SPOILERMENTES

Ennyire szórakoztató thrillert ritkán lát az ember. Ha már az elrablós témáról van szó, akkor mindenképpen érdemes egy rövid párhuzamot vonni a tavalyi, szintén kiváló Fogságban című filmmel, ami olyan nyomasztóan telepedett rá a lelkemre, hogy minden erőssége, hatásossága ellenére, legszívesebben kirohantam volna a moziból. Most épp ennek az ellentétjét üdvözölhettem, méghozzá hatalmas vigyorral az arcomon.

Mert talán meglepő, de ez a film kifejezetten vicces. Nem olyan alpári módon, mint sok vígjáték, hanem szellemesen. A remekül megírt dialógusok garantálják nekünk, hogy ne csak önmagában a fordulatos cselekményvezetés kössön le, de mindeközben remekül érezzük magunkat. Minden spoiler nélkül annyit elárulhatok, hogy a film két részre osztható. Mindkét fele kiváló a maga nemében, az első nagyon nyugtalan, mert mi nézők sem tudjuk, mi történt. Meg persze nem bízunk senkiben. A második felében erre pedig rátesznek egy lapáttal, mert előttünk, nézők előtt tisztázódik a helyzet, ami egy másfajta feszültséget generál, miközben szinte mindent áthat az irónia.

Ez a váltás szerencsére nem okoz semmilyen hangulati törést, mert az alkotók már az első órában is egy könnyedebb hangvételt ütöttek meg. A szereplők ismerkedését bemutató képsorok például kifejezetten hangulatosak. A forgatókönyv tehát profi munka, nagy valószínűséggel kiváló alapanyag lehetett az eredeti regény,  nekünk viszont inkább az a lényeg, hogy filmként tökéletesen működik. Nagy valószínűséggel érdemes megnézni legalább kétszer ezt a mozit, és nem csak azért mert a forgatókönyv kifejezetten intelligens mivolta ellenére bizonyos momentumok jobban átgondolva lehet, hogy sántítanak, hanem mert gyanítom, hogy az egész alkotás egy elsőre még nem érzékelhető többletjelentésssel gazdagodik.

Kifejezetten nagy meglepetést okozott a színészek teljesítménye. Ben Affleck például képes egy nagyon jó filmben is (Argo-akció) tök színtelen, meg olyan semmilyen teljesítményt nyújtani. De ezt a szerepet legalább annyira rászabták, mint Tom Cruise-ra a műmosolygó gyáva őrnagyot A holnap határánban. Rosamund Pike esetében ugyanezt mondhatjuk el. Én személy szerint nagyon nem kedveltem ezt a színésznőt eddig, viszont mint most kiderült, ez nem az ő hibája volt, egyszerűen csak nem a neki megfelelő szerepeket kapta. Azt meg igazán nem várhatjuk el minden színésztől, hogy kivétel nélkül az összes szerepre tökéletes legyen. Sajnos kiderül róla, hogy csak bugyiban és melltartóban hajlandó szexelni, nagy szerencsénkre azonban itt van Emily Ratajkowski, aki nem csak az iphone-ja, de a stáb előtt is szívesen megmutatta bájait.

A forgatókönyv intelligens, szellemes, fordulatos, szórakoztató, a színészek tökéletesek. Csak úgy mellékesen meg van mondanivalója a házasságokról, a kapcsolatokról, akár még valamilyen általános érvényű metaforát is beleláthatunk a történetbe. Ráadásként kapunk egy csipetnyi médiakritikát, meg némi ízelítőt a tömegek hülyeségéből, manipulálhatóságából. De nem ez a lényeg, inkább csak egyfajta fűszer, amitől csak még jobb lesz ez a minden ízében mesteri munka, amit mindenképpen érdemes megnézni. Akár kétszer is. Nem ér fel Fincher régi nagy remekműveihez, de még így is kimagaslóan a legjobb filmje a Harcosok klubja óta. Azon a bizonyos befejezésen, az utolsó képkockákon szabályosan, és szó szerint végigfutott a hideg a hátamon, olyan szinten borzongató élmény ez a film. Október 2-től játsszák országszerte, úgyhogy nem letölteni, nem sírni, hogy manapság már nincsenek jó filmek, hanem tessék szépen elhúzni a legközelebbi moziba, amit egyébként nem csak látványfilmeken való élvezkedésre, meg nachos zabálásra találtak fel. Csak úgy mondom.