Remélem elégedettek azok, akik folyvást azzal jönnek állandóan, "már megint milyen hülye magyar címet találtak ki ezek a ferdítők". Nesztek itt van, lehet benne gyönyörködni! Miért nem lehet felfogni, hogy azért mert valami angolul szuperkúlnak hangzik még nem biztos, hogy ugyanez magyarul is ütni fog! Ehhez a filmhez jobban szerettem volna egy csöppet hangzatosabb címet. Mondjuk: Vonat a jövőbe, vagy Snowpiercer - a terror vonata. Bármi mást, csak nem ezt, amiről nagyapám cipész szerszáma jut eszembe.

Hagyományteremtés, exkluzivitás, szórakozás! Hagyományteremtő jelleggel, első alkalommal rendezik meg a 2015. évi báli szezonban az infokommunikációs szektor gálaeseményét, az InfoBált. Ezen az eseményen most nem a szakma technológiai kérdései dominálnak, hanem a szórakozás és a társasági jelenlét.

Nick Cave szerintem egyike annak a még élő néhány hiteles rockzenésznek, akik miatt egyáltalán még érdemes komolyabban is foglalkozni ezzel a mára végletesen elüzletiesedett, eliparosodott műfajjal. Nem mintha Nick nem változott volna a hosszú, gyötrelmekkel, démonokkal és euforikus őrületekkel teli életében, hiszen mára már egy teljesen konzervatív Jaguárral hajt ki brightoni családi házának udvaráról, miután gyerekeivel pizzát majszolva megnézett valami piff-puff baromságot a hatalmas lapostévéjén, és megmosta arcát egy olyan dizájn-fürdőszobában, amilyet épeszű ember soha nem építene lakásába, mert műtárgy (és hogy szarjon az ember egy jót egy műtárgyba?).

„Úgy szeretnék szólni most hozzátok, mint egyik halott a másikhoz.” Mellbevágós mondat. Nem csoda, ha gyakorta idézik, mint a film tartalmának esszenciáját. Világosan tisztázza a tényállást, ugyanakkor felkelti a néző érdeklődését.

Ezen a héten kerül a mozikba Johnny Depp és Gwyneth Paltrow közös filmje, a Mortdecai. A MozICom felajánlásából most itt a lehetőség, hogy felszerelkezz a film alapjául szolgáló könyvvel, melyet a legendás Kyril Bonfiglioli írt. A „tovább” gombra kattintva azt is megtudhatod, mit kell ehhez tenned!

Tavaly június 29-én indult a blogon a vasárnaponként jelentkező Disney-sorozat, amelyben a cég történelmének legjelentősebb rajzfilmjeit vettem sorra minden héten a kezdeti rövidfilmektől a 2000-es évek elejéig. A cikksorozat leginkább ismertetőkből állt: igyekeztem felkutatni minden elérhető információt a filmek készítéséről, könyveket, on-line cikkeket, DVD-extrákat tanulmányoztam, hogy minél teljesebb képet alkothassak arról, hogy ezek a tündéri rajzfilmek mennyi fáradságos munka és mennyi konfliktus árán készülhettek el. Ezek után nem mondanám teljesen laikusnak magamat a témában jelen toplista összeállításakor, hogy jó nagy Disney-közhellyel éljek, mégis leginkább a szívemre hallgattam, és nem feltétlenül a szakmai szempontok vezéreltek. Összességében tehát egy szubjektív lista következik a személyes kedvenceimről, illetve figyelmeztetek mindenkit, hogy a Disney-reneszánsz, vagyis a ’90-es évek rajzfilmjei felülreprezentáltan lesznek jelen a listában, részint azért, mert én is akkor voltam gyerek, másrészt mert ez az időszak újra lerakta ennek a különös műfajnak az alapjait.

Kezdek iszonyatosan öreg lenni ehhez a szarhoz...

„Emberforma felhők kószálnak az űrben.”

