A díjnyertes filmdrámákkal sokan úgy vannak, mint a kötelező olvasmányokkal. Unalmas, elaggott és nehézkes műveknek tartják őket, amikkel próbálkozni se érdemes. Bizonyos részről Az angol beteg is ebbe a megítélésbe szokott esni, ami nem meglepő, hisz Anthony Minghella író-rendező Michael Ondaatje regényének adaptációjával a klasszikus hollywoodi eposzokat elevenítette fel. A művet az amerikai kritikusok természetesen a vállukra emelték, a filmakadémia nosztalgiára mindig fogékony tagjai pedig nem kevesebb, mint kilenc Oscar-díjjal jutalmazták.

A II. világháború idején járunk. A sivatag felett lelőnek egy repülőgépet, melynek túlélője egy borzalmasan összeégett férfi (Ralph Fiennes), aki elmondása szerint a saját nevére se emlékszik. A haldoklót egy elhagyatott, olasz kolostorban gondozza egy nővér, Hana (Juliette Binoche), aki maga is megszenvedte a háborút, melyben egymás után veszítette el szeretteit. Bár a férfi minent megtesz annak érdekében, hogy ne emlékezzen a múltra, egy idő után előjönnek az emlékek egy régi életről, amiben Almásy grófnak hívták, magyar származású kutató volt és egy expedíció során beleszeretett egy férjes asszonyba, Katharine Cliftonba (Kristin Scott Thomas). Viszonyukért idővel nem csupán ők, de mások is komoly árat fizettek.

A világot átformáló történelmi események árnyékában kibontakozó tragikus szerelmi történetek bőséggel készültek az évtizedek során, azonban, ha ennyi is elég lenne az elismeréshez, akkor Michael Bay is Oscar-díjas rendező lenne. Az angol beteg a díjvadászat szándéka nélkül, jó ízléssel táplálkozik az ismerős panelekből, melyek letűntnek hitt fényükben pompáznak újra. A filmet áthatja a régimódi elegancia, úgy is mondhatnám patina, amivel a Távol Afrikától típusú romantikus drámák kedvelőit lazán megnyeri. A gyönyörűen fényképezett és nem kevésbé csodás zenével felerősített egzotikus helyszínek önmagukban komoly vonzerővel bírnak, amik között egy a klasszikusokból szintén nagyban merítő történet kerekedik ki.

A cselekmény kényelmesen nyúlik el a terjedelmes játékidőben. A címszereplő alakját több kérdés övezi, melyekre lassacskán és egyenként kapunk csak válaszokat. A történetet kevésbé a fordulatok, mint inkább az érzelmek és a szereplők közti viszonyok hajtják előre. Ez ugyan nem könnyíti meg a befogadást, azonban a karakterek meghálálják az odafigyelést. Az angol betegben csupa meggyötört lelket ismerünk meg. A gyógyulásra esélytelen Almásy grófnak csak a múlt maradt, míg a többieknek a jelenben kell megoldaniuk problémáikat. A két idősík közötti fontos kapocsként lép be a történetbe a most is kiváló Willem Dafoe alakította David Caravaggio, egy megcsonkított kém, aki közvetve Almásynak köszönheti állapotát.

A film két szerelmi szállal is dolgozik, ám az elragadó Juliette Binoche és a Lost Sayidjaként ismert Naveen Andrews ártatlan kapcsolata csak kevés jelenetben válik hangsúlyossá, inkább Hana lelki sebeinek gyógyulásaként van jelentősége. Almásy és Katharine leküzdhetetlen, pusztító vonzalma ezzel ellentétben maga a nagybetűs, szélesvásznú filmes románc, mely sokat nyer a színészeiből. Ralph Fiennes és Kristin Scott Thomas játéka a felszínen hűvösnek tűnhet, de szenvedéllyel teli. Kapcsolatuk kettősségét jeleníti meg a film a legjobban, ami egyrészről őszinte érzelmekre, kölcsönös vonzalomra, másrészről megcsalásra és hazugságra épül. Az ekkor még kevéssé ismert Colin Firth figyelemreméltó alakítást nyújt Katharine férjének szerepében. Szomorú, ahogy eltűnik arcáról derűs mosolya, hogy átvegye helyét a magába fojtott csendes fájdalom, ami végül annál brutálisabban tör ki belőle.

