Egy sugárfertőzött néger trombitás játssza szomorú dalát háttérben a lerombolt New York maradványaival.

Még mindig az olasz apokalipszis mélységes bugyraiban mászkálunk. A rendező pedig ezúttal nem más, mint Sergio Martino, aki a nem olyan rég tárgyalt giallo-k legjobb darabjaiért volt felelős.

Ennek megfelelően a 2019 valamennyivel színvonalasabb minőséget képvisel az Új barbároknál, éppen ezért sajnos kevésbé szórakoztató az összkép, bár az kétségtelen, hogy még mindig igencsak a trash kategóriában járunk.

A film - ahogy a címe is mutatja - sokkal inkább a Menekülés New Yorkból "merít", de azért akadnak az elején, meg a végén Mad Max-es jelenetek is jócskán. Arról nem is beszélve, hogy mennyire hasonlít az Új barbárok-ra. Amiben több annál, hogy ezúttal vannak például díszletek, makettek, trükkfelvételek (bár elég gagyik a lézeres megoldások). A történet nagyjából egyben van, a párbeszédek sem olyan rosszul megírtak, de azért kétségtelenül akadnak a cselekményben logikátlanságok, és a dialógusok közt ciki pillanatok, lásd Neil Armstrong-os párbeszéd. A szintetizátorzene jóval visszafogottabb, a színészek sem ripacskodnak annyit. Érzékelhető, hogy ennek a filmnek már volt valamennyi költségvetése, ha nem is túl magas. Az alapötlet, mely szerint az utolsó fogamzóképes nőt próbálják kimenekíteni New Yorkból, szintén elég jó, a sablonkarakterek pedig teljesen a helyükön vannak, ahogy a kosztümök sem annyira nevetségesek. A fertőzöttek megjelenése pedig kellően kidolgozott: visszataszító és undorító. A film maga elég pörgős, unatkozni szerencsére nem nagyon lehet rajta, és persze megvan ennek az egész '80-as évekbeli gagyinak a feelingje. Az akciójelenetek teljesen mások, mint az Új barbárokban: A Peckinpah-t idéző lassításokat, és a spagettiwesternes elemeket itt felváltja a gyorsan mozgó, gyakran kézi kamera, ami könnyen egy videófilm benyomását keltheti.

Összességében mindaz, amit fent leírtam, csak az Új barbárokhoz képest állja meg a helyét, egy perc kétségünk nem lehet a 2019 trash mivolta felől, még ha nem is jellemzi olyan fokú igénytelenség, mint az Új barbárokat. A 2019 tehát jobb film, viszont éppen ezért kevésbé élvezetes. Persze, akinek még így is felkelti az érdeklődését, az semmiképp se hagyja ki. Éppen elég szar, illetve éppen elég jó ahhoz, hogy érdemes legyen rászánni az időnket.