„Senki nem mondhatja azt, hogy senki, anélkül, hogy valaki lenne.”

A londoni író, Alan Alexander Milne fia, Christopher Robin 1920-ban született, Milne karrierrje pedig egy évre rá lódult meg csak igazán Kaland a nászúton című vígjátékával. Fiának egyéves születésnapjára, 1921. augusztus 21-én egy játékmackót ajándékozott, amelyet Edwardnak neveztek el. A medve ezen a néven szerepel Milne első gyerekverskötetében, a When We Were Youngban (Amikor még kicsik voltunk). Később, egy londoni állatkertben tett látogatást követően Christopher Robin megváltoztatta a mackó nevét Winnie-the-Poohra. A londoni állatkert medvéjét ugyanis Winnie-nek hívták, mivel a gazdája, Harry Colebourn Winnipegből származott. (Róluk egyébként 2004-ben film is készült Az igazi Micimackó címmel, Michael Fassbender főszereplésével). Christopher Robin gyermeki agya a medve Winnie nevét valamiért összekombinálta egy Pooh nevű hattyú nevével.

A Disney stúdió fennállása óta hírhedt arról, hogy szereti kiszedegetni a mesékből a sötétebb hangulatú történeti elemeket. Nem lehetett se túl felnőtt, se túl szomorú, amit a mozikba küldtek, mert a szegény gyerek még a végén összezavarodik, és nem akar Disneylandbe menni. Fura volt hát, hogy pont ők akarnak filmet készíteni James Lapine és Stephen Sondheim musicaljéből, aminek épp az volt a lényege, hogy lerántotta a mesehősöket a valóság talajára és elszakadt a „boldogan éltek, míg meg nem haltak” hamis idillképétől. Sondheimnek a premier előtt néhány hónappal kiszaladt a száján, hogy a stúdió jelentős változtatásokat eszközölt a darabon, amit az egeres cég hevesen tagadott. Az igazságot most magunk ellenőrizhetjük, ugyanis a 2015-ös évet a magyar mozikban a Vadregény kezdi!

A szokásos évi toplistám kommentjei között felmerült Danialves kolléga részéről az építő jellegű kritika, mely szerint nem lehet teljes egy éves lista azon gyöngyszemek nélkül, amelyeket nálunk Magyarországon ilyen-olyan okok miatt nem hoztak be. A forgalmazók valószínűleg több filmet mutattak be tavaly a mozikban, mint bármikor korábban, de természetesen így is sok minden kimaradt, amiért nem tudom hibáztatni őket, mégiscsak egy üzleti alapon működő dologról van szó elsősorban. Filmes blogként azonban egyik legfontosabb feladatunk belökni az olvasót a mainstream mocsarából a függetlenebb-bátrabb filmek Mekkájába. A közhely szerint legalábbis, valójában utóbbi kategóriában is nagy műgonddal kell kihalászni a valódi gyöngyszemeket, csakúgy mint az igazi gyöngyhalászoknak. Ha pedig lúd, akkor legyen kövér alapon, itt az utóbbi idők 14 legjobb filmje, amely nem volt nálunk hivatalos formában elérhető. (A blog teljes szerkesztősége természetesen mélyen elzárkózik az illegális tevékenységek minden nemű formájától, a filmeket egytől-egyig külföldön, illetve különböző filmfesztiválokon láttuk. Azt is csak az ismerőseink ismerőseinek az ismerőseitől tudjuk, hogy a következő alkotások egy kivételével mind elérhetőek magyar felirattal).

Igazán érdekes állatfaj az ember. Képes azt hinni, hogy mert valamiért úgy gondolta egyszer jó ötlet egy kiadós hányással mérföldkőként aposztrofálni egy napot, az bármiféle jelentőséggel bír. Lezárult egy év, ami tegnap volt, az mind csúnya és gonosz, ami holnap jön az patyolat tiszta és hófehér... de leginkább ismeretlen. Amikor 2014 elkezdődött néhány ismerősöm teljesen meg volt győződve, hogy minden más lesz, egyesek örömmel írták ki a Facebookra, hogy "végre véget ért életem legszarabb éve" és hasonló baromságokat. Miért gondoljuk azt, hogy a sorozatos szopásoknak véget tud vetni egyetlen éjszaka? Ott bezárunk egy ajtót, amin nem tudnak utánunk jönni a rossz szellemek? Különösen, hogy az IDŐ nem tud róla, hogy ezek a csenevész - alig tízezer éve öntudatra ébredt - pondrók őt felosztották még nanoszekundokra is, csakhogy bele ne őrüljenek végtelenségébe, megfoghatatlanságába, és - elnézést a szóviccért - időtlenségébe. Mi van, ha az idő úgy gondolja, hogy ő most 3 sztenderd évig menstruál? Vagy is 2014 IS 2013, sőt mindkettő 2012 valójában. Csak hosszabban. Vagy mi van, ha az IDŐ is tisztában van saját években számolható mivoltával, csak éppen ő szeptember 16-tól számítja a megújhodást? És ha félévekben számol? Miért is indítottam ilyen messziről? Mert totálisan igaz ez a gondolkodás a filmes világot illetően is. Tehát nagyon optimistán fogalmaztunk a tavalyi podcast során, miszerint 2014 BIZTOS jobb lesz 2013-tól. Ugyanolyan szar volt, vagy ha ez lehetséges, még szarabb. ÍME.

