Felnőtt tartalom!

Elmúltam 18 éves, belépek Még nem vagyok 18 éves
Ha felnőtt vagy, és szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használj szűrőprogramot.

A belépéssel elfogadod a felnőtt tartalmakat közvetítő blogok megtekintési szabályait is.

TOP 007 - Bond legjobb női

2012. október 21. - Santino89

Őfelsége legjobb, és legöregebb titkosügynöke teljesen elképzelhetetlen lenne gyönyörű nők nélkül. Már Ian Fleming regényeiben is kivétel nélkül a szebbik nem hada vette körül a kegyetlenül jóképű kalandhőst. Szerencsére a filmesek is megtartották ezt a nagyon fontos hagyományt, így akárhogy is változott az idő, a divat, vagy akár maga a fő karakter, a szépségek jelenléte állandó maradt. Ahogyan az is, hogy minden új film előtt elmondja az adott színésznő, hogy az ő karaktere más, mint az eddig Bond lányok.:)

Az alábbiakban pedig következzenek az amúgy is jó felhozatal (filmenként 2-3 bombázó) legjobbjai. Uraim, kezeket a paplan fölé!

Silhouette-bond-girls-3326806-800-605.jpg

007

Tanya Roberts 

Halálvágta

Ő az a típus, amilyennek általában a Bond lányokat tartják a köztudatban. Szép, de butácska, és egyfolytában bajba kerül, amikor persze jöhet a hős ügynök, és megmentheti. A '80-as évek cicababája azért kerülhetett fel mégis a toplistára, mert olyan észveszejtően gyönyörű, hogy mégis emlékezetessé válik. Átható kék szemei, hibátlan arcvonásai és tökéletesen kidolgozott teste a garancia minderre.

7c7615a62dad0ee4232ccd1dc0b053d7.jpg

 

006

Carole Boquet

Szigorúan bizalmas

Carole Boquet már túllép az alap Bond girl sztereotípiáján. Moore tán legjobb filmjében egy érzékeny, bosszúvágytól fűtött lányt alakít, aki méltó társává válik ügynökünk kalandjában. Nem mellesleg Boquet külseje, dús, hosszú, barna haja, és lebilincselő tekintete is hozzájárult ahhoz, hogy minden idők egyik legkülönlegesebb, legérdekesebb női szereplője legyen a sorozaton belül.

carole-bouquet-005.jpg

 

005

Luciana Paluzzi

Tűzgolyó

A Bond történelem első olyan női karaktere, aki egyszerre volt hihetetlenül szexi, és elképesztően veszélyes. Ő az archetípusa a fekete özvegy figurájának, akit mindnyájan szeretnénk megkapni, még akkoris ha így az életünkkel játszunk. Jellemző, hogy ez a figura nem szerepelt az eredeti regényben, hanem a filmesek leleménye, nem is csoda, hogy a későbbi remake-ben a Sohase mondd, hogy sohában is felelevenítették.

l_59800_81aa94d2.jpg

 

004

Diana Rigg

Őfelsége titkosszolgálatában

Hiányozhatna-e a listáról az egyetlen nő, akit Bond feleségül vett? Persze, hogy nem! Diana Rigg személyében  kiváló színésznőt üdvözölhettünk, aki természetes bájjal ruházta fel az egyébként igen vagány, akaratos nőszemély karakterét, nem mellesleg pedig sikeresen hitette el velünk azt az egyébként hihetetlen hülyeséget, hogy a 007-es valaha is megnősül.

diana-rigg-002.jpg

 

003

Famke Janssen

Goldeneye - Aranyszem

Az egyik legdurvább némber a filmszéria történetében. El tudjátok képzelni, hogy ez a csaj olyan szinten veszélyes, hogy még maga James Bond sem mer vele ágyba bújni? Nem is csoda, a karizmatikus szexállat Famke Janssen kihozza magából a maximumot. Nem tudjuk nem kívánni, holott egy külön jelenetet láthatunk, amelyben úgy élvez el, hogy közben kinyír egy tábornokot.

Goldeneye.jpg

 

002

Ursula Andress

Dr. No

Ahogy Field kollega mondaná, Andress sajnos nem volt Undress ebben az első epizódban, mégse tudja senki elfelejteni, ahogy 1962-ben, Vénusz módjára emelkedett ki a habokból. A producerek anno egy fénykép alapján választották ki a szerepre, az akcentusát pedig egyszerűen utószinkronnal oldották meg, de a naiv gyönyörűség azóta is minden rajongó legszebb álma maradt.

Névtelen1.jpg

 

001

Sophie Marceau

A világ nem elég

A földkerekség leggyönyörűbb nőjét alapból lehetetlenség lenne überelni, pláne ha még megírják neki a sorozat messze legjobb, legösszetettebb női karakterét, ráadásul az ő személyéből fakad az egész széria messze legjobb fordulata. Ezek után ha még megemlítem, hogy Marceau milyen remekül, és hitelesen adja elő magát ebben a sokszínű szerepben, az már csak hab a tortán.

monde-ne-suffit-pas-1999-26-g.jpg

Ha tetszett a bejegyzés, lájkolj minket a Facebook oldalunkon!

