Joseph Delaney regénysorozata, a Wardstone-krónikák se kerülhette el, hogy egy nagy stúdió lecsapjon rá csillapíthatatlan franchise éhségében. A könyvekben a 12 éves Tom kalandjait ismerhettük meg, aki egy Szellemnek nevezett rémvadász segédjéül szegődik, de kezdetben több bajt okoz, mint amennyit megold. Az eleve gyanússá tette az adaptáció hűségét, hogy A szellem inasáról a címet A hetedik fiúra változtatták. Az átdolgozás során a film készítői olyan messzire kerültek a regényektől, hogy azokra már csak inspirációs forrásként tekintettek. Nehéz megérteni, hogy minek vették meg egyáltalán a jogokat, ha az volt a szándékuk, hogy addig gyúrják az alapanyagot, míg senki nem ismer rá, ám nem ez volt az egyetlen rossz döntés, amit hoztak.

A forgatást eredetileg még 2012-ben befejezték, de a jó előre beharangozott premiert többször is elhalasztották. Az ügyben benne van, hogy a gyártó Legendary Pictures épp ekkor cserélt gazdát, ilyesmi általában mégis akkor szokott történni, ha egy produkció körül minőségi gondok akadnak, és masszív újraforgatásra van szükség, hogy megmentsék. A feltételezés nem alaptalan, a stáb a hírek szerint többször is visszament Vancouverbe új jeleneteket felvenni. Hozzánk majdnem két hónappal az amerikai bemutató előtt kerül a mozikba Sergei Bodrov alkotása, ami arra utal, hogy a stúdió még mindig bizonytalan portékája jövőjét illetően, és kisebb piacokon teszteli a filmet.

A hetedik fiúban a már nagylegény Tom (Ben Barnes) egy családi farmon tesz-vesz, míg egy napon beállít hozzájuk Gregory mester (Jeff Bridges), hogy magával vigye őt. A könyvben a rettegett boszorkányt, Malkin anyát (Julianne Moore) az ifjú inas szabadítja ki akaratán kívül, viszont a filmváltozatban a közeledő vérhold növeli meg úgy az erejét, hogy kitör a ketrecéből, ahová Gregory, a szellem egykor bezárta. Az első, amit tesz mi más is lehetne, mint, hogy bosszút esküszik és elkezd dolgozni a világuralmon. Tom mestere oldalán gyorsan tanul, de elbizonytalanodik, mikor beleszeret az utána kémkedő Alice-be (Alicia Vikander), aki maga is boszorkány.

A film legjellegzetesebb vonása, hogy mennyire nincs saját egyénisége. A könyvtől eltávolodva az űrt más alkotásokból lopkodva töltötték ki. Beugorhat számtalan fantasy A hetedik fiú nézése közben a Csillagok háborújától kezdve a Boszorkányvadászokig. A kölcsönzés olykor annyira egyértelmű, hogy az már kínos. Jeff Bridges se erőltette meg magát, és Gregory mesterként nagyjából ugyanazt a lökött, iszákos karaktert hozza, akit A félszemű óta jóformán megállás nélkül. Ha gondoskodnak számára viccesebb szövegekről, ez nem is lenne akkora baj, ám mikor megszólal az inkább fura, mint humoros. Julianne Moore-nak az Oscar-díj árnyékában kellemetlenül jöhet ez a túljátszott alakítás. Vele kapcsolatban a legtöbb, ami még elmondható, hogy ugyanez a szerep mennyivel jobban állt Famke Janssennek. 

A húzónevek alibi játéka mellett reménykedhetnénk abban, hogy a fiatalok lelkessége javít az összképen. Ben Barnes nem lenne épp rossz főhős, van is egy kávéskanálnyi vonzereje, ami ahhoz kevés, hogy alapozni lehessen rá egy teljes filmet. Színészileg az egysíkú szerepek senkit nem ösztönöznek jobb teljesítményre, így az áttörés előtt álló Alicia Vikandert se, aki egy összecsapott szerelmi szál tárgyaként unatkozza végig A hetedik fiút. A forgatókönyvön rutinos írók dolgoztak, de az ő munkájukból is hiányzik az ihletettség. Annyiban meg tudom érteni őket, hogy más lényegi feladatot nem vártak el tőlük azon kívül, hogy összekössék az akciójeleneteket. Azok az üres párbeszédek, amik elhangzanak a figurák hátteréről, nehéz döntéseikről, és azok következményéről, csak arra jók, hogy a színészeknek mozogjon a szájuk.

El kell ismernem, hogy a film látványvilágát sokkal igényesebben teremtették meg, mint, ahogy a forgatókönyvet kidolgozták. Még a térhatást is megpróbálják érdemben használni, nem csupán a hátteret mélyítik el. Az effektesek leginkább a különféle szörnyek megjelenítésében voltak elemükben. Túl sokféle nincs belőlük, de a sárkánnyá változó boszorkányok és a gigantikus mumus önmagukban is gondoskodnak a kellő adag izgalomról. A hetedik fiút rendező Sergei Bodrov hollywoodi debütálásában sajnos behódolt a rendszernek. Egyedül az akciójelenetek mutatják szakmai felkészültségét.

A filmről lerí, hogy kompromisszumok áldozatává vált. A minél szélesebb közönséget megcélzó, nagy lyukakat hagyó átírásokkal egy alapjaiban érdekes, jól használható történetet szorítottak elkoptatott keretek közé. Az alkotók felvonultatják az összes műfaji közhelyet, ami csak elképzelhető, ezért, aki látott már egy-két fantasyt életében, annak A hetedik fiú nem tud mást nyújtani, mint a kiszámíthatóságot. A gyerekek azok, akiket ez a legkevésbé fenyeget, ők akár még élvezhetik is a filmet. Maximum felnőttként erősen rácsodálkoznak majd, hogy ebben a gyenge mesében vajon mi az ördögöt szerettek.