Sajátos toplistámban ezúttal is az elmúlt esztendőből emeltem ki egy-egy meghatározó pontot. Vigyázat a poszt nyomokban szabadszájúságot tartalmazhat!

Hogy melyek lettek idén a legjobb cikkek, az meglehetősen szubjektív, de hogy mire volt kíváncsi leginkább a közönség, az már sokkal jobban behatárolható. Ezért úgy döntöttünk, idén először – minthogy az oldal lassan három éve üzemel – közzétesszük a tíz legnépszerűbb, legolvasottabb cikkünk toplistáját. Én a saját oldalamnál régen minden év végén csináltam egy hasonló kimutatást, mert néha totál meglepő dolgok derülnek ki. Olyasmit olvasnak el sokan, ami meg se érdemelné, és olyat hanyagol a nép, amibe szívét-lelkét beleadja az ember. Éppen ezért – és hogy kicsit megörvendeztessem a szerkesztőséget így év végén – a lista után személyre szabott kimutatás is következik a legolvasottabb és a legkevésbé olvasott cikkekből, valamint ismertetem a három legtöbb like-ot  és legtöbb kommentet kapott írást is. Remélem, mindenki kényelmesen ül.

Ez az év se változtatott a filmiparban uralkodó trendeken, ám az érdektelenre csiszolt folytatások, rebootok, és képregény-adaptációk özönében továbbra is készülnek izgalmas, eredeti filmek, amik nem egy tízéves intelligenciájára vannak szabva. Csak nehezebb őket megtalálni. Elsikkadnak a heti nyolc premier között, vagy el se jutnak hozzánk. Idén emiatt nem csupán a hazai mozi- és DVD-bemutatókból válogattam, hanem a „netes premierekből” is. A visszaszámlálás húszról indul, kezdjünk is neki!

Sokáig nagyon el voltam keseredve idén, mert valahogy elmaradoztak a jó filmek, viszont annál több csalódásba botlottam. Végül azért sikerült 2014-nek is szépítenie, ráadásul 10-nél több film került fel a szokásos év végi toplistára, de azért maradjunk annyiban, hogy nem a mozi történelmének csúcspontjaként fogunk emlékezni a 2014-es esztendőre. Következzék hát a magyar mozikban bemutatott 12 legjobb film!

Blogunk karácsonyi hittérítő tevékenysége tovább folytatódik, a változatosság kedvéért pedig ismét egy több mint háromórás, divatjamúlt hollywoodi alkotást vettünk elő. Ám ez senkit se riasszon el a megtéréstől és attól, hogy Jézus Krisztust befogadja a szívébe, bár az egészen biztos, hogy amennyiben ez megtörténik, akkor az nem a George Stevens által rendezett, Max von Sydow főszereplésével készült A világ legszebb története című film hatására fog megtörténni.

„- Mit akarsz te egy ember fejével?

- Nézegetni akarom.”

Karácsony alkalmával eljött az ideje, hogy a blog megkezdje hittérítő tevékenységét, és emlékeztessen Téged arra, hogy miről szól ez az ünnep valójában, így Jézus-filmek segítségével próbáljuk terjeszteni az igét, a szeretetet és a Szentlelket. A Királyok királya nem tűnik túl ígéretesnek, mert egy háromórás, jellegzetesen hollywoodi, divatjamúlt alkotással állunk szemben.

Szeretitek a vígjátékokat? Ki az aki nem szereti őket? Én bevallom, legjobban az olasz vígjátékokat szeretem. Leginkább az olyan totális idiotizmusba fulladó darabokat, mint a Segítség, felszarvaztak!, Languszta reggelire, Haverom, a pápa, vagy mint ez a mostani darab, amely a rém fantáziátlan, és jobb híján szegről végről a filmet körülíró Áltengerészek címet viseli. Karácsonykor, amikor 600. alkalommal nézheted meg az Egyedül otthont... bocsánat a Reszkessetek betörőket, a televíziók különösen szeretik leadni a teljes Bud Spencer & Terence Hill életművet is, szóval a humor se áll távol a mai naptól. Éppen ezért gondoltam arra, hogy akkor már rukkoljunk elő valami ínyencséggel. Eme filmmel egyébiránt új sorozatot is szándékozok indítani, jobbára totál ismeretlen alkotásokról, amiket ezért vagy azért rongyosra néztem tiniként. Nézzük meg együtt, hogy ezek a filmek kiállták-e az idő próbáját, vagy csúfosan elvéreztek. Lássuk az első darabot.

