Az első rész még viszonylag tetszett, még kritikát is írtam róla: santinofilm.blog.hu/2009/09/27/transformers_2048

De ez a második rész, ez valami minősíthetetlen. Az első részen még egész jól elszórakoztam, a főhős is szimpatikus volt, meg a poénok is jók voltak. Na most olyan érzés kerített hatalmába, mintha egyszerre néznék egy hihetetlenül fárasztó és humortalan vígjátékot, illetve egy robotos hatásvadász baromságot, ráadásul mindezt két és fél órán keresztül. Persze, nagyon látványos köntösben, rengeteg milliót költöttek a filmre, de olyan szinte rossz a történet, és annyira idegesítőek a szereplők, hogy hiába minden. Csak a látvány nem tud elvinni a hátán egy filmet, ha egyszer tökéletesen hidegen hagy a nagyon hülye történet, és a rossz karakterek. John Turturro például egy kiváló színész, mit keres ő egy ekkora szemét filmben, mint ez? Mennyi pénzt fizethettek neki, hogy ezt elvállalja vajon? A történet legvégén hatalmas, gigantikus látványorgiában lehet részünk, de igazából csak néztem, hogy "jé, színes, meg robban, meg futnak", de abszolút nem tudott érdekelni, vagy lekötni az egész. Ráadásul már nagyon unalmas Baytől ez a sok naplemente, meg pörgős kamera, valaha ez cool volt, cool szereplőkkel, cool filmekben, de mára már inkább csak megmosolyogtató.

Persze két és fél óra alatt könnyedén találhat magának néhány dolgot az ember, ami mégiscsak tetszik neki. Ilyenek voltak számomra a ritkán felcsendülő Green Day számok, és természetesen Megan Fox. Ebből a csajból olyan erotikus kisugárzás árad... vagy nem is erotikus, inkább szexuális, és mindamellett olyan tökéletes minden porcikájában, hogy a világ összes férfiemberének egy emberként szorul össze a nadrágja bármelyik filmjét nézve. Természetesen csak miatta nem érdemes végigszenvedni a Transformers 2-t, de jó lenne ha a hölgy szerepet kapna pár értékelhető alkotásban. Egyébként ebben az egész Transformers ügyben az a legszomorúbb, hogy egy ilyen nézhetetlen, értelmetlen, színvonaltalan kaotikus katyvasz sikeres lehet, ráadásul annyira sikeres, hogy már harmadik része is készült. Megan Fox nélkül.

Ismét a régi, jó magyar filmek világába érkeztünk, ráadásul A tizedes…nél egy jóval kevésbé ismert alkotáshoz volt szerencsém. Ismét a háborúban járunk, ismét 1944-ben, ismét Sinkovits Imre főszereplésével, ismét fekete-fehérben, azonban mégis egy teljesen más jellegű filmhez van szerencsénk.

Bár 1-2 poén elvétve akad ugyan, de ez a mozi már igen komoly hangvételű, igazából leginkább A domb című nemrégiben látott Sidney Lumet filmhez tudnám hasonlítani, pedig az jópár évvel később készült, de ez talán még jobb is annál. Mindkét műremek a fasizmus természetéről szól, csak A domb-ban angolok kínoznak angolokat, míg itt magyarok magyarokat. Ugyanúgy megmutatkoznak a kegyetlenségek, majd a foglyok közötti ellentétek, a fő különbség igazából annyi, hogy a Két félidő a pokolban nincs remény az igazságra. Ellenben az őrök legalább annyira kegyetlenül és aljas módon visszaélnek hatalmukkal, mint abban a filmben. Alapvetően tehát egy tragikus történetet láthatunk kiváló színészek tolmácsolásában. Sinkovits Imre a tökéletesen azonosulható Dió szerepében egyszerűen csodálatos, nem is lehetett volna nála szimpatikusabb, vagy jobb színészt találni. A mellékszerepekben pedig olyanok játszanak, mint Garas Dezső, Márkus László, vagy Gera Zoltán, hogy csak a legismertebbeket említsem. Mindeközben tipikus magyar embereket láthatunk és valódi drámákat, a végén pedig valódi tragédiát. A tizedes…-nél látott orosz hatás pedig nem érezhető itt annyira, szerencsére sehol sem láthatunk jóságos, megmentő oroszokat. A Két félidő a pokolban végén látható focimeccs pedig szép, hosszú és mégis dinamikus, mindemellett izgalmas, még egy a focit élből utáló valakinek is, mint amilyen én vagyok.

Közismert tény, hogy a film megtörtént eseményekből építkezik, és több változat is készült belőle. Az oroszok 1962-ben, az amerikaiak pedig 1981-ben csinálták meg többé-kevésbé ugyanezt a sztorit. A szovjet Harmadik félidőhöz még nem volt szerencsém, de így látatlanul és minden hazafiságtól mentesen, bátran kijelenthetem, hogy egyértelműen ez a verzió a legjobb. A kérdés most már csak az, hogy egy ennyire kiváló film, miért nem ismertebb itthon, és miért nem örvend nagyobb hírnévnek? Fábri Zoltán talán minden idők legnagyobb magyar rendezője, legalábbis az Ötödik pecsét és a Két félidő a pokolban után egyértelműen így tűnik.

„Nichts kompót!” 

Olyan érdekes, hogy Fincher régen még tudott filmet rendezni, és nem halálunalmas, értéktelen szemetekért sztárolták körbe világszerte.

