Felnőtt tartalom!

Elmúltam 18 éves, belépek Még nem vagyok 18 éves
Ha felnőtt vagy, és szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használj szűrőprogramot.

A belépéssel elfogadod a felnőtt tartalmakat közvetítő blogok megtekintési szabályait is.

Az érzékek birodalma

2012. december 07. - Santino89

Akit érdekelnek a filmmel kapcsolatos, részletes háttér információk, az zarándokoljon el a wikipediára, ahol megtalálhatja szerkesztőtársam, Field minden igényt kimerítő cikkét.

Akárcsak a három évvel korábban bemutatott Az utolsó tangó Párizsban, úgy ez a mozi is hatalmas botrányt keltett a maga idejében, a különbség csak annyi, hogy Az érzékek birodalma ilyen szempontból nem igazán vesztett a hatásából azóta se. Bertolucci méltán híres mozija ehhez képest egy visszafogott, szépelgő alkotásnak tűnik, mégis neki köszönhető, hogy ilyen filmek egyáltalán elkészülhettek.empire-des-sens-05-g.jpg

A párhuzam semmiképpen sem erőltetett, ugyanis Az utolsó tangó Párizsbanra is rásütötték akkoriban a pornográfia bélyegét, csakúgy mint erre a japán mozira. Felmerülhet a kérdés, amely így már korántsem tűnik olyan egyértelműnek, mint manapság a neten bolyongva, hogy akkor mégis mit nevezünk pornónak? Ha a wikipediánál maradunk, az ottani meghatározás szerint ez olyan művet jelöl, melyben meztelenséget, vagy közösülést ábrázolnak nemi izgalom elérése céljából. Én még kiegészíteném ezt azzal, hogy a pornónak ezen kívül semmilyen más célja nincs, illetve abban különbözik az erotikától, hogy megmutatja nekünk a nemi szerveket is. Az utolsó tangó Párizsban mély drámájával, mondanivalójával, és ma már visszafogottnak tekinthető erotikájával így semmiképpen sem tekinthető pornónak, még akkor sem, ha Maria Schneider meztelen látványa helyenként elég izgatóan hat.empire-des-sens-1976-12-g.jpg

Az érzékek birodalma ennél jóval bonyolultabb eset, hisz ebben a moziban már premier plánban mutatják nemi szerveket, élesben felvett közösülést, fellációt, de hogy ne legyünk ennyire jólneveltek (hisz maga a film sem az), a női főszereplő szájából kicsordogáló spermát is nézhetjük. Ráadásul Az érzékek birodalmának cselekménye sincsen, gyakorlatilag monoton szexjelenetek váltogatják egymást, illetve néha beszélgetnek egymással a szereplők, de kizárólag a szexről. A Filmvilág kritikusa mindezt nagyon szépen úgy fogalmazta meg, hogy „ szexuális akciók egyáltalán nem lógnak ki a filmből, szervesen illeszkednek a képi és történeti struktúrába”. Persze, hogy illeszkednek, hiszen semmi másról nem szól ez a mozi, a fő témája a szexmánia. Hogy mégsem nevezném pornónak Az érzékek birodalmát, az annak köszönhető, hogy a nemi izgalom a néző részéről teljesen elmarad. Nézzük ezt a két – gyakran elmebetegnek – tűnő embert, amint a rendező tökéletesen túlmisztifikálja kettejük szexuális kapcsolatát, amiből mi semmit sem értünk, az együttérzésnek, vagy az átélhetőségnek, ne adj isten a drámának a szikráját sem láthatjuk.empire-des-sens-1976-09-g.jpg

Pedig igaz történet képezi a film alapját, és abban mindenképpen egyetérthetünk, hogy Abe Szada története a nagyvászonra kívánkozik, de a rendező Nagisza Oshimát a történet szexuális vetületén túl egyszerűen semmi sem érdekelte, pedig korlátlan lehetőségei voltak a témából adódóan. De nem volt érdekes számára se a szülei szegénysége, se az, hogy megerőszakolták 15 éves korában, se a gésáknál eltöltött évei, se a folyamatos lecsúszása. Jellemzően Omiya professzorral való kapcsolata is kimerült a filmben egy rövid, mazochista szexjelenetben. Az sem volt érdekes számára, hogyan kapták el a rendőrök a gyilkosság után, vagy hogy később a japán állami propaganda milyen módon kezelte az egész esetet, illetve mekkora hatással volt az emberekre. Vagy akár az, hogy az eset után öt évvel, Abe Szada már szabad volt. Ez mind-mind annyira hálás téma, és olyan kemény társadalomkritikát, olyan velős mondanivalót rejt magában, amilyet bármelyik filmkészítő megirigyelhetne, itt pedig mindebből semmit sem látunk, csak két ember kielégíthetetlen vágyának be nem teljesülését. Illetve egy olyan jelenetet, amelyben a férfi főszereplő szeretője kedvéért halálra erőszakol egy majdnem hetvenéves öregasszonyt. Ebben a moziban tényleg mindent elsöprően a testi szenvedély dominál, amire jó példa az a momentum, amikor feldugnak egy tojást a női főszereplő vaginájába, amit aztán a férfi élvezettel fogyaszt el. A végső beteljesülést, a haláljelenetet pedig olyan szépelgően, az orgazmussal párhuzamba állítva mutatják be, hogy az számomra kifejezetten visszataszító volt. És akkor még egyetlen szót sem írtam a kasztrálás motívumáróla, amikoris a rendező hosszú ideig szinte kéjeleg a levágott pénisz látványában.empire-des-sens-03-g.jpg

