Felnőtt tartalom!

Elmúltam 18 éves, belépek Még nem vagyok 18 éves
Ha felnőtt vagy, és szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használj szűrőprogramot.

A belépéssel elfogadod a felnőtt tartalmakat közvetítő blogok megtekintési szabályait is.

Fantasztikus Négyes - bővített verzió (2007) - második rész

2015. augusztus 16. - scal

Tegnap átvettük a Fantasztikus Négyes eredetét, a kezdeti nehézségeket, és azt a húsz évet, amíg eljutottunk a 2005-ös filmig. Bemutattam két fontos karaktert, a mai folytatásban pedig a maradék három szereplőről, a 2007-es változtatásokról, valamint a DVD kiadásokon található extra tartalmakról olvashattok. Jó szórakozást.

fantastic-four-2005-poster-121751.jpg

Susan Storm - A láthatatlan lány

Sue Stormról sajnos már nem tudok ennyit áradozni. Ha nagyon genya akarnék lenni, - és már miért ne akarnék -azt mondanám, hogy ő egyedül azért emlékezetes, mert lényegében nincs másik hangsúlyos női karakter a filmben. Két férfi is epekedik a szívéért. Látszik, hogy itt a készítők nagyon a szerelmi háromszögre akarták terelni a témát - nem működik -, és bár minden színész egyformán sokat van a vásznon, - igazából egyikükre se tudnám rásütni azt, hogy híresebb lett volna mint a másik ekkortájt - és ugyan nem lehet kiemelni egy fő, és négy mellékszereplőt. Mégis azt mondanám, hogy itt Sue és Reed kettőse lenne kvázi a főtéma, míg Ben és Johnny afféle Stan és Panként kitöltik az üresjáratokat.

storm.jpg

Csakhogy ez megint nem működik, egyrészt mert utóbbi kettő a két legérdekesebb karakter. És az mindig jelent valamit, ha a mellékalakok jobban sikerültek a főszereplőknél. Sue Stormtól meg azért esünk hanyatt, mert a hihetetlen szexi Jessica Alba alakítja. Egy nagy dobása volt ezelőtt a Sin Cityvel, de ő domborított a két évadot megélt - és méltatlanul alulértékelt - Dark Angel sorozatban is, amit egyébiránt James Cameron írt. Előzetesként persze az ő esetében is nagyobb nevek közül mazsoláztak, pl. képzeljétek ide Scarlett Johanssont, - őt most már nem nehéz - vagy Elizabeth Bankst, Rachel McAdamst, Kate Boswortht, Ali Lartert, Julia Stilest, KaDee Stricklandet.

Amikor Lee kitalálta H. G. Wells Láthatatlan emberét vette alapul, mert idegesítette, hogy az angol író mennyire bárgyún kezelte a láthatatlanság lehetőségét, és úgy ítélte meg, hogy egy női karakterrel sokkal izgalmasabb lesz, valamint a női olvasók is könnyebben azonosulnak valakivel, aki képes láthatatlanná válni - spoiler: sok nő a valós életben is szeretné ha lenne ilyen képessége. De úgy is értelmezhető, hogy bizonyos nők csak adott személyek számára láthatók, csak egyetlen ember ismeri őket igazán, míg a többiek számára személyiségük kiismerhetetlen, ergo láthatatlan - "nem látom mit látsz benne!".

Alba MELLEsleg megtett mindent, hogy kihozzon valamit bárgyú szerepéből, az egyik jelenetet például ájulás közeli állapotban vették fel vele, mert éppen a veséjével kezelték a közeli kórházban. Valamint a producerek a szerződése aláírása után írták bele neki a plusz jelenetet, amiben le kellett vetkőznie bugyi-melltartóra a hidas jelenetben, aminek mi ugyan örülünk, de ő meglehetősen felbőszült rajta.

ff2_12.jpg

Ráadásul a jelenetnek sok értelme megint nincs, mert állítólag azért vetkőzik le, mert ő láthatatlanul át tud jutni a rendőrkordonon... Reed és Johnny meg egyszerűen megkerülnek egy autót és a következő vágásnál már ott is vannak Ben közelében. Ugyanígy logikátlan az a jelenet is, amiben kimegy az utcára - hogy megint le kelljen vetkőznie a tömeg zaklatása elől -, amikor világosan meg lett mondva, hogy ne hagyják el a Baxter épületet, amíg a karantén tart. Akkor meg minek is ment ki?

