volt róla, hogy ő is lehetne esetleg Indiana Jones (ezt viharos gyorsasággal cáfolták) és itt úgy is néz ki, vagány, meg minden, de hiányzik belőle valami. Ami az egész filmből. Hiányzik a sárm, a szív és a történet. Egyszóval éppen az, ami egy elegynek megadja a zamatát. Hiszen a hamburger is nagynak és zamatosnak tűnik, egészen addig, amíg bele nem haraptál, de akkor kiderül, hogy az egész mesterséges anyagok keveréke és semmi élvezetet nem nyújt a látványon kívül. Ez a Jurassic World-re is igaz. Biztosan lesz folytatás.