Már az elmúlt év végi összegző listákban is nagy várakozás előzte meg az akkorra megjelent előzetes alapján, mi is történik majd az otthon hagyott házi kedvencekkel — s a Grut is jegyző csapat mindent megtett azért, hogy ezt a filmjét is hasonló lelkesedéssel fogadja a közönség, még egy rövid minyon-előzetessel is megtámogatták a New York lakásaiban egész nap magányosan várakozó állati lakótársak életét taglaló történetet. De aki azt várta, hogy a kaland a lakások falai között marad, tévedett. Utalásrengeteg, tiszteletadások, filmes idézetek, jó karakterek, két egyenértékű, megfelelően illeszkedő történetszál és jó néhány apró poén a minden-jó-ha-jó-a-vége után is: a film nem cáfolt rá a várakozásra, érdekes turmixa az eredeti és régi ötleteknek, s nem felejti ki a romantikát sem, de azért képes kellőképp ki is figurázni azt.

Kicsit sajnálom, hogy nem eredeti hanggal láttam a filmet, mert Louis C. K., a magyar származású amerikai stand-up komedista a sorozatában egész más arcát/hangját mutatta, mint amit csípőből Maxhez, a kis kutyához illesztenék; sokkal inkább új lakótársához, a hatalmas termetű szőrgombóc Dukehoz, akinek érkezésével megkezdődik az addig sem éppen teljesen eseménytelen háziállati hétköznapok megzavarására alkalmas eseménysor. Max kapcsolata új “testvérével” nehezen indul, de ahogy az ilyen történeteknél már lenni szokott, végül számos kalandon át utat találnak egymáshoz és a családi békéhez — ehhez közben többek között megidéződik a Gyaloggalopp vérnyúl-jelenete, a Grease fináléja, a Nagy Lebowski laza semmittevése, a L’ecsó föld feletti és föld alatti világai, s számos olyan, akciófilmekből és más forgatókönyvekből már ismert elem, ami fokozhatja az izgalmakat.

Ami a magasból a föld felé tart, csak az utolsó pillanatban menekül meg vagy esik le úgy, hogy mégse essen baja, aki vízbe merül, arról előbb-utóbb kiderül, hogy tud úszni, s közben a legcukibb házi kedvenc a vérszomjas állatokat is megszelídíti, a sárgarigó és a pocok együttműködhet a sólyommal, a krokodil is legyőzhető, s a legvérszomjasabb embergyűlölőből is előbújhat az ártatlan nyuszi.

Az egyik történetszálon Max kalandjai bonyolódnak új lakótársával, hogy a másikon a szembe szomszéd házi kedvenc hófehér pudli gyűjtse csapatba Max régi és új barátait, hogy felkutassák az eltűnteket. Nem szeretnék túl sok poént lelőni, a hős(ök)nek mindkét szálon több nehézséggel kell szembenézniük, s közben új oldalaik is kidomborodnak — mindemellett nem az egyébként következetes és egész jó forgatókönyv a legnagyobb erénye a filmnek, hanem a belezsúfolt kisebb-nagyobb nyelvi és képi poénok egész sora. 

Ahogy a két reménykedő házi kedvenc hiába várja, hogy fellobbanjon bennük az ősi vadászösztön, ami hazavezethetné őket, Max elmélkedve jegyzi meg, sose hitte, hogy a farkasoktól származnak, talán csak egy kiskutya kérdezte egyszer a mamáját, aki rávágta, “Hallgass!”, mire a kicsi visszakérdezett, “Farkas?!”, a mama pedig ráhagyta, “Tőlem, legyen.” Vagy Duke egy halogató pillanatában, amikor erre figyelmeztetik, simán visszaszól “Gyere, járjunk egyet és mondd el, miért gondolod, hogy halogatok.” A csaknem-kutyamennyországba kerülve a musicalek fináléját megidéző részben a legnagyobb a kavarodás: az apró csemegeuborka-szoknyában táncoló virslilányok karát reptében eszi fel Max, hogy aztán gigantikus virsliágyon pihenve érjenek új társával a dal végére — egyszerre idézve a Breaking Bad pénzen fekvő jelenetét és mennyi-mennyi más darabot.

S nem fogy ki a szusz az alkotókból a legvégére sem — miután az állatok világában minden elrendeződött, következik a gazdák hazaérkezése: s különösen jók a párosítások. Aztán még jut szufla a stáblista közbeni bulijelenetre is, hogy azoknak is jusson valami, akik nem rohannak ki azonnal a moziból — itt ismét kapunk egy kis mignon-reklámot, sebaj. A film után azt sem tartanám kizártnak, hogy egy alaposan kitalált új forgatókönyvvel Maxék életének újabb epizódjaival is megismerkedjek; s ha kicsivel kevesebb lesz benne a Hollywoodban már hat-nyolc-tízszer elsütött utolsó pillanatig a kedélyeket csigázó akciófilmes elem, akkor sem keseredem el.

Ha tetszett a kritika, kérlek lájkold a Facebook oldalunkat!