Spike Jonze meglehetősen érdekes filmes. Egyrészt most jelölték 3 Oscar-díjra ezért az alkotásáért (film, forgatókönyv, betétdal), valamint korábban is jelölték már rendezőként (ami most kimaradt) a John Malkovich menetért, másrészt aktív tagjai a teljesen más terepen mozgó Jackassnek - legutóbb a Rossz nagyapó című vígjátékuk forgatókönyvét követte el... Ami pedig engem illet: talán ő az egyetlen olyan rendező, akinek 2 filmjét sem bírtam végignézni (John Malkovich menet, Ahol a vadak várnak), hiába kezdtem neki nagy lelkesen.

Ezt a problémát most, érettebb fejjel lehet, hogy orvosolnom kellene, pláne úgy, hogy az Adaptáció kifejezetten tetszett (pedig azt sem most láttam), A nő pedig még annál is sokkal jobban... Pedig a meglehetősen furcsa sztorija miatt - mivel nem nagyon komálom a túlságosan elvont filmeket - nem sok esélyt adtam neki. De akár csak Joaquin Phoenix Scarlett Johansson szexin duruzsoló hangjába, úgy én is beleszerelmesedtem Jonze rendhagyó romantikus szösszenetébe kb. negyed óra után.

A történet szerint valahol a nem túl távoli jövőben járunk, ahol a technológia fejlettsége lehetőséget teremtett már arra is, hogy olyan operációs rendszereket hozzanak létre, amik mesterséges intelligenciával bírnak és folyamatosan képesek fejlődni. A feleségével válófélben lévő, magányos, romantikus lelkületű Theodore (Phoenix) az elsők közt veszi meg az OS-1-et, akivel - vagyis inkább amivel - nem sokkal később egy felettébb különös romantikus viszonyba kerül...

És az a legfurább benne, hogy mindezt a film nézése közben nem is találjuk olyan furának. Valahogy olyan természetesnek tűnik ez a dolog... Pedig néhány szereplővel még ki is mondatják, de legalábbis utaltatnak rá, hogy azért ez egy kicsit beteg - persze az is igaz, hogy főhősünk nem az egyedüli ezzel a sajátos romantikus kapcsolatával. Talán ezért sikerül a mai kor nézőjének is viszonylag könnyen elfogadnia a filmen látottakat. Na meg az sem mellékes, hogy rengeteg jelenetet szenteltek annak bemutatására, hogy  Theo és a Samantha névre keresztelt női hang mennyire jól kijönnek egymással.

Ha nem is a küszöbén, de közel járunk már mi is az effajta dolgokhoz (Japán meg Korea az élen jár az ilyesmiben), úgyhogy talán nem árt lelkiekben felkészülni, hogy egyre több SIRIvel beszélgető, a semmibe gesztikuláló embert látunk majd az utcán. A film jövőképe egyébként tetszetős, nem túl elvont (pedig Jonzetól bőven kitelt volna) és nagyon is hihető. A hozzá tartozó vizuális megoldások (mind a kellékek, mind CGI) ötletesek és még ha nem is a legeredetibbek, remekül beleillenek A nő által megteremtett hangulatba.

A sztori annyira abszurd, hogy ezt valahol kompenzálni kellett: Jonze nagyon helyesen a humort választotta, bár ennek elosztása nem sikerült a legjobban. A film első 45 percében rengeteg kellemes, vicces pillanatot kapunk, utána sajnos alábbhagy a jókedv és előtérbe kerülnek a koncepció által megpendített kérdések kínálta drámaibb elemek, jelenetek. Ez nem tesz túl jót az amúgy is több, mint 2 órás játékidővel: a vége felé kimondottan belassulunk, ott még bevethették volna a mágikus vágóollót.

Joaquin Phoenix Magnum jövőbéli romantikus reinkarnációjaként a tavalyi The Masterhez hasonlóan ismét bámulatos alakítással ajándékoz meg minket, bár mivel nagyon erős az Oscar-mezőny a kategóriájában, megértem, hogy végül kicsúszott a TOP5-ből. Érdemes a Gladiátor című filmben nyújtott alakítását a szemünk előtt lebegtetve nézni, amit művel, mert ritkán látni ilyen erős kontrasztot két karakter közt. Theodore egyébként - bár lényegesen összetettebb - valójában egy klasszikus Adam Sandler-karakter. Jó fej, jól él, mindenki szereti, csak épp mégis magányos.

Jonze egy igazi "ladies man" lehet, elnézve azoknak a névsorát, akiket sikerült megnyernie (néha csak nyúlfarknyi szinkronszerepekre) projektjéhez: Kristen Wiig egy szexinek tűnő, de aztán hamar eldurvuló chatpartner hangját kölcsönzi, Rooney Mara Theo ex-feleségét, Olivia Wilde Theo randiját, Amy Adams pedig a szomszédban lakó baráti pár hölgytagját formálja meg. A hangok terén maga Jonze és Brian Cox domborít még kisebb szerepekben, valamint természetesen A nővel kapcsolatos egyik legnagyobb szenzációt, Scarlett Johansson nevét kell megemlíteni még.

Őt viszont pirossal aláhúzni duplán, bekeretezni, kiemelni neonfilccel és minden hasonló. Már előre sajnálom azt a hazai szinkronszínésznőt, akire ráosztják a feladatot... Nem lesz egyszerű dolga (a mozikban feliratosan fogják vetíteni nálunk, szóval a DVD megjelenéséig várnunk kell). Az biztos, hogy nála jobb választást el sem lehetne képzelni, ebbe a hangba én is rögtön beleesnék, ha nekem is olyan bajszom lenne, mint Theonak. És az is igaz, hogy brillírozik a szerepben - kár, hogy még így sem tudott Oscar-történelmet írni, pedig vicces lett volna, ha jelölik a legjobb női mellékszereplő kategóriában.

Erős alkotásokkal indul ez az év, bár meglepően lagymatagnak tűnik/tűnt a felhozatal. A nő a közel briliáns darabok táborát erősíti, bizonyos, hogy rövid időn belül kultfilm válik belőle. Megannyi kérdést feltesz/feszeget, de szerintem ezeket mindenkinek magának kell megválaszolnia, miután látta. Csodálatos forgatókönyv, remek színészi alakítások és az utóbbi évek egyik legjobb, legeredetibb és egyben legkülönlegesebb romantikus története. Megérdemli a méltatást és megérdemli a figyelmet is, szóval amint lehetőségetek nyílik rá, irány a mozi. Lehetőleg húsvér csajt/srácot vigyetek azért magatokkal...