Felnőtt tartalom!

Elmúltam 18 éves, belépek Még nem vagyok 18 éves
Ha felnőtt vagy, és szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használj szűrőprogramot.

A belépéssel elfogadod a felnőtt tartalmakat közvetítő blogok megtekintési szabályait is.

Összeesküvés-elmélet (1997)

2015. január 10. - scal

És azt hallottad, hogy az Új Világrend valójában már rég kiépült, és azért nem jutsz ötről hatra? A fiad se fog, meg a lányod se, mert előre leosztották a lapokat, hogy ki fog nyerni az X-faktorban, meg a Való világban, sőt jövő héten kihúzzák a lottószámokat, és már az is megvan, hogy a nyertes hányas kórteremben fog nyáladzani a Hárs-hegyen, mert természetesen beleroppan a hirtelen jött gazdagságba. Ne aggódj, te bele se fogsz szagolni, mert már a génjeid rosszak. Egész életedben fertőztek! Mivel? A vízzel, amelybe fluoridot kevernek, a kötelező oltásokkal, amelyektől csak az lesz rosszul, aki igényli – pénzért, persze, mert különben gyanús lenne –, a kajával, amiben nem azért van annyi adalékanyag, hogy neked jó legyen, és a sok permetezéssel, hát nem szoktál az égre nézni? Ettől vagy buta, mint a föld, ettől maradsz irányítható, persze annyira azért szabadon engedik a pórázt, hogy felnevelj te is két-három rabszolgát, kell az utánpótlás. Azt hiszed, bármi a te döntésed, a média erről szól, belemanipulálják az agyadba, mit vegyél, hogy vegyél, vajon miért nem olyan műsorokat látsz, ahol az emberek összefognak, minden verseny arról szól, ki ejti ki a másikat. Régen csak az iskolákban kezdték, de ma már a bölcsődében ezt tudatosítják a gyerekben. A sok hülye nő meg mennyire örül neki, hogy emancipálódhatott, ébresztő, kellett a munkaerő, mert ők már lassan kétszer annyian vannak, mint a férfiak, ráadásul szívósabbak, elszántabbak. Nem vetted észre, hogy a legrohadtabb munkákat ők csinálják? És persze otthon ugyanúgy főzzenek, mossanak, vasaljanak. A családokat egymásnak kell uszítani, mert a többségben az erő, az egyén pedig sebezhető, és a társadalom alapja a család. Mit gondolsz, miért terjed manapság, hogy nem is kell már házasodni, az olyan ódivatú. És persze kellenek a dezinformátorok, akik miatt az összeesküvés-elméletgyárosokat mindenki hülyének nézi, épp ezért fogunk mindent elérni, mert úgy manipulálunk, hogy azt hiszed, átlátod a rendszert, közben meg lövésed nincs. Most komolyan azt hiszed, saját akaratodból olvasod ezt a cikket? Na, kattints szépen a „tovább”-ra a kép alatt!

cosnpiracy.jpg

Amikor először láttam ezt a filmet, valamiért nagyon csalódott voltam. Ebben sok minden közrejátszhatott. Az HBO viszonylag gyorsan leadta, egy ismerősöm felvette nekem VHS-re, 17-18 lehetettem mindössze amikor megnéztem otthon, és akciót vártam Gibsontól, vagy nem is tudom, valami jót. Mindent, csak nem azt, hogy Esőembert játszik 135 percben. Bizony, több mint két óra alatt. A másik, ami miatt nem tetszett, hogy a 90-es évek végén az internet éppen csak kezdett éledezni, és korántsem volt rajta annyi minden, mint manapság, így nagyon sok filmet egész egyszerűen nem tudtam hová tenni. Nem értettem pl. a Truman Show koncepcióját, mert nálunk akkoriban nem voltak valóságshow-k, és egy nagy baromságnak tartottam az egészet, nem értettem az Amikor a farok csóválját se, mert azt hittem, a televízió azért vetít filmeket, mert örömet akar okozni az embereknek, miközben kizárólag a nézettségi adatokat monitorozzák a reklámok miatt – elvégre nálunk a kereskedelmi televíziózás szintén ekkor kezdett életre kelni –, és nem értettem ezt a filmet se, mert azt se tudtam, hogy mik azok az elméletek, amelyeket a film ont magából.

Ugyan rajongtam az X-aktákért, meg a Neve: Senkiért, de azok jóval kevésbé hétköznapi összeesküvéseket dobtak a nézőre, a Mel Gibson alakította taxisofőr viszont inkább csak fossa a szót mindenféle baromságról, pláne az első öt percben, hogy megteremtsék vele a film alaphangulatát. Ha lesz is akció, elsősorban ne azt várjuk Richard Donner filmjétől. Aztán valamiért a múlt héten elkapott, hogy meg kéne nézzem újra, mert semmire nem emlékszem belőle, és hogy tetszene vajon most felnőtt (????) fejjel, amikor az internetnek hála, kiművelődtem már az összeesküvés-elméletekből, sőt jómagam is lelkes híve vagyok az összeesküvés-elméleteknek – például megszállott Holdraszállástagadó.

