Már most jelzem, hogy a játék nem indulhat az elit csoportban, vagyis senki ne várjon Broken Sword - The Shadow of the Templars vagy The Longest Journey élményt. Tisztességesen összerakták, s pont akkor jött ki, amikor még ínséges idők jártak. Ráadásul az eddigi Christie-játékok közül talán ez a legjobban sikerült darab. A játékot az AWE Games készítette, akiknek ez volt második próbálkozásuk a sokkal gyengébb And Then There Were None után, természetesen kedvenc kiadónk, a The Adventure Company jelentette meg, ami már jelez bizonyos színvonalat... és ha ez nem lenne elég, a borzalmasan mesterkélt CGI-jeleneteket a Streko-Graphics abszolválta, akiket egész héten ütöttem, nem véletlenül.

Az egész játékra jellemző, hogy élettelen és statikus – Christie könyveire egyébként is a kevés szereplő, zárt közeg és a mindent körülölelő gyanakodás jellemző –, amit csak fokoz a zene szinte teljes hiánya vagy a karakterek plasztikussága, de összességében jobban sikeredett, mint a nemrég bemutatott Sherlock Holmes-kaland. Néhol túl egyszerű és túl rövid is a játék, valamint ha valaki látta a filmet, vagy olvasta a regényt, az nagyban megkönnyíti a végigjátszást, hiába is akartak az alkotók letérni a megszokott vágányról. Ez is mutatja ,miért nem érdemes adaptációt készíteni – aki nem ismeri az eredetit, nem értékeli adaptáció mivoltát, aki meg igen, az már ismeri a végét. Persze a készítők minden hasonló játéknál megpróbáltak más befejezést kreálni, de egy pillanatig se gondoljuk, hogy jobbat írtak, mint Christie, aki két zseniális nyomozót is adott az utókornak.

Aki esetleg nem ismerné a történetet, annak röviden ecsetelném a tényeket. A már említett vonat természetesen itt is megreked a hóban, de valahol Belgrád környékén, ami azért is lényeges, mert a regényben többször is utalnak rá, hogy az egyik legelmaradottabb helyen akadtak el, a segítség érkezése napokig is eltarthat. Illusztris társaság gyűlik össze az Orienten. Van itt nyugalmazott ezredes, amerikai ügynök, olasz autókereskedő, idősödő orosz hercegnő, svéd tanítónő, angol komornyik, görög orvos és egy magyar házaspár is. A vonat Isztambulból indul, s az első éjszakán az egyik utas rendkívül titokzatos körülmények között elhalálozik. A zárt közegnek köszönhetően nyilvánvaló, hogy csakis a többiek közül követhette el valaki a gyilkosságot. S mivel a vonatra az utolsó pillanatban Hercule Poirot is felszállt, a vasúttársaság igazgatója felkéri, hogy nyomozza ki az esetet, mielőtt a jugoszláv rendőrség megérkezik.

Eddig az alapszitu, amely közös a regényben, a filmekben és a játékban is. Azonban itt ugyan szerepel Poirot, de csak fekvőbeteg mentorként, bár igaz a hangját az a David Suchet adja, aki a legteljesebb sorozatban is megformálta a mesterdetektívet. Egy eredetileg nem szereplő hölgy, Antoinette lesz az, akit irányítunk, ő a vasúttársaság referense, de szabadidejében él-hal a nyomozásért, és Poirot nagy tisztelője. Ha elakadnánk, bármikor kérhetünk segítséget a belga detektívtől: nem fog adni, maximum nyomatékosan ismétli a teendőinket –ezek általában magától értetődő dolgok. Aki tud angolul, megérti, aki nem, az szerezzen be egy feliratot a játékhoz, mert a mondatok legtöbbje hűen cseng vissza a regény oldalairól. Véleményem – meg a fél világ –szerint ez elég nagy hiba, hiszen mindenki Poirot-t szerette volna irányítani, de az AWE ezt elütötte annyival, hogy Poirot nem hibázik, a játékos viszont igen, szóval Poirot-t nem szabad megalázni... (Dafuk?)

Irányításhoz csupán az egér kell, a játék már azt a fajta point and clicket alkalmazta, amiben a kurzor magától változik ha rámutatunk valamire. Rögtön tudjuk, mi az az egy dolog, amit csinálhatunk; megvizsgáljuk, beszélgetünk, vagy használjuk. A játék nagyon jól összerakott, amiben az is közrejátszik, hogy miután egy rövid intermezzót lenyomunk Isztambulban, szinte 100%-ban a vonaton fogunk járkálni, nyomozni, információkat gyűjteni, és a vonat nagyon korhűen felépített, az utolsó szögig. Kapunk hozzá térképet, vázlatokat, naplót, jegyzeteket, útleveleket, egy ötletes interfészt, amiben nézelődhetünk, és tárgyakat gyűjtögethetünk, kombinálhatunk. Sajnos negatívum, hogy sokat kell olvasnunk különböző jegyzeteket, naplókat, de szerencsére jobban jellemzőek az ötletes logikai feladványok, puzzlék és hasonlók, amivel az alkotók megfelelően egyensúlyozták a kevés karakter, valamint a zárt tér egy idő után nyomasztó hatását.

