Sosem gondoltam volna, hogy sírni fogok egy Shia Le Beauf után, de ezután az agypusztító röhejhullámvasút után, amit a Transformers HETEDIK része fel tud mutatni, büszkén vállalom, hogy nekem a második rész egy nagyon is szórakoztató film marad míg világ a világ.
Azért van abban valami nyomasztó, hogy Vin Diesel arca lassan az IMAX óriásvásznára sem fér fel...
Régen írtam már toplistát, mit szólnátok egy újhoz? A minap eszembe jutott egyik régi adósságom, amit nagyon sokáig terveztem megírni, de aztán teljesen elkallódott, pedig akár még be is lehetne illeszteni klipes listáim mellé. Persze ma már nem akkora truváj, hogy egyik másik videojátékot úgy kezelnek mint valami Hollywoodi produkciót, vagyis komolyan veszik. De nem volt ez mindig így. Nagyjából húsz éve, a szegedi kollégiumban betettem az Outcast CD-jét a lejátszóba, és egyik barátom nem akarta elhinni, hogy ezt egy számítógépes játékhoz szerezték. Merthogy azok prüntyögésekből állnak. Én azonban mivel már akkor is imádtam az instrumentális zenéket, - és azóta is nagyon tetszik az IDM meg az EDM - amiket írás közben tudtam hallgatni, anélkül, hogy zavarnának alkotás közben - mivel nem kornyikál benne senki - megszállottan gyűjtöttem a különböző zenei albumokat. Órákat el tudtam molyolni könyvtárakban, internetkávézókban, hogy egyenként szedegessem le a fejlesztők oldaláról az mp3, majd később flac fileokat. Ekkoriban a kiadók még nem ismerték fel, hogy ezekért az albumokért akár pénzt is kérhetnének, így nem foglalkoztam vele, sőt volt amit ingyenesen elérhetővé tettek, afféle extraként. Így aztán tekintélyes, több gigányi muzsikát harácsoltam össze. Amikor eldöntöttem, hogy írok egy ilyen zenei listát, pár szabályt felállítottam, hogy jobban segítse a szűrést, egy zeneszerzőtől egy albumot választottam, figyeltem, hogy ezek a zenék önmagukban is hallgathatók legyenek, és ne csak afféle kiegészítőt adjanak a játékhoz. Valamint nem lesznek licenszelt albumok, csak és kizárólag a játékhoz írt szerzemények. Ennek ellenére ez a lista meglepően hatalmas melónak bizonyult. Volt olyan album, amiben biztos voltam, hogy szerepelnie kell, de volt néhány, ahol a bekerüléshez tucatnyi másikat hallgattam végig míg megszületett a végleges döntés. Így történt, hogy bár azt hittem egyetlen éjszaka alatt elkészülök vele, végül egy hónapig írtam ezt a listát.
Talán életem legidegesítőbb játéka van mögöttem. Mondhatnám, hogy a legnehezebb is, de állítólag az a Goblins 3 és mivel ahhoz még nem volt szerencsém nincs összehasonlítási alapom. Úgyhogy maradjunk annál, hogy a Discworld 2 egy elképesztően nehéz játék, ami ráadásul az elején veszettül szórakoztató, nagyon vicces és még meglepően jó is, pláne ha azt vesszük, hogy egy közel harminc éves játékról van szó! Ugyanakkor a Discworld 2 leginkább arra a haverra hasonlít, aki bevisz az erdőbe, aztán ott hagy, hogy találj ki egyedül. Aki bedob a vízbe, mert szerinte a fulladás közeli élmény felgyorsítja az úszás iránti elidegeníthetetlen szeretet kialakulását. És aki lelép egy olyan buliból, ahol rajta kívül senkit nem ismersz, és míg az egész éjszakádat azzal töltöd, hogy őt keresed hátha valami baja lett, ő már régen húzza a lóbőrt a kényelmes kis ágyacskájában. Nohát ilyen barát ez a Discworld 2.
A kérdés tehát nem az, hogy miért őrült meg Nicolas Cage? A kérdés az, hogy miért tartott ennyi ideig, amíg ezt pozitívan ki tudta használni? Hölgyeim és uram, Nicolas Cage karrierje halott, és élvezi!
És így lett a Nike, a világ harmadik legnagyobb sportcipőgyártójából, a világ legnagyobb sportcipőgyártója. No, ki a fenét érdekel ez?
Pontosan 111 éve süllyedt el az elsüllyeszthetetlennek tartott Titanic, ennek kapcsán nem is olyan rég James Cameron ismét a mozikba küldte grandiózus filmjét, amit a tragédiáról készített. A moziélmény után pedig mindenféle vargabetű segítségével eljutottam mai játékunkhoz, ami 2017 óta ismét elérhető a GoG jóvoltából. Egyszer ugyan már magamtól is elkezdtem, de akkor valamiért abbahagytam, most viszont keresztül kasul bejártam az RMS Titanic helyszíneit, és bitang jól szórakoztam. Kövessetek hát egy igazi időutazásra!
