Van-e értelme egy olyan moziról írni, amely a filmtörténet kikezdhetetlen klasszikusa, rengegeten ezerféle helyen agyonelemezték már?  Aki életében valaha vett már a kezébe egy filmlexikont, vagy akár a legalapabb szinten foglalkozott a manapság már videojátékokban, filmekben is annyira divatos film noirral, annak találkoznia kellett A máltai sólyommal. És meg kellett néznie A máltai sólymot, ha jót akart magának. A legnagyobb mázlink mégis az, hogy ez a filmtörténeti mérföldkő - ami egy mai napig élő, mindenhová beszivárgó új stílust, és az ezzel együtt járó kliséket, jellegzetes figurákat teremtette meg, amelyek ezer és egy helyről köszönnek vissza - még a mai napig is rendkívül élvezetes, mi több, szórakoztató, ami azért kevés '41es moziról mondható el.

A harmadik szezonjához érkezett a Bungie FPS-RPG hibridje, melynek a népszerűsége a hiányérzetet maga után hagyó kezdés ellenére is töretlen.

A nagy sikerű filmet most szombaton este hat órától ismét megnézheted a Kecskeméti Planetáriumban, a Valóság a Sci-fi-ben című sorozat következő epizódjaként.

Egyike vagyok - véleményem szerint - az utolsó embereknek, aki megnézte a filmet. Több, mint két hónappal a haza premier után! Csak mert egyike akartam lenni azon keveseknek, akik a létező legjobb helyről nézhetik végig a XXI. század útmutató filmjét. Amikor először hallottam erről a filmről - ami azóta szinte minden létező rekordot megdöntött, most jár kb. 2,5 milliárd USD bevételnél - már majdhogynem elfelejtettem ki is az a James Cameron.

Találd el az egyik sütit... utána megeszem!

Le kell szögeznem, hogy Hajdu Szabolcs ismét egy olyan magyar rendező, aki rettentően szimpatikus, ezt közvetlen stílusával, amit a sajtóvetítést záró beszélgetésben megfigyelhettem sikerült elérnie. Ha ez nem lenne elég, nagyon tetszik pár korábbi munkája, mint a Fehér tenyér, aminél nagyobb kritikát nem is csinálhattak volna a versenytorna lélekromboló mivoltáról, vagy a Bibliothéque Pascal, ami szinte már Taxidermia magasságokat nyaldos. Szóval Hajdu nem csak emberileg jó arc, de szépen magyarosan fogalmazva egy baszott jó rendező is. Tehát a kritikát tessék úgy olvasni, hogy az csak és kizárólag a filmnek szól...

Új podcasttel jelentkezünk, amelyben ezúttal BEM mozis kultélményeinkről fogunk értekezni.

A mikrofonnál Santino és Scal.

Az adás SPOILERES. 

Letölthető mp3 formátumban:
https://mega.nz/#!ftAEgYKJ!WEIvlOvbgR5drT-A6rtmuRVkZoHahQg1jMoBXJWze6s

Ha tetszett a bejegyzés, lájkold a facebook oldalunkat!

A sok lehúzó kritika ellenére engem érdekelt ez a film, úgy gondoltam egy valamilyen szinten szórakoztató, kalandos látványosság azért csak lesz belőle. Ehhez képest nem csak minden várakozásomat alulmúlta ez a lélektelen blockbuster, de olyat kaptam tőle, amire egyáltalán nem számítottam. SPOILERES, de olyan szar a film, hogy szerintem nem gáz, ha elolvasod.

A Fantasmania,hu online játékbolttal közösen újabb nyereményjátékot hirdetünk!

Részletekért kattints a Tovább gombra!

Méltatlanul kevesen ismerik ezt a 2002-es mozit, pedig rengeteg szempontból érdekes. Hogy mást ne mondjak, ez volt a szépreményű Edward Norton utolsó nagy alakítása, akit a ’90-es évék végén okkal tartottak generációjának legnagyobb színészének, de az utóbbi 11 évben sajnos semmi nem valósult meg mindabból, amit Nortontól várhattunk. Az utolsó éjjelben is hibátlanul birkózik meg a drogdíler ellentmondásos szerepével. Egyrészt egy szimpatikus, karizmatikus, hiperszociális, vagány férfit láthatunk, akivel szívesen azonosulnánk. Másrészt viszont egy olyan semmirekellőt, aki kegyetlen gyilkosokkal haverkodik, és mások nyomorából harácsol össze komoly pénzeket. Ez a feloldhatatlannak tűnő ellentét az egész alkotást végigkíséri, de még sehol sem lennénk, ha pusztán ennyiből állna a dolog.