A játékban szinte érezni lehet a hideget. Igaz ugyan, hogy mászkálhatunk az elakadt vonat körül a hóban is, de a terület egyáltalán nem nagy, és tényleg annyira be vagyunk havazva, hogy inkább a vonatot választja majd mindenki, mely vetekedik a Syberiában látottal. Valahogy a mozgás mindig ad egy kis pluszt ennek a műfajnak, főleg akkor, ha rajtad múlik, hogy tudunk-e továbbhaladni, vagy éppen ellenkezőleg, el kell rontani valamit, hogy kiszállhassunk. Már a Broken első részében is nagyon hangulatossá tették a játék végét azzal, hogy egy mozgó vonaton kellett George-dzsal James Bondot alakítanunk.

A menü ötletes, de valahogy az AWE játékoknak mindig a menüje a legjobb. Kapunk néhány animációt is, amik meglehetősen kiábrándítóak, nem véletlenül Streko kreálmány az összes. A történeten egy hivatásos író dolgozott, bizonyos Lee Sheldon, aki olyan sorozatokon ügyködött, mint a Charlie angyalai, a Cagney&Lacey vagy a Star Trek – Új Nemzedék. Sheldon volt a vezetője az egész projektnek, és ő maga is kifejtette, mennyire utálja az adaptációkat, főleg amelyek ilyen régi alapanyagból táplálkoznak, így a végét már mindenki ismeri. Szükségesnek látták tehát egy új befejezés applikálását, hogy a hardcore fanokat is meglepjék, és Sheldon megesküdött, hogy maximálisan tiszteletben tartotta Christie művét és az érát, amikor a cselekmény játszódik. És ezzel tényleg nincs is gond, a harmadik befejezés cseppet sem lóg ki a történetből, és azért ezt bravúr volt így belesimítani a cselekménybe. Természetesen nem árulom el, mi az, akit érdekel, majd végigküzdi magát a játékon.

A grafikától nem fogunk hátast dobni, de a lényeg, hogy mindenkinek van árnyéka, ollé! Megszólítható karakterből nagyjából húsz van, ami ide bőven elég. Nagyobb probléma, hogy az emberek bambán bámulnak a semmibe, nem csinálnak semmit, mintha viaszszobrok lennének, ha szólunk hozzájuk, ledarálják a saját szövegüket, aztán elküldenek minket melegebb éghajlatra, hogy ne maceráljuk őket, meg ne gyanúsítgassunk. Vagyis beszélgetni viszonylag keveset lehet, és az embernek nincs is hozzá kedve, sokkal jobb móka a bizonyítékok gyűjtése, habár sikerült egy meglehetősen macerás inventoryt szerkeszteni a játékba, ahol a tárgyak egymással való kombinálásával fogjuk a legtöbb időnket tölteni. Amennyiben már a hátunk mögött van pár kalandjáték, nagyságrendileg két éjszaka alatt le is darálható – a fejlesztők húsz órát ígérnek, ami enyhe túlzás – főleg, hogy a három fejezetből – ugye, fő a regényhűség –, az utolsó nevetségesen rövid. Ha az And Then There Were None-hoz hasonlítjuk a játékot, akkor azért látható a fejlődés, de ha a hagyományos játékokhoz, akár csak a kaland stílusán belül, akkor viszont a hiányosságok válnak láthatóvá. Meg persze az is közrejátszik, hogy a játékot meglehetősen sebtiben egy félév alatt dobták össze.

Végezetül fel hívnám a figyelmet egy kis easter eggre: az egyik jelenetben megjelenik az ablakon a Froy felirat, amivel egy másik vonatos misztikus filmre utalnak a készítők, ez Hitchcock Londoni randevúja előtti tisztelgés. Mindezek tükrében annyit tudok mondani, hogy eme játék beszerzése inkább Christie-rajongóknak ajánlott, vagy olyanoknak, akik a könyvet nem olvasták, de fogják. A Murder on the Orient Express inkább az adaptált játékokkal képez egyfajta biztonságos középszínvonalat, semmint világmegváltásra vállalkozzék, ne adj'isten a Legkedvesebb Játékaim sorozatba kerülhessen.

Ha tetszett a bejegyzés, lájkolj minket a Facebook oldalunkon!