Felnőtt tartalom!

Elmúltam 18 éves, belépek Még nem vagyok 18 éves
Ha felnőtt vagy, és szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használj szűrőprogramot.

A belépéssel elfogadod a felnőtt tartalmakat közvetítő blogok megtekintési szabályait is.

Utazók (2016) - két Oscar díj jelölés

2017. január 30. - scal

Értetlenül állok az Utazók vesszőfutása előtt. Mit néztek már megint a kritikusok? Mit ütnek rajta? Vagy az a baj, hogy januárban jött? Tudniillik a január a legnagyobb uborkaszezon a filmvilágban, ez a dögkút, ahova bedobálják azokat a filmeket, amelyekről még a készítőik is úgy vélik, nem fognak nagyot kaszálni. Ez sok esetben igaz is, de nem mindig. Bár az igaz, hogy a decemberi hónap kiszívja az emberek pénzét, és ekkor jönnek a legnagyobb durranások, lásd Zsivány Egyes. Értelemszerűen januárban már nem költenek annyit az emberek, ezért vannak általában ilyenkor a legpofátlanabb leárazások is minden téren... bár a mozik ugyanannyiért adják ezeket a kétes filmeket is. De januári film a Széttörve is, amelyről meg azt skandálják – megjegyzem: tévesen –, hogy az indiai újra magára talált. Sőt, a legtöbb Oscar-jelölt film is ekkor landol, úgyhogy a január egy érdekes hónap, de korántsem leírandó. Akkor hol a magyarázat?

passengers.jpg

Árnyaljuk a képet! Ezt a filmet csak nálunk mutatták be januárban. Az USA-ban már karácsony előtt a mozikba küldték. Viszont az, hogy nem volt belőle sajtóvetítés, az bizony nem jelent jót. Mivel a kritikák – bármennyire is hangoztatják a moziba járók, hogy semmiben nem befolyásolják őket – előbb látnak napvilágot mint ahogy a film a mozikba kerülne, mégis csak alakítják a közvéleményt. Vagyis ha egy film nem kap sajtónyilvánosságot, szinte borítékolható, hogy attól tartanak, nem tetszik majd a szakértőknek. Ennél egy fokkal enyhébb, amikor a forgalmazó ugyan tart sajtóvetítést, de embargóssá teszi, és hatszáz ügyvéd teljes súlyával súlyt le, ha ezt megszegi valamelyik médium. És aztán még van, amikor egy filmből levetítenek pár jelenetet, hogy meggyőzzék ezt a siserehadat, jó lesz ez. Pedig a képlet sokkal egyszerűbb: több kaja kéne, meg pia és filmes ajándék.

Komolyra fordítva a szót, szerintem az lehet a baj, hogy az Érkezéssel nagyon egy időben... ööö... érkezett ez a film, alig két hónap telt el, és a kritikusok az állukat keresgélték a földön. Azóta kiderült, érdemtelenül, mert a filmből éppen csak Amy Adamset nem sikerült jelölni az Oscarra, ámbár innen ő az egyetlen, aki valóban megérdemelte volna. És az Érkezés annyira, de annyira hard-SF – tudjátok, ami megmérgezi a science-fiction élvezeti értékét –, hogy mellette az Utazók inkább tűnik melodrámának, ha valaki csak félszemmel figyel a filmre. Meg még az a kedvencem, hogy kamaradrámának bélyegzik, miközben korántsem arról lenne szó, hogy három ember sír egy szobában – ha nem tudod, miről beszélek, akkor nem láttad A halál és a lánykát.

A történetről nem szeretnék sokat mondani, mert akkor fogod élvezni leginkább, ha minél kevesebbet tudsz róla. Fogalmazzunk úgy, hogy meglehetősen csalós a trailere, ami miatt aztán a film nézése közben el is gondolkoztam, nem lett volna ez a film még ütősebb, ha bizonyos dolgok hosszú ideig a néző előtt is rejtve maradnak, és nem csak a karakterek tapicskolnak a homályban? Bár ez mindig fogós kérdés, mert a suspense kétségkívül így működhetett a leginkább. Kérdés, mi a jobb? Egy titok, ami utólag más megvilágításba helyezi a teljes filmet? Vagy egy titok, amiről te tudsz, és nem győzöd várni, mikor fog robbanni? Maradjunk annyiban, hogy egy hatalmas űrhajó kúszik méltóságteljes lassúsággal egy új kolonizálható bolygó, a Homestead 2 felé. 5000 utas és 250 fős legénység. Az utat 120 év alatt teszi meg, így az emberek ezt az időt hibernációban töltik.