Ezek után talán senkit nem lepek meg vele, de iszonyatosan tetszett a film. Hiszen ezúttal már nem az akciót vártam, hanem pont ezt a paranoiát, amelyet utoljára a 70-es években volt divat ilyen nyíltan megfogalmazni. Ha nem tudnád, miről beszélek, akkor vedd elő A keselyű három napja, a Maraton életre-halálra és A Parallax-terv szentháromságot, aztán gyere vissza. Bár ezek inkább a kormányzatra kenik a dolgokat, és inkább politikai thrillereknek szokás őket hívni. A 90-es években, pláne a vége felé, az összeesküvés elméletek célpontjai már mások lettek: a pénzes családok, akiknek atombunkerük, szigetük, meg parcellájuk van a Holdon. Ők tartják kezükben a politikusokat, teljes kontrollt gyakorolnak a médiában, és azon serénykednek, hogy az egyénig le tudjanak nyúlni. Mindezt azért, hogy egyfajta utópisztikus világot hozzanak létre, amelyben náluk található az összes pénz - már most is egyébként -, neked meg a robot maradjon egy gyárban, és elégedj meg az alvás-zaba-kúrás triójával, oszt' jó napot kívánok.

conspiracy-theories-infographic.jpg

Manapság valamiért már nem gyártanak ilyen filmeket, mert a Családok elhatározták, hogy csak és kizárólag képregényfilmekkel fogják az embereket butítani, ezért először is elzavarták az értelmes forgatókönyvírókat. Donnernek is ez volt az utolsó értelmes dobása – csinált még egy pocsék Idővonalat és egy közepes 16 utcát –, és kizárólag azért él még, mert anno Schwartzbergről módosította a nevét, és szóltak pár jó szót az érdekében. Az író, Brian Helgeland likvidálását el kellett halasztani, nehogy gyanús legyen. Baleset  szóba se jöhetett, mert a legtöbb művésszel ellentétben nem iszik, nem dohányzik, nem drogozik, így meg kellett venni. Neki ígérték '98 forgatókönyves Oscarját a Szigorúan bizalmasért, majd beajánlották rendezőnek. 2003-ban viszont végre szereztek egy megfelelő hasonmást, így zokszó nélkül kinyírták. Az egyetlen, ami erről árulkodik, hogy azóta olyan filmeknek írja a forgatókönyvet az egykori csodagyerek, mint a Hajsza a föld alatt, a Rémségek cirkusza vagy éppen a Robin Hood.

A legkeményebb dió azonban Gibson volt, őt nem lehetett csak úgy félreállítani, vagy éppen megkenni. Öt merényletet úszott meg, mire rájöttek, a halálával csak mártírt csinálnának belőle. A Millió dolláros hotelben ezért alakít egy nyakmerevítős detektívet, mert előte éppen csak életben maradt, de Wim Wenders így is bevállalta. 2002-ben kapott utoljára főszerepet a Jelekben, és bár megfenyegették Shyamalant, ő csak ment a feje után, meglehet nézni, azóta milyen irányt vett a rendező karrierje. Gibson ezután akárhová ment, 2010-ig a kutya se törölte belé a lábát. Hosszadalmas aknamunkával teljesen ellehetetlenítették, és mára el is érték, hogy még egykori hívei is úgy nyilatkozzanak róla, bár a filmjeit szeretik, emberként elítélik. Lassan nem is látható a vásznon, mert azok a mozik, amelyek még játszották a 2000-es években is a sztár projektjeit, egymás után húzták le a rolót. Sly is nagyon mellényúlt, amikor szerepet ajánlott neki, mert egyből ment a filmje a netre, és totális bukást könyvelhetett el.

Julia Roberts eleinte nem is akarta ezt a szerepet, így nem járt ennyire rosszul – különben is, Jodie Fostert és Winona Rydert kellett befenyíteni, akik kézzel-lábbal kapálóztak a szerepért –, de őt azóta még kevésbé veszik komolyan, mint előtte. Sajnos még az olyan elismert filmkritikusok, mint Puzsér Róbert is bedőltek a manipulálásnak, és azt okádják, hogy tehetségtelen. Pedig elég megnézni játékát e filmben, és a napnál is világosabb, hogy a hölgy igenis tud valamit. A dologból Patrick Stewart jött ki a legjobban, mert cserébe, hogy távol tartja magát a jövőben az ilyen projektektől, neki adták X-professzor szerepét. És ugyan itt nagyon jól állt neki a gonosz szerep, Magnetót még ő sem kaphatta meg.

crispians-conspiracy-flowchart.png

Szóval a film elején kapsz egy gyorstalpalót azokból, amiket itt-ott hallhatsz, ha szörfölsz a neten, és nem csukod be a füled. Gibson itt leginkább improvizált, Donner azt mondta, minden utasának mást mondjon, és totál rábízza, mi legyen az, de törekedjen provokatív és meglepő témákat feldobni, hogy az utasok reakciói őszinték legyenek – az apácás-Vatikános téma telitalálat. Aztán ott van például az RFID chip, amit '97-ben kutyákba ültettek az USA-ban, erről például azt se tudtam, hogy létezik. És lőn, eltelik húsz év, és chip van a kutyádban Magyarországon! És senki nem tesz ellene semmit! Ugyan, mikor fogják bevezetni, hogy az ember fülcimpájába is belesüssenek egyet? Elvégre így sose fogod elveszteni a gyermeked, ha az elcsászkálna otthonról – mondok valamit, neveld normálisan, és akkor SEM FOG. Amúgy meg most is éjjel-nappal van nálad egy chip, csak nincs a bőröd alatt, úgy hívják, hogy bankkártya. Majd ha gondolnak egyet, szépen leszívják róla a megtakarításod. Micsoda, azt biztos nem? És a magánnyugdíjad hogy érzi magát? Figyeld meg, akkor is ugyanígy fognak háborogni az emberek, és lószart se csinálnak, mert azt se tudják, mi az, hogy összefogás. Ellenben NEKIK meg lesz a betanított speckó magánhadseregük, aki megvédi őket TŐLED, te meg pénz nélkül kaját se tudsz majd szerezni, és egy hét múlva úgy legyengülsz, hogy golyó se kell már. Micsoda? Hogy találnak majd rád? Az emberekről ma már nem kell nyilvántartást vezetni, hiszen saját maguk készítik a Facebookon. De nem csak magukat, családtagjaikat, újszülött gyermeküket, sőt vadonatúj kocsijukat, meg a szépen berendezett lakást a sok ellopható értékkel is lövik fel serényen. Egyesek akkora digitális árnyékot húznak maguk után, hogy kétszer körbe érné a Földet, és még csak nem is tudnak róla, mert azt hiszik, ha felvesznek egy hülye nicket, azáltal biztosítva lesz az anonimitásuk, a proxyhoz meg nem sokan értenek. Most komolyan: ebben az országban a legtöbben a kenyérpirítóval is gondban vannak.

