Ember és robot. Milyen kapcsolatban állnak egymással? Mi fűzi őket össze és mi választja el? Olyan kérdéskör ez, amely már a kezdetektől foglalkoztatja a filmesek fantáziáját, sokszor visszatérnek hozzá. Különféle megoldásokat tálaltak a nézőknek. A Metropolisban fenyegető veszedelem volt a létezése, a 3-as számú űrbázisban még inkább, a Tiltott bolygóban és a Viharok bolygójában segítőkként tűntek fel, a Fekete lyukban viszont mindkét szerepkörben, együtt repültek a Szaturnusz felé Pirx pilótával, a kiváló Blade Runnerben már-már emberibbek voltak az embereknél, no és persze ott sürögtek a Csillagok háborúja összes részében, hogy csak a közismertebb alkotásokat említsem. Voltak köztük szörnyek, voltak a hús-vér lényektől alig megkülönböztethetőek. Az utóbbi formájuk azt hiszem, az igazán izgalmas. Talán ezért választották ezt a formát a szovjet filmesek.

Hosszú űrutazásra kifejlesztett androidot tesztelnek a labor munkatársai. A önképzésre is alkalmas "lényt" az egyik lakótelepi lakásban szállásolják el, miközben gondos szemek figyelik, sőt egy hölggyel színházba küldik. A dolog nem probléma mentes, mert az eredeti partner a robot egyik programozója lett volna, aki a hölgy vőlegénye. Lehet valaki féltékeny egy robotra? A kifogástalan logika pedig nem mindig működik a hétköznapi emberek világában, erre a gépembernek kell rájönnie.

Azon kevés fantasztikus filmek egyike, amelyeket eleve humoros felfogásúnak szántak. Ám nem nyilvánvalóan abszurd poénokat írtak bele, nem más munkáit akartak kifigurázni, hanem a parodisztikus megközelítés mögé komolyabb gondolatokat is elrejtettek. Az emberek mindennapi életének eseményeit veszik górcső alá, például a főnök-beosztott viszonyt, a féltékenységet, a házasságban oly gyakran megeső "se veled, se nélküled nem jó" civakodásait, a bürokráciát, a rendőrség és a polgárok kapcsolatát.  Szellemesen csipkedi meg a mindenkori gyöngeségeinket, de segít a szovjet világ hétköznapjainak megismerésében is, ami mára már tényleg unikum. Nagyon jól kiegyensúlyozták a forgatókönyvben a komolyabb tartalom és a humor arányát. Időről-időre felbukkan benne egy-egy helyzet, elhangzik egy olyan mondat, amin elgondolkozik a néző, de inkább csak utólag. Unalmas moralizálás nincs, végig a vidám percek dominálnak. Változatos a filmes eszköztáruk. A klasszikus félreértéses helyzet komikumtól a gyorsított jelenetekig, a karakteresre vett mellékszereplőkön át, a parancs szó szerinti értelmezéséig mindent kihasználnak, amiből mókás pillanatok lehetnek. A mozi látványvilága, fényképezése egyáltalán nem hasonlít a kortársaira, van benne valami könnyedebb, játékosabb megközelítés. Szentpétervár, (akkoriban Leningrád) ahol a film többsége játszódik, mindig is más volt, mint a többi orosz nagyváros, ez minden bizonnyal közrejátszhat az érzetben.
A kettős főszerepet Oleg Sztrizsenov, a korszak népszerű színésze alakítja. Többnyire elegáns, romantikus, értelmiségi hősöket személyesített meg. Szokatlan volt tőle, hogy vígjátékban vállalt fellépést. Legközismertebb szerepe G. Csuhraj - "A negyvenegyedik" c. filmjének fehérgárdistája. Önérzetes, sőt, akkoriban nem jellemző módon, önfejű színészként ismerték. Képes volt  a máig legdrágább mozinak számító szovjet "Háború és béke" egyik főszerepét visszautasítani, (Bolkonszkij hercegét,) pedig annak a filmnek még az epizód szerepeiért is sorban álltak a pályatársai. Mellette okvetlenül megemlítendő Mihail Pugovkin, a kor kiváló komikusa, aki ezúttal is pazarul komédiázik a részeges üdülőtárs szerepében. Engem a kortárs francia Bourvilre emlékeztetett a játéka.

Ez a sci-fi nem jellemző filmje a korszaknak, üdítő kivétel. Tulajdonképpen ehhez hasonló felfogású mozgóképek ma sem igazán készülnek. Azoknak ajánlom, akik valami egyedit szeretnének látni, "mainstream" vonalon kívülit. Vidámat, de minden alpári humort kerülő történetet. Nagyon alkalmas családi mozizásra.