Az angol beteget egy jól lezárt, erőteljes végkifejlet teszi teljessé. A film talán nem mindenkiben pengeti meg a megfelelő érzelmi húrokat, de Almásy ígéretének kétségbeesett beteljesítése garantáltan megérinti a történetet addig távolságtartó cinizmussal figyelő nézőt is. Nem állítom, hogy Az angol beteget teljes joggal érte díjeső, de már számomra is nyilvánvaló, sőt átérezhető, hogy mit is láttak benne az ítészek.

A DVD-kiadásról:

Az angol beteg több gyászos kiadást is megélt, amik egy szál extrát sem tartalmaztak, ráadásul egyes elmondások szerint a legelsőnél mind az eredeti hang, mind a feliratozás csúszott. Még azelőtt, hogy a 2010. decemberében megjelent duplalemezes változatot részletekbe menően kielemezném, megnyugtathatok mindenkit, hogy ezúttal semmi ilyesféle probléma nem tapasztalható. A kiadvány megnyerő, sötét keretbe foglalt borítóval jelent meg, melyhez illeszkedik a lemezek fekete, minimalista szitázása. A tokot egy papírfekni foglalja magába, amely szép figyelmesség a Gamma Home Entertainment részéről, azonban meg kell jegyeznem, hogy elég vékonyka lett és az éle sérülékeny. A forgalmazó bevett szokásával ellentétben nincsenek átléptetendő filmajánlók. A magamfajta türelmetlen vásárlók is hamar a menüben találják magukat, amely magyar nyelvű, zenés és a filmből vett képsorokkal illusztrált.

A borító vadonatúj, digitálisan felújított transzfert ígér és bizony nem hazudik. Nem tudom, hogy milyen volt az előző kiadások képminősége, azonban a mostani szemmel láthatóan átesett egy jelentős zajszűrésen. A kép tiszta, éles, a kontúrok határozottak. A pazarul felvett tájakat, például a sivatag szépségét gyönyörűen adja át, az arcvonások ezzel szemben egyes közelképeken nem hatnak természetesnek, túlzottan simák. A transzfert némi szemcsésség is jellemzi, ami a monokróm felületeknél, valamint az éjszaka sötétjében vehető leginkább észre. A kép problémái csupán néha válnak zavaróvá – például mikor Almásy figyelmezteti Katharine-t a homokviharra –, az összhatás a hibákkal együtt is a pozitív tartomány felé dől.

A magyar hang 5.1-es, míg az angol dts keverésben is megtalálható a korongon. A szinkron az eredeti, az időközben megszűnt Flamex megrendelésére készült. A fordítást olykor pontatlannak éreztem, de a színészek jók, még a Ralph Fienneshoz első hallásra elhibázott választásnak tűnő Kautzky Armand is. Technikailag nem túl meglepő módon az eredeti DTS viszi a pálmát, de a magyar hang se ad okot a szégyenkezésre. A Flamex szinkronjai nem épp a kiváló hangzásukról voltak híresek és mindezidáig a felkeverésükkel se remekeltek. A GHE megtörte ezt a sort, a régi Flamexes szinkronok közül még egy se szólt ilyen jól. A hangfalakat leginkább a zene használja ki, akkor viszont a frontsugárzók ugyanúgy bekapcsolódnak a kellő időben, mint adott esetben a hátsók. A térhatás és a dinamika a kevés háborús jelenetben valamint a homokvihar alatt is remekül érvényesül. A hangzás tehát határozottan kellemes, lényegesen jobb, mint amire számítottam.

