Felnőtt tartalom!

Elmúltam 18 éves, belépek Még nem vagyok 18 éves
Ha felnőtt vagy, és szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használj szűrőprogramot.

A belépéssel elfogadod a felnőtt tartalmakat közvetítő blogok megtekintési szabályait is.

Nővérek

2011. november 14. - Santino89

Brian DePalmával kapcsolatban már sokszor, sok helyütt olvastam, hogy mekkora Hitchcock epigon, amit nem tudtam mire vélni, az általam látott DePalma filmekben (Carrie, A sebhelyesarcú, Aki legyőzte Al Caponét, Carlito útja, Mission: Impossible) ez nem igazán volt tetten érhető. Viszont szeretem ezeket a mozikat, DePalma pedig a nagy hollywoodi fenegyerekek közé tartozik, úgyhogy meg akartam ismerkedni a korai munkáival.

1973-ban készítette a Nővéreket, és ebből egyértelműen kiderül, hogy miért is tartják Hitchcock-utánzatnak DePalmát. A Nővérek szinte az összes sikeres Hitchcock filmből lenyúl igen fontos momentumokat, így A kötélből, a Hátsó ablakból, és a Psycho-ból egyaránt. És ezt nem úgy teszi, mint Tarantino, hogy más kontextusba helyezi, amúgy is tök ismeretlen filmek bizonyos jeleneteit. Nem, itt tök ugyanaz a funkciója, ráadásul akkor még Hitchcock is élt és dolgozott, nagy filmjei még nem halványultak el, illetve porosodtak be. Ezek a lopások nem csak kissé pofátlank (oké, DePalma imádta Hitchcock-ot, ezt lehet érezni, de akkor is elvetette a sulykot, Hitch simán perelhette volna a Nővérek miatt), de a filmnek is kissé hátrányára vannak, ugyanis így sokkal kiszámíthatóbbak a fordulatok.

Viszont a sok lenyúlás ellenére egyáltalán nem egy rossz film a Nővérek. A feszültséget még így tökéletesen fenntartja és finoman adagolja. Már az első, tök ártalmatlan jelenetekből érezhetjük, hogy valami nagyon rossz fog történni, hála a zenének, illetve az ügyes forgatókönyvnek, és persze Margot Kiddernek, aki valami elképesztően nagyot alakít a Nővérekben, kár hogy mégis mindenki úgy emlékszik rá, mint a csúnya Lois Lane-re. Ez a finom adagolás végül egy remek suspense jelenetbe, majd egy véres sokkeffektusba torkollik. DePalma használja az osztott képmezőt is, elég ügyesen és bravúrosan, de ettől még feleslegesnek éreztem. A mozi mindenesetre innentől is kellően feszült marad, hogy aztán a végkifejletben kirobbanjon. Ez a szürreális jelenetsor, ami a főhősnő szemében játszódik fekete fehérben, igazán hátborzongató, brutálisan belevezet minket ebbe a totális őrületbe. Azt hisszük, hogy össze is akar minket zavarni, de azt majd csak később teszi meg. A legutolsó jelenetet egyszerűen képtelen vagyok értelmezni.

A rendező, Brian DePalmában nem volt meg az az elegancia, mint Hitchcockban, az ő filmje annál jóval direktebb, brutálisabb és nyomasztóbb. Éppen ezért nyilvánvaló nyúlásai ellenére is abszolút megéri megnézni a Nővéreket.

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

wmitty · http://utanamsracok.blogspot.com 2014.07.14. 21:31:18

En a szep Lois Lane-re emlekszem! :-)
Egyebkent bar masban nem lattam soha, elhiszem, mert ereztem, hogy jo szineszno.
Talan meg kellene probalkoznom vele a fenti filmben.

Santino89 · http://filmbook.blog.hu/ 2014.07.14. 22:00:39

@wmitty: érdemes, mert érdekes film, azóta nem néztem meg, de még mindig eléggé emlékszem rá

wmitty · http://utanamsracok.blogspot.com 2014.07.14. 22:05:44

(Regi gondolatom, de meg nem mertem javasolni:
jo volna valami praktikus megoldas, hogy a site igenyes es kivancsi olvasoi/szerzoi meg tudjak osztani egymassal kincseiket, hogy ne csak elkepzelni lehessen egy-egy ismeretlen muvet az erdekfeszito leiras nyoman, hanem mindjart tolteni es nezni is.)

Santino89 · http://filmbook.blog.hu/ 2014.07.14. 22:17:56

@wmitty: azzal már az illegalitás ingoványos talajára lépnénk. alapvetően úgy gondolom, hogy ma már szinte bármilyen film megszerezhető, a dvd kínálat is elég széles és olcsó, a torrent meg még szélesebb és még olcsóbb, úgyhogy ma ha valaki igazán meg akar szerezni valamit, azt meg is tudja szerezni.

wmitty · http://utanamsracok.blogspot.com 2014.07.14. 22:22:13

(Hat persze, igy van.
En csak az egymast segites gesztusara es mechanizmusara gondoltam.)
(Nem arra, hogy torrent-linkeken idezgetni be ide vagy ilyesmi.
Talan valami finomabb es ovatosabb megoldas. Nem tudom.)
(Elvegre miert - olykor hiabavalo - netes keresgelest eroltessen magara azzal az emberr, ha olvas par kedvezo mondatot egy altala sosem latott, sosem hallott filmrotkasagrol? Ahelyett, hogy...)
süti beállítások módosítása