Az ő esetében alkalmazott CGI ráadásul helyenként már elavult, és még azt sem tudjuk meg hogyan viszonyul a szuper erejéhez? Tetszik neki? Utálja? Beletörődik? De mindegy is, hiszen ő Jessica Alba, és szép, meg szexi -  megdugnád, én is megdugnám, mindenki meg dugná, még a csajok is megdugnák. Nem véletlenül ő került az összes plakátra, DVD borítóra, legelőre, mély dekoltázzsal, nagy mellekkel.

 

Reed Richards - Mr. Fantastic

És ezzel egy huszárvágással elérkeztünk a legsablonosabb karakterhez, aki annyira igénytelen, érdektelen, szürke, és unalmas, hogy azt le nem tudom írni. Mr. Not-so-Fantastic ráadásul szerintem a legidiótább képességet kapta. Ha választhatnál mit szeretnél? Repülni? Láthatatlan lenni? Erős lenni? Vagy elnyúlni? Na ugye! Ahogy egy csomószor megjegyzik a filmben is: ez undorító. Most lehet ezt a nyúlás erőt a képregényben nagyon faszán ki tudták használni, de annyira nevetségesen fest a filmben, hogy Reed minden egyes megnyilvánulása totál kényelmetlen, és kellemetlen - GÁZ - lesz. Most komolyan arra használja kilencven százalékban a szupererejét, hogy felírjon a táblára valamit három méterrel arrébb? A szeme is megnyúlik? Mert látni biztos nem látja.

mr--fantastic-2-ioan-gruffudd-213920_1024_768.jpg

Vagy, hogy könnyedén átemeljen egy WC papírt mert a nagy eszével - még egyszer leszögezném, hogy Mr. Fantastic minden idők egyik legintelligensebb képregényhőse, akinek a kisujjában elfér az alkalmazott fizika, elektromagnetika, csillagászat, kémia, exobiológia, stb. - nem vette észre, amit kb. minden ember ellenőriz mielőtt leülne a trónra. Borotválkozni is elég sokan borotválkoznak nap mind nap, mégis megy úgy, hogy nem tudjuk a bőrt lehúzni az arcunkról.

Szóval az esetek többségében inkább ne nyilvánulna meg Richards, mert ami vele történik az nem vicces, sokkal inkább rémisztő, és kiábrándító. És akkor még nem beszéltem a förtelmes CGI-ról, ami lehet már 2005-ben is szörnyű volt, de mára abszolút műnek hat. Gruffudd jelenetei annyira kilógnak, mint a régi filmekben az autó mögé vetített háttér.

Reed Richardssal kezdődött Lee bevett szokása, hogy szuperhőseinek kereszt és vezetékneve alliterál egymással. Peter Parker, Bruce Banner, Susan Storm, stb. Őt is egy világháborús DC hős, Plastic Man ihlette. George Clooney, Brendan Fraser, sőt Hugh Jackman is szóba jött egy időben. Végül a választás egy jóval jelentéktelenebb színészre, az angol Ioan Gruffudd-ra esett. Totál semmilyen, elveszik a többiek közt, holott ő lenne a csapat vezetője.

230769_full.jpg

Első nézésre még csak nem is találtam szimpatikusnak, aztán megnéztem tőle az Őfelsége kapitánya sorozatot, - igen ő is sorozatból bújt elő - és rájöttem, hogy basszus ez is egy jó színész, csak nem tudott mit kihozni ebből a béna szerepből. Nem érezzük azt a felelősséget ami terheli, ami minden nap lelkiismeret furdalást okoz neki, hogy felborította a társai életét, hogy miatta szörnyetegekké változtak, akiken az állam kísérletezne, az emberek meg cirkuszi látványosságként kezeli őket. Egyedül az őszes halánték ami jól áll neki, attól legalább kapott egy kis sármot. Lehet neki is improvizálni kellett volna a mondatait. Csak ő sokkal visszafogottabb ürge.

