“Ha nem lett volna ennyire rossz, még jó film is lehetett volna.”

Arkagyij és Borisz Sztrugackij a szovjet fantasztikus irodalom ikonikus alakjainak számítanak. Rendkívüli hatású műveiket mondhatni egy ország várta az egykori Szovjetunióban. Gyakran hiába, betiltották, máskor csak megcsonkított változatban láthattak napvilágot. Sajnos, ma már hiába reménykedünk újabb könyvekben. Arkagyij 1991-ben hunyt el. Dmitrij Bikov író úgy fogalmazott, hogy egy egész korszak távozott a halálával. 2012 novemberében Borisz követte a bátyját. Az intellektuális és emberközpontú irodalom nagy veszteséget szenvedett a távozásukkal. Gondolatgazdagságuk inspirálóan hatott a filmesekre. Bár az írásaikat meglehetősen nehéz volt a mozgókép nyelvére átültetni, azért a rendezők időről időre próbálkoztak vele. Gondolom, sokak számára ismerősek lesznek a következő címek, melyeket közösen jegyeztek: Sztalker (1979), Fogadó a halott alpinistához (1979), Nehéz istennek lenni (1989), Lakott sziget 1-2 (2008-09). (Akik nem látták őket és szeretnének nem „mainstream” sci-fit látni, bármelyikkel nyugodtan tegyenek próbát.) Borisz és a kiváló Konsztantyin Lopusanszkij rendező együttműködéséből született meg a nagyhatású és közismert disztópia, „A halott ember levelei." A kisebb képernyő sem óhajtott kimaradni a sorból. Az összes adaptációt nem sorolom fel, de a hazait azért megemlítem. A magyar televíziósok 1983-ban az egyik meglehetősen bonyolult művükkel próbálkoztak. Az „Egymilliárd évvel a világvége előtt” a nehéz téma ellenére biztató fogadtatásban részesült, de folytatás nem követte. Pedig történet akadt volna még. A mai ismertető az egyik népszerű kisregényük adaptálásáról szól. A cseh tévések 1994-ben vitték filmre „A kölyök” alapján készült, de új címet kapott alkotásukat. (Neslumena Setkani – Unexpected Encounters) Szinte észrevétlen maradt,  de szerencsére nem tűnt el véglegesen. Pedig - ennyit hadd előlegezzek meg, - megérdemli a figyelmet.

Disney már iskolásfiúként olvasta, és szerette Lewis Carroll abban az időben különösen népszerű Aliz-regényeit. Nem meglepő, hogy 1923-ban kezdeti szárnypróbálgatásainak egyike éppen ehhez a történethez köthető. A 21 éves Walt Disney rövid rajzfilmeket készített, a Laugh-O-Gram Stúdióban, Kansas Cityben. Az utolsó munkája, a Carroll könyveihez csak lazán kapcsolódó Aliz Csodaországban volt, amelyben egy élő, hús-vér lány (név szerint Virginia Davis) került bele a Csodaországként funkcionáló rajzolt világba. A Laugh-O-Gram Stúdió nem volt különösebben sikeres, még abban az évben becsődöltek, Disney-nek ezt a kisfilmjét már nem tudták bemutatni.

"- És egyébként, hogyan kapta ezt a keresztnevet? American?

- Mit mondhatnék... a szüleim hippik voltak... gyakran füveztek."

A halál ereklyéi I. rész (2010)

Pénzügyi értelemben a világ egyik legsikeresebb sorozatáról beszélünk. Mindenki degeszre kereshette magát az elmúlt 6 rész hatalmas sikerei során. Ráadásul az előző etap semmi más nem volt, csak színtiszta időhúzás, ami után joggal lehet várni egy ütős végkifejletet. Sajnos a már-már komikus pénzéhség megint tönkretette a dolgot, amennyire csak lehetett. Mert nem elég egy 7 részes, több száz milliókat bizton fialó franchise. Akkor már legyen 8 részes. A sok hülye így is megnézi, ha már az elmúlt 10 évben mindig megnézte, nem? Hát de. A Harry Potter kezdte el ezt az undorító hagyományt, amit aztán később az Alkonyat, és most az Éhezők viadala is folytatott, és aminek a legpofátlanabb csúcspontja a Hobbit trilógia.

A középszerűséggel megáldott rendezők nagy szerencséje, hogy ezen a szinten évekig el lehet szép csendben lavírozni, ám, ha eljön az alkalom, amikor ennél többet kell villantani, hirtelen kínosan nyilvánvalóvá válik az alkalmatlanságuk. Tom Dey a meglepően szórakoztató Új csapással alapozta meg karrierjét, de, hogy sose fog belépni a keresett rendezők ligájába, azt következő munkája, a Showtime méretes és teljességgel indokolt bukása tette bizonyossá. A film távolról se nézhetetlen, viszont kihagyja az összes kínálkozó ziccert, amiből pedig jópár akad.