A hadseregnek nagyjából tíz másodpercbe telik bemérni egy mobiltelefont még kikapcsolt állapotban is. Hogy juttassunk emberekhez nyomkövetőt legegyszerűbben? Érjük el, hogy meg akarják venni. Az Apple ezt profi módon véghez is vitte. És ezért durva ez a film, mert csupa olyasmit mutat, ami banális, amin a legtöbb ember röhög, hogy ilyen nem is létezik, meg nincs. Én meg azt mondom, egy valóban gondolkodó ember – tudom, tudom, hogy nehéz, de néha, próbáljátok meg – egész egyszerűen nem vetheti el a lehetőségét, hogy mindez sajnos nagyon is előre kitervelt, és az alapok bizony már évtizedek óta bebetonozódtak. A legtöbb összeesküvés-elméletgyárosra flúgosként tekintenek, és ezért ábrázolják Gibson karakterét is így. Azonban élt egy pofa az USA-ban, úgy hívták George Carlin, és ő is ebben hitt, csak mindezt humorba ágyazta. És ha valamit ő mondott, abban sajnos mindig volt valami. Úgyhogy én azt mondom, nagyon örülnék, ha a sok nevető emberkének lenne igaza, mert ha csupán 1% esély is van arra, hogy nekem... akkor ez egy nagyon csúnya, sötét és hazug világ.

Az is nagyon brutális, ahogy bizonyos dolgok valóra váltak a filmből évekkel később. Például említik, hogy Oliver Stone a kormány szócsöve, hiszen amilyen témákhoz nyúl, már rég elhallgattatták volna, ha nem az ő emberük lenne. A nép meg beszopja, hogy ő bezzeg megmondja mindig a frankót. Láss csodát, 2008-ban elkészítette a W. Bush-ról szóló remekművét is. Más rendezőktől még az első vágás jogát is elveszik, neki meg megengedik, hogy negyedjére vágjon meg egy olyan rakás szart, mint a Nagy Sándor! Azonkívül lehet, az amcsiknak ezt nehéz benyelni, mert náluk még nem dőlt meg a rendszer, de nálunk Hofiról is ugyanezt mondták, és ugyan sokáig nem akartam elhinni, de a halála után egyre többen kezdték mondani, hogy tényleg ez volt az igazság.

Vagy például ott van a földrengés is, ami már komoly háttérmunkára utal. 1999-ben Törökországban 7.3-as erősségű földrengés történt – pontosan akkora, mint amit filmben mondanak –, az elnöki látogatást nem sokkal előzte meg. Űrsikló természetesen fent volt az űrben. Milyen érdekes, hogy azt a projektet is hirtelen be kellett szüntetni, a NASA meg vigye el a balhét. Azután a Zabhegyező, amely magányos, „őrült” gyilkosok szeretett olvasmánya, vagy hogy mindegyiküknek három neve volt. Érdekes módon csak olyan embereket öltek meg, akik a békét és szeretetet hirdették. Volt valaha is olyan, hogy egy diktátort ölt meg egy magányos gyilkos? Na ugye, hogy nem! A készítők pedig minderre reflektálnak is.

Gibson egy könyvkereskedésből egy moziba menekül, Oswald ugyanazt tette, miután – állítólag – megmerényelte Kennedyt. Vagy például a zseniális kínzójelenet, amelyben bárki felismerheti a már említett Maraton életre-halálra, de talán még a Mechanikus narancs képsorait is. Ugye, ez utóbbi is a manipulációról és az akarat megtöréséről szól. Kedvencem mégis a menekülős rész. Gibson karaktere minden pillanatban azt várta, mikor billen le a sörösüveg, és kész volt mindent felégetni maga után. Ő nem csak hobbiból ilyen, ő ebben él. Kétszer nem megy ugyanúgy haza, nem engedi, hogy lefényképezzék, nem fizet bankkártyával, lakását több zár is védi, sőt számkombinációs a hűtőszekrénye, és azon belül a kávé, a puding, a narancslé, minden. Keresi a kódot az újságokban, a mindennapokban, a rádióműsorokban. Olyan paranoiás, hogy az már kétségbeejtő, nem bízik senkiben, nem hisz el semmit... és a film persze azért működik, mert ott veszi fel a fonalat, amikor mégis, és ki akarják iktatni.