Az ehhez hasonló undorító, végtelenül beteg részletek miatt sem tekinthetjük pornónak ezt a mozit, illetve tagadhatatlan, hogy a pornókat még az aranykornak számító ’70-es években sem csinálták meg ilyen igényesen, ennyire szép operatőri munkával, és persze a színészektől sem vártak el alakításokat. A ’70-es években azonban még megvolt az esély arra, hogy a pornó egybeolvadjon a játékfilmekkel, de ezt az álmot a videóipar előretörése, meg az amerikai prüdéria tönkrezúzta, pedig ez a mozi (és pl. Caligula) jó példa erre a kísérletre. Mindenesetre bármilyen jelentősnek is tartják ezt a filmet, én ma már mégse ajánlanám jóízlésű embereknek.empire-des-sens-1976-10-g.jpg

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

2012.12.07. 08:34:36

Hát igen, mint azt privátban már kibeszéltük, az UTOLSÓ TANGÓ-t és AZ ÉRZÉKEK BIRODALMÁ-t éppen ellentétesen ítéljük meg. Teljesen igazat adok Neked abban, hogy Abe Szada témájából egészen más jellegű filmet is lehetett volna készíteni (készült róla egyébként egy másik film is, ráadásul egy időben Ósimáéval). Abban is egyetértek Veled, hogy ez valóban nem könnyen emészthető film, semmiképpen nem ajánlott tömegfogyasztásra.

AZ ÉRZÉKEK BIRODALMA forradalmi jelentősége szerintem abban áll, hogy egyértelműen a szexualitást, a szexuális szenvedélyt állította középpontba. Vagyis azt a témát, amely a közfelfogás szerint alantas, ezért egyértelműen a pornófilmekre tartozik a megjelenítése, vagy annyira másodlagos, hogy kizárólag csak egyéb, „magasabbrendű” témákkal való kontextusban jeleníthető meg.

Bármennyire gépiesnek, „állatias”-nak, embertelennek, visszataszítónak tűnik is a filmben ábrázolt szexualitás, valójában nagyon is emberi az, amit látunk. Megítélésem szerint a szexualitás egyike a társadalom által legrosszabbul kezelt témáknak, amelyet különböző korokban és kultúrkörökben más-más módon, de sosem szerencsésen próbáltak korlátozni. A keresztény kultúrkörben például a bűntudat fogalma kapcsolódik a szexualitáshoz, megnyomorítva sok tízezer ember életét.

Nem akarok ebbe túlságosan belemerülni, és időm és felkészültségem sincs hozzá, mindazonáltal elgondolkodtató, hogy például a szexuálpszichológiának a nyugati kultúrában van igazán nagy múltja, és vannak nagy egyéniségei, valószínűleg azért, mert ebben a kultúrkörben van rájuk a legnagyobb szükség. Törvényszerű, hogy a több évszázados szexuális elfojtás szükségszerűen csapott át az ellenkező végletbe, a „szexuális forradalom”-ba: a filmművészetben az 1960-as évek végétől kezdtek ledőlni a szexualitás ábrázolásának tabui, és kezdtek átesni az alkotók a ló túlfelére.