Mel Gibsonról aligha sejtette bárki az ezredfordulón, hogy a közönség kedvencéből Hollywood számkivetettjévé fog válni, azonban alkoholproblémái, botrányai lassan nagyobb visszhangot kaptak, mint filmjei. Megítélését a vitákat kavaró A passió is megosztottá tette. Bár a film óriási siker lett, Gibsonra nehéz volt utána ugyanúgy nézni, a halálos fegyver a kereszténység hangja lett. Következő rendezése, a még ennél is szokatlanabb témaválasztású Apocalypto előzetesen ennyi jót se ígért. Lelki szemeim előtt lebegett, ahogy kiosztja a pogány, vérben fürdő majákat, de aztán csak nem lett igazam. Legalábbis nem teljesen, mivel Gibson történelmi tanmese helyett a birodalmuk bukásából egy brutális akciófilmet csinált.  

Vérzik a szívem ezért a franchise-ért, mert annyira ígéretesen indult. Egy izgalmas tinifilm, szerethető főhősnővel, ami nem csak a lányok, hanem a fiúk tetszését is elnyerheti. Volt benne némi társadalom- és médiakritika, érdekes kérdésekkel szembesülhettek azok a fiatalok, akik nem csak a felszínt kapirgálták. A második részben fokozódott ugyan a helyzet, de nem volt sokkal több az első rész ismétlésénél, a végén jókora cliffhangerrel. Miután kiderült, hogy az utolsó regényből készült filmet jó pénzszivattyú módjára kettévágják, oda lett minden bizodalmam.

"Félelmetes fantáziajáték. A főhős TE vagy! A játékhoz nem kell más, mint egy ceruza, egy radír, két dobókocka, no meg némi szerencse."

A tűz serlege (2005)

Az előző rész színvonalát ugyan nem sikerült tartani, de még így is egy jól sikerült moziról beszélhetünk. Az önismétlés csapdáit elég ügyesen kerülgetik, nincsen kviddics meccs (legalábbis nem látjuk), nincsen idióta nagybácsis kezdőjelenet és hőseinket nem egy rejtély megoldása, hanem egy kupa megszerzése motiválja. Más kérdés, hogy ezúttal sem maradhat el a rejtély, meg a csavar, de üdvözítő, hogy a korábbiakkal ellentétben ez a szál háttérbe szorul. Viszont még mindig van láthatatlan köpenyben felnőtteket kihallgatós jelenet, amit  lehet nem kellene negyedjére eljátszani.

A film alapkoncepciója, hogy egy eleinte lehúzónak gondolt kritika nem feltétlen rossz, ha cserébe megtalálod önmagad. Szeretem az olyan filmeket, amelyek „a valósítsd meg önmagad” témáról szólnak. Plusz, ha ehhez jön egy kis road movie is akkor még inkább oda vagyok érte. Ha pedig tanulni is lehet valami igazán izgalmasat, - márpedig a finom, új ételek mindig izgalommal töltenek el - akkor az már tényleg csak hab a tortán.

Egy cinephile számára kevés jobb dolog létezhet annál, ha két nagy kedvence összeáll egy film erejéig, hogy közösen kamatoztathassák tehetségüket. Ennél talán csak az lehet jobb, ha jól sikerül a végeredmény. A Káprázatos holdvilág egy ilyen szerencsés együttállás.

„Kik ezek a zuluk?” – kérdezte megdöbbenve Benjamin Disraeli miniszterelnök az angol Parlamentben, amikor a kormánya belebukott a legnagyobb vereségbe, amit egy gyarmatosító hatalom valaha bennszülöttektől elszenvedett. Hogyan? Valami afrikai nép Európában kormányt buktatott? Igen, így történt. De a hogyanért és miértekért messzebbre kell visszamenni a történelemben. Elég hosszú lesz, de remélem, nem bánják az olvasók, mert segíthet ennek a látványos mozinak a jobb megértésében.

John Wick felesége meghal, a tőle kapott kutyáját kinyírják, ultramenő kocsiját pedig ellopják. John Wick bosszút áll. Ennyi. Kell ez neked?

Gera Zoltán emlékére

Jó eséllyel nem hallottál eddig erről a filmről, amit bizonyos szempontból meg is értek. A magyar filmek nem éppen a színvonalukról híresek, és már a ’90-es években sem voltak azok, másrészt meg ugyan ki a fene akar néhány nyugdíjas vonatozásáról filmet nézni. Látunk így is elég nyugdíjast az életben, meg utazunk velük eleget. Igaz?