 

Victor von Doom - Fátum Doktor

A végére már csak egy maradt. Fátum Doktor. Lényegében az egyik legcoolabb főgonosz, akit valaha megrajzoltak. Olyan komplex, hogy az félelmetes. Számomra totál meglepő volt, hogy akire ezután maszk került - legalábbis fémmaszk -, az Dr. Doom köpönyegéből bújt ki. Pl. Kobra parancsnok a G.I. Joe-ból, Zúzó a Tini Nindzsa Teknőcökből,  Melchior a Kohan sorozatból, sőt maga Darth Vader a Csillagok Háborújából. És mindenki, aki maszkot visel, valamit takarni akar. Valamit elfedni, valamit a személyiségéből, sőt az is lehet inkább arra való, hogy a külső világot zárja ki, és ne magát tartsa távol a világtól, hanem épp fordítva, a világot ne engedje közel magához.

fantasticfour05-00.jpg

De belőle született Magneto, Electro és Palpatine szenátor is, lévén az elektromos energiákat is uralja. Victor von Doom egy képzeletbeli törpeállamból származik, Latveriából, mely Livánia, és Liechenstein neveiből jött létre, egyértelműen német kultúrával és nyelvjárással rendelkezik, és a Magyar, Szerb, Román határ között fekszik. Már emiatt sem jó a zárójelenet, amiben - mintegy megidézvén Az elveszett frigyláda fosztogatóit - bezárják egy konténerbe a sok közül, és HAJÓN szállítják haza otthonába.

Lee elmondása szerint Dr. Doom a Halál szimbóluma. Az egyetlen főgonosz, aki a saját országába bármikor visszatérhet, menedékjogot kaphat, hiszen ott ő hercegi rangon uralkodhat. Emiatt hatalmas anyagi háttérrel rendelkezik, és egyetlen illegális cselekedetet sem követett el soha... leszámítva, hogy uralma alá akarta hajtani a világot. Átváltozása egy klasszikus laborbalesetnek köszönhető, a film azonban egy 90-es évekbeli alternatív univerzumot vett alapul a nyitányban. Itt az ötös egyszerre szerzi képességeit az űrállomáson, radioaktív sugárzásnak köszönhetően.

A filmben őt a totál ismeretlen, ausztrál Julian McMahon alakítja, aki leginkább a Pszichozsaru és a Kés/alatt című televíziósorozatokból lehet ismerős - utóbbi szintén Fox gyermek. Egy fokkal sikerült jobban az alakítása mint Gruffuddé, mert meglehetősen félreértelmezték szerepét a készítők, de mivel mégis ő a Fantasztikus Négyes nemezise - a képregényben először az ötödik számban tűnt fel, és azonnal elhomályosított minden más gonosztevőt - ezért kicsit emlékezetesebb. A filmben látottak alapján azonban inkább egy pöffeszkedő, nagyképű, gazdag yuppienak tűnik semmint, hogy lényegében közel azonos zsenialitásban Mr. Fantasticcel - ha úgy vesszük közel azonos, mert mindkettő elsikkad -, és hogy ő valójában egy megalomán tudós.

julian-mcmahon-as-victor-von-doom-in-fantastic.jpg

Lee-nek McMahon alakítása tetszett, Chiklisen kívül ő volt az akivel a legtöbbet beszélgetett azon a napon, amikor meglátogatta a forgatás helyszínét, hogy felvegyék vele a szokásos cameos jelenetét. Az összkép viszont alapjaiban nem tetszett neki, mert szerinte a készítők teljesen félreértették a karakter tragédiáját. Ez különösen annak tükrében keserű, hogy McMahon a forgatási felvételek alapján a legjobb arcnak tűnt a stábból, akit elképesztő humorral áldott meg a sors, és hát nem mondhatni, hogy a film beindította volna a karrierjét. Pedig még emberként is át tudja adni, hogy mennyire önző, hiába akarta éppen megkérni Susan kezét, azonnal magára csukja a pajzsot - kizárva az imádott nőt -, amikor beüt a gebasz. És lényegében ez magyarázza, hogy bár ő volt a legjobban védve a kozmikus sugárzástól, végül saját testét zárja páncélba.

