Tudom unalmas, de... a tavalyi jobb volt...

Miután az OSS mesterlövészét, Karl Fairburne-t irányítva legutóbb Afrikában is szétlőttük az összes náci tökét most a változatosság kedvéért a jó öreg Itáliába látogatunk el. Persze itt se a tájban fogunk gyönyörködni, hanem megint a harmadik birodalom rosszcsont heréit szedjük le. Az alapfelállás is lényegében ugyanaz, mint eddig. A nácik egy csodafegyver segítségével próbálják a javukra fordítani a II. világháború menetét és egyedül rajtunk áll, hogy ebben megakadályozzuk őket.

„Mondd meg nekik, hogy bárki, ismétlem, bárki az utamba áll, azt megölöm! MINDET MEGÖLÖM!"

Szükséges egyáltalán, hogy lássuk hőseinket elhullani...?

Matthew McConaughey az elmúlt néhány évben az egyik legkarizmatikusabb és legkarakteresebb szereplője lett minden egyes alkotásnak, amiben csak szerepelt. Számomra a True Detective sorozat ikonikus és mélyen filozofikus első évadjában Rustyként nyújtott alakítása, egyszer és mind karakterteremtő tevékenysége emelte a legnagyobbak közé. Aztán jött a Dallas Buyers Club és az Interstellar. Mindhárom szerepben megvoltak az azonos jellemvonások. Lecsúszott, hol kicsit, hol jobban alkoholista, régen nagy ambíciókkal bíró, de mára kiábrándult, suttyó főhős, akiben azért még pislákol a nagy gondolatok lángja. Úgy gondolom ez az a karakter, akit McConaughey nagy átéléssel és igazán hitelesen tud hozni.

„Egész életemben repültem, most mégis harminc másodperc határozza meg a karrierem..."

Sose írtam Oscaros cikket, egész egyszerűen azért nem, mert utálom ezt az időszakot. Jó esetben megnézem a jelöltek felét, és utána fel akarom akasztani magam. Idén azonban úgy alakult, hogy szinte MINDEN jelöltet láttam, megnéztem vagy pótoltam különböző okok miatt. Leginkább azért, mert szinte mindenből volt sajtóvetítés. És ha már ennyit szenvedtem, akkor gondoltam, beszélgessünk kicsit a hétfőn hajnalban tartandó gáláról, hogy legyen valami foganatja is. Természetesen megtippelem azt is, vajon ki nyeri szerintem a díjat, aztán majd lehet jókat röhögni, hogy mennyit találtam el. Minthogy a legtöbb filmről van kritika a blogon, akit az érdekel, az kattintson a linkre, ott bővebb magyarázatot talál. Itt most a kategóriákat veszem sorra.

Ebben az évtizedben minden egyes februárban letudtam az Oscar-díjas filmeket, és nem mindig jó szívvel. Idén többször éreztem úgy, hogy színvonal tekintetében végre halad valamerre az Akadémia, hogy talán visszanyerik egykori fényüket, de azért mindig akadt egy-egy jelölt, amelyik miatt kicsit megingott bennük az amúgy sem túl erős bizodalmam. Mindenesetre idén valóságos remekművek is akadnak a jelöltek között, úgyhogy összességében örülhetünk. Nézzük át egyesével a „Legjobb film” kategória jelöltjeit!

Fantasztikus, ez egyszerűen fantasztikus. Szóval miről is szól a filmje? Ha jól értem, valami szuperhősről, ugye? Hogy micsoda? Egy félőrült hippi elvonul a világtól, és neveli a kölykeit? Most komolyan, és ki szerepel benne? Aragorn? Hát megőrült maga? Kilincseljen a Sundance-nél, hátha ott ráharapnak az ötletre, mi sajnos nem tudjuk finanszírozni a vállalkozását. Emőke, küldje már be azt az előző csávót, a Fűrész 8 hirtelen mégse hangzik olyan rosszul.

Indiában évente 80 000 gyermek tűnik el... akkor miért mindig Dev Patel alakítja őket?

„Vörösfenyő, két szó, a színe vörös. Add fel, gyerekkorom óta ezt csinálom, sosem kapsz el! Ravasz róka... buta nyuszi..."

Féltem ettől a filmtől, mert ki nem állhatom, ha tíz-húsz-harminc év távlatból találják ki az alkotók, hogy nosza, csináljunk folytatást. Egy film nem véletlenül működik akkor, amikor, nem véletlenül ütik a legtöbb esetben addig a vasat, amíg csak ketté nem törik, tehát eleve averzióm alakult ki a második résszel szemben. Mondván, minek? Aztán meg az első rész nem a kedvencem, erőltetett poénok, ocsmány káromkodás torokszakadtáig. És Bill Bob Thornton, aki szintén nem a kedvencem. Itt is azzal kezdődik az egész, hogy szaros gatyával épp piát szlopál egy éjjel-nappaliban: mondom, indul a régi lemez. De aztán ennél kellemesebbet nem is csalódhattam volna.

Santino pár napja múlt... szóval pár napja töltötte be... igazából ilyesmit nem illik elmondani, lényeg, a közelmúltban ünnepelte az egyik születésnapját a sok közül. Mivel egy ideje már gondolkodtam egy toplistán, amiben összeszedem mely írásait is tartom kiemelkedően jónak, melyek tetszenek nekem különösen ezért vagy azért gondoltam mi is lehetne ennél jobb alkalom? Egyszersmind így kívánok kollégámnak, és barátomnak itt a FilmBookon legalább még ennyi esztendőt... vagy háromszor ennyit? Persze nyilván 850 kritikából, ismertetőből, toplistából és élménybeszámolóból elképesztően nehéz kiválasztani tíz kiemelkedő írást, de hát én már csak a lehetetlen helyzetek embere vagyok, úgyhogy tuti van ami nektek nem is emlékezetes, vagy ti mást nominálnátok ebbe a klubba. De mindig elmondom ez az én listám, vagyis nem általános érvényességű, és szigorúan Scal szerint. 

Gondoltam így, a negyedik hatodik Kaptár film előtt után, nem árt feleleveníteni az előző részeket, úgyhogy végül is egy hosszú folyamatnak fogunk elébe nézni. (Hát ezzel kicsit elkéstél... Sanyi, kuss!) Magam részéről sosem gondoltam volna, hogy a harmadik rész után jönni fog még egy újabb, de Milla még mindig nagyon szép, és amint láthattuk már itt, meg esetleg itt, a 3D bizony csodákra képes. Mint minden ismertetőmnél, ugye, mondanom sem kell, hogy SPOILEREZNI fogok, tehát inkább azok olvassák, akik már látták a filmet. Ezt az ismertetőt még 2010-ben írtam, de ahogy az lenni szokott, erősen feljavítottam és átdolgoztam. Ugyanakkor a sorozat másik két része elveszett, így azokat majd újra kell írnom: kérdés, lesz-e időm és energiám, hogy a hatodik előtt után ezekkel elkészüljek... hogy a negyedik és ötödik részről most ne is beszéljek. Kéretik ezek tükrében tovább olvasni.

Amennyiben nem a hülye iráni film nyer, akkor minden bizonnyal a Toni Erdmann fog. A Tannát nyilván azért választották be, mert fel kell tölteni a két esélyest körbevevő három helyet, hogy úgy nézzen ki, igazságos versenynek nézünk elébe. A Tannát még tavaly láttam a Titanicon, és már akkor se értettem, mégis, mi a francért kell behozni egy ennyire melanéz filmet, ami még csak nem is CGI-animáció. (Tanna a Melanéziához tartozó Vanuatu – régi nevén: Új-Hebridák – egyik szigete.)