A magyar fantasztikus filmek gyártásáról szóló cikket sajnálatos módon rövidre kéne fogni, de ez még nem jelenti azt, hogy hazánk fiai nem járultak hozzá ennek a műfajnak a fejlődéséhez. Sőt, elég sokban, viszont a működési területük hazánkon kívülre esett. A legközismertebbnek mondható közülük George Pal, aki Marczincsák György Pál néven látta meg a napvilágot, hogy aztán az álmok földjén, Amerikában csináljon karriert és lásson neki a sci-fi nagykorúsításához. Az egyik pionír jellegű munkája volt az itt tárgyalásra kerülő mozi. Addig a realizmus felé hajló fantasztikum a mozi termekben meglehetősen szűkre szabottan volt jelen, annyira, hogy az 1929-es "Die Frau im Mond - Asszony a Holdban" no meg a Ciolkovszkij felügyelte 1935-ös "Kozmicseszkij rejsz - Kozmikus utazás" mozikat leszámítva a szakirodalom nem is igazán említ más „keményvonalas” alkotásokat. A keményvonalas jelző ezúttal semmi politikai tartalmat nem fed, a tudományos megközelítést jelenti.

1950-ben, jelentős rajzfilmes sikerekkel a háta mögött, honfitársunk neki látott valami újat letenni a nagyközönség asztalára. Kiindulásként rögtön megszerezte magának a már jó nevűnek számító Robert Heinlein írót, mint technikai szaktanácsadót, tehát nagy mellélövések eleve kizártak voltak. Nem mellesleg, Heinlein egyik regénye adta az alapanyagot. (Itt jegyzem meg, az IMDB-n ehhez a mozihoz feltüntetett magyar cím zöldség. A Destination Moon egyik alapja egy 1950-ben, a "Short Stories" magazinban, ugyanezzel a címmel megjelent novella, amihez Heinlein újabb elemeket tett  más írásaiból. "A Hold börtönében" eredeti címe "The Moon Is A Hars Mistress" és egy 1966-ben kiadott regény. Ráadásul a két történetnek semmi köze nincs egymáshoz. Kiegészítés: Időközben már a helyes adatra lett cserélve.) Herbert Oberth német rakéta szakértő szintén ott bábáskodott a születésnél, Chesley Bonestell művész pedig a „realista” világűr képekért felelt. További érdekességeket a forgatásról ezen a linken lehet találni. Kiváló cikk, érdemes felkeresni az oldalt és utána folytatni az olvasást.

http://chelloveck.sfblogs.net/2010/08/05/irany-a-hold-destination-moon/

Azt hiszem, eléggé kiderült belőle, az előkészítők nem vették félvállról a munkát. Chelloveck blogírónak pedig külön köszönet a hasonlóan alapos utána járásért.

Thayer nyugalmazott tábornok és Dr. Charles Cargraves mérnök meglehetősen elkeseredve látják több éves munkájuk termékét ócskavassá lenni a sivatagban az egyik balul sikerült rakéta teszt után. A kudarcot pár évi kényszerpihenő követi, hogy aztán újult erővel, és az amerikai ipar kapacitását mozgósítva egy még nagyobb tervezetbe fogjanak bele. Irány a Hold! A technikai nehézségeket legyőzve, de az emberi rosszindulaton majdnem elbukva, hatalmas kockázatot vállalnak kicsiny csapatukkal. Végső tesztelés nélkül indulnak az útnak, nehogy megtilthassák nekik a felszállást. Csodálatos, ám egyben veszélyes kaland vár rájuk. Igazából csak a Holdon jönnek rá, mennyire csekély dolgokon és súlyokon múlhat egy emberélet.

