Értetlenül állok az Utazók vesszőfutása előtt. Mit néztek már megint a kritikusok? Mit ütnek rajta? Vagy az a baj, hogy januárban jött? Tudniillik a január a legnagyobb uborkaszezon a filmvilágban, ez a dögkút, ahova bedobálják azokat a filmeket, amelyekről még a készítőik is úgy vélik, nem fognak nagyot kaszálni. Ez sok esetben igaz is, de nem mindig. Bár az igaz, hogy a decemberi hónap kiszívja az emberek pénzét, és ekkor jönnek a legnagyobb durranások, lásd Zsivány Egyes. Értelemszerűen januárban már nem költenek annyit az emberek, ezért vannak általában ilyenkor a legpofátlanabb leárazások is minden téren... bár a mozik ugyanannyiért adják ezeket a kétes filmeket is. De januári film a Széttörve is, amelyről meg azt skandálják – megjegyzem: tévesen –, hogy az indiai újra magára talált. Sőt, a legtöbb Oscar-jelölt film is ekkor landol, úgyhogy a január egy érdekes hónap, de korántsem leírandó. Akkor hol a magyarázat?

Árnyaljuk a képet! Ezt a filmet csak nálunk mutatták be januárban. Az USA-ban már karácsony előtt a mozikba küldték. Viszont az, hogy nem volt belőle sajtóvetítés, az bizony nem jelent jót. Mivel a kritikák – bármennyire is hangoztatják a moziba járók, hogy semmiben nem befolyásolják őket – előbb látnak napvilágot mint ahogy a film a mozikba kerülne, mégis csak alakítják a közvéleményt. Vagyis ha egy film nem kap sajtónyilvánosságot, szinte borítékolható, hogy attól tartanak, nem tetszik majd a szakértőknek. Ennél egy fokkal enyhébb, amikor a forgalmazó ugyan tart sajtóvetítést, de embargóssá teszi, és hatszáz ügyvéd teljes súlyával súlyt le, ha ezt megszegi valamelyik médium. És aztán még van, amikor egy filmből levetítenek pár jelenetet, hogy meggyőzzék ezt a siserehadat, jó lesz ez. Pedig a képlet sokkal egyszerűbb: több kaja kéne, meg pia és filmes ajándék.

Komolyra fordítva a szót, szerintem az lehet a baj, hogy az Érkezéssel nagyon egy időben... ööö... érkezett ez a film, alig két hónap telt el, és a kritikusok az állukat keresgélték a földön. Azóta kiderült, érdemtelenül, mert a filmből éppen csak Amy Adamset nem sikerült jelölni az Oscarra, ámbár innen ő az egyetlen, aki valóban megérdemelte volna. És az Érkezés annyira, de annyira hard-SF – tudjátok, ami megmérgezi a science-fiction élvezeti értékét –, hogy mellette az Utazók inkább tűnik melodrámának, ha valaki csak félszemmel figyel a filmre. Meg még az a kedvencem, hogy kamaradrámának bélyegzik, miközben korántsem arról lenne szó, hogy három ember sír egy szobában – ha nem tudod, miről beszélek, akkor nem láttad A halál és a lánykát.

A történetről nem szeretnék sokat mondani, mert akkor fogod élvezni leginkább, ha minél kevesebbet tudsz róla. Fogalmazzunk úgy, hogy meglehetősen csalós a trailere, ami miatt aztán a film nézése közben el is gondolkoztam, nem lett volna ez a film még ütősebb, ha bizonyos dolgok hosszú ideig a néző előtt is rejtve maradnak, és nem csak a karakterek tapicskolnak a homályban? Bár ez mindig fogós kérdés, mert a suspense kétségkívül így működhetett a leginkább. Kérdés, mi a jobb? Egy titok, ami utólag más megvilágításba helyezi a teljes filmet? Vagy egy titok, amiről te tudsz, és nem győzöd várni, mikor fog robbanni? Maradjunk annyiban, hogy egy hatalmas űrhajó kúszik méltóságteljes lassúsággal egy új kolonizálható bolygó, a Homestead 2 felé. 5000 utas és 250 fős legénység. Az utat 120 év alatt teszi meg, így az emberek ezt az időt hibernációban töltik.