passengers-creepy.jpg

A spirális alakú űrhajót pajzs védi, mely elhárítja az út során szembejövő akadályokat, pl. aszteroidákat, így a hajó elvileg biztonságosan halad a célja felé. Azonban egy aszteroida mégis átjut a pajzson, és így két utas felébred kilencven évvel a megadott idő előtt. Sőt szép lassan láncreakció indul el a hajón, tehát voltaképp egy „Titanic”-on utaznak hőseink. Azonban ez a film végéig nem kap kellő hangsúlyt, annál inkább az, hogy mit kezd az ember egy ilyen helyzettel. Akár felfoghatjuk ezt szociológiai kísérletnek is, ahol csak egy férfi van, és egy nő – meg egy android, aki a film humoráért felel, nem is akárhogyan. Mennyi idő kell, míg felfogják a helyzetet? Mennyi idő, míg feladják? Mennyi idő, míg beletörődnek? Mennyi idő, míg egymásba szeretnek? Mennyi idő, míg megutálják egymást? Mennyi idő, míg elkezdnek egymástól félni? Mennyi idő, míg eljutnak oda, hogy meg akarják egymást ölni?

Nagyon érdekes kérdések ezek, amikből még elnéztem volna párat. Például hogyan szüli meg gyermekét ebben a közegben az egyetlen nő? Ha vissza lehet aludni, Te mit tennél? Élveznéd a magányt a luxusjáraton, vagy inkább újra az álomtalan álmot választanád? Ha felébreszthetnél mást, megtennéd-e? Van-e hozzá jogod? Vagy éppen ha nem akar valaki beléd szeretni, el tudnád-e érni, hogy mégis megtegye? Manipulálnád, és hazudnál-e neki? Mindehhez két rendkívül jó alakítást kapunk, Chris Pratt mióta csillagközi harcossá gyúrta magát, minden szerepben telitalálat, az általam kevéssé preferált Jennifer Lawrence pedig itt még engem is megvett kilóra, mert elképesztően jó ebben a szerepben, és nem kevésbé gyönyörű is. Azok a jelenetek, amikor magányosan fut az űrhajó belsejében, rendkívül jól sikerültek, bár mintha kicsit nőtt volna a segge, de még ezt is pozitívumként értékelem ezúttal. Michael Sheen alakítja Arthurt az androidot, ő nálam egy titkos kedvenc, igazából nem volt még szerep, amelyben ne kedveltem volna, és ez most sincs másképp.

A film nem csak színészileg van nagyon ott, nekem a képi világ is rendkívül tetszett, az űrhajó felépítése, annak mechanikája és az ebből eredő bonyodalmak, a humorforrás mind telitalálat. Sajnos nem 3D-ben néztem, nyilván úgy még jobb az összkép. Meg is említeném Rodrigo Prieto nevét, aki olyan filmeknek volt az operatőre, mint A Wall Street farkasa, Az Argo akció, a Túl a barátságon vagy éppen a Bábel. Thomas Newman zenéje pedig mint mindig, most is telitalálat, remekül megfesti a magány, az üresség és a hiábavalóság érzetét. A filmben látott díszletek és a CGI szintén ütős, mindenből süt a futurizmus, elhiteti velem, hogy igen, ez így lesz a jövőben. Mindezt pedig nagyszerűen fogta össze a norvég direktor, a Kódjátszmát is tető alá hozó Morten Tyldum. Nyilván valami hasonlót vártak tőle, és ezért is eme csalódás a kritikafronton.

passengers02.jpg

Én azonban azt mondom, az Utazók két órája egy felettébb izgalmas két óra, amikor mindig van miért izgulni, és bár a szakavatott sci-fi tudoroknak nyilván banális lehet a befejezés, pláne annak megoldása, de hát istenem, néha kell a happy end – ha nem tetszik, menj vissza, és éld egy kicsit a saját életed. Az különösen vicces, hogy egyesek arra hivatkoznak, ez nem is igazán sci-fi. Ébresztő, ez a film éppen azért tud működni, mert a közeg egy sci-fi, máshol ez elképzelhetetlen lenne. Úgyhogy most tényleg le kell szarni a fanyalgó kritikusokat, és ha egy emlékezetes utazásra vágysz, ülj be az Utazókra, mert garantáltan nem fogod megbánni a jegy árát, még akkor is, ha retúrt nem kérhetsz.

