„A remake-ek első szabálya: ne baszakodj az eredetivel!”

Érdekes dolog a nosztalgia. Vajon tudnék-e ilyen elnéző lenni a mostanában kritizált Van Damme filmekkel, ha nem láttam volna őket annyiszor 5-6 évesen? A napokban egy emulátor program segítségével játszottam kiskorom SEGA videojátékaival, és elképesztően aranyosnak, bájosnak, ötletesnek, viccesnek és szórakoztatónak találtam őket. Viszont csak azokat, amikkel játszottam annakidején, a többi egy rakás szarnak se tűnt, olyan naiv meg én se lehetek, hogy pont ez a két játék volt csak jó…

A Sikoly nagy kedvencem volt, az első horrorélményem, de amikor tavaly újranéztem a trilógiát, már egyáltalán nem tűntek olyan átütő moziknak. Az első rész még hibáival együtt is szórakoztató, a másodikban még a túlnyújtottsága ellenére is találhatóak figyelemreméltó pillanatok, a harmadik viszont már rém gyenge. Most pedig itt a negyedik felvonás, 15 évvel az első, és 11 évvel a harmadik rész után. Szükségünk volt nekünk erre?

Igazából vannak jó pillanatai a negyedik felvonásnak, és természetesen egy tucatslasher-nél színvonalasabb, bár ez nem nagy szó. A film eleje jól kezdődik, még akkor is, ha a készítők ezzel csak a saját ötlettelenségüket próbálták, amúgy egész ügyesen palástolni. Ezt követően viszont éppen hogy csak nem fordul teljes unalomba a sztori. Hullanak a jellegtelen mellékszereplők, az új hősök pedig olyan felejthetőek, hogy véletlenül sem tudunk velük együtt érezni, izgulni, vagy sajnálni őket. A régi szereplők meg kiöregedtek ennyi idő alatt: Neve Campbell már korántsem az az aranyos csajszi, aki volt, Courtney Cox pedig teljesen felesleges karakter a történetben. Közben persze folyamatosan reflektál a film saját magára, illetve remake-mivoltára, de ez is kissé erőltetett, hogy a készítők kiröhögik magukat, amiért tényleg nem volt semmi ötletük. Ezzel együtt a jelenkori horror-trendekről is esik néhány szó, amivel elhelyezi magát a Sikoly 4 a koordinációs rendszerben: ma már slasher csak remake lehet, de még mindig inkább ez, mint egy torture porn, amivel még nagyon vitatkozni sem tudok igazából, ami nagyon elszomorító. Ez a rész pedig a többihez képest mocskosabb, betegebb, és véresebb, ahogy azt a mai kor közönsége el is várja.

A gyilkossági jelenetek szerencsére megütnek egy bizonyos szintet, a mai celebekről is kapunk némi kritikát, az pedig külön poén, ahogy a gyilkos leszámol a politikai korrektséggel. A film legjobb jelenete szerintem az volt, amelyben a két zsaru tanakodik saját mellékszereplőségükről. Tökéletesen bemutatja, hogy a Sikoly 4 egészen pontosan csak ennyivel több egy átlag, teljesen fantáziátlan remake-től, hogy van benne annyi, hogy reflektáljon erre a tényre. De ez az igazi szórakozáshoz ez kevés.