Ha az ember egy vetítés végeztével szinte minden irányból azt hallja, hogy „Már nem is emlékszem, mi történt az első részben", az azért elgondolkodtató. Mondtam már, mennyire utálom a mai trendet? Mindenből kötelező kinyomni legalább három részt, kettévágni a filmeket, sorozatként vetíteni valamit, miközben egy ÉV telik el két rész között. És nemcsak a moziban megy ez az elmebetegség, de már a játékok világába is begyűrűzött. Egy sorozatot nem véletlenül vetítenek hetente, én pedig nem véletlenül nézek meg egy nap alatt egy évadot. Ez egy alapjaiban elbaszott koncepció, DE a tévézés világában érthető, a moziban viszont semmi, de semmi értelme. Mindenesetre, nekem ilyen gondom nem volt, ugyanis három nappal azelőtt néztem meg az első részt, hogy kiderült, megyek a folytatás vetítésére. Gondoltam, nem árt, ha van valami lövésem erről az egészről.
Az emberiség valami okból kifolyólag, - biztosan a Sátán hackerkedett a teremtésnél – régóta szereti a háborúskodást. Már a vaskori leletek között találtak egyértelmű bizonyítékokat arra, hogy nyílt csatát vívott két, jobb elfoglaltságot úgy látszik nem találó, törzse. Mióta a filmművészet létrejött, a hadi témák mindig népszerűnek bizonyultak a fogyasztók körében. Bizonyíték rá, hogy a kosztümös háborús mozik önálló alcsoporttá nőtték ki magukat filmes világban. Gyakorlatilag nincs olyan szeglete a világnak, ahol ezeket a filmeket ne fogadná komoly érdeklődés. Két csoportra oszthatóak. Az első stílus a „gloire” jegyében fogant, a csaták fenségességét és nagyszerűségét helyezi előtérbe, szinte mindegy, milyen okból vívottak legyenek. Sőt, az sem mindig fontos, hogy a készítő szempontjából nézve győztes ütközet legyen. A másik irányzat a háborúellenes film. Ezek művészileg többnyire magasabb szinten állnak, nagyobb az elismertségük. Valahogy mégis kisebb bevételt hoznak, kevesebben nézik meg őket, mint az első csoportot. Ám nem mindig. Most egy ilyen kivételről lesz szó. 
Még pedig egy olyan ország mozijáról, melynek filmtermése csak ritkán kerül nemzetközi érdeklődés körébe a nagyközönség soraiban. A finnek a huszadik században többször szembekerültek az egykori Szovjetunióval a függetlenségük védelmében. Az általuk „Talvisota - Téli háború” elnevezéssel illetett szovjet invázió az országuk meghatározó eseménye volt. Készült is róla egy remek mozijuk, de arról majd egy másik cikkben. Az ország egyik legjobb mozgókép alkotása ugyanis a kevesebb publicitást kapott „Folytatólagos háború” néven ismert időszakról szól. (Kb. az 1941 nyarától 1944 őszéig tartott.) Mint annyi sok jó filmnek, ennek szintén kiváló írásos alapanyaga van.