Ha tetszett a kritika, kérlek lájkold a Facebook oldalunkat!

U.i.: Ha már láttad a filmet, ajánlom figyelmedbe spoileres kritikánkat is, ITT.

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

bobbantyú 2017.01.30. 09:17:02

Na erre kíváncsi lettem! Chris Pratt miatt még azt a "Jurisicswödröt" is megnéztem anno...

Intimitás Gourmet · http://intimitasgourmet.blog.hu/ 2017.01.30. 10:07:30

:)
Nekem tetszett, szerintem túltolták a negatív kritikákat. Jó kérdéseket tesz fel, és igazából pont olyan dolgkkal foglalkozik, ami egy ilyen helyzetben más filmben nem lenne kibontva.

SPOILER.

Azt viszont jobban kibonthatták volna, hogy a női karakter hogy éli meg azt, hogy miért lett felébresztve. Arra adhattak volna még plusz 15 percet.

SPOILER VÉGE

És Michael Sheen kiérdemelne egy filmet. A Frost/Nixon óta imádom, rendkívül jól árnyalja a szerepeit, és itt is remekel.

A film jó sztori, csak másként fogja meg, mint azt várnánk, vagy gondolnánk.

1349973572759 2017.01.30. 14:40:10

Rendkívül gyenge film. A konfliktusok el vannak kenve, a színészi alakítások így a legegyszerűbb "mondj egy mondatot" snittekre korlátozódnak.

A szerelem pszichológiájáról, az áldozatvállalásról, a döntésről kellene szólnia, ehelyett a kényes kérdéseket kikerülve a legócskább úton jutunk el a végkifejletig.

Nem éri meg az időt. Három hónap, és senki nem fog emlékzeni rá. (Csak a bevétel marad a sok reklámmal megvezetett néző után.)

Fortress 2017.01.30. 14:44:22

... egy húron pendülünk testvér! :-)

Nietzsche. 2017.01.30. 15:00:35

Ez egy jó kritika.
Tetszett!
Egyetértek!
Mi vagyunk a kisebbség goodfriend :))))

scal · http://filmbook.blog.hu/ 2017.01.30. 16:40:58

@Intimitás Gourmet: akkor már nagyon szájbarágós lett volna, a néger is elküldte a picsába, hogy nyugodjon már le a gecibe :D de amúgy lehet írok belőle egy elemzősebb cikket is, mert nagyon sok kérdést vetett fel, és napokig gondolkodtam rajta

nagyon nem értek egyet, szerintem fognak rá emlékezni, tudod mire nem emlékeznek, a Looperre :)

@Mr. Rick Blaine: én örülök, ha meglátok valamit, ami mások nem, sose zavart hogy a magam útját járom

endike · http://barathendre.wordpress.com/ 2017.01.30. 17:13:41

teljesen jó film volt. a vége kicsit sablonos.
jenifer helyett egy másik színésznőt választhattak volna

Katika Kiss 2017.01.30. 17:47:32

rém gyenge film volt, hatalmas csalódás. az egész egy rózsaszín köntösbe csavart nyáladzás. semmi rejtély nincs a filmben, csak arról szól, h jennifer lawrence milyen vicces és csini. én nem szerelmi szálat láttam benne, inkább egy nőt, aki haszontalan és fél egyedül maradni, ezért ragaszkodik a férfihez és pánikba esik a gondolattól, hogy a férfi meghalt és ő egyedül maradt. meg szép és jó, hogy beerdősítették az űrhajót, de valószínű, hogy hacsak nem ölték meg magukat és valahol a világűrben oszladoznak, egy vagy két hulla van a fedélzeten... :)