A CGI-t vele kapcsolatban nagyon jól oldották meg, különösebben el sem avult, és transzformációjának állomásai is érzékeltetik, hogy ez az ember megkapta azt a lökést a sorstól, ami eldöntötte melyik irányba fog elindulni. Persze szerették volna beleszőni, hogy mekkorát koppan Susannal kapcsolatban, de az egész szerelmi szál - ahogy arra már kitértem, - végső soron érdektelen. A "őrültségének" bemutatása - nagyon sokat nézegeti magát a tükörben, ahogy szedegeti magából a fémdarabokat, amikor még tudja - mindezek ellenére nem lett rossz. Csak éppen az akciók amiket kapott nem valami látványosak, kivétel amikor kilő egy rakétát a Baxter épületre, de ahhoz semmiféle szuperképességre nincs szükség.

Az inasát alakító Hamish Linklater, aki főnöke iránti elkötelezettségével, viselkedésével, egész megjelenésével, még a nevével is - Leonard - egy az egyben az Észak-Északnyugat Leonardját idézi, csak neki a film végeztével jobb sors jut osztályrészül.

fantastic-four--extended-edition--r1-front-cover-dvd-free.jpg

 

A 2007-es bővített verzióról -

Rengeteg képregényrajongó elégedetlenül állt fel a moziteremből, ezért a filmet már az eredeti DVD-n is kozmetikázták. Doctor Doom járt a legrosszabbul, mert valami különös okból több mondatát is kihúzták, lenémították, például a moziban beszólt Susanak amikor harcolnak, hogy "És még veled akartam leélni az életem" a DVD-n viszont már csak sátáni kacajt hallat. A végső harcnál pedig: "Csak ennyit tudtok, egy kis meleg"-ből levágták a meleg - heat - szót. 2007-ben azonban kiadtak a filmből egy bővített verziót, amely összességében húsz perccel tolta ki a játékidőt, átlépve immáron a két órát.

A dupla lemezes DVD-n további három órányi extrát fedezhettek fel a fanok, melyek közül egyértelműen a Jack Kirby-s portré volt a non plus ultra. Kicsit olyan ez a kiadás tehát, mintha békejobbot kínálna a háborgó nézőknek. Nagyon kíváncsi voltam tehát mivel is lesz több ez a verzió. A bővített és új jelenetek legtöbbje sokat ad a film hangulatához, mélyíti a karaktereket, a film dinamikájába pedig nem szól bele, mert mindkét esetben annak első fele sokkal jobban működik. Egyetlen gond csupán, hogy az extra jelenetek azokat a karaktereket turbózták fel, akik már eleve jók voltak, míg a gyenge karaktereken nem sikerült javítani.

9119stxxekl_sl1500.jpg

A Lény például egész hosszú betéteket kapott. Aliciaval elmennek a kiállítására, ahol a nő a Lény szobormásait mutatja be. Egész életében ugyanazt kapta az emberektől, amit Ben pár napja. Az emberek véleménye, és az ezen való vívódás jobban megmagyarázza a film végi nagy összeborulást. Egy másik jelenetben egy régebbi szülinapját nézi a tévében, amikor még a menyasszonyával boldogan élt. Valamint mielőtt Reed a terveit Victor elé tárná az információnál is beszól egyet a recepciósnak.

Ugyanígy Fáklya is sok új jelenetet kapott. A liftes bohóckodás a csajokkal - direkt meleget csinál, hogy azok elkezdjenek vetkőzni - nagyon vicces lett, csak éppen a vágásnál nem figyeltek rá, hogy kicsit következetlen. Ennél is jobb, amikor Victor elkezdi telebeszélni a fejét, hogy lényegében ő a sztár a négyesből, az emberek őrá kíváncsiak, és kezdjen szóló karrierbe, és persze Johnnynak nem kell sok, csak egy limuzin, meg pár cicababa. A legjobb jelenet azonban - és ezt nem is értem, hogy maradhatott ki a mozisból -, amikor olcsó trükkökkel szórakoztatja a közönséget egy bárban, aztán megpróbál felszedni egy csajt, és ő jól leoltja, hogy ha már ilyen erőt kapott a sorstól, valami hasznosabbra is fordíthatná, és különben is van pasija, kopjon le. A nagy sztár meg ott áll leforrázva, és hirtelen elgondolkodik, hogy a fenébe is igaza van.

