A hongkongi filmgyártás aranykorának végén készült ez a különleges csemege, melyet leginkább a Szellemharcosok trilógiához tudnám hasonlítani, de mégis teljesen más; inkább olyan, mint a Szellemharcosok a köbön.
A hasonlóság természetesen nem a véletlen műve: mindkét sztori alapját, egy-egy régi régi kínai népmese szolgáltatta, melyeket már többen is feldolgoztak. Ezen kívül a Green Snake rendezője nem más, mint Hongkong egyik legnagyobb, legbefolyásosabb alkotója, a Szellemharcosok producere, Tsui Hark. További közös pont a főszereplő színésznő személye, az isteni Joey Wang, aki természetesen ebben a filmben is elbűvölő, titokzatos és gyönyörű, mint mindig. Társát a címszereplő Zöld Kígyót Maggie Cheung alakítja, aki semmilyen téren nem marad el kolleginája teljesítményétől, sőt hozzá fűződnek az alkotás legemlékezetesebb jelenetei, mint a film elején a hastánc, illetve a szerzetes elcsábítása. Ráadásul ő játssza a kevésbé emberi karaktert, ettől pedig csak még látványosabbá válik alakítása.
Már csak kettejük miatt érdemes megnézni ezt a filmet, és akkor azt még nem is említettem, hogy mennyire eltörpül a csodálatos színésznők pazar szépsége és kiváló alakítása a Green Snake más erényeihez viszonyítva. Ilyen erény a film látványvilága: lenyűgöző díszleteket láthatunk, melyek annyira túlzóan káprázatosak, hogy gyakorlatilag nemhogy kimerítik, hanem messze kinövik a giccsesség fogalmát. A világítás és maga a fényképezés is lélegzetelállító, pláne ha belegondolunk, hogy ’93-ban készítették, mégis egynémely jelenet leginkább az Avatarra emlékeztetett. Ha ezt párosítjuk a hol andalító, hol ritmusos, de mindig csodálatos és egzotikus aláfestő zenével, akkor egy olyan filmélménnyel lehetünk gazdagabbak, mely hosszú-hosszú ideig velünk marad. A Green Snake esetében pedig pontosan ez történt, ilyen összetevők hatására gyakorlatilag kitágul és megfoghatatlanná válik számunkra az idő, már egyáltalán nem figyelünk a történetre, és mégis tökéletesen tudjuk követni az eseményeket.
Azonban sajnos pár apróság igencsak belerondít az összképbe. Ezek pedig leginkább a trükkfelvételek, melyekre nem mentség sem a film kora, sem hongkongi mivolta. Három ilyen különösen szemet szúró momentum van, ami rendesen képes minket kizökkenteni különleges hangulati állapotunkból. Az első ilyen maga a címszereplő Zöld Kígyó megjelenítése: egy nagy, kissé komikus gumibábut láthatunk ködbe burkolózva, aminél gyakorlatilag a sarki játékboltban valószerűbb hüllőt lehet kapni. Ráadásul a készítők ezt érezhetően nem direkt poénosnak szánták, mint például a Szellemharcosok 2 esetében. A következő ehhez hasonlóan zavaró trükk a tűzsárkány, ami szerencsére csak pillanatokra látható a fináléban. Vele kapcsolatban a legnagyobb probléma, hogy komputer animációval keltették életre, és finoman szólva nem sikerült olyan remekül, mint a szintén ’93-as Jurassic Park őslényei. Tulajdonképpen annyira rosszul néz ki, mint mintha egy ezeréves videojátékból szabadították volna ránk, talán még pixelesedést is fedeztem fel rajta. A film legvégén pedig feltűnik egy újszülött csecsemő, ami sajnos szemmel láthatóan nem igazi, és valami borzalmasan fest.
Mégis melegen ajánlom a Green Snake-t, mert az imént felsorolt negatívumok csak pillanatokra zavarnak be, mindettől függetlenül egy igazán egyedi alkotást tekinthetünk meg. Lehet, hogy nem olyan vicces, romantikus, vagy aranyos, mint a Szellemharcosok első része, de egyedi hangulatának hála mégis egy nagyszerű élménnyel lehetünk gazdagabbak, és hát ezért érdemes filmet nézni. Amit pedig a Szellemharcosok első részének kapcsán leírtam, az a Green Snake-re hatványozottan igaz: ha élvezni akarjuk, el kell fogadnunk ezt a különleges mesevilágot, annak minden egzotikusságával együtt.
Tudtommal itthon soha semmilyen formátumban nem került forgalmazásba a Green Snake, viszont netszerte könnyen beszerezhető igen jó minőségben, sőt még egy igazán kiváló magyar feliratot is találhatunk hozzá.