Urancityhero 2017.01.30. 18:49:47

Amennyiben ez volt életed első filmje és 12 éves vagy, megértem, hogy tetszett. Amennyiben kedveled a Barátok közt - Jóban rosszban vonalon készült alkotásokat, megértem hogy tetszett. Amennyiben szerelmes vagy Jennifer Lawrencbe, vagy a jóképű parasztpaulnewmanbe, tök jó film volt.
De ha láttál már igazán izgalmas, tartalmas, érdekfeszítő mozit, amelynek a forgatókönyvét nem retardált, Marvel szörnyűségeken és mekis papírzacskók rejtekében megbúvó krumpliutánzatokon felnövő amerikai tinédzsereknek írták, akkor ez a film nézhető, de gyengécske. Unalmas és kiszámítható. Lawrence egy vonzó porcelánbaba, Sheen jó karakter, a parasztgyereket még sosem láttam.

alexqq 2017.01.30. 23:17:10

@V Fucktor: értem, hogy nem tetszett a film. Nem tetszhet mindenkinek es ez igy van rendjén.
Egy érdekelne megis mi fordul meg az ember fejeben amikor elkezd személyeskedni.
Még el is fogadnam a véleményed amikor belemesz egy degradalo személyeskedésbe.
Persze gondolom igy próbálod meg erőteljesebben a véleményed kiemelni.
Nem szukseges valaszolni az uzenetemre, csak ugy kiirtam magambol.

Mmarci 2017.01.31. 03:27:33

Van akinek ennyi is elég. Nem baj az

scal · http://filmbook.blog.hu/ 2017.01.31. 03:52:53

@V Fucktor: miért barlangban éltél az elmúlt öt évben?

Jerryco 2017.01.31. 06:18:04

@V Fucktor: "a parasztgyereket még sosem láttam." - És az ilyen mondatok után az ember nem eteti többé a troll-t. A mondandód lezárása után már komolytalanná tetted önmagad.

Az "Utazók" pont annyi, amennyit beleképzelsz. Nálam egy sima romantikus film - Kék lagúna - szintjén mozog, sci-fi környezetben. Végig lekötött, anélkül, hogy a szellemesnek gondolt felsorolás egyike is illene rám.
Helyén kezeltem.

Rufus78 (talán vak vagyok, de nem hülye) 2017.01.31. 08:54:31

Jó-is-lehetett-volna sztori, amiből nagyon nem sikerült jó forgatókönyvet írni, így a látvány is csak üres illúzió maradt.

Aldou Raine 2017.01.31. 16:58:45

Annyira kurvajó csaj ez a Jennifer Lawrence :-) Nem egy agyon fogyókúrázott, hollywoodi tucatcsaj. És még kisugárzása is van! Ebben a filmben zseniális, átütő!
hu.pinterest.com/will5967/actors-jennifer-lawrence/

aleb19 2017.01.31. 17:18:52

a film szinte nezhetetlen ,az ilyen agyon reklamozott gyenge filmek miatt hagytam abba a moziba jarast

Urancityhero 2017.01.31. 17:24:25

@Jerryco: Srácok, pont annyira komoly a hozzászólásom, mint a kritika, ami ezt a filmet jónak minősíti. Ez semmi másról nem szól, mint arról a lelki sivárságról és igénytelenségről, ami egyre inkább teret hódít és amiben már egy Utazókat is jó filmnek titulálunk. Egyetlen jó pontja a filmnek egy JL nevű csaj, illetve egy robot. De ilyenből meg volt pár tucat jobb is. Ne sértődjetek meg, semmi gond nincs.

Urancityhero 2017.01.31. 17:26:49

@alexqq: Ne izgasd fel magad, this is not personal. Vettem a fáradtságot, hogy elolvassam a kritikát. Nevetgéltem magamban, írtam egy "csodálkozós, kardozós, cinikus" megjegyzést. És ennyi. Nem kell túltolni. Nem tudtam, hogy kislány vagy, sorry, elnézést kérek.