Olyan 12-13 éves lehettem, mikor az általános iskolából páran elmentünk színházba, megnézni a Hair-t. A hatása leírhatatlan volt, talán életemben először élhettem át igazi katarzist a darab végén, de ez semmi ahhoz képest, ahogy az akkori gondolkodásmódomat sikerült véglegesen átformálnia. Szerény írónk azóta is megrögzötten pacifista és háborúellenes maradt, továbbá olthatatlanul szomjazik a szabadságra, ráadásul a kamaszkori lázadás is egyértelműen ezzel az élménnyel vette kezdetét. Arról nem is beszélve, hogy az előadás közepén néhány szereplő még meztelen is volt, én meg talán még nem is láttam azelőtt ruha nélkül felnőtt nőt. Kétségtelen, hogy ez az előadás ma már nem menne akkora eseményszámba: a dalszövegek magyarítása például finoman szólva is kissé gagyira sikeredett, de az akkori életkoromnak sokkal jobban megfelelt, mint az eredeti néhol kissé elvont, utalásokkal teletűzdelt frázisai.

Míg a Marvel képregény-kiadó teljesen meghódította a mozivásznakat, a rivális DC Comics hosszú ideje csak botladozik. Az aktuális Batman- illetve Superman-filmeken kívül eddig nem termett számára komoly babér, ám a játékbizniszben 2013-ban nagyot húzott, amikor a NetherRealm Studios fejlesztésében kiadta az Injustice: Gods Among Us c. bunyós játékot. Kapóra jött a Bosszúállók nem sokkal korábbi sikere, így a játékosok még nagyobb kedvvel vetették rá magukat a cuccra, melyben a DC-univerzum szinte összes hőse és gonosza felsorakozott egy világraszóló háborúra a zsarnokká előlépett Superman ellen. A történet szerint a kriptoni elméje megbomlott szerelme, Lois Lane és meg nem született gyermeke elvesztése miatt. Dühében végzett a halálukért felelős Jokerrel, majd totális uralomra tört. A hősöket, akik ellenálltak akaratának kíméletlenül elpusztította. Ebbe a szép új világba érkezik Batman, Wonder Woman, Green Arrow, Aquaman és Green Lantern, akiket egy ismeretlen rángatott át egy másik dimenzióból, hogy segítsenek megdönteni Superman elnyomó rendszerét. 

Az Áltengerészekhez hasonlóan ezt a filmet is rengetegszer láttam a 90-es évek elején, azonban ez egy sokkal minőségibb darab. A francia–olasz koprodukció legnagyobb erénye – azon túl, hogy eszméletlenül vicces –, hogy az egyik legrealisztikusabb történelmi alkotás, amellyel még csak kötözködni se igen tudnék. Gondolkodtam ugyan, hogy esetleg a történelmi sorozatomba is beillesztem, de egész egyszerűen erről a korszakról alig tudunk valamit, nagyon kevés írásos emlék maradt fenn, ráadásul I. Dagobert a frankok egyik legjelentéktelenebb uralkodója volt. Nem csinált a büdös ég egy adta világon semmit. Kínozta szolgáit, eljárt vadászni, herdálta a Merovingok megmaradt vagyonát, és – dacára annak, hogy az egyik legrondább uralkodó volt, vagy pont ezért – éjjel-nappal kefélt, már ha nem a feleségéről volt szó. Birodalma mindezt úgy honorálta, hogy a Karolingokig ő volt az utolsó „király”, aki még egy nagyjából egyesített terület felett uralkodhatott. Az utókor viszont kegyesebb volt hozzá, és kalandjaiból filmet készített.

Komolyan azt hiszitek, hogy a Disney-rajzfilmek bájosak és ártalmatlanok? Az alábbi listával szeretném eloszlatni ezt a tévhitet, így hát következnek a legelvetemültebb, legalávalóbb, legaljasabb, legfélelmetesebb, legmocskosabb, legkegyetlenebb, leggonoszabb gonoszak, akiket az egeres cég valaha megalkotott.