Akkor csapjak a közepébe. A történet mostanra megkopott már. Igazából mindig is a mozi hátulütői közé tartozott. A dokumentarista megközelítés bizony erősen szűkre szabta a kalandok lehetőségét. Így a mozi nem éppen sodró lendületű, de nyugalom, elaludni sem fog senki rajta. Az űrutazás képei és a Hold helyszínek máig képesek maradandó élményt adni. Továbbá, - és ez fontos, - ne feledjük el a nézésekor, hogy az első szputnyik talán csak a tervasztalon létezik, Gagarin sem járt még az űrben, tehát a tényleges tapasztalat hiányzott. Ezért van az, hogy hőseink utcai ruhában tartózkodnak az űrhajó kabinjában. De ez a hiba még egy évtizeddel később a szovjet filmekben is visszaköszön, pedig ők szintén igyekeztek alaposak lenni. Hogy Pal trükkjei mostanra már avíttasak, az nem csoda. A saját korukban viszont abszolút újdonságot jelentettek. Oscar díjat hoztak a számára és akkoriban a mostaninál jóval nagyobb respektje volt. (Talán azért, mert megérdemelt teljesítményekre adták, de ezt már a kisördög mondatja velem.) Még egy kis kibeszélés. „Amikor világok ütköznek – When Worlds Collige”( 1951) és a „Világok harca - The War of Worlds” (1953) mozikban később megismételte az Oscaros sikert.

A készítés időpontját figyelembe véve pár sor becsúszott a szövegkönyvbe, ami a hidegháborús hangulatot idézi a jelen nézőinek. Szabotázsra, belső ellenségre célozgatnak, és - bár nem mondják ki a nevet, - a nagy fenyegető árnyék, a Szovjetunió ott lapul a háttérben. Űrhajósaink nem véletlenül vállalnak hatalmas kockázatot, elvégre a nemzet léte a tét. A rendezés megbízható, de nem kiemelkedő. A színészi játékot sem nevezném bravúrosnak, inkább tisztes középszernek. Némi fintora az időnek, hogy a botcsinálta űrhajós, a kétkezi munkás humorforrásnak szánt alakja lett a leginkább maradandó. Pedig eredetileg aligha ezzel a céllal írták be a történetbe. A bajtársiasság és összefogás kevés alkalommal tűnik fel az ekkortájt készült amerikai filmekben, így a film ezen a téren is unikumnak számít. Az út természetesen sikeres, az amerikai találékonyság mindent megold. Érthető lezárás. A korabeli nézők nem kudarcot akartak látni. Derék dolog a veszély folyamatosságának állandó fenntartása. A világűrt nem az ember számára teremtették, a véletlen nagyúr, képes felülírni minden tervezést. A „VÉGE" felirat szokatlan megoldása sem a véletlen műve, egyértelműen leteszi a voksát az űrhajózás fejlesztése mellett.

A költséges és szokatlanul sokáig elhúzódó forgatás jelentős reklámot biztosított a mozinak. Egy másik film igyekezett ezt meglovagolni, és a Destination Moon bemutatása előtt gyorsan piacra dobták a fapados változatát Rocketship X-M címmel, ami  megbukott. (A cikk eredeti írása óta új infók birtokába jutottam. Tehát a Rocketship X-M kalandosabb a híres vetélytársnál, a színészi játékát erősebbnek tartják és erkölcsi üzenet sem maradt ki belőle. Egy Oscar díjas trükkmester utólag "kipofozta" pár jelenetét, annyira kedvelte. Muszáj lesz megnéznem.) Pál György produceri munkássága jelen esetben nagyon megtérült. A mozi jó fogadtatásban részesült a tudós társadalom részéről és anyagilag is sikeres volt, ami megalapozta a fentebb említett sci-fik létrejöttét.

Az „Irány a Hold!” mérföldkő a fantasztikus filmek sorában, így a műfaj igazi rajongóinak tényleg kötelező darab. Korántsem tökéletes, de az erényei bőven meghaladják a felróható hibákat. Elsősorban képileg adja el magát mindmáig, megtérültek hát a drága díszletek. Nekünk, magyaroknak, pedig egy kicsit kedvesebb is az átlagnál és tudjuk, hogy miért.