Ebben a cseppet sem irigylésre méltó életben, hősünknek csupán egyetlen öröme adatik meg, hogy távcsőn keresztül kukkolhatja Alicet – még ott lakik –, aki pedig feltette az életét is arra, hogy ha törik, ha szakad, de bíróság elé állítja apja gyilkosát. Kettejük közt furcsa kapcsolat alakult ki, mert noha az ügyvédnő nem kezdene ezzel a dilinyóssal, megtűri, mert egyik éjszaka megmentette két molesztálótól. Aztán persze kiderül, hogy véletlenek nincsenek, és e két ember sorsa nagyon is összefonódik, de ennél tovább nem mesélem a történetet, mert ezt a filmet mindenkinek látnia kell. Nem egyszer, minimum kétszer, hogy minden kirakós elem a helyére kerüljön.

 

A film persze, akármennyire is jól rendezett és fordulatos – és mint írtam, dacára a 135 percnek, egy pillanatig sem unalmas –, nem lehetett siker, éppen csak visszahozta az árát: 80 milliós büdzsével 136 milliót kaszált be. A kritikusok közül ugyan páran merték hangoztatni, hogy nem mindennapi, és Gibson végre valódi színészi alakítást is nyújt, de összességében jól működött a propaganda, és nagyon hamar a feledés homályába került ez a film – mint írtam, én magam is totál elfelejtettem. De most örülök, hogy ismét felfedeztem, a történet és a hangulat mellett pedig piros pont jár a jól megválogatott zenéknek, és, hogy végre többet láthatunk New Yorkból, mint amit megszoktunk: Union Square, Greenwich VillageQueensboro BridgeRoosevelt Island és a Westchester Medical Center Valhallában... ezeknek még saját Valhallájuk is van, beszarás.

Úgyhogy, ha kicsit is fogékony vagy a témára, szinte kötelező anyag, ha pedig nem, akkor is igazi csemege a mai vészterhes időkben. Szerezd be a sajnálatos módon totál fapados DVD-t, és ne feledd: ne bízz senkiben, ne higgy el semmit, sose ülj háttal az ajtónak!

Ha tetszett a bejegyzés, lájkolj minket a Facebook oldalunkon!

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Lazók György · https://filmekapolcrol.blog.hu/ 2015.01.10. 09:32:53

A moziban, ahová Gibson menekül amúgy Richard Donner egy korábbi filmjét, a Sólyomasszonyt vetítik, a főszereplő pedig hasonlóképp jut ki a csávából, mint Paul Newman Hitchcock kémthrillerében, a Szakadt függönyben.

scal · http://filmbook.blog.hu/ 2015.01.10. 09:36:30

@Lazók György: nah azt még nem is láttam, mekkék nézni

2015.01.10. 14:34:23

Legjobb az egyenes beszéd: eredetileg a halasztható olvasnivalók közé soroltam ezt a filmkritikát, de aztán kitört belőlem az önjelölt korrektor, és miközben végeztem a dolgom...

...Baszki, Scal, rádumáltál arra, hogy még egyszer megnézzem ezt a filmet, pedig az én agyam is átmosták, mert nem kedvelem különösebben se Gibsont, se Julia Robertset!

Viszont örömmel látom, hogy végre más is észrevette, hogy Oliver Stone a(z amerikai) kormány szócsöve! Én mindig is azt mondtam, ennek az ürgének inkább politikai vezércikkeket kéne írnia, és nem filmeket rendeznie, mert a halandzsázáshoz van tehetsége, a rendezéshez nem annyira. :))

Mint Lazók Gyuri is írta, a színházjelenetet egy az egyben vették át a SZAKADT FÜGGÖNY-ből, amely szóba kerül majd a remake-sorozatomban, hiszen mint arról mi már on-line megállapodtunk, Hitchcock munkásságából Te inkább a korai, én meg a kései filmeket veszem elő.

lonecoyote25 2015.01.10. 20:11:48

Nem igazán értem, mi abban az összeesküvés, hogy a többségnek robotolni kell. Ez mikor nem volt így? Persze könnyebb ezt gondolva élni, az biztos, hisz akkor az ember csak mást hibáztathat a rossz(?) sorsa miatt.

Ezt a filmet miért engedték megcsinálni az állítólagos összeesküvők?

scal · http://filmbook.blog.hu/ 2015.01.10. 20:30:13

@lonecoyote25: örülök ennek a kérdésnek, ez a film kizárólag 2000 előtt készülhetett el, amikor még nem szivároghatott ki miről is szól, nem létezett internet, mobiltelefon, nem tudtak utána nyúlni az egyénnek, Donnerék a legnagyobb titokban forgatták, és trailert is úgy vágták össze, hogy egy jó kis akciófilmet sugalljon mint a Halálos Fegyver sorozat... látod én is azt hittem az lesz ;)

lonecoyote25 2015.01.10. 20:49:39

@scal: Ne mondd már, hogy nem volt az összeesküvőknek emberük arra, hogy figyelemmel kövessék, milyen filmeket terveznek a nagy stúdiók leforgatni és bemutatni. Elég bénák lennének akkor a konspirációban.

