Sokan már a ’90-es években sokallták Hollywood elembertelenedett, látványközpontú hozzáállását, ezért annak tökéletes ellentéteként megszületett a tiszavirág életű, dán, dogma mozgalom, amely tökéletesen szembement a trendekkel. A mozgalom hamar elhalt, de az öröksége tovább élt az azóta is virágzó – és itthon nem kellően elismert – dán filmekben, amely ma már az európai mozi utolsó fellegvárának tekinthető, megbízhatóan magas színvonalú, emberi drámáival.

Természetesen Hollywoodban szintén rájöttek idővel, hogy ebben ugyanúgy van pénz, ráadásul az alacsony költségvetés miatt nem is kicsi. Így egyrészt – fölöttébb sajnálatos módon – megjelentek az Ideglelés mintájára készült found footage horrorok, amelyekből már lassan minden egyes hétre jut egy új darab, de rendre siralmasabbnál siralmasabb színvonalon. A kézikamerás vonalat követve viszont idén láthattunk már szuperhős (Az erő krónikája)-, és partyfilmet (Project X) egyaránt, amelyek szerencsére remekül sikerültek. Most pedig itt van az első zsarumozi.

Mivel sosem szolgáltam a los angelesi rendőrségnél, ezért nem tudom, milyen lehet az ő életük, de abban biztos vagyok, hogy egyetlen mozi sem mutat ennél hitelesebb képet róluk. Kezdetben még zavarja a nézőt a kézikamerás rángatózás illetve, hogy olyan szemszögből láthatjuk a cselekményt, ahonnan a főhős, Brian kamerája fel se vehetné. Nem tudjuk, hogy ebből az egészből lesz-e egyáltalán valami, lesz-e sztorija, drámája, vagy megmarad egy kísérlet szintjén. Idővel azonban megszokjuk a kézikamerát, és a film sem óhajtja magát found footage moziként feltüntetni, ez egyszerűen csak egy eszköz arra, hogy a valóságosnak tűnjön, amit látunk.

A hitelesség az első képkockától az utolsóig uralja a mozit, minden erényét ennek köszönheti, és minden hibáját feledteti. Ezért lehetséges, hogy egy egyszerű házkutatás is lélegzetelállítóan izgalmas jelenetbe torkollik, mert olyan, mint a valóság; sosem lehetünk biztosak benne, hogy mit találunk, vagy éppen ki támad ránk. Az utolsó műszakban nincsen gigantikus CGI-al megtámogatott látványos lövöldözés, vagy gyönyörűen megkoreografált harcművészeti bemutató, hanem egyszerűen csak emberi az egész, nem mellesleg pedig tökéletesen együtt tudunk érezni a főszereplőkkel, akik bár hősies dolgokat visznek végbe, mégsem lengi őket körbe semmilyen pátosz egy pillanatig se. Egyszerű melósok ők, mint te, vagy én, csak kicsit veszélyesebb a munkájuk.

Jake Gyllenhaal és Michael Pena természetesen elsőrangúan alakít, nagyon könnyű megszeretni őket, de a forgatókönyvvel úgyszintén hatalmas szerencséjük volt, hiszen ennél életszerűbb párbeszédeket még nemigen hallhattunk, megvan bennük a kellő humor, és az érzelmi töltet egyaránt. Ilyenkor nyilván sokakban felmerül Tarantino neve, de az ő dialógusai mindig elképesztően menőek, mindig tökéletesre csiszoltak, aminek persze minden sorát igazi élvezet hallgatni, de a valóságban sajnos nem tud az ember örökké ennyire cool lenni. Igazából a Ments meg című sorozathoz tudnám a leginkább hasonlítani ezt a mozit, de Az utolsó műszak annál jóval szikárabb, és persze még sokkal inkább földhözragadt. Az összevetés többek között azért adja magát, mert ebben a moziban található a filmtörténelem egyik örök kliséjének – gyerekek kimentése az égő házból – a legizgalmasabb, éppen ezért legjobb integrálása.

A rendezőből, David Ayer-ből én nem néztem volna ki ennyit, különösen a Szigorúan bizalmas-t rém közepesen és fantáziátlanul remakelő Az utca királyai után. Ebből a moziból viszont tökéletesen érződik az amerikai haditengerészetnél töltött múltja, egyértelmű, hogy ezúttal szívét-lelkét-tehetségét beleadta. Mindent összefoglalva egy nagyon emberi, kellően drámai, ám mégis humoros, és persze lehengerlően izgalmas moziról beszélhetünk, amelynek egyértelműen az év legjobbjai közt van a helye. Ez tavaly nem lett volna valami nagy szó, de idén sorozatban készülnek a jobbnál jobb mozik, így ennek ezúttal különösen nagy jelentősége van. Ha pedig Hollywood továbbra is ilyen valósághű filmekkel akar foglalkozni, akkor szeretném, ha azt ilyen remekbeszabott módon tenné, nem pedig olyan lehetetlenül unalmas és száraz módon, mint a Közösségi háló, vagy a Moneyball.

Ha tetszett a bejegyzés, lájkolj minket a Facebook oldalunkon!