Az idei Oscar szezon ‘Leglányosabb’ film kategóriában tuti nyertese a Brooklyn lenne. Persze nem arról van szó, hogy egy tinifilmről beszélünk, sokkal inkább arról, hogy ez egy film, amit minden lánynak látnia kellene. Kevés filmről mondok ilyet, ezen kívül talán A segítség, és az Egy lányról volt az amik kiérdemelték ezt a pozíciót.
Úgyhogy lássuk is mivel van dolgunk. Egy szegény, fiatal ír lány, Eilis a második világháború után úgy dönt hátrahagyja szülővárosát (anyját és nővérét) és elmegy Amerikába szerencsét próbálni. Egészen pontosan Brooklynba, ahova általában minden ír származású készült. A csendes, szerény lány útját egészen a hajóúttól, a mókás leányszállón és az első munkahelyen át (kb egyfajta könyvelős OKJ-s képzéssel spékelve) szerelembe eséséig követjük, majd itt picit összekuszálódnak a dolgok, de nem ahogyan az ember gondolná. A mindig vidám, jópofa olasz srácot, Tonyt, akibe beleszeret és vica versa, a közönség is megszereti már az első pillanattól, majd kiderül, hogy a lánynak haza kell mennie, De úgy tűnik, már odahaza is egy kedves, magas, vörös ír szinte házassági ajánlattal várja. Ami ha még nem lenne elég, akkor egy megüresedett könyvelői állást is felajánlanak.
Nagyon érdekes, mert a történet – nem az mondom, hogy sokat lehet belőle tanulni, de - nagyon sok mindenről szól. Egyrészt arról, hogy egy idegen országban, hogy lehet beilleszkedni, ráadásul egy olyan lány szemszögéből, akit manapság ‘socially awkward’-nak titulálnánk. Mikor végre ugye szeret ott lenni, haza kell mennie, ami teljesen kizökkenti, és elbizonytalanodik abban mit is szeretne. (Nyilván érzékelteti a film, azt is ahogy a kisvárosában lakók kifejezik, hogy mennyi mindenben változott a lány, miután visszatért Írországba, holott csak kisminkelte magát, és jobb ruhákat tudott kinn venni (amúgy).) Hirtelen rájön a hősnőnk, hogy két hazája lett és bizony döntenie kell hova is tartozik. Ami nem egyszerű, mert nyilván hiányzott neki a gyönyörű Írország (kinek ne hiányozna?!) és szeret ott lenni, de arra is rá kell jonnie miért is jött el valójában? Érdemes-e visszamenni onnan ahonnan indult? Na meg persze, hogy akkor hova is tartozik valójában?
Nem spoilereztem le mindent, épp ezért ezek a kérdések még égetőbbek a film nézése közben. Talán ezért is lehet hogy idén három szobrocskára is jelölték a filmet. Többek között Saoirse Ronant (Vágy és Vezeklés, Grand Hotel Budapest, A burok) aki egyike azon ifjú színésznőknek akiket nagyon szeretek és tehetségesnek is tartok, arról nem is beszélve, hogy ez már a második jelölése, megérdemelten. Bár nincs azért annyira jelentős supporting role - ezért is lehetett, hogy senkit nem jelöltek arra a filmből - azért a mind Tonyt alakító Emory Cohennak (Túl a Fenyvesen), mind a magáról egyre többet hallató Domnhall Gleesonnak (Időről Időre, Ex machina, A visszatérő, Star Wars VII.: Az erő ébredése) vállveregetés jár. A többi karakter annyit tesz hozzá a filmhez amennyit kell – és ez elég fontos – hogy színesek voltak és szórakoztatóak. Nekem példáult kedvenc jeleneteim közé tartoztak, amikor Eilis a lányszálláson a sztereotipikus szigorú házinénivel és a többi fiatal lánnyal vacsoráztak együtt és a legelképesztőbb kontextusokban használták együtt a harisnyák márkáit és Jézus nevét.
Persze mondanom sem kell, hogy a jelmezek gyönyörűek voltak, a fényképezés pedig magával ragadó. John Crowley rendező (A bűn hálójában, Behálózva) ügyesen ragadta meg a sztori lényegét és hozta el nekünk a vászonra. Reméljük megtartja jó szokását!
Ha egy kicsit elgondolkodtatóbb mégis kellemes filmre vágysz, erre mindenképp ülj be!
