Legutoljára a nagy tizesből ezt a filmet láttam, mert az Amazon Prime volt olyan kedves és az utolsó pillanatban vette fel a repertoárjába. Persze ódzkodtam a megtekintésétől, mert ordított róla, hogy ez lesz a fekete film a listából, amiből ezer ilyet láttam már. Mint kiderült, nagyobbat nem is tévedhettem volna. Az Amerikai irodalom ugyanis egy elképesztően progesszív fekete szatíra, ami semmiféle érdeket vagy idológiát nem szolgál ki, és pontosan ezért nem is fog nyerni semmit.
Azt hiszem Cord Jeffersonnak is a fasza tele lehet azzal a sok bullshittel, ami az elmúlt időben a médiában zajlik. Filmje nyitójelenetében keményen leteszi a garast mit is gondol korunk woke mozgalmáról, amikor a zöldhajú, fehér tiktokker azért vonul ki a tanteremből, mert a tanárbácsi, aki fekete, fel merte írni a NÉGER szót a táblára, és őt ez sérti, meg zavarja. Legutóbb a Tár mutatta azt, mennyire elege van az alkotóknak is a cancel culture-ből, most pedig egy fekete rendező végre kiszól a társadalom egyes tagjainak, hogy majd ők tudják mikor és min sértődnek meg, nem ötéves óvodások ők, meg tudják magukat védeni. Ezután megismerkedünk a főhőssel, a Jeffrey Wright alakította Monkkal, aki egy egészen más szinten harcol az elfogadás, és az egyenlőség eszméiért, mint azt gondolnánk.
Ő ugyanis nem csak tanít, de valójában egy író, aki nem sztereotip fekete könyveket alkot. Nem arról ír, hogy milyen sanyarú sors jutott számára a gettóban, mert ő egy értelmiségi, aki sohase élte meg ezt. Ő sokkal magasabb szinten műveli az irodalmat, és utolja, hogy még így is beskatulyázzák. Nem is veszi senki a könyveit. Miután azonban találkozik az egyik könyvfesztiválon a kor feminista üdvöskéjével, aki bár szemetet gyárt, de két pofára zabálja a nép, viccből ír egy gettóregényt, amit azonban elkezd felkapni először csak az ügynöke, majd a kiadó, később pedig annyira túlnő rajta az írás, hogy komoly intellektuális, és egzisztenciális válságba kerül miatta. Vallja be, hogy csak kitalálta az egészet, vagy maradjon csöndben, és szolgálja ki az ízlést, ha erre van szükség? Pláne, mert utóbbi baromi jövedelmező is egyben.
Sajnos Jefferson úgy gondolta ezt a történetet fel kell dúsítani egyéb szállakkal, és itt már beleesik a tipikus hibákba, amit jó pár első rendezés nem tud kikerülni. Sokat markol, keveset fog. Monk ugyanis miközben mindezt megéli hazalátogat mucsára, ahol huga viseli gondját egyre szenilisebbé váló anyjának. Öccse még mindig nem tudta feldolgozni, hogy homoszexualitása miatt képtelen normális kapcsolatot kialakítani, és emiatt a drogokhoz menekül. A szomszéd nője pedig öt perc alatt szemet vet Monk okos, kopasz buksijára, probléma azonban, hogy még nem vált el legutóbbi férjétől. Szerencsére ezeket a szálakat időről, időre megmentik a pazar jelenetek, mint amikor kiderül, hogy az asszonyjelölt teljesen odavan azért az új, szemét bestsellerért, amit egy izzadt, büdös, macsó írt, frissen szabadulva a sitkóról. Vagy, amikor a zsűriből pont a feketék nem akarják, hogy bármiféle díjat adjanak a gettóregénynek. De említhetném a regény megírásának ötletességét, vagy akár magát a befejezést is.
Szóval van itt minden mint a búcsuban, csak győzzük energiával. Leszámítva azonban, hogy ezek közül egy is elég lett volna, hogy Monk személyiségét árnyalják, és még akkor is egy igen velős, húsbavágó, aktuális kérdéseket feszegető szatírát kapunk, a dramaturgia nem bicsaklik meg, a filmet nem érezni se vontatottnak, se szájbarágósnak, olyannak pedig végképp nem, amit ezerszer láttunk volna. Sőt a film humora is nagyon jó, a Téli szünet után ebben a filmben találhatók a legszellemesebb párbeszédek. Emiatt remélem megkapja a Legjobb adaptált forgatókönyv Oscarját - a BAFTÁT már behúzta. Sajnos a Legjobb film díjára esélytelen a többi nagyágyú árnyékában, ahogy Wright előtt is legalább két név szerepel, aki esélyesebb nála a Legjobb férfi főszereplő díjára.
Sterling K. Brown jelölése már kevésbé érthetőbb, a Legjobb férfi mellékszereplő kategóriája idén baromi erős, az esélytelenek nyugalmával ülheti végig a díjkiosztó gálát. Hovatovább én leginkább az ő szálát húztam volna ki az egész filmből, mert csak eltereli a figyelmet a fő problémáról, és sehogyan sem kapcsolódik hozzá. Ahogy az utolsó jelölés, a Legjobb zene kategóriája is érthetetlen, mert a film zeneileg, nem muzsikál valami jól - bocs. Persze a film minden irányból fogja kapni az ívet, feketék felől, hogy nem elég éjfekete, hogy nem úgy dühös, ahogy elvárnák, hogy tompítja a felkavart indulatokat, hogy terel. A woke irányából pedig, hogy ők ezt jobban tudják, mert az alkotók láthatóan meg vannak vezetve. Nem lennék Jefferson helyében annyi szent, mert a társadalom sosem szereti ha rámutat valaki arra, mennyire ostoba, sekélyes, és manipulálható.
Igazi felüdülés hát a film, főleg úgy, hogy semmit nem vártam tőle, és közben legalább annyira rácáfolt minderre mint Az érdekvédelmi terület, amitől pedig mennyi mindet vártam. Jó tudni, hogy a tengerentúlon se ment el mindenkinek az esze, hogy fekete testvéreim közt is vannak olyanok, akik józan gondolkodásúak és pontosan tudják, hogy legnagyobb ellenségeik jelenleg pont azok, akik saját ideológiai céljaikért harcolnak, és bár azt állítják a feketéket pajzsukra emelik, valójában inkább rákötözik őket, fedezékül használva. Mindezen okból pedig minél több embernek kell látnia ezt a kis gyöngyszemet, ha fekete vagy azért, ha fehér vagy azért, ha pedig író vagy, és hánysz attól, amit jelenleg a Libriben látsz, ha bemész, akkor meg főleg azért.
U.I.: És ezzel, befejeztem az idei Oscar-díjas filmek értékelését.
Ha tetszett az ismertető, lájkolj minket a Facebook oldalunkon!
Kövess minket Twitteren is: Follow @Filmbook4