Urancityhero 2017.01.31. 17:40:09

@Jerryco: és még valami. Ez a pasas, Chris Pratt (?) egy virginiai tenyeres-talpas farmer sarja, akinek a színészi (?) képességei a Galaxis őrzői című förtelemtől az Utazókig terjednek. Kb. annyi köze van a színészethez mint nekem, miután úgy végeztem el a GNM színitanodát, hogy egyetlen előadáson vettem részt. Többet beszéltünk erről a semmirekellő pasiról és a filmjéről, mint bármikor kellett volna.

Scriptor_ 2017.01.31. 21:12:07

Az Utazók egy zseniális film, remek forgatókönyv alapján, kiváló rendezéssel elkészítve, kimagasló színészi teljesítményekkel. Sajnos kevesen ismerik mindezt fel, de akik igen, azokra nagy hatást gyakorol. És külön elismerés ezért a posztért. A készítőnek van ízlése, stílusa és felismeri mi az ami érték.

Én személy szerint rengeteget olvasok és nagyon sok filmet is nézek, úgyhogy az ingerküszöb - amire felfigyelek - nem mondható alacsonynak. Ez a film mégis elérte, mert elgondolkodtatott. Elgondolkodtatott az önzésről, az önfeláldozásról, a szeretetről a szerelemről, az életről és a halálról. Amint lehet újra megnézem. Mert tetszett és nagyon rég láttam hasonló színvonalú filmet. Mindenkinek csak ajánlani tudom.

scal · http://filmbook.blog.hu/ 2017.01.31. 23:28:58

@Rufus78 (talán vak vagyok, de nem hülye): tökre jó volt, a forgatókönyve is, szeretettel várlak anyázni a spoileres kritikám alá :D

@V Fucktor: az enyém teljesen komoly

"Egyetlen jó pontja a filmnek egy JL nevű csaj, illetve egy robot."

tehát az már kettő, még kicsit figyeltél volna, találsz még párat

azért vehetnéd a fáradtságot és sorolj már fel pár tucat jobbat, ami ilyen

Chris Pratt szerintem minden elismerést megérdemel, először is, ő régen a vicces, gázos mellékszereplő volt az összes filmjében pl. Wanted, aztán meg főszereplő lett belőle, lefogyott, kigyúrta magát, jóképű is, vele tényleg megnéznék egy Indiana Jonest, de addig húzzák, hogy el fogják baszni

ezenkívül a csávónak van sármja, szerethető, és tudja, hogy meddig terjed a színészi repertoárja, nem igazán értem ezt a ChrisspRatthatet amit itt tolsz, semmi alapja

@Leon Uris: köszi, már ezért a kommentért érdemes volt dolgoznom :)

Rufus78 (talán vak vagyok, de nem hülye) 2017.02.01. 06:33:08

@scal:
Köszönöm a lehetőséget, de nem szokásom anyázni egy film miatt, főleg ha annyira vakfolton vannak nálad ennek a filmnek a negatívumai, hogy egyet sem tudtál megemlíteni belőlük a kritikában, legalább a kiegyensúlyozás kedvéért.
Nem célom elvenni a lelkesedésed :) .

Urancityhero 2017.02.01. 16:26:39

@Leon Uris: Bocsáss meg, hány éves vagy? Örülök, hogy olvasol, miket pl? Nem bántani akarlak, csak érdekel, hogy kinek tetszett ez a film annyira, hogy zseniálisnak nevezze.

Urancityhero 2017.02.01. 16:33:21

@scal: hm. én pasi vagyok, nem tudok nyilatkozni Chris Prattról más szemmel. Ő pontosan az a színész, akit nem tudok megjegyezni, mert semmiről sem megjegyezhető. Ma sármos, holnap semmiben, de semmiben sem szerepel majd és feltűnik egy sorozatban, ami a TV2-őn megy majd este 10-től péntekenként.
Nem hate campaign ez, hanem megértési kényszer: miért kerül egyre lejjebb és lejjebb az igényszint, amiben ez a film jónak tűnik. Hol ba@tuk el, amiben ez a zagyvaságban kiszámítható unalmas valami jó. Persze, mindenkinek más tetszik, ha nem jön be a Ponyvaregény, a Moszkva tér vagy a Whiplash, akkor azt mondhatnám, hogy egy senki vagy és nem értesz hozzá. De nem mondom, mert szubjektív, kinek mi tetszik. Csak hát ez a pasas még Channing Tatum mellett is egy senki.

scal · http://filmbook.blog.hu/ 2017.02.01. 22:43:59

@Rufus78 (talán vak vagyok, de nem hülye): említettem a befejezést, de néha kell a happy end, én el tudom viselni

@V Fucktor: úgy értem hogy sorolhatnál fel jobbbfilmeket amik ilyen közegben játszódnak

Rufus78 (talán vak vagyok, de nem hülye) 2017.02.02. 10:43:05

@scal:
Speciel a befejezésnél is érdekesebb lett volna, ami állítólag az eredeti forgatókönyvben szerepelt, de a mozis verzió is szép volt a maga módján.

