Ennyi bűn rossz CGI mese után gondoltam írok már egy jóról is. Mit jóról? Évek óta nem láttam ennyire lehengerlő mesét, ahol az animációt ilyen jól használták fel, hogy egy történetet átadjanak. És bár tavaly mutatták be a mozik, én mégis idén láttam, emiatt az idei legjobb CGI mesének A kis herceget tartom. Pedig meg se akartam nézni, mert A kis herceg története olyan mint Krisztus története. Ha ismered, sok újdonságot már nem mondhat igaz? De milyen jól tettem, hogy adtam neki egy esélyt, így fel tudtam fedezni a csodát, hogy készülnek ma még szívvel és lélekkel is mesék, amik tanítani akarnak, amik a jóra, és a szeretetre nevelnek eltorzult világunkban. Csak ki kell nyitni a szemed néha, hogy ne csak nézz, hanem láss is.

A kis herceget 1944-ben írta Antoine de Saint-Exupéry és gyerekként kifejezetten utáltam olvasni ezt a "mesét" és nézni a belőle készült 1974-es élőszereplős feldolgozást, amiben a rókát a nem rég elhunyt Gene Wilder alakította. Hogy az 1979-es gyurma szörmedvényről és egyéb rajzfilmverziókról már ne is beszéljek, ezek egyike sem volt egész estés, erre mostanáig várni kellett. És meg is van az okom, hogy miért utáltam. Mert ez a történet egyértelműen nem gyerekeknek szól, hanem a felnőtteknek, akik a napi taposómalom miatt, totálisan belemerevednek önnön korlátjaikba, és sokan elfelejtenek olyan örök érvényű igazságokat, mint "Te egyszer s mindenkorra felelőssé lettél, azért, akit megszelídítettél." Mert egy gyerek még nem hazudik naponta tizenhétszer, nem alakoskodik, nem machinál, nem azon agyal, mikor és hogy lesz neki jobb, vagyis nem őket kell visszarángatni egy olyan állapotba, aminek hátat fordítottak. Sokan nem is készakarva, hanem mert elvitte őket az élet. Hogy ne tégy olyat mással, amit nem szeretnél, hogy veled tegyenek.

Az egyetlen baj, úgy gyanítom, pont azok az emberek nem olvassák/nézik meg időről időre ezt a történetet, akiknek a legnagyobb szükségük lenne rá, akik királyok, üzletemberek, hiúk, tudósok, lámpagyújtogatók, iszákosok, váltóőrök lettek. Nem értik, és nem is akarják már érteni ezeket az igazságokat, vagy ami a legrosszabb nem is érdekli őket. Ennél egy fokkal jobb, de ugyanolyan hanyagság, ha elfelejtették ezeket a tanításokat, mert a harmadik diploma tananyagának kellett a hely. Minek néznének kis herceget? Épp azzal vannak elfoglalva, hogy gyarapítsák a vagyonukat, hatalmukat, hírnevüket úgy, hogy keresztül gázolnak másokon, vagy éppen vegetálnak az adott szinten, esetleg pont leszarják az alapvető emberi normákat, és elmenekülnek a gondok elől. Mindegy hova, mindegy mivel. Szóval akkor ki nézi a kis herceget, és kik miatt ülnek be rá a szülők? A gyerekek miatt. Ez a 22-es csapdája... francia módra.

Felmerült bennem azért az is, hogy vajon a mostani feldolgozás csak felmondja e a könyvet, egy 21. századi köntösbe bugyolálva, vagy képes-e hozzátenni valamit a saját ötletei közül. De a legvadabb elképzeléseimet is felülmúlta a végeredmény, mert egy elképesztő érzelmi hullámvasutat kaptam! Majdnem két órás a film, amit legtöbbször 40-50 percben is el tudnak mesélni. Ebben a filmben a fősorodban kapunk kikacsintást az eredeti könyvre, és annak minden fontosabb állomása megtalálható a filmben. A történet szerint a karrierista - és gyermekét egyedül nevelő! - anyuka új helyre költözik, mert kislánya elbukta a felvételit az iskolában. Így a nyarat a tanulással kell töltenie, és hogy a legjobb eredményt érje el a pótvizsgán, előre megtervezte minden napját, minden óráját, és minden percét, mikor mit kell csinálnia.

Pechükre a szomszédban nem más lakik, mint A kis herceg agg írójának is tekinthető, habókos veterán pilóta, aki mivel egész nap csak a kétfedelűjét bütykölgeti, felhívja magára a kislány figyelmét. Ahogy az lenni szokott, különös barátság szövődik a két teljesen különböző ember közt, és a film így miközben bemutatja az eredeti kis herceg meséjét, felépít egy második szintet, ami legalább olyan, ha nem nagyobb erejű. Mert bár a kis herceg örök érvényű dolgokat mond ki, ez a történet kifejezetten mai világunkra lett szabva, és így rengeteg kritikával él az olyan emberekre, mint a kislány anyukája, aki azt hiszi mindent jobban tud, és bár a jó szándék vezeti, tettei groteszksége inkább azt húzza alá, nem csak lányára akarja ráerőltetni önnön elképzeléseit, de egyenesen őbenne akarja újraélni saját, elpazarolt életének minden morzsáját. Miközben már azt is elfelejtette, hogy miért érdemes élni...

A film harmadik harmadával már többet lehet vitatkozni, lesz, akinek nem fog bejönni az irány, ami felé a készítők elmentek, lesz akinek túl sok lesz, és olyan is, aki majd azt mondja, méltó lezárása egy tanító jellegű mesének, amely nem feltétlenül csak arra törekszik, szórakozz másfél órát, amíg lenyeled a popcornt. A legdurvább az egészben, hogy micsoda stáb áll ennek a filmnek a hátterében. A rendező az a Mark Osborne, akinek az eredeti Kung Fu Panda is köszönhető, attól messzebbre pedig ezzel a filmmel nem is kerülhetett volna műfajban, mégis derekasan megbirkózott a feladattal. Az USA-ban pedig olyan színészek adták a hangjukat a szereplőknek, mint Jeff Bridges, Rachel McAdamas, Paul Rudd, Marion Cotillard, James Franco, Benicio del Toro, vagy éppen Paul Giamatti.

Az eredetileg francia stúdióban készült film keverve alkalmazza a CGI és stop-motion technológiát. Az Onyx Films készítette a Münó, a holdbéi manó, és a Renaissance animációs filmeket is. Így a technológia nem Pixar szinten mozog - bár attól függ melyik Pixar filmet nézzük -, de ez csupán szőrözés, mert ehhez a történethez, ez a környezet illett a legjobban. És akkor még meg sem említettem a csodálatos zenét, amit Hans Zimmer, Richard Harvey és Camille készített a meséhez, ami olyan az egészen mint egy ajándékdobozon a bokréta: nélküle sokkal kevesebbet érne az egész. Szóval ha még nem égtél ki teljesen - vagy ha igen, éppen azért - nyomás megnézni A kis herceget!

Ha tetszett a kritika, legyél olyan kedves és lájkold be a Facebook oldalunkat!