Az 1970-es évek első fele (kis ráhagyással a teljes évtized) kétségtelenül nagy jelentőségű a filmerotika történetében. Ami igazán érdekes és értékes ebben a témában, annak java ebben az időszakban készült. Néhány amerikai film (például a hírhedt MÉLY TOROK) egyenesen a pornográfiát próbálta beemelni a hagyományos játékfilmek eszköztárába. Ezek a próbálkozások szerintem azért voltak-vannak kudarcra ítélve, mert amit alapvetően belülről él át az ember, azt nem lehet a maga teljességében kizárólag kívülről, a külsőségek bemutatásával visszaadni, még akkor sem, ha pontosan látjuk, hogy kinek, mit, hová, hányszor, és látjuk az érzelmek visszatükröződését is az arcokon. AZ ÉRZÉKEK BIRODALMA számomra mégis olyan film, amely ebből a komplexitásból a legtöbbet tudta visszaadni a nyilvánvaló korlátok ellenére is. Ennek ellentéte mondjuk a CALIGULA (bármilyen furcsa, jómagam kissé alábecsült filmnek tartom), amely öles léptekkel sétál el a nagy és komoly lehetőségek mellett: tálcán kínálkozna az alkalom a psziché, a hatalom és a szexualitás mély összefüggéseinek feltárására, vagy legalábbis érzékeltetésére, helyette azonban (nyilván a producer durva beavatkozásának köszönhetően) a szexualitás különféle formáit illusztrálja a nézőnek.

Félig-meddig az órát lesve (indulnom kell melózni) a fenti locsogás ellenére sem tudok igazán belemerülni a témába, ezért most csak az általad is ajánlott Wikipédia-írásom végén olvasható kritikarészletekre utalnék. Nagy tisztelője vagyok Bikácsynak, tökéletesen értem elutasító véleménye okait, ugyanakkor e film esetében mégis Kubiszyn Viktor felfogását osztom: „Az Ai no corrida határsértő és tabudöntő mű a szex hatalmáról, és arról, hogy amiről nehéz beszélni, arról nem hallgatni kell. Hanem megmutatni.”

Santino89 · http://filmbook.blog.hu/ 2012.12.07. 19:10:30

@field 64: Amúgy nem "mertem" egyedül nekivágni ennek a mozinak, egy nagyon jó barátom társaságában néztem meg az Érzékek birodalmát, és neki még nálam is lesúlytóbb véleménye volt :) Nem tömegcikk az nyilvánvaló, de milyen szempont alapján élvezheti ezt ma valaki, amikor a szexuális forradalom már régen lecsengett?

Értem én, hogy a hetvenes években ez nagy szám volt, úttörő jelentőségű (bár ilyen szempontból ezelőtt egyértelműen az Utolsó tangó törte az utat), de mit mond ez a ma emberének? Ma már nem olyan jelentős a vallási fanatizmus, és a fogyasztói társadalom visszásságainak köszönhetően, mindent a szexszel próbálnak nekünk eladni. Én meg már a villamosról se szállhatok le úgy, hogy ne egy dögös fürdőruhamodellcsaj nézzen velem farkasszemet valamelyik plakáton.

A filmtörténeti kontextussal teljesen tisztában vagyok, valójában már legalább 10-12 éve készülök megnézni ezt a filmet (azt hiszem abban egyetérthetünk, hogy nem kapkodtam el, de nem is lett volna szerencsés tízévesen nekiülni :)), és értem, hogy akkor miért volt ez érdekes. Most hogy ismét idecitáljam szerencsétlen Tangót, abban azért rengeteg minden más téma volt, amelyek örökérvényűvé, aktuálissá teszik a mai napig, gondolok itt a drámára, vagy a színészi játékra, vagy az életszerűségre. Tudom, ezzel nem értesz egyet, de én a Tangót nagyon valószerűnek látom, itt meg két ember vonaglik egymáson két órán keresztül, és megpróbálják nekünk eladni, hogy ők valami überszexuális élményt élnek át, amiből a vászonról nekünk a világon semmi sem jön le. Mert ezt mondják, de a folyamatos szex ellenére sem tűnik úgy, hogy ők valami más szférában érzékelik a szexet.

Persze, lehetett volna más film, de épp azt mondom, hogy meg lehetett volna benne ez a szexuális réteg, amit még meghatványoz egy rakás más filmes erény, ami továbbmenti az utókornak. Mint... Dehát tudod mire gondolok :) Azért védem ennyire ezt a mozit, mert a szívügyem lett az Utolsó tangó, egyszerűen azért mert kevés művészfilmet szeretek (a másik A hetedik pecsét).

2012.12.08. 00:11:21

@Santino89:

Pasolini-blogomban egyszer majd ez a film is sorra kerül, meg az UTOLSÓ TANGÓ is, és akkor részletesen kifejtem róluk a magam álláspontját.

Érdekes, hogy én pont a Bertolucci-filmre tartom igaznak mindazt, amit Te AZ ÉRZÉKEK BIRODALMÁ-ról írsz. Szerintem a TANGÓ volt az, amely 1972-ben merész és újszerű lehetett, de mindez már az 1980-as évek elején is elég megkopottnak tűnt, amikor bemutatták nálunk. Később is megnéztem, hátha túl fiatal voltam hozzá először, de nem változott meg róla a véleményem, és tartok tőle, hogy a következő újranézéskor sem fog.