Mr. Fantastic ellenben csupa setesuta jelenetet kap. Pl. kísérletezik a virágaival - amik annyira hangsúlyosak voltak, hogy senki nem vette őket észre már a moziverzióban sem -, egy közös jelenetben Susannal etyepetyéznek a raktárban - persze szigorúan PG-13 etyepetyét képzeljen ide mindenki. Valamint a moziverzióban benne lévő, de a sima DVD-n már a kivágott jelenetek között szereplő Szabadság-szobornál történő beszélgetésüket - amit ráadásul külön vettek fel úgy, hogy Alba New Yorkban, Gruffudd pedig Kanadában tartózkodott -, is megváltoztatták. Nyilván rájöttek a bakira, hogy nem ott hanem a planetáriumban volt az első randijuk, amit még az album is alátámaszt.

farkas.jpg

Itt eredetileg Reed maxigáz módon széles állkapcsot növesztett, most szar CGI-vel átrajzolva kapunk egy Farkas cameot, a bambán néző Jackmannel. Én kérek elnézést. Valamint kibővítették a planetáriumos részt egy újabb béna csókolózással, aminek ugyanaz a poénja mint a film végén a hajón. Apropó hajó, hát ott se bírták ki, és még egyszer utoljára beégetik Reedet, ahogy megkéri Sue kezét - értsd: letérdel, de mivel meg tud nyúlni, a feje egy szinten marad Susanéval...

Sue észreveszi, hogy a láthatatlanságot át tudja terjeszteni bármire, amihez hozzáér, és lesz egy plusz jelenete Victorral, ahol az összetöri mérgében a jegygyűrűt. Ez utóbbi szerintem nagyon jó, benne maradhatott volna a moziverzióban. Az űrállomáson mutatják a csapat tagjait, ahogy magukhoz térnek, de kétségtelenül a legjobb változtatás maga az újradesignolt főcím, amihez képest az eredeti egy végtelenül trehány, és összecsapott munkának tűnik. Most már olyan kezdése van a filmnek, mintha egy képregényfilmet néznénk.

Összességében azt tudom mondani tehát, aki anno kimaradt a moziból, az mindenképpen az Bővített verziót szerezze be, mert sokkal többet fog röhögni, és egy frankóbb élményt kap. Többet tudhat meg a karakterek lelkivilágából, és egyáltalán nincs olyan érzése az embernek, amikor egy eleve feszes tempójú filmet széthúznak a lassúbb jelenetek, mert itt alapjában hiányzott a feszes tempó.

max1132950950-front-cover.jpg

 

A DVD kiadásokról -

Végezetül a DVD kiadásról beszélnék. Mert ez tipikusan az a fajta, amit teletömtek atomjó extrákkal. Nálunk két verzió jelent meg, először a dupla lemezes, durván extrás változat, majd a bővített. Utóbbi kihagyott ziccer, mert egyrészt nincs az extra betoldott jeleneteken szinkron, ilyenkor átvált feliratos verzióra a film, másrészt hiányoznak a vele együtt kiadott extrák - külföldön ez is dupla lemezesben jelent meg. Vagyis nálunk nem elérhető a Jack Kirby - Storyteller és a The World's Greatest Comic Magazine egy-egy órás dokumentumfilm, a Visiting the Stately Ross Museum és a From Comic Book to Film rövidfilmek. Se az első kiadásról furcsamód lemaradt képgaléria, sem pedig a második audiokommentár, amit a rendező Tim Story, a két producer Avi Arad, és Kevin Feige, valamint a két forgatókönyvíró Michael France és Mark Frost ad elő. Igazán kár mert nyilván ez nagyon iformatív lehet. És mit kaptunk meg ebből a pakkból, természetesen az Ezüst utazót promotáló két rövidfilmet.