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

2012.10.21. 10:54:59

Szegény Tanya Roberts talán az egyetlen Bond-lány volt, akit alakításáért még Arany Málnára is jelöltek. Oké, nem volt a XX. század nagy tragikája, de mint Santino89 barátom is írja, pontosan azt hozta, ami ebben a szerepben elvárható: a butácska szőke nő sztereotípiáját.

Ha már Luciana Paluzzi, akkor nekem inkább a remake-ből a gyönyörű Barbara Carrera, aki szerintem még Kim Basingert is elhalványította a nem hivatalos Bond-folytatásban. A Famke Janssen által játszott figura érdekes volt, a hölgy sem tehetségtelen, de mint nő, számomra nem volt igazán vonzó. Azt viszont sajnálom, hogy végül nem játszotta el Báthory Erzsébetet Juraj Jakubisko filmjében, noha ő volt az elsőként kiszemelt színésznő.

Diana Rigg. Hát igen, ő az ideális feleség prototípusa. Megértem, hogy Mrs. Bond szerepére őt választották, éppen ezért azonban mint tipikus Bond-lány, számomra ő kifejezetten kakukktojás.

Megérnének egy misét azok a színésznők is, akik nem lehettek Bond-lányok. Elgondolkodtató, hogy világhírű színésznők estek ki a rostán, miközben a producereknek megfelelő szépségek többsége viszont nem sokra vitte komoly színésznőként. Brigitte Bardot állítólag mereven elzárkózott a Bond-filmektől, magától Bondtól (Sean Connery) azonban nem: a Connery/Bond-korszakban játszottak a SHALAKO című westernben.

Julie Christie keblei állítólag nem voltak elég méretesek ahhoz, hogy a producerek Bond-lányként gondoljanak rá, ugyanakkor a mellben igen erős Raquel Welch sem felelt meg, nyilván egyéb okokból. Jelen sorok írójának favoritja, Faye Dunaway kétszer is lemaradt a Bond-filmekről. Még a BONNIE ÉS CLYDE előtt felmerült, hogy ő legyen Domino a TŰZGOLYÓ-ban, de Claudine Auger-ban jobban bíztak a producerek. Faye tizennyolc évvel (!!) később került újra Bond-film közelébe: a POLIPKA női főszerepének nagy esélyese volt. Valószínűleg azért mellőzték, mert egyrészt bármilyen jól nézett ki, már túl öreg volt a szerepre (42 éves volt akkoriban), másrészt az ANYU A SZTÁR (1981) című filmjének hatalmas szakmai bukása miatt elég rizikóssá vált a személye a producerek számára.

Emlékezzünk arra is, hogy majdnem volt már magyar Bond-lány is! Az Olaszországban élő Osvárt Andrea komoly esélyes volt a CASINO ROYALE női főszerepére, majd amikor bizonyossá vált, hogy nem ő kapja meg, még akkor is pedzegették, hogy egy kisebb szerepet játszhatna a műben. (Az Osvárt helyett szerződtetett Eva Green nálam biztosan vezetné a legkevésbé szép Bond-lányok toplistáját.) Állítólag a Bond-lányok kiválasztásában a szépség mellett fontos szempont az is, hogy a nagyobb filmpiacok milyen nemzetiségű hölgyekre vevők. Állítólag a magyar lányoknak emiatt nincs igazán nagy esélyük, ahogyan a nemzetközi szépségversenyeken sincs, hiába állják az összehasonlítást a dobogós helyezettekkel.

Mindazonáltal érdemes lenne elgondolkodni azon, melyik magyar színésznőből lehetne jó James Bond-lány. Sokan talán reflexből Dobó Katára gondolnak, nekem viszont Marozsán Erika hamarabb eszembe jut. Nagyon jó Bond-lány lehetett volna fénykorában például Udvaros Dorottya: a Jill St. John vagy Britt Ekland által játszott típus szerintem nagyon ment volna neki.

A lehetséges Bond-gonoszok terén sokkal jobban állunk: Psota Irén AZ OROSZLÁN UGRANI KÉSZÜL című filmjében nyújtott teljesítménye alapján Rosa Klebb (Lotte Lenya) legnagyobb riválisa lehetne.

Santino89 · http://filmbook.blog.hu/ 2012.10.21. 19:34:27

@field 64:
Először is köszi az érdekességeket!

Már csak azért is Luciana Paluzzi, mert a második alakítás az övét másolta. Ilyen-olyan okoknál fogva a listán szereplő összes hölgy kakukktojás, éppen ezáltal emelkedtek ki szerintem az átlagból.