scal · http://filmbook.blog.hu/ 2015.01.10. 21:11:05

@lonecoyote25: ha beadok neked egy tervezetet, hogy Mel Gibson és Julia Roberts egy romantikus thrillerben fog menekülni a'la Pelikán Ügyirat akkor egyrészt sok mindent nem tudsz, de jól hangzik, másrészt még csak nem is hazudtam

nem állítom, hogy nem voltak belső embereik, de ők is csak emberek, meg lehet őket vezetni ha rájössz hol keresd őket

viccet félretéve, nem tudom milyen területen dolgozol, hol élsz, de én amikor bekerültem a marketingbe a fülem kettéállt attól a sok felszínes hazugságtól, amik egy belső szinten egész másra irányulva vájkáltak a kérdéseikkel mint azt a válaszadó gondolta volna

szóval ha ilyesmi létezik... miért ne létezhetne valami olyasmi is amiről nagyon sokan beszélnek, csak látszólag mindenki szerint hülyeség, mert ahogy beléd is bekódolták :D

"Persze könnyebb ezt gondolva élni, az biztos, hisz akkor az ember csak mást hibáztathat a rossz(?) sorsa miatt."

valószínűleg ezért van tele nálunk is a média évek óta ki nem robbantható... hihetetlenül tehetséges emberekkel, akik egy szilveszteri műsort nem képesek megtölteni

scal · http://filmbook.blog.hu/ 2015.01.10. 21:17:54

@field 64: azt hittem azt fogod írni: baszki Scal ennyi helyesírási hibáááát :D

én csodálkozok rajtad, hogy - oké Robertset elnézem -, de Gibsont hogy a viharban nem lehet szeretni, pláne mielőtt "megőrült" volna, totál jó filmeket csinált

Hitch meg megérdemelné már az újabb rivaldafényt, mert ha jól emlékszem legutóbb én írtam a Szédülésről, szal hajrá :D

Nyílméregbéka 2015.01.10. 22:22:22

A film nekem már anno is tetszett, és Jula Robertset is tehetséges színésznőnek tartom lezdetektől, még a Mistick Pzza idejéből...
Baromi jól szórakoztam a poszt olvasása közben, gratula az írásért! :)) Bár lehet, hogy kicsit sokszor repültem el a házad felett a chemtrail-repülőmmel. :)

scal · http://filmbook.blog.hu/ 2015.01.10. 22:43:57

@Nyílméregbéka: kösz szépen :D

viccet félretéve, én lehidaltam, amikor Gibson említi a kutyachipet, rohadtul nem értek egyet vele, szerintem lightos állatkínzás, ráadásul az ember legjobb barátja, és eddig is megvoltunk nélküle

a másik amiről nem sokan beszélnek, de kb ugyanúgy berobbantak az életünkbe mint a mobilok, azok a drónok, pár év múlva olyan elérhetővé válnak (a közember számára) hogy akár mindenkinek lehet egy

na most milyen technikája lehet a hadseregnek, a CIA-nak, vagy ... NEKIK?

lonecoyote25 2015.01.11. 08:56:41

@scal: "valószínűleg ezért van tele nálunk is a média évek óta ki nem robbantható... hihetetlenül tehetséges emberekkel, akik egy szilveszteri műsort nem képesek megtölteni"

Azért a tehetségek általában soha nem érvényesültek annyira, mint a középszer. Egyébként meg ebben mi az összeesküvés? Igénytelen csatornáinknak valószínűleg jobban megéri, ha szart csinálnak, mint ha esetleg költenek valamit a műsorokra. Amíg így van, addig hülyék lesznek nem szart gyártani.

Másrészt meg nem értelek. Ha tehetségtelenek csinálják a műsort, akkor összeesküvés, ha tehetségesek (Hofin egy ország röhögte szét magát, szóval az a vád nem érheti, hogy ne lenne tehetséges), akkor meg az az összeesküvés. Mellesleg megjegyezném, hogy Hofi a rendszer számára talán szelep volt, amin ki lehet engedni a gőzt, de kétlem, hogy ettől még a rendszer kiszolgálójává vált volna, hisz, amit gondolt, azt mondta, már amennyire lehetett. Mellesleg elég mély igazságokat fogalmazott meg a rendszer(ek)ről, ember(ek)ről.

Attól tartok, te most (meg sokszor máskor is) csak a látogatottság növelése érdekében írsz ilyeneket... :S

scal · http://filmbook.blog.hu/ 2015.01.11. 10:15:25

@lonecoyote25: még hogy mi az összeesküvés? láttad te már a Hülyék Paradicsomát? a népbutítás, a hülyék szinten tartása a lényeg

nem célja egy államnak, hogy okos polgárai legynek, hanem szépen irányíthatóak, ha tudnak rakni egy X-et négyévente a megfelelő helyre az bőven elég, egyébként meg pofa súlyba, legyen elég kenyér és cirkusz (ez ma a média, Barátok közt, Maksa híradó és Sas kabaré)

ezt ki kell szépen adni nagyobb konszerneknek, az RTL csak egy a sok közül, tudod hány csatornát üzemeltet itthon? nem csak a Klubot meg a kettőt, egy harmadát annak amit itthon nézhetsz, Amerikában lassan száz éve három tévéadó uralja a piacot és abban a pillanatban megfojtják az újabbakat ahogy népszerűbbek lesznek, a Nielsen-en egyetlen egy műsorral tudta a Fox megtörni az uralkodásukat... és az is az American Idol volt -_-