A mozis verzió DVD kiadása azért rengeteg nyalánkságot tartogat, szóval nem olyan rossz a helyzet. Az első korongon található egy audiokommentár, amit Alba, Chicklis, és Gruffudd ad elő - valamiért feltüntették Evans és McMahon nevét is, de ők hiányoznak a gárdából. Még angol feliratot se tudunk tenni rá, de ez végül is nem baj, mert ez a szokásos storyzgatós, jókedvű baromság, amiből nulla lényegeset tud meg a kulisszatitkok iránti érdeklődő. Például ilyen hülyeségeket hallhatunk, hogy Chicklist megijesztette az egyik statiszta, meg persze mindenki wonderful actor, amazing stunt double abban a két másodpercben amíg szerepel, és a legrosszabb, amikor kommentálják, hogy mit is látunk éppen a filmen, jah és még csak el se köszönnek a végén normálisan.

Aztán kapunk vagy öt filmtrailert, amit akkoriban a Fox hirdetett, hogy szintén vedd meg, exkluzív bepillantást az X-men 3-ba, és egy húsz perces amatőr filmet a csapat turnéjáról, amit Alba készített. Ez egész érdekes, mert ritkán találni ilyet a DVD-n, és kaphatunk a csillogásból, meg a marketinggépezetből, ami dübörgött a bemutató előtt. A film durván sikeres lett, hiába ütötték a fanok, a kritikusok, 330 milliót fialt a kasszáknál, úgyhogy a folytatás nem is volt kérdéses. De a legjobb az a pár pillanat, amíg rázoomolnak Alba seggére.

Az igazi kánaán azonban a második korongon várakozik ránk. Indításnak rögtön ajánlom a Hősök születése - Így készült a Fantasztikus négyes több mint másfél órás dokumentumfilmet, ami önmagában érdekesebb mint az egész film. Lényegében ők is a karakterekkel foglalkoznak - Reeddel kemény öt percet -, és az érdekesebb jeleneteket mutatják be alaposan. Például a motorcrossos eseményt - ami ebben az öt percben jobb mint az egész Szellemlovas -, ahol az összes nézőt papírfigura helyettesítette, hogy tömeghatást érjenek el vele. A film végi nagy leszámolásról érdekes dolgokat tudhatunk meg, öröm nézni Fátum doki és a Lény zuhanását a Baxter épületből - ez a vegytiszta színjátszás, mert itt aztán tényleg mindent oda kell képzelni, hiszen utólag kozmetikáztak a VFX-esek.

Minthogy a film 90%-a CGI velük különösen sokat foglalkoznak, ha ezeket valaki végignézi, az fix, hogy többet nem tudja ugyanolyan ártatlan szemmel nézni ezeket a Blue Box, Green Box jeleneteket. És természetesen a legtöbbet az öt hétig forgatott Brooklyn hidas részről beszélnek, amit egy hetven méteres megépített díszleten forgattak le végül, és trükkökkel odavetítették a híd folytatását, a vizet, a hátteret, mert egyrészt a hidat lezárni sokkal költségesebb lett volna, másrészt a film nagyját Vancouverben forgatták, és a New Yorkra jellemző épületeket - Chrysler torony, Szabadság-szobor - utólag vetítették az ablakokra. Valamint megszólal Stan Lee is, aki elmeséli hogyan nyújtotta, egészítette ki cameo szerepét, - Willy a postás - amely mindössze egy nyúlfarknyi mondat lett volna.

c3bbb10210754d7b80444796b413b44e.jpg

Nagyon érdekes még a Baxter épület titkai hat és fél perces rövidfilm, az a csodálatos épületkomplexum, ahol egész egyszerűen minden megtalálható, és ahol lényegében a film teljes második fele játszódik. Hat percben láthatjuk különböző jelenetek animált verzióit, ezeket össze is hasonlíthatjuk a végső verzióval. Számomra mindig elképesztő, hogy odaát milyen aprólékosan elkészítenek mindent, hogy aztán egy ilyen halál közepes film szülessen belőle. Bezzeg a színészeknek nem tudtak bevágni néhány korabeli képregényt - az tuti sokkal drágább -, hogy ismerjék az alapanyagot - az audiokommentár szerint ugyanis még a bemutató után egy év múlva se tudnak sok mindent.

