Felnőtt tartalom!

Elmúltam 18 éves, belépek Még nem vagyok 18 éves
Ha felnőtt vagy, és szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használj szűrőprogramot.

A belépéssel elfogadod a felnőtt tartalmakat közvetítő blogok megtekintési szabályait is.

Seraphim Falls - A múlt szökevénye

2011. november 09. - Santino89

Nem akartam megnézni ezt a filmet. Így látatlanban valahogy olyan gagyinak tűnt ez a magyar alcím, azt hittem, valami western sci fivel van dolgom. A másik dolog meg, hogy Qui Gon Jinn és James Bond, mint westernhősök? Ugyan már. Erre csak rátett az a tény, hogy a kereskedelmi tévék a bemutató után elég hamar a műsorukra tűzték. Hogy mégis megnéztem, az leginkább az egykori A hét mesterlövésze rádióműsornak köszönhető.

A történet legelején in medias res egy hihetetlenül kemény, nagyon brutális hajsza kellős közepén találhatjuk magunkat. A színészeknek köszönhetően ráadásul teljesen össze is zavarodunk, hisz egyértelműen az üldözött Pierce Brosnan-nel érzünk együtt, de Liam Neesonból meg nem nézzük ki, hogy ne lenne jó oka lemészárolni ezt az embert. Egy flashback jelenet végül mindent megmagyaráz, de én ezt érzem az amúgy kiváló alkotás leggyengébb pontjának: jobb lett volna, ha homályban marad Neeson motivációja, de ha már muszáj volt akkor kitalálhattak volna a látottaknál eredetibbet is, vagy legalább aprólékosabbn kidolgozták volna.

A filmnek az egész játékidő alatt sikerül fenntartani a feszültséget, rendkívül izgalmas képsorokat, és ötletes meneküléseket láthatunk, amelyek néhol már erősen súrolják a valószerűség határát, de még így is lenyűgözőek. A forgatókönyv keménységét nehéz lenne érzékeltetnem spoilerek nélkül, legyen elég annyi, hogy nem éppen egy hollywoodi tucatsablonnal van dolgunk, itt bárki könnyen odaveszhet. A színészi játékra visszatérve: egyik főhősből se néztem volna ki alapból, hogy el tudnának játszani ilyen karaktereket (bár Pierce-ből egyszer egy pillanatra előbukkan a James Bond), a végeredményt tekintve mégis tökéletes választásnak bizonyultak. Mellékszerepben megjelenik Michael Wincott, aki a '90-es évek egyik legjobb gonosztevőket alakító karakterszínésze volt olyan filmeknek köszönhetően, mint a Robin Hood, a tolvajok fejedelme, az 1492, A három testőr, A holló, vagy a Két túsz között. Ezúttal nincs olyan nagy szerepe, de a jelenlétének mindenképpen örültem, és ugyanez igaz Az utolsó mohikánból ismert Wes Studi-ra is parányi szerepében. A történet az ő, és Anjelica Houston megjelenésekor átvált izgalmas thrillerből egy enyhén misztikus felhangú mozivá, amely nem éppen úgy végződik, ahogy várnánk.

Minden várakozásomat felülmúlta tehát a Seraphim Falls. Mondhatnám rá, hogy az utóbbi idők legjobb legjobb westernje, de teljesen más dolgokra helyezi a hangsúlyt, mint egy átlag westernsztori. Nem is a műfaji besorolás az érdekes hanem az, hogy ez egy kiváló film,a mit mindenképpen érdemes megnézni.

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása