Legutóbbi podcastünkben említettem, hogy ennek a kifejezetten remek évnek az utolsó hónapjában már csak egy filmet várok nagyon, A hét pszichopatát. Ennek legfőbb oka a rendező személyében, Martin McDonagh-ban keresendő, aki sikeres drámaíróként nyergelt át a filmezésre, és rögtön megalkotta minden idők tán legkiválóbb elsőfilmjét, az Erőszakikat. A borzalmas magyar cím ellenére egy elképesztően erős drámát láthattunk, hatalmas dumákkal, és fantasztikusan összerakott forgatókönyvvel. Az Erőszakik csodálatos fényképezése és nagyszerű zenéje fantasztikus összhatást teremtett, melankolikus hangulata, szerethető figurái egy pillanat alatt magával ragadták a nézőt. Nem kertelek, jelen cikk szerzőjének az utóbbi évekből egyértelműen ez a legnagyobb kedvence, és sajnos nem volt valószínű, hogy McDonagh egy tökéletes filmre még rá tud tenni egy lapáttal.

Csak nem tudtam Santinot meggyőzni, hogy írja meg a hét leggonoszabb gonoszt, de felhatalmazást kaptam, hogy belekontárkodjam a 007-es toplistákba, úgyhogy a következőkben az én megítélésem alapján rendeztem össze James Bond nemeziseit. A lista után biztos vagyok benne, hogy Santino legközelebb hatszor meggondolja, hogy rám bízzon-e egy hasonló listát, de ugye szerinte nem lehetett volna összeszedni elegendő fő gonoszt. Szempontjaim egészen egyediek voltak - bár én nem vagyok a JB filmek szakavatott tudora, de én is láttam az összes részt -, hol lakik a gonosz, mi a terve, hogyan hal meg, mik a jellegzetességei, és rendelkezik-e segédekkel. De leginkább az alapján döntöttem, valamiért emlékezetes maradt-e számomra, avagy sem. Ugyanis ahogy felidéztem a különféle JB filmeket, meglepően vettem észre, hogy egyesek automatikusan beugranak, mások viszont még azután sem sejlettek fel, hogy átolvastam Santino ismertetőit. Szóval a katt után, heten mint a gonoszok.

Belmondo mozijai a hetvenes években elég változó színvonalúak voltak a műfajteremtő klasszikustól kezdve (Félelem a város felett), az önreflektív paródián át (A káprázatos), egészen a langyos középszerig (A fejvadász). Az állat című filmje A káprázatos nyomvonalán halad tovább, és ha annak a szintjét nem is ér el, azért még mindenképpen egy élvezetes, a megtekintésre abszolút érdemes filmecske, amely a maga idejében megbukott ugyan, de ez semmit sem von le az értékéből.

Scal barátom és jómagam a hihetetlen sikernek köszönhetően rekordgyorsasággal tértünk vissza, hogy elkészítsük nektek a blog harmadik, és egyben legaktuálisabb podcastjét, melyben ismételten három, valamilyen szempontból figyelemreméltó filmről vitázunk. Hallgassátok sok szeretettel!

Áldozataink:

Expendables - A feláldozhatók 2

Looper - A jövő gyilkosa

Skyfall

Itt meghallgathatjátok az egészet egyben, illetve IDE kattintva le is tölthettek minket, így megőrizve az utókor számára felbecsülhetetlen értékű, örökérvényű tanulságokban bővelkedő véleményünket.

Részletekben pedig meghallgathatjátok alant, a tovább gombra kattintván.

Eddig is tudtuk, hogy Ben Affleck jobb rendezőnek, mint színésznek, de most már megkockáztatom, hogy idővel akár egy Clint Eastwood-hoz hasonló karriert is befuthat. Ennél nagyobb dicséret pedig nem létezik tőlem. Meg is érdemli, Az Argo-akció valami egészen elképesztően jó film, centire pontosan, tökéletesen működik. A feszültségteremtés, és az adrenalinbombák olyan magas fokát nyújtja a nézőknek, amelyhez foghatót eddig csak a nagy mesternél, Brian De Palmánál láthattunk.

Hollywood, az álomgyár. Itt születnek a legendák, legyen az a Vadnyugat meghódítása, a Kerekasztal lovagjainak hőstettei, vakmerő kalózok rajtaütései, a könnyűlovasok támadása, vagy éppen a Star Wars fénykardos jedijeinek köztársaságot mentő akciói. Szóval, az sem baj, ha még meg sem születtek, netán nem is léteztek, csak adjanak valami nemeset az arra áhítozó közönségnek. Korszakok jönnek-mennek, de ideálok mindig kellenek. Az életben éppúgy, mint a filmvásznon. A legjobb persze az, ha mindkettő egybeesik. Nem jellemző, de megtörténik néha.

Múltheti cikkünk folytatódik, ezúttal az 5 legjobb filmrendezővel. Amúgy ne legyenek illúzióitok. Én érzem a legjobban, mennyire szubjektív ez a lista, dehát nem tudok mit tenni, ha egyszer bizonyítottan ők a legnagyobb kedvenceim. A legutóbbi felhozatal után mit tippeltek, kik lesznek rajta a listán?

Elkészítettük a blog második podcastjét, amelyben ezúttal három, kissé vitatott alkotásról fejtjük ki a gondolatébresztő vitáinkat, véleményünket Scal-lal.

A mai áldozatok:

A csodálatos Pókember

Ted

Az emlékmás

Javasolt felhasználási lehetőségek: vezetés, tömegközlekedés, vagy éppen házimunka közben.

Innen letölthetitek (link mentése másként), a tovább gombra kattintva pedig meghallgathatjátok egyben, vagy külön-külön is.

Az archívumok mélyéről pár éve előbukkant egy kincsnek joggal nevezhető ritkaság. Gosha sokáig „elveszettnek” tartott filmje a rendező életművében kiemelkedő helyet foglal el. A Szamurájok és banditák (Kumokiri Nizaemon) belföldi és nemzetközi sikere után Gosha szabadkezet kapott egy neki tetsző téma feldolgozásához. Mint a legjobb filmjeiben többségében, a forgatókönyv megírásába ő is beszállt. Témának egy elcsépeltnek hitt korszakot választott, a Sógunátus végső éveit, más néven a Bakumatsu-t. A közismert témakörbe nem volt egyszerű feladat valami újat, kiemelkedőt hozni, de ezúttal sikerült.

Okada Izo, egy nyomorgó vidéki szamuráj kétségbeesve keresi a felemelkedés útját, amely a Tosa klán fővárosba indulása idején nyílik meg előtte. A rabiátus, gátlástalan ronin gazdára akadva a jólét kedvéért bérgyilkosságokra adja a fejét. A forrongó belpolitikában nagy keletje van a mindenre kapható merénylőknek, akik egyszerre híresek és hírhedtek. Izo gyilkosságai által a klán egyre emelkedik a hatalomban, de mindennek ára van, s ez a teljes önfeladás. Eljön a pillanat, amikor csúcsról a mélybe zuhan a törtető. Van-e mód az önbecsülés visszaszerzésére? Egy szamurájnál ez létfontosságú…

Ordas nagy közhely, hogy toplistát összeállítani mennyire nem egyszerű, de ez volt eddig számomra a legnehezebb, hetekig tartott, mire sikerült megírni, rengeteg alapos megfontolás után. Mivel nagyon sok a filmtörténetet megújító rendezőóriást lehagytam a listáról - hiába keresitek rajta Kubrick-ot, Hitchcock-ot, vagy nagy kedvencemet Chaplint - ezért egy kicsit beavatlak titeket abba, hogyan is készült el a 10 legjobb rendező toplistája.