Pedig ez sem egy egetrengető alkotás, hatásában igencsak elmarad a Hetediktől és a Harcosok klubjától egyaránt. Viszont attól még ez is egy kiválóan elkészített film. Érdekes és fordulatos a forgatókönyve, nem a megszokott sablonokra építkezik, és így végig kétségek közt tartja a nézőjét, és még az utolsó pillanatokban is képes meglepetéseket okozni. A rendezés maga is végig dinamikus, a színészek pedig kiválóak; Michael Douglas telitalálat erre a figurára, nála jobbat nem igen lehetett volna találni. Sean Penn sajnos túl kevés időt tölt a vásznon, de őt mindig jó látni.

Nem igazán tudok belekötni a Játsz/mába, remek kis film, nehezen tudnám elképzelni, hogy valakinek ne tetszene, amennyiben nem hasonlítja Fincher valódi klasszikusaihoz. Elsősorban egyébként magának Finchernek ajánlanám újbóli megnézésre, hátha eszébe jutna hogyan is kell jó filmet készíteni.

Igazából értetlenül néztem ezt a filmet. Friedkin mégis kinek készítette? A melegek utálták, mint a szart, hogy perverz csőcseléknek ábrázolták őket (és most itt tekintsünk el a nyúlfarknyi jelenettől, ahol Pacino bevédi kollégái előtt az egyik srácot), gyakorlatilag a film 90%-ában visszataszító és undorító fertőnek ábrázolják a buzibárok világát. Éppen ezért a homofóbok is gyűlölni fogják ezt a filmet, szóval gyakorlatilag mindenki utálni fogja. Pacino maga is azt nyilatkozta, hogy ő nem ilyen filmre szerződött, és most ezt kivételesen nem érzem a szokásos bukás utáni mosakodásnak: hisz Pacino az eltelt évek során sokat bizonyította, hogy milyen kiváló ízléssel választ magának filmeket, és maga az alapanyag amúgy nagyon is ígéretesnek tűnik, hiszen egy valós sorozatgyilkosságot dolgoz fel, ahol a főhős meghasonlik önmagával. Ehhez képest szőrös buzik nyalakodását kell látnom az egész filmen keresztül, sőt másodpercekre még premier plános seggbekúrást is láthattam, pedig sosem akartam. Arról már nem is beszélek, hogy nincsen valamirevaló cselekménye a sztorinak, nincs benne fejlődés, nincs benne motiváció, úgy önmagában nem sokat ér az egész. Al Pacino természetesen remekül alakított ebben a filmben is, de azért egymaga nem tud elcipelni a vállán egy ekkora szart. Nem véletlenül jelölték annak idején olyan több Arany Málna díjra is. Dehát Pacino minden idők legnagyobb színésze, így már csak miatta is kénytelen voltam megnézni ezt a filmet.

Egyszerű, könnyed kikapcsolódást ígér nekünk az Amerika kedvencei, és igazából ezt be is tartja. Persze, van benne egy kis szatirikus vonal, meg görbe tükröt tart Hollywood saját maga elé, de igazából csak az elkényeztetett sztárokon nevethetünk egy kicsit.

Kibaszott ironikus, hogy Julia Roberts, pont Julia Roberts alakítja a mellőzött nővért, aki aláveti magát sztárhúga minden egyes óhajának. Még ironikusabb, hogy Zeta Jones még ebben a negatív szerepben is sokkal sugárzóbb, sokkal gyönyörűbb és sokkal de sokkal szerethetőbb, mint Julia, aki igazából még így is csak saját magát tudja eljátszani. John Cusack jó szokása szerint kiválóan és humorosan játszik, Bill Crystallal egyetemben. A forgatókönyv is vicces, egyszer jókat el lehet röhögcsélni az Amerikai kedvencein, úgyhogy ajánlom figyelmetekbe!

Az aréna istenei már kicsit izzadtságszagúbb, mint az első évad, dehát mit is várhatunk egy előzmény minisorozattól?

Ennek ellenére maga a végeredmény még simán élvezhető, igazából jó, hogy megcsinálták ezt a szezont, mivel sanszos, hogy az igazi második szezon már egészen más jellegű lesz. Batiatus és Lucrecia pedig mindketten elég jó és elég erős karakterek ahhoz, hogy megérdemeljenek még egy kis szereplést. Az új szereplőknek is megvan a maga létjogosultsága, úgy mint az inkább mai celebekre, semmint gladiátorokra hajazó Gannicusnak, vagy a gyönyörű perverz római hölgynek Gaia-nak, de említhetném még Batiatus apját is, aki mellett főhősünk idétlen kamasszá válik.

Sokkal több szexet láthatunk, mint az első évadban, az öncélúság, ha lehet, még azon is túltesz. Ennek ellensúlyozására mind a hat részen keresztül megmarad a sok intrika, fordulat és drámaiság, ami a Vér és homoknál csak a második felére volt jellemző. Szintén jó pont még az alkotóktól, hogy már nem übergagyi CGI-on kell röhögnöm harc címén, hanem valóban modern és látványos összecsapásokat láthatunk. A végső csata a lángoló körben például valami elképesztő, sok-sok mozifilmet megszégyenítő gigantikus viadal. Maga a befejezés nem olyan katartikus, mint az előző szezonban, sokkal inkább kegyetlenül ironikus, de ami a lényeg, hogy igazán ütős.

Ez a sorozat nem a hitelességéről híres, nem is azzal hódít, ezer dologba köthet bele még egy átlagember is, nemhogy egy történész, viszont egyvalamiben olyan hű a korhoz, mint egyik Rómával foglalkozó film se. Ez pedig a rómaiak életének bemutatása. Kiváló példa erre a szűz rabszolga sokszoros megerőszakolása, majd kivégzése, ami igazán szívszorító, de annak idején ez teljesen megfelelt az akkori erkölcsöknek, így mindennaposnak számított egy hasonló tragédia.