Idén nyáron, Július 15.-20. között ismét óriási bulit ígér az EFOTT, ezúttal Miskolctapolcán!

Hosszú évek óta él a köztudatban, hogy Magyarország sok, külföldiek körében is nagyon népszerű fesztiválnak ad otthont, amikre hazánk minden részéről és a határon túlról is érkeznek az önfeledten bulizni vágyók. Az egyik legszerethetőbb, évről évre népszerűbb és folyamatosan megújuló nyári fesztivál az EFOTT, az Egyetemisták és Főiskolások Országos Turisztikai Találkozója. A mára minden kétséget kizáróan felcseperedett és beérett 38 éves fesztivál 1975-ben rendezte első eseményét, a főiskolák, egyetemek hallgatóinak legnagyobb örömére.

Mai szemmel nézve már nem teljesen egyértelmű, hogy ’89-ben A kis hableány miért lett olyan hatalmas siker, és hogy indíthatta el ez a film a Disney stúdió animációs részlegének legsikeresebb évtizedét. Hiszen első ránézésre nem több egy hagyományosan rajzolt, klasszikus stílusban elmesélt animációs filmnél. Hogy igazán átérezzük, mitől volt olyan nagy szám ez a rajzfilm akkoriban, nem árt megnézni az ezt megelőző alkotásokat.

A ’80-as években indult meg az egeres cégnél egy generációváltás, amikor a még személyesen Disney-vel dolgozó nagy öregek nyugdíjba vonultak, és átadták a stafétabotot az új generációnak. Itt dolgozott Glen Keane, John Musker, Ron Clements, Andreas Deja, Brad Bird, Henry Selick, Don Bluth, John Lasseter és Tim Burton is. Utóbbi kettőt egyszerűen kirúgták a cégtől, Burton erre átnyergelt az élő szereplős filmekre, Lasseter pedig a Pixarhoz igazolt. Utólag belegondolva enyhén ironikus, hogy Lasseter azóta fejes lett a Disney-nél, Burton meg leszállított nekik egy egymilliárdos sikerfilmet. Mindenesetre ebből is kitűnik, hogy nem ment simán ez a generációváltás, és több „tanulófilmen” keresztül kellett végigbukdácsolniuk, mire a Disney-rajzfilmek ismét megtalálták a saját hangjukat.

"- Nyisd ki a szemed jól James, mert amit itt látsz, azt tízezer éve senki emberfia nem látta még!

- Aha... kivéve Hagent és a bérenceit, meg a nácikat, meg a ruszkikat, jah és azokat a spanyol fickókat 1523-ból...

- Elég lesz."

- Úgy játszanék valami jó kis stratégiával. Valami epikus, magával ragadó történettel, tudod valami olyannal, mint a Csillagközi Invázió, az mekkora film volt már. Valami ötlet?

- öööö... Conquest - Frontier wars?

- Az az a játék, amiben a kezelőpanel elfoglalja a látómező egyharmadát?

- Az ám.

- Zúzzuk!

Az első résznél gyakran felmerült kritikaként, hogy milyen egyszerű sztorija van. Egy bunyós filmnél. Jó, hogy nem a romantikus szálat hiányolták belőle, az lett volna még a szép. Mindenesetre elkészült a folytatás, ahol Gareth Evans mintha hallgatott volna a jó szóra, és ezúttal egy komplexebb történetet tett le az asztalra. Más kérdés, hogy kell-e nekünk egy harcművészeti filmhez komplex történet?

Úgy utálom, ha én vagyok a fanyalgó. Amikor mindenki csak dicsér egy filmet, minden kritika áradozik, magas az IMDB-pontszám, szóval a csillagok összeállnak. És mindig van egy idióta, aki az árral szemben úszik, és csak azért is lehúzza a filmet. Hát sajnálom, de most én leszek az idióta. Ja igen, és SPOILERes is leszek.

Vendégkritika következik.

Ismét egy Transformers, IMAX 3D, kegyetlen látvány ígérkezik. Hát, igen, ebben nem is csalódtam, ez a film ebből a szempontból tényleg ütősre sikeredett. Sajnos azonban ez a legjobb dolog, amit elmondhatok róla.

A Disney-rajzfilm egy külön fogalom. Már a jó öreg Waltot is sokat kritizálták azért, mert mindegyik történetet ugyanabban az édeskés stílusban rajzoltatta meg, és ez a módszer az örök gyerek halála után sem változott meg. Az utolsó rajzfilm, amelyhez még köze volt, a ’67-es A dzsungel könyve a mai napig klasszikus. A Micimackó első epizódjánál szintén közreműködött, viszont a másik kettőnél már nem, és ezt a hármat csak utólag fűzték össze mozifilmmé. A cég nem igazán találta a hangját az öreg Walt halála után a ’70-es években, az évtized végén pedig egyik vezető animátoruk, Don Bluth az egész csapatával együtt faképnél hagyta a céget. A ’80-as években elkészítette a fantasztikus Őslények országát, ami röhögve lepipálta a Disney akkori Olivér és társai című rajzfilmjét. A kritikusok ráadásul megjegyezték, hogy az Őslények országa sokkal „disneysebb” volt a Disney filmjénél.

Tizensok évvel ezelőtt a tv2 esti műsorsávjában láttam ezt a klasszikussá nemesedett neonoirt, és rögtön a rajongója lettem. A karakterek kidolgozottsága, a történet rabul ejtő komplexitása szenvedélyesen magával ragadott, mellesleg egyértelművé tette számomra, hogy könyvadaptációról van szó. Persze az csak most, a regény elolvasása után derült ki, hogy a film olyan szinten leegyszerűsítette a cselekményt, hogy emiatt szinte teljesen külön lehet kezelni a két műalkotást. ÁTKOZOTTUL SPOILERES.

A spanyol játékokat még tíz év után se tudom hova tenni. Filmes téren általában azt vontam le, hogy kb. olyan szinten állnak mint mi, néha sikerül valami nagyot durrantaniuk, de többségében leginkább saját maguk értik az egész művészetüket, így maguknak készítenek filmeket. Játék terén viszont a magyarok fényévekkel lekörözik őket, hogy az animációkról, CGI-ről ne is beszéljek, ebben közrejátszhat, hogy míg aktívan készítettünk rajzfilmeket azok is mind világhírűek voltak. A leghíresebb spanyol játék kétségtelenül a Pendulo készítette Runaway ami viszont egyértelműen túlértékelt játék. Adott helyen majd értekezem róla, nagyon érik neki egy vizes lepedő. 2011-ben pedig napvilágra került a most tárgyalt UNepic, ami egészen parádés, de persze a lelkesedés itt is leginkább csak az első harmadig tartott.

FIGYELMEZTETÉS!

A bemutatott játék erőszakot, brutalitást, vért, agyvelőt, beleket, szexuális tartalmat és rengeteg káromkodást tartalmaz. Így kipróbálását kizárólag 18 évet betöltötteknek, vagy azon felülieknek tudom ajánlani.