Hát azért ezt nem gondoltam volna. Tudtam, hogy egy nagy baromság lesz, de hogy ennyire. Mondjuk még így is jobb, mint kb. az összes videojáték-adaptáció, ami eddig készült, de hát aki kettőt látott közülük, az pontosan tudja, hogy ez azért nem egy nagy truváj. Henryben még az volt a legjobb, hogy nem kellett évekig várni, mert egyszer csak bejelentették, hogy itt van, és tessék. Aztán arra is rájöttem, hogy én ezt már láttam valahol, és meg is találtam két – egymásra épülő – kisfilmet, amelyekkel épp azt akarta a csapat bizonyítani, hogy van értelme FPS-filmet forgatni. Hát öt percben biztos.

Aki meg szeretné nézni, miből nőtte ki magát Henry, annak itt van két link, jó szórakozást hozzá. Amennyiben nem fordult fel tőle a gyomrotok, csak akkor veselkedjetek neki a másfél órás filmnek, mert lényegében ugyanezt kapjátok, csak néha vannak dialógusok is – de minek. Emlékszem, valamikor a Doom és Quake után kérdeztem egy barátomtól, hogy mégis, mi a fenének történet egy FPS-be? Az kalandjátékba való, FPS-ben mész, oszt' lősz. Aztán jött pár intelligensebb FPS, ami bebizonyította, hogy igenis van értelme történetet applikálni a lövöldözések közé/köré/mellé, s mindez lehetővé tette, hogy napjaink vitathatatlanul legérettebb és legnépszerűbb játékstílusa a First Person Shooter lett. Pontosan azért, mert bevonja a játékost, mintha ő csinálna mindent.

A filmes területen azonban mai napig a Doom-Quake szintjén vagyunk – na nem a pörgős játékmenetet, hanem a sutaságot tekintve. Ráadásul nem is Henry az első, ahol találkozhatunk FPS nézettel, hanem a rossz emlékű Doom mozi, ahol volt egy bizonyos ötperces szekvencia, amelyről mai napig vitatkoznak a fanboyok és műértők, hogy végül is volt-e értelme. Látszólag nem, mert azóta sem készült hasonló technikával film. Mostanáig. Ugyanakkor azt is fel kellene tudni ismerni, hogy ennek kizárólag öncélú érdekei vannak. Az FPS nézet kizárólag az FPS nézetet szolgálja, hogy bebizonyítsák, meg tudják csinálni és ennyi.

Ráadásul fejlődött a technika is, Henryt már 100%-ban GoPro kamerákkal vették fel, állítólag ez nagyon bonyolult volt a Doom idején a 16:9, 4:3-as nézet miatt – igazából mai napig nem értem, mit problémázott akkor ott a rendező, szerintem csak nem játszott túl sokat. Ennél is problémásabb volt az ott látott lassúság, miközben a legtöbb FPS játékot épphogy a gyorsaság adja el. És ez a Henryre hatványozottan igaz. Ezután már csak amiatt van okunk aggódni, ha nem szeretjük a kelet-európai FPS játékokat, merthogy a filmet is orosz–amerikai koprodukcióban gyártották, és ahogy néztem, ez olyan 80-20% az oroszok javára. Szóval helyenként meglehetősen „amatőr” az egész. Mint mondottam volt, olyan mint a két kisfilm, csak nagyban. Kicsivel több pénzt kaptak rá – ne felejtsük el, hogy a filmet szinte teljes egészében Crowdfunding alapból kalapálták össze, mert mindenkinek elege lett abból a töketlenkedésből, ami Hollywoodban zajlik, és ilyenekhez vezet.

A történet itt kb. kimerül annyiban, hogy Henryt a halálból hozza vissza a felesége, nincs memóriája, sőt még hangja se. A kibernetikus implantoknak köszönhetően pedig fájdalmat se érez, valamint emberfeletti képességekre tesz szert. Nyilván a készítők úgy voltak vele, valahogy azért illene majd megmagyarázni, hogy a viharban is képes mindent túlélni, és több ezer embert kiirtani. De hát ebben ki is merül a sci-fis szál, mert a hangsúly az agyatlan lövöldözésen lesz, amelyet Henry Moszkvában csap, hogy megmentse feleségét, akit kb. azonnal elrabolnak tőle, amint az letudta a tutorialt.

A film felépítése ezután klasszikus FPS játékot idézi, a moszkvai alvilág mellett jönnek a kommandósok, meg végül a Boss pálya csomó öltönyös tetűládával. Kb. így kellett volna elkészíteni a Max Payne-t és akkor abból egy élvezhető film válik. Az éteri szépségű Haley Bennett mellett két megemlítendő név szerepel a filmben, az egyik a totál öreg Tim Roth, a másik pedig az a Sharlto Copley, akinek mindig is ezért a szerepért imádkoztam. Persze nem rossz, hogy itt vannak, de rajtuk is látszik, hogy low-budget filmről beszélünk továbbra is, amire már a plakát is felhívja a figyelmet. De ez nem baj, aki ennél többre vágyik, az menjen vissza Duke Nukem-ezni, mert Henry legnagyobb előnye jelenleg, hogy nincs párja, és akármennyire brutális és véres, meg buta, mégiscsak úgy néz ki, a legjobb videojáték-adaptációk abból lesznek, amik soha a büdös életben nem voltak videojátékok.

Amennyiben tetszett a kritika, akkor azért, amennyiben pedig nem, akkor meg azért oszd meg a Facebook oldaladon!