Az első jelenetben egy pompomlányt látunk a focista fiúcskájával, majd a kamera gyorsan tovasiklik az érdektelenül évődő párocskáról, egészen a lelátó alá, ahol a freak-ek, James Franco, Seth Rogen és Jason Segel füveznek, miközben szól a Running with the Devil. Ezzel a fél perccel már önmagában tökéletesen sikerült belőni, mire számíthatunk ettől a félbemaradt, 18 részes kis csodától.

Az olaszrizling hazánk egyik legjelentősebb fajtája, hiszen a legnagyobb területen termesztett fehér szőlő, és szinte mindegyik borvidéken megtalálható. Különlegességét az adja, hogy visszafogott aromái révén képes kifejezni a termőtáj adottságait, különös tekintettel a Balaton északi partjának és Egerszólát dűlőinek vulkanikus talajára. Az Olaszrizling Október célja, hogy ráirányítsa a figyelmet erre a különleges fajtára, megmutassa kiemelkedő adottságait, változatosságát. Az olaszrizling nemcsak a mindennapok bora lehet, hanem dűlő szelektált és válogatás tételei által az egyedi alkalmak méltó kísérője is. Idén 83 borászati kiállító várja az érdeklődőket a Corinthia Hotelben valamint 3 mesterkurzusra is lehetőségük lesz ellátogatni az Olaszrizling ismereteiben mélyebben elmerülni vágyóknak.

Az Elysium mondandója napjaink problémája, amikor gyársorokon dolgoznak diplomások, külföldi multiknak, akik gyártják a szarabbnál szarabb terméket, amikor az ország 25%-a munkanélküli, és közmunkaprogrammal akarják ezt orvosolni ami a világ legnagyobb hazugsága. Heti szintű szerződések vannak, ugyanúgy beküldik az embert a veszélyes zónába, tesznek a környezetvédelmi előírásokra, itt írja alá hogy megkapta a tűzvédelmi oktatást, miközben még egy poroltót se hoztak be és öt perc múlva lesz a helyeden valaki ha kicsit is visszapofáznál.

A legtöbb kritika, amit eddig olvastam róla, lehúzta. Minden barátom, akivel beszélgettem róla, lehúzta. Halálosan idegesít a film végén a szájbarágós, oda nem illő, felesleges, megerősítő ismétlés. Tudom, hogy képtelenség egy ilyen csapat összeállása 1879-ben, olyan feltételekkel, ahogyan a filmben tálalják. Látom, hogy milyen kliséket hordtak össze és melyik honnan érkezik (oké, egy jó részüket). Foglalkoztat, hogy pusztán a karakterek életkora miatt sem működhet egy ilyen Volt egyszer egy vadnyugat-os poén a végére. Értem, hogy sokan tartják az amerikai filgyártás történetében totális tévútnak a női ghostbusterssel és más politically correct filmekkel fémjelezhető tendenciát, s ítélik el A hét mesterlövész Fuqua-féle a remake remake-jét épp ezért. S mégis: nekem mindezek ellenére tetszik. Csaknem az utolsó pillanatig lekötött azt figyelni, melyik karakter honnan való. Várni-keresgélni, lesz-e a kedvenc jelenetem vagy sem. Rádöbbenni, hogyan épül össze itt a Volt egyszer egy vadnyugat sztorija a Kuroszava-filmből készült westernével, imaxben élvezni a tájakat, tereket. Lehet, hogy kevéssel is beérem. De nekem ez a film tetszett.  

Tudva tudom, hogy valamikor, jó régen, a múlt sűrű homályába veszve láttam egyszer Az ötödik elemet, de az is biztos volt, hogy egy árva, megveszekedett képsor nem sok, de én még ennyire sem emlékeztem belőle. Szóval nagyon megérett már egy újranézésre, pláne a Leon, a profi után.

Luc Besson ugyanis annak hatalmas sikere nyomán készíthette el nagyszabású (korának legdrágább európai) moziját. Érdekes módon egy sci-fit, de nagyon nem a műfajtól megszokott stílusban: először is ez egy pozitív és nagyon szórakoztató jövőképet vázol fel, nem pedig az ilyen filmektől már jól bevált, haldokló világot. Bár a városkép a repülő autókkal egy az egyben a Szárnyas fejvadászt utánozza, ami viszont a valaha készült legnyomasztóbb sci fi-k közé tartozik. A különbség pusztán annyi, hogy míg a Szárnyas fejvadászban örökké sötét van, és folyamatosan esik az eső, addig Az ötödik elemben ezer ágra süt a nap.