Létezik egy visszatérő, hülye kérdés a játékostársadalomban. Melyik az a játék, amit magaddal vinnél egy lakatlan szigetre? Most tekintsünk el a konnektor alapvető hiányától. Ilyenkor a legtöbben elkövetik azt a hibát, hogy valami szívüknek kedves játékot választanak, pl. Resident Evil, vagy Legend of Zelda, Final Fantasy, stb. pedig ezeket a játékokat a történeteik miatt szeretik az emberek és nagyon valószínű, hogy már harmadjára is ráunnának, mert már tudják mi a vége. A régi rts-ekkel, vagy a Heroes of the Might & Magic-el azért már kihúznánk több hónapot is, és bár ezek nekem is nagyon kedvesek, én mégis egyetlen játékot vinnék magammal. Miért? Mert soha nincsen vége, és megunhatatlan hát azért.
A mai nap éppen megfelelő arra, hogy elvégezzünk egy kísérletet. Mivel mostanában nagyon megszaporodtak ezek a tíz dolog, amit nem tudtál, meg húsz dolog, amit feltétlenül meg kell tudnod listák, gondoltam nem árt, ha mi sem maradunk le. Szóval összegyűjtöttünk, hét olyan tényt egy filmről, amit mindenki ismer már. És mi lehetne jobb alanya egy ilyen cikknek A hét mesterlövésznél? Elvégre ez a film, olyan klasszikus, hogy csak és kizárólag a ma született bárány nem látta még, meg aki valamilyen furcsa okból utálja a westernt, - mondjuk mert nem teljesen normális - meg, aki nőnek születik.
Én rajtam jutsz a kínnal telt hazába, én rajtam át oda, hol nincs vigasság, rajtam a kárhozott nép városába. Nagy Alkotóm vezette az igazság; Isten Hatalma emelt égi kénnyel, az ős Szeretet és a fő Okosság. Én nem vagyok egykorú semmi lénnyel, csupán örökkel; s én örökkön állok. Ki itt belépsz, hagyj fel minden reménnyel.
Egy látványos történelmi film mindig szívesen látott alkotás. Pláne, ha nem akarják telepakolni a mának szóló utalásokkal, - egy kicsi azért akad - hanem a megszokott, ám korántsem unalmas módon színpompás jelmezekkel, korhű tárgyakkal és a régi idők embereit idéző viselkedésekkel örvendeztetik meg a nagyérdeműt. Ha pedig még a tényekhez is ragaszkodnak, vagy elfogadható határokon belül módosítva tálalják a nézőnek, már kész öröm. A koreai filmesek ezúttal pont így jártak el.
Kis kibeszélés: Egy kosztümös film sosem olcsó mulatság. I Szunsin admirális hőstettére 18 600 000 dollár jutott amerikai valutában számolva. Biztosan jó pár rendező akad Hollywoodban, akiknek a szemük sem rebben az összeget látva, de Magyarországon akadna legalább egy valaki, aki a hátsófelét csapkodva ugrálna örömében, ha a Toldi történet megfilmesítésére ennyit kapna. Sőt, kivétel nélkül az összes rendezőnk rózsaszínben látná a világot, ha ekkora summát bocsátanának a rendelkezésére. Ám miután vannak köztük olyanok, akiknek pénz sem kell hozzá, hogy lila ködben ússzanak, jobb is, ha nem jut mindegyikőjüknek. Hogy miket kéne néznünk? De hát hol „fenyegeti ilyen veszély” a magyar filmszakmát? Mármint hogy nemzetközileg is komolynak számító summát kapnak kézhez. Pláne, magyar történelmi témára. Mintha nem volna rá igény. Á, hagyjuk... Koreában viszont nem sajnálták rá a piszkos(?) anyagiakat. A nagyszabású befektetés rövid idő alatt mintegy 111 milliót hozott konyhára. Ezt sem forintban. Talán ez elgondolkodtat nálunk néhány illetékest. Bár nagy reményt nem fűzök hozzá. Kiegészítés 2023:Időközben csak elindult a kosztümös filmek feltámasztásának folyamata, beleértve a hazai szinten nagynak számító büdzsé rendelkezésre bocsátását. Jelenleg az összes gyermekbetegségét megkapja néző. Remélhetőleg minél gyorsabban kinövi a szakma. Tény és való, egy nagyszabású alkotás kivitelezésének fogásai más módszereket kívánnak, mint amit az ettől évtizedek óta elszokott stábok tudnak. Bízzunk a szebb folytatásban és hogy még megérjük a kiforrott rendezések feltűnését a mozitermekben.
Első film idén, amin végre önfeledten SZÓRAKOZTAM, sőt egyből újranéztem az első részt. - úúúúúúú, de jó kezdőmondat!