Manapság a DVD kiadásokról le szokták spórolni az extrákat, ám ezúttal nem kezelték másodrendű formátumként a Blu-ray javára. A bőséges kínálat két lemezen foglal helyet és nem elhanyagolható módon szinte kivétel nélkül mindet ellátták magyar felirattal! Ahogy máskor, most is az audiokommentár az, melyhez nem választható feliratozás, még angol se, pedig a kiadvány két kommentársávval is büszkélkedhet. Az elsőn a film rendezője, Anthony Minghella osztja meg velünk gondolatait, a másodikon csatlakozik hozzá a neves producer, Saul Zaentz és a film alapjául szolgáló regény írója, Michael Ondaatje is. A kommentárokban akad átfedés, aminek részben az az oka, hogy a többiek társaságában is gyakran Minghellaé a meghatározó hang.

A második lemezen már magyar feliratos extrák tömkelege vár, amelyek mivel még a lézerdiszkes megjelenéshez készültek, egytől-egyig 4:3-as képarányúak. A Fekete-fehérből színes hagyományos werkfilm, mely a forgatás technikai nehézségeit tárja fel és a meredek témákat (például, hogy a munkálatok többször leálltak) messziről kerüli. A kiválogatott interjúk többsége a helyszínen készült, amiket terjedelmes B-roll képanyag egészít ki, de a szemfülesek kiszúrhatják a repülőgép lelövésének bővített változatát is. A majd egy órás werkben sok idő megy el egymás ajnározásával, de azt is alaposan körüljárja, hogy egy egyszerűnek tűnő felvétel is milyen gondos előkészítést igényel. A kivágott jelenetekről szóló Mesterkurzus címmel ellátott szekcióban Minghella beszél roppant szimpatikus, közvetlen hangnemben a vágási folyamatról. Arról, hogyan alakult ki a film végleges formája többet tudunk meg eme 19 perc alatt, mint amennyit magukból a jelenetekből látunk. A kimaradt szcénák többségéért bizony nagy kár, különösen Hana és Kip első csókjáért. Minghella is tisztában van azzal, hogy mit veszített velük a film, ugyanakkor indokait is jól kifejti, hogy miért kerültek ki a végső vágásból.

A Beszélgetés a film készítőivel különálló interjúkat takar, melyeket én jobban tudok ajánlani, mint a kissé szárazra sikerült werket. Az alkotók azt a kreatív folyamatot tárják fel, ami igazán érdekes tud lenni a néző számára. Beszélnek a film sikeréről, kedves anekdotákat osztanak meg velünk és azt is kifejtik, miképp szoktak együtt dolgozni. A rendező jókat mond a díjak jelentőségéről, Saul Zaentztől megtudhatjuk, hogy Caravaggio majdnem Sean Connery lett, Walter Murch pedig elárulja, hogy ez az első film, amit digitálisan vágott, szóval igazi kincs ez az extra. A 20-30 perces beszélgetésekhez képest feltűnő, hogy Michael Ondaatjenek csak hét perc jutott, igaz róla és könyvének adaptálásáról egy-egy külön extrát szenteltek.

Az igazi Almásy gróf című doksi az egyetlen a lemezről, amely csalódást okozott. Amellett, hogy rövid és nem nyújt igazán átfogó képet, valójában nem is annyira Almásyról szól, hanem a korról, amelyben élt. Professzorok beszélnek a térképészetről és láthatunk pár felvételt Almásy expedíciójáról, ezzel ki is merül. Azt, hogy konkrétan mennyi volt emberünkről fikció a filmben, nem innen fogjuk megtudni. Néhány perces kisfilmek jutottak a producer Saul Zaentznek, a látványtervező Stuart Craignek és a standfotós Phil Braynek. Zaentzről, aki olyan klasszikusok producere volt, mint az Amadeus vagy a Száll a kakukk fészkére, Az angol beteg stábja a legnagyobb elismeréssel beszél. A kötelező tiszteletköröknél tovább nem is jutunk, pedig hosszú pályája bizonyára tartogat izgalmas sztorikat. A látványtervező gördülékenyen beszél a stúdióban való forgatás előnyeiről, a standfotós pedig szintén saját munkája lényegét ismerteti, amely, mivel általában nem szoktak róla szót ejteni, számomra az újdonság erejével bírt. A bónuszok hosszú sora fotógalériával és előzetesekkel zárul.

Ha tetszett a bejegyzés, lájkolj minket a Facebook oldalunkon!