A spirális alakú űrhajót pajzs védi, mely elhárítja az út során szembejövő akadályokat, pl. aszteroidákat, így a hajó elvileg biztonságosan halad a célja felé. Azonban egy aszteroida mégis átjut a pajzson, és így két utas felébred kilencven évvel a megadott idő előtt. Sőt szép lassan láncreakció indul el a hajón, tehát voltaképp egy „Titanic”-on utaznak hőseink. Azonban ez a film végéig nem kap kellő hangsúlyt, annál inkább az, hogy mit kezd az ember egy ilyen helyzettel. Akár felfoghatjuk ezt szociológiai kísérletnek is, ahol csak egy férfi van, és egy nő – meg egy android, aki a film humoráért felel, nem is akárhogyan. Mennyi idő kell, míg felfogják a helyzetet? Mennyi idő, míg feladják? Mennyi idő, míg beletörődnek? Mennyi idő, míg egymásba szeretnek? Mennyi idő, míg megutálják egymást? Mennyi idő, míg elkezdnek egymástól félni? Mennyi idő, míg eljutnak oda, hogy meg akarják egymást ölni?

Nagyon érdekes kérdések ezek, amikből még elnéztem volna párat. Például hogyan szüli meg gyermekét ebben a közegben az egyetlen nő? Ha vissza lehet aludni, Te mit tennél? Élveznéd a magányt a luxusjáraton, vagy inkább újra az álomtalan álmot választanád? Ha felébreszthetnél mást, megtennéd-e? Van-e hozzá jogod? Vagy éppen ha nem akar valaki beléd szeretni, el tudnád-e érni, hogy mégis megtegye? Manipulálnád, és hazudnál-e neki? Mindehhez két rendkívül jó alakítást kapunk, Chris Pratt mióta csillagközi harcossá gyúrta magát, minden szerepben telitalálat, az általam kevéssé preferált Jennifer Lawrence pedig itt még engem is megvett kilóra, mert elképesztően jó ebben a szerepben, és nem kevésbé gyönyörű is. Azok a jelenetek, amikor magányosan fut az űrhajó belsejében, rendkívül jól sikerültek, bár mintha kicsit nőtt volna a segge, de még ezt is pozitívumként értékelem ezúttal. Michael Sheen alakítja Arthurt az androidot, ő nálam egy titkos kedvenc, igazából nem volt még szerep, amelyben ne kedveltem volna, és ez most sincs másképp.

A film nem csak színészileg van nagyon ott, nekem a képi világ is rendkívül tetszett, az űrhajó felépítése, annak mechanikája és az ebből eredő bonyodalmak, a humorforrás mind telitalálat. Sajnos nem 3D-ben néztem, nyilván úgy még jobb az összkép. Meg is említeném Rodrigo Prieto nevét, aki olyan filmeknek volt az operatőre, mint A Wall Street farkasa, Az Argo akció, a Túl a barátságon vagy éppen a Bábel. Thomas Newman zenéje pedig mint mindig, most is telitalálat, remekül megfesti a magány, az üresség és a hiábavalóság érzetét. A filmben látott díszletek és a CGI szintén ütős, mindenből süt a futurizmus, elhiteti velem, hogy igen, ez így lesz a jövőben. Mindezt pedig nagyszerűen fogta össze a norvég direktor, a Kódjátszmát is tető alá hozó Morten Tyldum. Nyilván valami hasonlót vártak tőle, és ezért is eme csalódás a kritikafronton.

Én azonban azt mondom, az Utazók két órája egy felettébb izgalmas két óra, amikor mindig van miért izgulni, és bár a szakavatott sci-fi tudoroknak nyilván banális lehet a befejezés, pláne annak megoldása, de hát istenem, néha kell a happy end – ha nem tetszik, menj vissza, és éld egy kicsit a saját életed. Az különösen vicces, hogy egyesek arra hivatkoznak, ez nem is igazán sci-fi. Ébresztő, ez a film éppen azért tud működni, mert a közeg egy sci-fi, máshol ez elképzelhetetlen lenne. Úgyhogy most tényleg le kell szarni a fanyalgó kritikusokat, és ha egy emlékezetes utazásra vágysz, ülj be az Utazókra, mert garantáltan nem fogod megbánni a jegy árát, még akkor is, ha retúrt nem kérhetsz.

Ha tetszett a kritika, kérlek lájkold a Facebook oldalunkat!

U.i.: Ha már láttad a filmet, ajánlom figyelmedbe spoileres kritikánkat is, ITT.