Számomra minden ez a film, de életszerű a legkevésbé. Már magát a szituációt is mesterkéltnek és valószerűtlennek tartom, tipikusan olyasminek, ami leginkább csak filmekben történik meg. Épp azt tartom e film egyik nagy hibájának, hogy oly sok mindenről akarna szólni, nagy igazságokat mondani, ennek ellenére bennem leginkább annyi maradt meg az egészből, hogy a két főszereplő végignyavalyogja, végigszenvedi és -szenvelgi ezt a két órát. Nem csinálják rosszul, csak számomra az egész tökéletesen érdektelen magánügy, semmiféle általánosabb mondanivalót nem hallottam ki belőle, teljesen hidegen hagyott.

A Jean-Pierre Léaud által játszott filmrendezőtől külön idegbajt kaptam, amúgy is utálom ezeket az erőltetett kikacsintásokat, oda-vissza utalásokat a filmtörténetben, amikor magához az igazi történethez ennek semmi köze. Most, hogy így belegondolok, az 1970-es évek hírhedt erotikus botrányfilmjei közül egyedül Bertoluccié az, amit kifejezetten nem kedvelek. Számomra Ósima filmje viszont jóval többről szól annál, hogy ketten két órán át kamatyolnak, és úgy tesznek, mintha kozmikus élményt élnének át.

Ma pontosan az van, amit Te is írtál. A filmekben és a mindennapi életben polgárjogot nyert a meztelenkedés, a szexualitás. Mindez azonban üzleti céllal, mert szexszel mindent el lehet adni. Ma már hajlamosak vagyunk azt hinni, mindent tudunk a szexualitásról, mert naponta csupasz testeket látunk mindenhol. Ebben a kulturális közegben volna igazán mondanivalója Ósima filmjének, amely arról (is) szól, hogy a szexualitás igazából egy nagyszerű, hatalmas és veszedelmes emberi szenvedély, a legszemélyesebb intimitás, nem pedig tucattermék, amely élvezeti árucikké fokozza le az embereket.

Santino89 · http://filmbook.blog.hu/ 2012.12.08. 12:38:12

@field 64: Most minden nagyképűség nélkül írom, hogy velem már történt hasonló, mint ami Az utolsó tangó kiindulópontja volt. Nem szavak nélkül ugyan, de életem egyik legnagyobb élménye volt, és tökéletesen át tudom érezni a helyzetüket. Nem emiatt tetszik a film, ugyanis már az eset előtt is szerettem, csak azt mondom, hogy egyáltalán nem érzem valószerűtlennek. Olyan volt, mint egy valóra vált álom, de megtörtént.

Mi általános mondanivaló? Például a férfi-nő viszony, a szerelem kisarkítása, eltúlzása. Léaud szála nem annyira hangsúlyos, hogy nagy negatívumként lehessen megemlíteni, viszont szerintem szépen ágyazódik a történet szövetébe. Mennyivel unalmasabb, sablonosabb lett volna, ha a Brando-s, feleséges dráma tükörképeként csak egy jólfésült eminens fiúcskát láthattunk volna Jeanne mellett, akit perszer megcsal. Ehelyett Bertolucci finoman, és ízlésesen nyilatkozott, csak úgy mellékesen odavetve a film jelenlegi állapotáról.

Na igen, nagyon jók a meglátások az utolsó bekezdésedben, csak szerintem nem illenek erre a filmre. Itt személyes lenne a szex? Itt lenne intimitás? Amikor össze vissza dugnak egymás orra előtt, illetve mások orra előtt? A veszélyeket viszont kétségtelenül megmutatja. Részemről akkor már inkább a tucattermék, mint a levágott péniszből fröcskölő vér.

A lényeg: a film ezerszer jobb és maradandóbb lett volna más rétegek bevonásával, amiket fentebb ecseteltem. De ha már ezt a ziccert kihagyták, nagy kár, hogy a fő témául szolgáló szexet is ennyire undorítóan, visszataszítóan, mesterkélten ábrázolták.

scal · http://filmbook.blog.hu/ 2012.12.09. 15:19:59

Köztudott, hogy nem vagyok jó ízlésű ember. :D Bár rég láttam, de nekem ez a film valami olyasmit mondott, hogy nem szabad, hogy egy kapcsolat ennyire a szexet állítsa a középpontba. Lehet rosszul emlékszem, de ez a két ember szereti egymást valamilyen szinten, vagy közösen bezárva tartják a mézesheteiket - ami egy ősi japán szokásra vezethető vissza - ott tényleg bezárták a férjet meg a feleséget, és akkor egy hétig egymás testét fedezték fel, csináltak egy utódot, stb. Szóval valami olyasmi ennek a filmnek a lényege, hogy persze kell legyen szex, de azért ne essünk túrzásokba.
süti beállítások módosítása