A szeretet, a mértéktelen árufogyasztás, a gigantikus zabálás, és a vérre menő családi veszekedések legnagyobb ünnepének alkalmából elkészítettem Nektek egy olyan toplistát, amelyben 10 különleges, egyáltalán nem tipikus karácsonyi filmet találhattok. Olyan mozikat, amelyek nem próbálnak meg rájátszani az ünnepek illúzióira, és az esetleges szentimentalizmusunkra, mentesek mindenféle hiteltelen nyáladzástól, és undorító giccstől, amik a karácsonyi mozik sajátjai már hosszú évek óta. 10 olyan karácsonyi film, amit minden évben érdemes újranézni, mert egytől egyig remekművekről van szó, mindegyiket nagyon jó szívvel, és sok szeretettel ajánlom Nektek. A listában természetesen nem a karácsonyábrázolás mértéke, hanem az adott alkotás színvonala lesz a mérvadó. Jó szórakozást, és Boldog Karácsonyt minden Kedves Olvasónknak!

Joel Schumacher szerint minden művésznek hét évente meg kell újulnia. Utolsó Batman-filmjével a rendező majdnem kicsinálta a saját karrierjét, és csak egy radikális váltás menthette meg, ami egyet jelentett a róla alkotott kép újrateremtésével. Erről a fájdalmas és kockázatos művészi újjászületésről szól Alejandro González Iñárritu műve is, aminek főszerepét az a Michael Keaton alakítja, aki nemet mondott Schumachernek, hogy ismét magára öltse a denevérember jelmezét. Neki se alakult fényesen a pályája mióta elhagyta legsikeresebb szerepét. Hat éve csak mellékalakokhoz hívják, haja alig, és úgy néz ki, mint egy rinocérosz valaga, most mégis itt van, és a lelkét kijátssza egy olyan egykori képregény-film sztár bőrébe bújva, aki felteszi az összes pénzét és megmaradt hírnevét arra, hogy a színpadon bizonyítson.

A sikeres angol dráma- és regényírónő, Dodie Smith igazi kutyabarát volt, kilenc dalmata boldog és büszke tulajdonosa. Egy barátja, aki éppen nála vendégeskedett, elsütött egy tréfát, hogy milyen szép bunda lenne belőlük. Az ízetlen megjegyzés beindította Dodie fantáziáját. Pongó nevű kutyáját tette meg a történet főhősének, és beleírta azt a megtörtént esetet, amikor kedvence 15 kölyköt szült, de az egyikük halva született, Dodie férje viszont visszahozta az életbe. A valóságban persze eladták a kutyakölyköket egy kivételével. Dodie regénye 1956-ban jelent meg, szép sikert aratott, ő pedig titkon abban reménykedett, hogy milyen szép is lenne, ha a történetét Walt Disney dolgozná fel.

1992-ben egyszerre két Dűne játék is napvilágot látott. A Westwood Studios saját játékával "csupán" megalapozta az RTS fogalmát, és utat nyithatott olyan sikerjátékok előtt mint a Command & Conquer, Red Alert, Age of Empires és a WarCraft. Még belegondolni is hihetetlen, hogy mindez visszavezethető az 1965-ben írott könyvre. Ha Herbert nem írja meg regényét, a Blizzard sem lesz sikeres, és nem játszanak több millióan a World of WarCrafttal. Egy Dűnétől alapjaiban különböző, totál másfajta világban. Félelmetes mennyi minden köszönhető a Dűnének, mennyi később öntudatra ébredő franchise születéséért felelős közvetlenül, vagy közvetve. Azonban 1992-ben a francia Cryo Interactive is kihozta a saját Dűne játékát, melyet kevesebben ismernek, éppen ezért, jelenlegi írásom erről a játékról szól.

Joseph Delaney regénysorozata, a Wardstone-krónikák se kerülhette el, hogy egy nagy stúdió lecsapjon rá csillapíthatatlan franchise éhségében. A könyvekben a 12 éves Tom kalandjait ismerhettük meg, aki egy Szellemnek nevezett rémvadász segédjéül szegődik, de kezdetben több bajt okoz, mint amennyit megold. Az eleve gyanússá tette az adaptáció hűségét, hogy A szellem inasáról a címet A hetedik fiúra változtatták. Az átdolgozás során a film készítői olyan messzire kerültek a regényektől, hogy azokra már csak inspirációs forrásként tekintettek. Nehéz megérteni, hogy minek vették meg egyáltalán a jogokat, ha az volt a szándékuk, hogy addig gyúrják az alapanyagot, míg senki nem ismer rá, ám nem ez volt az egyetlen rossz döntés, amit hoztak.