Első körben leírtam körülbelül 25 nevet, akik nagyon jó, és baromira meghatározó filmeket készítettek a mozi 100 éve során. Majd egy kis szubjektív matematika (ne kérdezzétek, ez nekem is túl kocka volt) segítségével rangsoroltam mindegyikük filmjeit, így kijött egy olyan sorrend, ami engem is meglepett, de kénytelen voltam elfogadni, hiszen matematikai pontossággal tükrözi az ízlésvilágomat. Ennek köszönhetően pedig ilyen nevek nem fognak szerepelni a listán, mint Howard Hawks, John Ford, vagy Akira Kuroszava, hiába készítettek szerintem is csodálatos remekműveket. A minőség mellett meghatározó elem volt még számomra a mennyiség, és az életpálya is, így az olyan újonnan felkapott sztárrendezők is lecsúsztak, mint Christopher Nolan. Végeredményben pedig a terjedelem miatt kénytelen vagyok két részletben publikálni a listát, a folytatásra majd a jövő hét folyamán számítsatok!

Ritkán kerül elő ezen a blogon a holokauszt témája, és ez nem véletlen, ugyanis ezzel kapcsolatban nagyon ellentmondásos hozzáállást képviselek. Egyrészt nyilván a világtörténelem, és az emberiség legmocskosabb, legvisszataszítóbb eseményéről beszélhetünk, ami hálás filmtéma, mert nagyon hatásos, viszont szörnyű mindezzel szembesülni, illetve nagyon könnyen átcsúszhat az egész giccses hatásvadászatba.

A mérleg másik oldalán a téma felülreprezentáltsága áll, ugyanis már a csapból is a holokauszt folyik, és komoly propagandát képvisel a mai magyar iskolákban, ami érthető módon többnyire éppen visszafelé sül el a diákok körében. Arról nem is beszélve, hogy a történelem más népirtásairól a többség hajlamos elfeledkezni, a közvélemény egyáltalán nincs tisztában az örmény, vagy a ruandai holokausztról, az indiánok kiirtását pedig legfeljebb csak a westernekből, teljesen más nézőpontból elmesélve láthatjuk. A westernek így nézve olyanok, mintha a náci Németország győzött volna a második világháborúban, és hőseposzokat gyártott volna a bátor árjákról, amint legyőzik a barbár zsidóságot.

Az alábbiakban egy vendégkritika következik a holnap mozikba kerülő romantikus drámáról, olvassátok sok szeretettel!

„Nem tudta kiverni a fejéből azt a történetet. Azok a szavak magukban hordozták mindazt,amire ő annyira áhítozott, és a felismerést, hogy ez soha nem lehet az övé. ”

Én sem tudtam kiverni a fejemből, hogy mekkora csalódás volt a film, amikor kiderült, hogy pontosan olyan amilyennek gondoltam. Szavak, melyek 97 percen keresztül nem mondanak semmit. Már az előzetesből éreztem, hogy nem lesz valami nagy nagy durranás, de az igencsak vonzó színész koszorú miatt azt gondoltam, egy próbát talán megérhet.

A "létező szocializmus" éveiben volt néhány olyan japán film, amelyek némi szerencsével áttörték a bürokrácia falait, és nagy hírnévre tettek szert a moziba járók sorai között. Ide tartozik a Harakiri, melyet rövid úton betiltottak, majd átkerült a csekély létszámú filmklubok világába. A Kardforgatónő két része pár éven át a csemege kategóriába tartozott, de vetítési jogok lejárta után többé nem vették meg. Az űzött szamuráj elképesztő vívójeleneteit azóta is vadásznák a rajongók, de ez a film sajnos máig nem került be a dvd forgalmazásba. Sőt, ami még rosszabb hír, az eredeti forgalmazónak sincs meg a teljes kópia. Végül, de korántsem utoljára, ott volt a baljós című és hangulatú "A HALÁL ERŐDJE", melyhez hasonló harci parádét akkoriban még véletlenül sem lehetett látni a mozikban.