én itthon nem láttam még egy olyan műsort ami ne egy külföldön már bejáratott brandet követne, pl. itt van az ÉNB, az is kiderült szinte copy paste a német eredetinek, vagy a "műveltségi" vetélkedők... pedig állítólag a magyarok sok mindent feltaláltak már... de úgy tűnik egy szórakoztató show kiötlése meghaladja a képességeinket

ezért utálják az internetet, mert ez MÉG (jelzem MÉG) egy szabad közeg, régen fel kellett emeld a segged és ha okosodni akartál el kellett menj egy iskolába, egyetemre, könyvtárba, könyvesboltba, ma már ha van neted a sok hülyeség mellett akár még tanulásra is használhatod, hát persze hogy teli kell szarni reklámokkal, vírusokkal, korlátozni kell ahol csak lehet... arról nem is beszélve mekkora nyomot hagysz magad után

tehát a csatornák kiadják, hogy futtatni kell bizonyos embereket... te komolyan nem találkoztál még olyan emberekkel akik esküsznek arra amit a tévében hallottak... há benne vót a tévében, akkor csak úgy van nem? :D

legutóbb kikerültem saját komfortzónámból és egy másik közegben sajnos bevallottam, hogy én nem nézek 15 éve tévét... és megfagyott a levegő, aztán perc múlva megkérdezték, hogy és mit csinálok helyette? :D pedig azt hittem ez ma már viszonylag elfogadott, de egyre inkább azt veszem észre, hogy te vagy én, akik a netet még kommunikációra is használjuk, mi a csúcsa vagyunk a jéghegynek, de nagyon sok embernek mai napig az a non-plusz ultra ha leülhet a tévé elé (barlang hasonlat) és mindent bekajálnak kérdezés nélkül

mondjuk nem kell félteni az internetet se, itt is sok vadbarom van, kezdve a lánclevél beszopókkal, média trollokkal, meg a térítő elmebetegekkel, de a web 2, meg főleg az okostelefonos applikációk lehetővé tették, hogy minden hülye élvezhesse a netet - vö. nem kell érettségi ahhoz, de pár évvel ezelőttig még 8. ált. se, hogy jogsid legyen

ez is milyen jó név okostelefon... régen az emberek voltak okosak...

na szóval, a mintakövetés szinte minden emberben ott van, csináld ezt és sikeres leszel, öltözz így, vágasd a hajad amúgy és főleg a fiatalságot kell így megfogni, de ne feledkezzünk meg a kapuzárási pánikosokról, bipoláris zavarban szenvedőkről, meg arról se hogy olyan nő, akinek önbizalma van ritka mint a fehér holló

és most mondhatod, hogy nem igaz, a mai napig nem ment tönkre a Blikk meg a Bors, a Sanoma meg ha jól tudom már kimenekült az országból, pedig ők egy fokkal minőségibb baromságot nyomattak

szal te lehet azt hiszed ez éri meg a csatornának, de nagyon nem, a csatornák azért csinálják ezt mert ez a bevált minta amit követnek, ez már bevált külföldön, ezt kell nyomatni mindenütt, mert az emberek bizony ösztönösen ugyanúgy reagálnak dolgokra, nemzettől függetlenül

kicsiben kipróbáltad már milyen az ha veszel egy igénytelen kolbászt, meg ha veszel házit kicsit több pénzért jobb helyről? nah kb ilyen a minőségi különbség - vannak olyan idealista csatornák akik minőséget nyomatnak, és azt a nép néha még honorálja is

te most azt mondod ezzel a csatorna azért gyárt szárt mert erre van kereslek, vagy mert ez is elég, érdekes régebben kicsit jobb műsorok is voltak és az is elég volt, ha pedig egy jó műsort gyártanak, minőséget teremtenek az hosszútávon eredményt hoz, lehet nem egy év alatt, de a műsorokban az a jó hogy ismételni is lehet és előbb utóbb őket igazolja

nem az az összeesküvés hogy tehetségtelenek csinálják a műsort, a Népbutítás az összeesküvés, és annak sugalmazása, hogy mindez így van rendben, ne akarj többet... ki is nyerte 2011-12-ben az X-faktort? Kocsis Tibi, aki előtte négy évvel még énekelni se tudott és úgy tanult meg 30 évesen ????? én azt hittem ahhoz vele született tehetség kell, akkor holnap beiratkozok és megnyerem az X-faktort jövőre, ráadásul a csaj aki második lett sokkal jobb volt nála, de még a Csendes Éjt is elénekeltették vele hogy ő nyerjen... de a szépségversenyeken is általában a 2-3-4. sokkal jobban néz ki mint a királynő vö. lezsírozott Oscar díjak

Hofi valóban tehetséges volt ezt nem is állítottam, de azt mindenki tudta már akkor is hogy erősen balos, ezt ő nem is rejtette véka alá, aztán halála után kiderült az is, hogy borzasztó természete volt.

scal · http://filmbook.blog.hu/ 2015.01.11. 10:35:41

@lonecoyote25: lehet egy szép napon behívták megmondták neki, hogy mi lenne a feladata lenne e kedve elvállalni - ki tudja, nem vállalja, jön a fekete autó - és a nép kapott egy megmondó embert, ő meg sikeres lett, és azt csinálta amit szeretett, amiben valóban tehetsége volt