A Fox Movie Channel három kisfilmje viszont csalódás. Lényegében a másfél órás dokuból vagdosták össze a Szereplőválogatást, Az egyik jelenet bemutatását - Brooklyn híd, mi más -, és egy rövid werket, mindez nagyjából húsz perc. Ezenkívül kapunk négy félperces kihagyott jelenetet, trailert, tévéreklámot, meg hasonlót. A kommentárt és a turnét leszámítva valamennyi extra alá bekapcsolhatjuk az angol feliratot - magyar nincs. További nagy hiányossága mindkét verziónak, hogy a zenéről egy mukkot se ejtenek, pedig a méltatlanul hanyagolt John Ottman azért eléggé odatette magát, hogy ez a film élvezhető legyen, és a jó jelenetek - pl. Fáklya repkedése - még jobbak legyenek. Az, hogy a filmnek van zenéje onnét derül ki, hogy a korongra feltettek két videoklipet, az Everything Burnst, valamint a Come on Come in-t a Velvet revolvertől. Ezeket viszont nyugodtan fedhetné a feledés fátyla.

A kiadás egyébiránt tetszetős, a borító szép, - kapunk belső képet is -, a lemezek szitázása spártai, de a menü nagyon ötletesen képregényes, a film harminckét jelenetre bontható, ami bőven elegendő 90 perc esetében. A film képe még mai HD-s korszakunkban is szép, 2.35:1-es, azaz csonkolatlan. És kapunk magyar szinkront meg eredeti hangot 5.1-ben, utóbbit DTS-ben is. Én mindenképpen eredeti hanggal ajánlom nézni a filmet, mert a szinkron nem minőségi munka, és sok utalás elsikkadt a fordításnál. Például én eleve katasztrófának tartom a Flame on-t, Láng be-nek fordítani. Ettől sokkal frankóbb lett volna, ha annyit mond Fáklya: Lángolj, Lobbanj, vagy Gyújtás, ráadásul mindezt Stohl András hangján. Bár a It's Clobberin' Time, Előbb még a bunyó jön fordítása Csuja Imrével se szerencsésebb. Persze azt se tudták visszaadni, amikor Ben felismeri, hogy lényegében Victor átverte. Tudom ez szőrözés, a filmen minimálisat javít, illetve ront.

Hülyeségekkel tömve a film, de kit érdekel ez egy képregényfilmnél. Mondjuk azért azt megoldhatták volna ügyesebben is, hogy az amúgy nem egy észkombájn Lény, mégis hogy kapcsolta be egymaga a gépet, hogy aztán az utolsó pillanatban megmentse Sue-t, és persze hogy ért oda olyan hamar a város másik végéből? Fáklya Szupernovás hasonlata is sántít, mert nem az egész Föld légköre égne el, csak a város feletti - "Ez persze a legrosszabb feltételezés, ha szerencsénk van csak a mi univerzumunk pusztul el." - és 4000 Kelvinfok röhejesen kevés a Nap belső hőmérsékletéhez képest - ami közelebb áll a 4 000 000 Kelvinhez.

Ugyanakkor a Titánium 1941 Kelvin fokon már szétolvad, - 3560-on pedig felforr - és akkor arról még nem is beszéltem, hogy milyen karantén az, amin húsz centis rések találhatók? Jah és külön poén, amikor Richards a végén benyögi az ultimate oltást, miszerint elemi Kémia 1-es szabály: Mi történik a fémmel, ha hirtelen lehűtik? Hát a kémiában ugyan semmi, ez fizika Dr. Richards, és ezért meg is dicsérem a szinkront, mert kijavították a bakit. De most komolyan, a forgatáson egy embernek nem jutott eszébe mekkora baromság ez az egysoros beszólás? Nyilván mindenki megbukott általánosban. Vagy itt már úgy voltak vele, mindegy, csak legyen már vége.