És azt hallottad, hogy az Új Világrend valójában már rég kiépült, és azért nem jutsz ötről hatra? A fiad se fog, meg a lányod se, mert előre leosztották a lapokat, hogy ki fog nyerni az X-faktorban, meg a Való világban, sőt jövő héten kihúzzák a lottószámokat, és már az is megvan, hogy a nyertes hányas kórteremben fog nyáladzani a Hárs-hegyen, mert természetesen beleroppan a hirtelen jött gazdagságba. Ne aggódj, te bele se fogsz szagolni, mert már a génjeid rosszak. Egész életedben fertőztek! Mivel? A vízzel, amelybe fluoridot kevernek, a kötelező oltásokkal, amelyektől csak az lesz rosszul, aki igényli – pénzért, persze, mert különben gyanús lenne –, a kajával, amiben nem azért van annyi adalékanyag, hogy neked jó legyen, és a sok permetezéssel, hát nem szoktál az égre nézni? Ettől vagy buta, mint a föld, ettől maradsz irányítható, persze annyira azért szabadon engedik a pórázt, hogy felnevelj te is két-három rabszolgát, kell az utánpótlás. Azt hiszed, bármi a te döntésed, a média erről szól, belemanipulálják az agyadba, mit vegyél, hogy vegyél, vajon miért nem olyan műsorokat látsz, ahol az emberek összefognak, minden verseny arról szól, ki ejti ki a másikat. Régen csak az iskolákban kezdték, de ma már a bölcsődében ezt tudatosítják a gyerekben. A sok hülye nő meg mennyire örül neki, hogy emancipálódhatott, ébresztő, kellett a munkaerő, mert ők már lassan kétszer annyian vannak, mint a férfiak, ráadásul szívósabbak, elszántabbak. Nem vetted észre, hogy a legrohadtabb munkákat ők csinálják? És persze otthon ugyanúgy főzzenek, mossanak, vasaljanak. A családokat egymásnak kell uszítani, mert a többségben az erő, az egyén pedig sebezhető, és a társadalom alapja a család. Mit gondolsz, miért terjed manapság, hogy nem is kell már házasodni, az olyan ódivatú. És persze kellenek a dezinformátorok, akik miatt az összeesküvés-elméletgyárosokat mindenki hülyének nézi, épp ezért fogunk mindent elérni, mert úgy manipulálunk, hogy azt hiszed, átlátod a rendszert, közben meg lövésed nincs. Most komolyan azt hiszed, saját akaratodból olvasod ezt a cikket? Na, kattints szépen a „tovább”-ra a kép alatt!

Itt a vége. Bryan Mills utoljára veti be különleges képességeit. Az első részben még hurrikánként söpört végig a párizsi emberkereskedők hálózatán, hogy megmentse a lányát, Liam Neeson pedig a szemünk előtt vált akciósztárrá. A pénzt és a forgatókönyvet szállító Luc Besson nem győzte számolni a bevételt, amihez kivételesen elismerő kritikák is társultak. A siker kikényszerítette a folytatást, melyet igazán senki se akart, a többség utálta, mégis mindenki megnézett. Neeson esküdözött, hogy ennyi. Ezt a sztorit nem játszhatják el harmadszorra, és ebben tökéletesen igaza volt. A színész megváltoztatta álláspontját, amikor kapott egy kövér csekket Bessontól, aki megígérte, hogy az Elrabolva 3-ban nem rabolnak el senkit. Nagy ötlet, aminél csak az volt a zseniálisabb, hogy visszahozta a második rész rendezőjét, a dilettáns Olivier Megatont.

- És mondja, atomtámadás ellen is véd ez?

- aaa... az ellen nem vééééd...

Engedjétek meg, hogy bemutassam nektek egy tehetséges és fiatal író-rendező kisfilmjét. A „Tovább” gombra kattintva megtalálhatjátok magát a rövidfilmet, azt követően pedig egy minikritikát tőlem és egy rövid interjút Mészáros Mártonnal, a film készítőjével.