DE vajon nem azért volt tehetsége mert neki hagyták? honnan szerezte ezt a tudást, mert lényegében ő volt az ország első stand up comedystája? lehet megmutatták neki mit hogy kell csinálni? ő színpadi színésznek indult cska később lett humorista, és még akkor IS csak bugyutaságokat csinált, amikor a politikai kabaréit elkezdte a 70-es évek végén akkor kezdett ő szárnyalni, aztán persze most már mindent vadásznak tőle (félre ne érts én is :D)

de ő pl. a Major nevelkedett, akitől be voltak fosva anno, azt hiszem még a Sinkovits is, és mostanában - jelzem nálunk mai napig nem nézhetsz utána ki volt ügynök, meg ki nem, EZ érdekes módon soha egyetlen kormány alatt nem volt még napirenden - azért erről is meg arról is kiderült, hogy besúgó volt, 3/3-as, ügynök, vagy legalábbis párttag, Páger Antal, Szabó István, Gobbi Hilda, ki tudja még kik

anno olvastam egy könyvet a címe Hofi-maffia volt, egyetlen kiadó nem adta ki, a csávó végül magánkiadásban nyomta ki, valami oknyomozó újságíró volt, és tételesen fejtegette benne a csalásokat amik a háttérben mentek, számlákat szerzett meg, szerződések fénymásolatát, jó lenne tudni mi lett az ürgével, amikor olvastam totál felháborodtam, hogy a legkedvesebb humoristámról ilyeneket mer írni, majdnem széttéptem a könyvet dühömben, aztán meghalt Hofi és elkezdték róla a sztorikat csiripelni, hogy állandóan üvöltözött, veszekedett, magának való ember volt, barátai alig voltak, állítólag még gyakran eljárt a keze is, nem ritkán ha már ivott beleverte a fejét ennek annak az asztalba...

kósza gondolat, de ha ilyesmik igazak róla, talán más is, mondjuk, hogy eladta a lelkét sikerért, és gazdagságért, nem ő lett volna az első, különben is nem mindegy, már halott ő csak nyert ezen - amúgy mindezek dacára nagyon óvatosan fogalmaznak vele kapcsolatban, apró kiegészítés, tíz éve egyetlen DVD-je nem volt se akciós, se turkálósban

na most ettől elvonatkoztatván, ha bekerülsz egy helyre, te is azt hívod aki bevédi a segged, akit ismersz, aki lehet középszerű, de sebaj, mert sokat kell róla beszélni, adni a rádióban a zenéjét, amíg sláger nem lesz belőle, nem megy, erőltessük, a nép egy idő után megszereti

míg ha tehetséges, és lehet tehetségesebb mint te, a végén kifúr, átver, a fejedre nő, ezt bizony meg kell akadályozni, és ha esetleg még a politikai dolgokban sem értetek egyet... szóval kinek hiányzik mindez? mégis csak emberek vagyunk mindenki annak örül, ha luk van a seggén és szelel, azért nem is perelgetnek nálunk minden sziren szaron, nem kell abba bevonni egy harmadik felet

ezt a szelepet is gyakran mondják, de ki irányítja a szelepet? a szelep nem magát szokta elzárni, azt elzárják, általános duma vele kapcsolatban, hogy direkt úgy írták meg a szövegeit, hogy mindig voltak benne olyanok amikről tudták, hogy ki lesznek cenzúrázva, ez is igaz lehet, de attól függetlenül ezt még mindig a rendszer jóváhagyásával csinálhatta, nem azért mert ő hasára ütött és akkor na hajrá gyerünk

ebben az esetben talán kisebb az összeesküvés, talán Hofi nem is tudta az igazi célt (és akkor lelke patyolat tiszta) de ebben az esetben talán inkább azért nem is mondták neki, mert egy titok addig titok amíg kevesen tudják

"amit gondolt, azt mondta, már amennyire lehetett"

nah itt is van, te is leírtad csak elsiklottál felette, fordítsuk meg, amennyit lehetett azt mondta, azt gondolta :D és tegyük hozzá, hogy a 70-es évek vége felé - Új gazdasági mechanizmus miegymás - már korántsem voltak itt olyan vad idők mint az 50-60-as években

"Attól tartok, te most (meg sokszor máskor is) csak a látogatottság növelése érdekében írsz ilyeneket... :S"

visszautasítom ezt a nemtelen vádat, nincs már szükségünk ilyenekre :D

lonecoyote25 2015.01.11. 10:38:59

@scal: Többsége azoknak, amiket leírsz, valóban szomorú, csak éppen én nem úgy látom, hogy valahol valakik összeesküdtek volna egy titkos helyen, hanem egyszerűen a rendszer jellegéből fakadnak ezek a dolgok. Egy kertv nem fog értelmes műsort csinálni, mert azzal nem lenne népszerű, márpedig ez a legfontosabb számára, hisz minél nagyobb a nézettség, annál nagyobb a profit. Nem azért nem csinál értelmes műsort, mert a zsidók/szabadkőművesek/ufók/medvedisznóemberek azt mondták, hogy ne csináljon.

scal · http://filmbook.blog.hu/ 2015.01.11. 10:45:58

@lonecoyote25: nah ez az, gyártják a meméket is, hogy hülyeségnek tartsd ezt az egészet (lehet az is),

amikor az RTL bejött hozzánk, totál jó műsorokat adott, még ismételt is, emlékszem felszabadulás volt nézni a megannyi jó filmet - a reklámok ellenére - a TV2 baromságai után, és plusz egy adó, INGYEN, de hát nyilván az az egy év a rászoktatás volt...

nem tudom ezek a médiák hányadik szinten állnak, nem hiszem hogy akár a CEO-juk tagja lenne az elit körnek, ezek ugyanúgy jómunkásemberek, akik valszeg azért csinálnak ilyen műsorokat, mert hiszik azt, hogy ez így a jó

de ami valakinek rossz, az mindig valaki másnak hasznos, kérdés az, hogy kinek

lonecoyote25 2015.01.11. 10:48:59

@scal: "elkezdték róla a sztorikat csiripelni, hogy állandóan üvöltözött, veszekedett, magának való ember volt, barátai alig voltak, állítólag még gyakran eljárt a keze is, nem ritkán ha már ivott beleverte a fejét ennek annak az asztalba..."

