Ezek a színészek ilyen keveset érnének? Vagy jó kedvükben írtak alá? Sam Rockwell, Anna Kendrick és Tim Roth, meg az összes többi gázsija kijött nyolc szaros millából? Mi van? Ja, hogy ezért nem maradt pénz normális rendezőre, forgatókönyvíróra, operatőrre, világosítóra, vágóra. De komolyan. Még a főcím is, még a főcím is Times New Roman 12p. Na ilyen az, amikor egy teljesen jó filmen érződik a csóróság. De szó se róla, amit lehetett, azt ebből kihozták. Hölgyem és uraim, a Gyilkos páros igazi feelgood movie lett, egy atomjó fekete komédia, ami teljesíti a 90 percnyi szórakozás ígéretét, de tartok tőle, ha csak fű alatt kultklasszik nem válik belőle, egy év múlva, ha valaki rákérdez a címre, a többségnek előbb fog a Dumb és Dumber kettyó eszébe jutni.

No igen. Belőlem már sosem lehet tisztességes bérgyilkos. Túl sokan ismernek. Sőt ennél is többen azokat, akiket gyűlölök. Példának okáért ha egy-két konkurens blogból hirtelen eltűnnének a posztoló egyedek, már másnap kopogtatnának a lakásom ajtaján, ha pedig előtte lettem volna olyan rafinált, hogy elsőként a saját halálomat rendezzem meg, már dolgoznának az exhumáláson... bár most hogy így belegondolok... lehetne égetés, és aztán a hamvakat szétszórnák... sosem kaphatnak el. Hát van még remény, van kiút, ez az.

Na körülbelül ennyire veszi magát komolyan a Mr. Right, amiből nálunk Gyilkos páros lett, amivel sikerült jól félrevezetni, merthogy itt a gyilkos páros meglehetősen szélsőséges értelmezés, nem úgy kell elképzelni, mint egy klasszikus Bonnie és Clyde-ot. Itt a nőstény max. depressziós, mert a csávója az orra előtt csalja meg, de nem gyilkos. Aztán bevonul Mr. Rockwell, és egy olyan intrót rittyent, amilyennel utoljára 2003-ban lepett meg A Karib-tenger kalózai. Vagyis a film eleje olyan erős, hogy azt tanítani kellene. Bemutatja a főbb karaktereket, és ismerteti a film humorát, annak komolysági faktorát.

Majd jön Mr. Orange, és kapunk egy olyan akciót, aminek a felét... elmondják, pedig a másik fele egészen kiváló. Sőt továbbmegyek, az összes akcióelem kiváló. Persze aki nem élvezte teszem azt a Wantedet, az lehet, ezt se fogja, mert antihősünk hatodik érzéke száz méterről beazonosítja, ki akarja kinyírni, kerülgeti a golyókat, és késeket kap el, az éles felüknél – még a nyelüknél is sok lenne. De ez a film erről szól, zseniális karakterekről, ahol az utolsó színész is kurva jól játszik, Kendricket a Scott Pilgrim, meg az Egek Ura óta imádom – ugyanis ő egy Nagyon Jó Nő –, Rockwell meg Rockwell. Őt egyszerűen nem lehet nem bírni ebben a hiperlaza, cool szerepben, noha kb. most játszik harmadjára bérgyilkost.

Merthogy bérgyilkosunk régen nagyon profi volt, de aztán úgy döntött, jó útra tér, és azt nyírja ki, aki fel akarja bérelni, hiszen: gyilkolni csúnya dolog. Roth karaktere pedig vissza akarja csábítani a csapatába, vagy ha nem sikerül, legalább megállítani az ámokfutását, amivel az egész szakma hírnevét rontja. A dolgot pedig csak bonyolítja, amikor ez a szociopata találkozik a hozzá hasonlóan sérült Marthavál, és egymásba szeretnek. Miután pedig megtárgyalják, hogy lényegében senki sem NORMÁLIS, miért is kellene azon tépelődniük, hogy az új pasi szintén beállhat a sorba, csak megcsalás helyett embereket likvidál két randi közt. Nagy ügy, ugye, hogy nem, na csapassuk!

Aztán a film olyan lesz, mint a hullámvasút, bizonyos részek nagyon jól megírtak és eltaláltak, máskor meg annyira leül, hogy tényleg csak az tart életben, hogy végig tudom, pár perc és történik valami nagyon jó, lesz egy beteg poén, vagy egy lyukat a hasba beszélő dialógus – Rockwell és RZA szinte végig ilyeneket nyomatnak. Viszont komolyan nem volt egy jobb rendezőnk ennél a nevenincs Paco Cabenasnál? Tartok tőle, nagyon kevésen múlt, hogy ne kefélje el a mozit totálisan. Valaki, aki kicsit jobban érezte volna a dinamikát, és valljuk be manapság 90 percre vágni egy filmet már két dologról árulkodik – pénz és kreativitáshiány. Utóbbit itt a nagyon jó színészek szinte teljesen kioltják, pedig általában a jó színészek egy rossz rendező keze alatt képesek a másodperc tört része alatt is debilekké válni.

És van még egy nagy pozitívuma az egész filmnek, ami a serpenyőt a nézendő kategóriába billenti, ez pedig az elképesztően jól összeválogatott soundtrack. Már a Saint Mootel Just My Type-ja is elvinné az egész filmet a hátán, de Maty Noyestól a Love You With a Bang, vagy Billy Munn jazzbetéte is kellemesen hatott a lelkemre. Úgyhogy összességében a Gyilkos páros egy kiváló randifilm, és maximum azok fognak rajta fintorogni, akiknek az agya 2016-ban is még a NORMÁLIS úton jár, esetleg akkor se ismernének fel egy poént, ha jól pofán vágnánk vele őket.

Amennyiben tetszett a kritika, oszd meg Facebook oldaladon... ha pedig nem, akkor is :D