Ennyi lett volna erről a Fantasztikus filmről - bocsánat nem gondoltam volna, hogy ennyit össze tudok róla gagyogni, egy rövid ismertetőnek indult az egész, sajnálom -, összességében én bánom, hogy megrekedt a második résznél, mert talán kinőtte volna magát, és láthattuk volna az igazi Galactust. Meg különben is ez így nagyon olyan benyomást kelt, mintha egy tévésorozat pilotja lenne. A csapat egybekovácsolódott, jöhetnek a kalandok, heti bontásban. De hát csak egy Ezüst utazó jött, az meg minek. Mindenesetre ott folytatjuk. 

Ha tetszett a bejegyzés, lájkolj minket a Facebook oldalunkon!

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Jerryco 2015.08.16. 10:27:50

Még nem olvasom el, mert melóba megyek, de áruljátok már el, hogy a hídon, amikor Susan-t felszólítja Reed, hogy vetkőzzön le, mert előre kéne jutni, annak van bármi dramaturgiai haszna a film szempontjából, ha látjuk, hogy a két srác viszont vetkőzés nélkül jut ugyanúgy előre?
Másrészt, Susan minek dobja le a ruhát? Nem mindegy azok után, hogy a szikla már eléggé feltüzelte a népet? Egy láthatatlan ember, ruhában, nem oszt, nem szoroz. Azt a jelenetet sosem értettem.
Susan végül előre megy és Reed visszaadja a ruháját. Aha, de legalább a férfi rajongók láttak egy combvillanást...

scal · http://filmbook.blog.hu/ 2015.08.16. 11:33:21

@Jerryco: erre ki is térek az írásban nyugi, jó munkát .D

doggfather · http://dogg-n-roll.blog.hu/ 2015.08.17. 09:14:45

jól olvasom akkor, hogy lesz az utazósról is írás?

scal · http://filmbook.blog.hu/ 2015.08.17. 09:19:56

@doggfather: persze, miért ne lenne, ha már ennyire belemásztam a témába, elvégre az alapokat már megírtam, ott leginkább róla meg galactusról fogok írni, aki a Titkos Háborúban egy nagyon cool gonosznak tűnik, azóta kicsit olvastam az adott témában csillagászat, űrkutatás, honnét eredt, szal jah, ha már lúd legyen kövér, pláne, hogy abból is meg van a dupla DVD

sőt - bár ez egy nagyra törő terv - lehet felújítom a Vasembert, megírom az X-meneket is, a Hulkot, a Daredevilt és az Elektrát is, és lehet írok a bővített Pókember 2-ről is hasonlóan menjünk le a gyökerekig stílusban, Karácsponyig talán kész leszek vele

a Szörfös valszeg két hét múlva jön mert most a nagy ünnepre mást tervezek egy másik film miatt ami szintén a nyakunkon van

viszont hogy ennyire unalmas legyen a Szörfös film, hát nem is emlékeztem rá, borzalmas, ez a film lehet gügye rossz, középszerű, de legalább nem unalmas, és van benne cselekmény

doggfather · http://dogg-n-roll.blog.hu/ 2015.08.17. 09:24:46

@scal: szuper, várom/juk.

És látom sikerült a fátumban meggyőzzelek. az én következő projektem a "farkas legyen rozsi nálad is" lesz. :D

Petrow 2015.08.17. 10:01:49

McMahon alakítása nekem anno nagyon bejött a Kés/alatt-ban; igazi, pénzért anyámat/anyádat/azőanyjátis szarházi, mégsem tudtál rá igazán haragudni.

scal · http://filmbook.blog.hu/ 2015.08.17. 10:37:29

@Petrow: erről a kés/alattról annyit olvastam hallottam az elmúlt hétvégén, végül még megnézem vagy elkezdem nézni :D

Petrow 2015.08.17. 12:40:29

@scal: Szerintem érdemes. Ha pedig érzékeny a gyomrod, a plasztikai műtétes részeket vacsi előtt megnézni :)

scal · http://filmbook.blog.hu/ 2015.08.17. 13:49:23

@Petrow: jaaaj nee, valami kórházas sorozat :////

Petrow 2015.08.17. 16:34:58

@scal: Hát ha a Game of Thrones romkom, vagy a McGyver doku-reality, akkor igen, a Nip/tuck is kórházsorozat :)
süti beállítások módosítása