Mondani bárkiről lehet ám bármit, főleg ha halott és nem tudja megvédeni magát. Mellesleg voltak irigyei, szélsőjobbosok eleve utálják, szóval honnan tudod, hogy nem innen indultak ezek a pletykák? Mert a pályatársai többsége, humoristák, színészek szerették. A tehetség meg akkor is tehetség marad, ha vitatható módon jut előnyhöz.

Az a baj egyébként, hogy ha valaki valamit elért a múlt rendszerben, az azért volt, mert lehetőséget adtak neki. Ezért ha bárki bármit elért, már be is lehet mocskolni, hogy a rendszer kiszolgálója volt. Megjegyzem, rendszeresen olyanok teszik ezt, akik nem is éltek abban a rendszerben, vagy nem a tűz közelében, tehát akiknek igazából fogalmuk sincs az akkori dolgokról, csak pletykák szintjén...

scal · http://filmbook.blog.hu/ 2015.01.11. 11:06:37

@lonecoyote25: jah, igen a halottról jót vagy semmit, az a baj, hogy ezeket olyanok nyilatkozták róla, akik közel álltak a tűzhöz, Kovács Kati, Koós Jani, Szenes Iván, stb. -_-

Lehetőséget adtak neki... és kértek is érte valamit. És apám abban a rendszerben élt, őt is behívták, és nemet mondott. Nem is ért el sokat.

lonecoyote25 2015.01.11. 11:13:44

@scal: Vajon, ha rólad találnának ki valami kellemetlent, ahhoz mit szólnál?

Nem kell ez, nyugi, pörög az oldal...

MolnarErik · http://heraldika.blog.hu/ 2015.01.11. 13:15:10

Érdekes, h amit Gibson ezekről, a stabilitás és a rend fenntartásában érdekelt régi elitről, ill azokról, a zűrzavarban érdekelt és ennek segítségével az elitben való pozícióját megszilárdító új elitről mond, az teljesen elfogadott elmélet.
@scal: Úgyszintén az is bizonyított, h az elitek megpróbálják minél inkább lezárni az elitbe való bejutás csatornáit, ami ma leginkább a tanulás (régen ez az egyház és a sereg volt).
Szal ezek nem összeesküvés elméletek, csak a földrengés fegyver meg az egyéb hülyeségek. (meg hogy Gibsont ezért a filmért csinálták ki 10 évvel később)

molnibalage · https://militavia.blog.hu/ 2015.01.12. 13:11:09

Nem lett volna rossz kritika, ha nem kezd el nevetséges lenni azzal, hogy komolyan veszi a konteózást...

scal · http://filmbook.blog.hu/ 2015.01.12. 13:57:10

@molnibalage: hát persze, hiszen a konteón csak nevetni lehet... ehhhee hehhe hee... he

Leone_510 2015.01.12. 19:08:35

tök jó írás és lehet tévedek de ez is annyit konteózik mint a film pont annyira zavarosan de el van rejtve benne ami igaz, ha...

na megyek megnézem a filmet...miért is van bennem ez a gondolat? ...nem tudom :D

scal · http://filmbook.blog.hu/ 2015.01.13. 01:00:29

@Leone_510: nah ez már döfi, szeretem, amikor átmegy egy írás lényege :D köszi az elismerést

lonecoyote25 2015.01.13. 10:34:04

@scal: Annyit még a vitánkhoz, hogy azt sose tagadtam, hogy biztos voltak olyanok, akik azért vitték valamire a múlt rendszerben, mert cserébe besúgtak pl., de remélem, abban egyetértünk, hogy ez nem jelenti azt, hogy mindenki, aki vitte akkor valamire, az besúgó volt.

scal · http://filmbook.blog.hu/ 2015.01.13. 12:43:14

@lonecoyote25: nagyon elvitted az irányt a múlt rendszerre, holott nem EZ a lényeg, ez most is ugyanígy van, az ideológia más, a mechanika ugyanaz

scal · http://filmbook.blog.hu/ 2015.01.13. 12:44:24

hmmm, épp arról pofáznak a híradóban, hogy a védőoltás mennyire szükséges :d mert ó jaj jön az influenza

lonecoyote25 2015.01.14. 00:47:36

@scal: Akkor valamennyire asszem egyetértünk, bár egyértelműen nem mondtad ki.

A védőoltás-hisztéria pl. engem is zavar. Egyértelmű, hogy elég gyakran érdekek vannak az ilyen dolgok hátterében, de én továbbra se gondolom, hogy ez ÖSSZEESKÜVÉS lenne. Egyszerűen csak pénzért a legtöbb ember, legtöbb politikus, legtöbb cég bármire képes.

molnibalage · https://militavia.blog.hu/ 2015.01.18. 19:48:17

@scal: Ha már így belejöttél, akkor nyugodtan belehozhattad volna az X aktákat is... Csak, hogy még annyira se vegyelek komolyan...

scal · http://filmbook.blog.hu/ 2015.01.18. 19:58:41

@molnibalage: látod abban is az az egyik legjobb rész, amikor a cigishez bejönnek, hogy most ráér e eldönteni ki nyerje az Oscar díjakat
süti beállítások módosítása