Egy Hun Hunniából 2017.02.20. 23:20:16

1x nézhető, és nem is nagyon rossz. Érdekesek benne a felvetések, amikből viszont túl sokat markolna, és be is bukja, felszínes marad.
Viszont a sci része bődületesen illogikus, legfeljebb bölcsészek kreálták.
pl. ha az út végi pár hónapra kerülnek felébresztésre, akkor hogyhogy nem fogyott ki a fejenkénti élelmiszer adagjuk, hanem évekig, sőt évtizedekig pazarolhattak? Vagy minek kell a helypazarló fejenkénti hálószoba, mikor a közösségi tereken a teljes létszám bőségesen elfér, aludni (az utolsó hónapokban) úgyszintén lehetne a személyes kapszulákban. stb

scal · http://filmbook.blog.hu/ 2017.02.21. 01:36:52

@Egy Hun Hunniából: ezen én is gondolkodtam, de belátható, hogy 5500 ember egy heti kajáját két ember simán tudja évekig is enni, azonkívül nem tudjuk, hogy a hajót nem e úgy tervezték, hogy automatizált legyen, vagyis szintetizálja a kaját, akkor meg ez a legkevesebb amin fenn kell akadni

az már sokkal nagyobb kérdés, hogy 5000 utasra hogy lenne elég egyetlen bartender?

az utolsó kérdésed mondjuk eléggé felveti hogy egyáltalán mit néztél, ez egy LUXUS hajó, pénz nem számít, szállodában miért kapsz egy komplett szobát ha csak egyetlen éjszakát töltesz el benne? miért van benne tévé? lemehetnél a hallba is, ott is nézhetnéd, miért van benne fürdőszoba? elég lenne szintenként egy is?

azért mert luxus

Jerryco 2017.02.21. 23:17:09

Az űrhajó elvileg a bolygóra szállás előtt negyven nappal ébreszti az utasokat. Az több, mint 5e ember, ha jól emlékszem, 5248.
5248 ember negyven napi élelme összesen 209920 napi élelemnek felel meg. Ezt elosztjuk 365-tel, mivel ennyi napból áll egy év = 575 év
Ezt elosztjuk kettővel, a főszereplők számával = 287 évig tudnának kettecskén éldegélni, ha az űrhajón kiszámított a fejadag.
Mint tudjuk, a gép elvileg önfenntartó és bár nem láttunk élelmiszer raktárakat, csak éttermet és reggeli szobát, ettől még elképzelhető, hogy rendesen bespájzoltak, mondjuk kétszer annyi élelemmel, mint szükséges.
Gondolom, a gazdagoknak azért járt luxus lakosztály a 40 napra, mert meg is tehették, hogy kiváltságosak legyenek az élettérrel (A Titanic-on is nagyobb volt a gazdagok lakrésze, mint a szegényeké és a személyzeté) meg eleve miért nyomorogtak volna együtt a többiekkel, ha azt még ébren sem tették, feltételezhetően.

scal · http://filmbook.blog.hu/ 2017.02.22. 01:31:34

@Jerryco: "Az űrhajó elvileg a bolygóra szállás előtt negyven nappal ébreszti az utasokat. Az több, mint 5e ember, ha jól emlékszem, 5248.
5248 ember negyven napi élelme összesen 209920 napi élelemnek felel meg. Ezt elosztjuk 365-tel, mivel ennyi napból áll egy év = 575 év
Ezt elosztjuk kettővel, a főszereplők számával = 287 évig tudnának kettecskén éldegélni, ha az űrhajón kiszámított a fejadag."

le a kalappal
süti beállítások módosítása