Roger Vadim önéletrajzi könyvében azt olvastam, hogy Bardot azért nem akart Bond lány lenni, mert betegesen félt a repüléstől, a producerek pedig Amerikában akartak vele találkozni. Arról nem szól a fáma, hogy a producerek tudták-e, hogy csak ennyin múlik a dolog. Szerintem Bardot ideális lett volna, akárcsak Faye Dunaway. Bármilyen jó is volt Diana Rigg, Faye Dunaway-t leginkább az Őfelsége titkosszolgálatában tudnám elképzelni, a Tűzgolyóban elég volt egy szépség, nem volt szükség igazi tehetségre Domino szerepéhez. Egyébként Claudine Auger-n is gondolkodtam, mert ő is gyönyörű, de Paluzzi mindenképpen emlékezetesebb.

Raquel Welch-et is mindenképpen elnéztem volna Bond lányként, de néhány kivételtől eltekintve általában ismeretlenebb színésznők kapták a szerepeket, mint akikről most beszélgetünk.

Eva Green nekem nagyon bejött, nemcsak a Casino Royale-ban, de az összes többi filmjében is. Ha már negatív toplista, nálam valószínűleg Britt Ekland, Jill St. John, Maryam D'Abo, Michelle Yeoh és Lois Chiles lennének a tippjeim, de persze fénykorukban egyikőjüket sem rúgtam volna ki az ágyamból, csak nyilván ebbe a körbe kevésbé illenek szerintem.

Érdekes módon a turisták nagyon is vevők a magyar lányokra, ha errefelé járnak, vagy ha pornót néznek... ki érti ez? :)

Udvaros Dorottya szerintem túlságosan cuki és bájos lett volna, ehhez a szerephez mindig kell egyfajta bájosság, Marozsán Erika éteri szépségére viszont nyugodtan lehetett volna egy jó szerepet írni.

Amúgy az origo is megjelentetett egy Bond lány toplistát, szerintem mindenképpen érdemes vetni rá egy pillantást!

doggfather · http://dogg-n-roll.blog.hu/ 2012.10.23. 08:35:00

nálam egyértelműen Famke Janssen nyert, és pont azokért amiket írsz róla. mellé még jól is néz ki.

Santino89 · http://filmbook.blog.hu/ 2012.10.23. 10:18:16

@doggfather: perverz! :D
Amúgy igen szoros volt a verseny...

scal · http://filmbook.blog.hu/ 2012.10.26. 15:47:49

doggfather tudja mitől döglik a légy, Famke Janssen, úúúúú, mindjárt meg is nézek tőle valamit, miben nem láttam még

annyira nem tudok hozzászólni különben, mert tényleg ide szép ismeretlen hölgyeket választottak, de azért Marceau első szerepe, hát ennyire objektivitást nélkülöző listát már régen olvastam

mit választanál, a többi hattal egy dugást (fénykorukban ov korse) vagy Marceau-tól egy szájra puszi? (nagyon genya vagyok, akkor egy nyelves)

szép nő kétségtelen, de a földkerekség leggyönyörűbb kifejezésétől azért eléggé messze áll

ja, és hova tűnt Richards????

magyar vonatkozásban Kerekes Vica, vagy Péterfy Bori :D

Santino89 · http://filmbook.blog.hu/ 2012.10.26. 19:37:37

@scal: részletesen megindokoltam az első helyezett. mondj csak egyetlen Bond lányt, aki "szépségben, színjátszásban, és a karakter összetettségében, illetve abban, hogy ráépül az egész sztori" megelőzi. Kíváncsi vagyok :)

Amúgy egyértelmű a dugás :D Most egy nyelves az mi ahhoz képest?

50 Bond lány közül Richards nem számít kiemelkedően jónak. Korrekt, és a jól megírt beszólásaival ügyes ellenpontja Marceau karakterének, de egy ilyen listán nincs helye.

scal · http://filmbook.blog.hu/ 2012.10.26. 20:36:51

az a baj, hogy a Bond filmeket is gyakorta keverem, nem hogy a benne szereplő spinéket, mindenesetre én nem Marceaura bíztam volna ezt a szerepet, én sose tudtam elhinni ezt róla (dacára, hogy őt is megnyomorították direkt)

komolyan, én csodálkozok, hogy ezeket a nőket ti így el tudjátok különíteni egymástól

Santino89 · http://filmbook.blog.hu/ 2012.10.26. 22:03:44

@scal: tudom, hogy neked furcsa, de léteznek olyan férfiak akik szeretik a szép nőket :P :D

scal · http://filmbook.blog.hu/ 2012.11.15. 14:22:34

Barbara Bach-ot miért nem tetted be? sokkal többet áradoztál róla, most újraolvastalak ám, héj,

Santino89 · http://filmbook.blog.hu/ 2012.11.15. 20:07:21

@scal: Mert idén újra néztem a filmet, és tök hiteltelen az a csaj, és nagyon buta :D Sokkal több kedvencem maradt le arról a listáról, pl Claudine Auger, Daniela Bianchi, a két csaj A magányos ügynökből, vagy Halle Berry, vagy Eva Green. Péládul.

kokykola 2012.11.17. 23:47:47

Nálam Olga Kurylenko ez első.
süti beállítások módosítása