Felnőtt tartalom!

Elmúltam 18 éves, belépek Még nem vagyok 18 éves
Ha felnőtt vagy, és szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használj szűrőprogramot.

A belépéssel elfogadod a felnőtt tartalmakat közvetítő blogok megtekintési szabályait is.

A csendőr nősül

2011. november 30. - Santino89

A tegnap esti filmek után igencsak rám fért végre egy kis szórakozás. Meg hát ilyen hidegben jót tesz a lelkemnek mindenféle könnyed, nyári filmecske. Persze azért annyira nagyon nem lehettem biztos a dolgomban, mert a sorozat előző darabja, A csendőr New Yorkban nem sikerült túl fényesre.

Szerencsére ebben a részben nem kellett csalódnom egyáltalán, végig nagyszerű szórakozást, és sok sok röhögést nyújtott számomra A csendőr nősül. Funes-nek megint megvoltak a kis magánszámai, gondolok például a vizsgára, vagy főtőrzsi tevékenységére. A történet is valamennyivel összeszedettebb, mint mondjuk az első részben, ezúttal ugyanis jó sok mindent sikerült felhúzni erre a "nő"-s témára. Kezdetben az udvarlást, a problémákat, a féltékenységet, az ambíciókat, majd a legvégén a tök mellékes rosszfiús üldözést, és mindebben kihasználták a humort is. A tanulság már megint az, hogy egy viszonylag összeszedett forgatókönyv nem feltétlenül árt. Persze ez a rész is csapong, de nem annyira, mint mondjuk a legelső, bár tény, hogy abból jobban átjött Saint-Tropez hangulata. Ebben a filmben amúgy is mindegy, hogy csendőrök-e vagy sem, ha épp autószerelőkről szólna, akkor se lenne igazán különbség.

Mindenesetre nem tartozik A csendőr nősül Funes legemlékezetesebb vígjátékai közé, de ettől függetlenül mindenképpen egy nagyon szórakoztató, élvezetes darab.

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

wmitty · http://utanamsracok.blogspot.com 2012.01.19. 19:40:07

A végkövetkeztetéssel vitatkozom kell:mint Funes-rajongó azt mondom, ez igenis az egyik legjobb filmje.
Sőt, megengedve, hogy sok szempontból vannak jobb, sikeresebb, gazdagabb filmjei (vagyis filmek az ő főszereplésével), mégis lehet, ez a filmszakmai szempontból legjobban megcsinált közülük. És ez már csak azért is érdekes, mert egy sorozatnak nem az első eleme, hanem a többedik. Alighanem a véletlen hozta, hogy ez sikeredett a legprofesszionálisabbra.
(Azt hiszem, az illusztrációul választott kitűnő fotó jól kifejezi ezt. Ez egy gyönyörű kép, technikai szempontból is.)

Ez eddig félig objektív, félig szubjektív hozzászólás volt. Most jön a totál szubjektív rész.
Ha számba venném a filmtörténet azon jeleneteit, mozis momentumait, amelyeket a leghatásosabbnak tartok - mint ahogy regényeknél szokás mondani: amelyeket magammal "vinnék" egy lakatlan szigetre -, szóval ezen a listán, teszem azt, a Star Wars IV nyitójelenete, a Blade Runner Voigt Kampf-tesztje, vagy a Liliomfiból amellett, amikor Dayka Margit átesik az elévetődő Pécsi Sándoron (csak hogy mindenfélét soroljak összevissza), ezek mellett nekem ott van az is, amikor Lütyő őrmester belép a szobába, amit neje és lánya újratapétáztatott.

A mozi ereje egyetlen villanásban, két-három másodpercben. Valami, amire örökké emlékezni fogok, és ha csak eszembe jut, kiváltja azt az érzelmet, amit első megtekintéskor és mindig.

Santino89 · http://filmbook.blog.hu/ 2012.01.19. 22:25:25

@wmitty: Ezzel már csak azért sem érthetek egyet, mert ha csak simán a forgatókönyvet nézzük, ami mindennek az alapja, már akkor tudnék kapásból mondani 3 jobb filmet (Oscar, Fantomas, Horgász a pácban).

Amúgy a Funes rovat folytatódni fog hamarosan, mert eddig még csak a megnézendő filmek felén vagyok túl

wmitty · http://utanamsracok.blogspot.com 2012.01.20. 13:23:02

"ha csak simán a forgatókönyvet nézzük"
objektíve igazad lehet, nem is vitatkoznék vele
én simán a végeredményre gondoltam: hogy talán ez az a filmje, ami több másik - általam imádott - filmjéhez mérten is összességében a legkompaktabbnak, legegyenletesebbnek tűnik, talán a legtöbb igazán emlékezetese karakterrel és jelenettel.
Mert ne feledjük, a Funes-filmeknek egy rákfenéje van, és erre több szomorú példát lehet hozni (lásd amit írtál az igazgatósról): hogy amiben szerepel az onnantól "Funes-film", bárminek is szánták alkotói. Ez jópár művet "elront", vagy legalábbis nehezen befogadhatóvá tesz.
Funes mellett, mint ugyancsak több esetben is utalsz rá más cikkekben, még Bourvil és másodhegedűs lehet csak. (Ezt nem értékítéletként írom, félreértés ne essék.) még Jean Marais is!
Ehhez képest A csendőr nősül az, ahol Claude Gensac és Genevieve Grad - aki tényleg kápráztató; ezt ritkán emelik ki - szinte vele egyenrangú, méltó társ tud lenni. Ez bizonyára a a színésznőkön is múlik, de azon is, hogy karaktereik - felteszem - igazán jól meg vannak írva abban a bizonyos forgatókönyvben.
süti beállítások módosítása