Felnőtt tartalom!

Elmúltam 18 éves, belépek Még nem vagyok 18 éves
Ha felnőtt vagy, és szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használj szűrőprogramot.

A belépéssel elfogadod a felnőtt tartalmakat közvetítő blogok megtekintési szabályait is.

Halálos Iramban 6 - Gáz vagy halál?

2013. május 21. - scal

Egyik sem, de nem tudtam kihagyni ezt a retek magyar fordítást. Ha fikáznom kellene a filmet csak a fenti kettőből kiválasztanám az egyiket, oszt jó napot kívánok. Sajnos azonban még a hatodik rész is nézhető, hovatovább egész szuper lett. A Halálos Iramban rohamsebességgel dübörög, és bár az utolsó két részben már olyan hajmeresztő bravúrokat láthatunk melyek már a 90-es évek James Bond filmjeit is túlszárnyalják hülyeségben, azt kell mondjam veszettül jó szórakozás, hiszen ha valaki realitásra vágyik menjen ki a Hungária körútra délután fél öt felé.

fastfurious6movie.jpg

Ugyanakkor nézzük meg honnét is indult az egész széria. Egyszer volt hol nem volt, a Need for Speed az Electronic Arts legjobb címévé vált a 90-es évek végére, és mielőtt a 2000 évek közepén belefulladt volna a dögunalomba igazi hisztériát váltott ki. Nosza gyorsan össze is dugták a fejüket a filmesekkel, de megegyezni nem tudtak - aki ismeri valamennyire az EA-t talán sejti miért. Azonban minthogy a millennium idején kapták fel a számítógépes játékok filmre vitelét is, a Universal mindenképpen akart egy autókázós arcade filmet. A hullám hívó szavára hallgatván a Disney már durrantott előző évben a Tolvajtempóval, a Paramount két évvel később az Olasz Melóval, sőt még az európaiak is kihozták a maguk autós filmjét, ez volt a Szállító. Ezek tükrében - és mert mindenki verdát akart tuningolni, még az is aki utána simán leparkolt vele a padkára - született meg a Halálos Iramban (The Fast and the Furious). 2001 nyarának egyik legkellemesebb élménye. Benne volt az egész életérzés, vicces utalások az autós játékokra, és összességében az egyik legjobb játékadaptáció lett, ami nem kimondottan annak készült, csupán pár elemét építette be. A második rész már nem aratott ekkora sikert, a nagy húzónév, Vin Diesel ki is szállt belőle - ahogy a másik franchise az xXx folytatását se vállalta már be, - mert nem akarta hogy beskatulyázzák - az utóbbi négy évben meg semmi másban nem szerepelt csak ebben a sorozatban. A harmadik részből már Paul Walker is kiszállt, úgyhogy egyértelműen a sorozat leggyengébb darabját tisztelhetjük a 2006-os Tokyo Drift-ben, amely már valóban egy egyszerű játék opcióvá degradálja az egész mozit.

Mégis itt vette át a gyeplőt Justin Lin és mivel érezték hogy ez az út már nem folytatható, a gyorsulás és tuning helyét átvette a heist, amolyan lightos Ocean's Eleven folytatásként2009-ben már cikinek számított ha valaki neont tett a kocsija alá, ha hidrogénezte a haját, így a nagy sikerű negyedik rész visszahozta a fő karaktereket, és egy valódi folytatást eszkábált az első rész mögé. Sötétebb, komorabb lett ahogy az kell, de működött, és a franchise új erőre kapott. Ezt megfejelte az ötödik Rock bátyóval, és azzal, hogy minden lényegesebb szereplőt behoztak az összes eddigi részből, funkciót adtak neki és ragyogó példával mozgatták, ráadásul a hamvába holt Brazilian Job helyszínét is elszipkázták. Az eredmény, az eddigi legsikeresebb rész. Hova lehet ezt még fokozni?

Nos miután a negyedik részben megölték Michelle Rodriguez karakterét, buzogván a forgatókönyvírói kreativitástól, most meg visszahozták. Ha az előzőben Diesel meg Rock püfölte egymást, akkor most vállt vállnak vetve - szó szerint - irtsa az ellent, legyen valaki aki átáll a sötét oldalra, legyen aki a sötét oldalról áll át ide, és mit felejtettem még ki. Ja persze, adjunk hozzá egy kis amnéziát is. Szarul hangzik?

ff6-2.jpg

Elképzelhető, de ennek ellenére működik. A film eleje rém hangulatosan kezdődik, tekintve, hogy az előző öt epizód legjobb jeleneteit láthatjuk zanzásítva. Az akciók egyre durvábbak, egyre hihetetlenebbek, - gondolok itt az autópályás hülyeségre, meg a film végi repülőgépes marhaságra. Diesel és különösen Rock apó olyan rommá van gyúrva, hogy nem tudom milyen mélyre kell süllyedjek a székben. És már megint itt van mindenki. Észre se veszed, de úgy el száll ez a több mint két óra mintha te magad száguldanál 250-el az autópályán. A helyszínek igazán ütősek, főleg a film eleji paradicsomi állapot, de London is a szebbik arcát mutatja ezúttal, nyoma sincs az esőnek. Mostanában nem tudom, de Anglia nagyon lobbizhat, hogy minden második filmben London utcáin zúznak, nem csoda ha ilyen sokan vándorolnak ki oda.

Ami engem picit zavart, hogy a lányokon már nagyon meglátszik az idő. Rodriguez iszonyatosan szétcsúszott, nem tudom, piál, drogozik, vagy csak éjszakában tolja, de mára már egyáltalán nem az a kívánatos vadmacska aki volt akár még 3-4 éve is. És nem mondható öregnek, tekintve, hogy idén nyáron lesz csak harmincöt. De aki igazán meghökkentően semmilyen az a hajdan bűbájos Jordana Brewster, aki ráadásul két évvel még fiatalabb is, mintha beleszottyadt volna az anyuka szerepkörbe. Elsa Pataky mindkettejükre köröket ver szépség terén, pedig már majdnem negyven. A színészi játék mintha nem is létezne, de hát egy olyan filmtől ne várjunk sokat ahol a Rock meg Diesel osztja az észt. A nemezist alakító Luke Evans egy az egyben olyan mint az összes eddigi filmjében - leginkább semmilyen. Rock meg már önmaga paródiája, mert ugyanazokat a baromságokat szólja be mint az ötödikben, kis túlzással azt is mondhatjuk, mintha tegnap lett volna a két évvel ezelőtti rész.

De a legjobban nekem mégis azt tetszett ebben a  filmben, ahogy összeáll a nagy egész, ahogy minden szereplő megkapja a maga történetét. Olyan mint a 90-es évekbeli verekedős játékok, ahol a karaktereknek mind mélységet tudtak adni, és emiatt működik ez a mozi, a fenemód látványos - de ugyanakkor a gravitációnak beintő, nevetségesen hiteltelen - akciók már csak a plusz ráadás.

fast-and-furious-6-uni10.jpg

Végül kitérnék a magyar szinkronra, ami valami botrányos ennél a mozinál. Ugye Dieselnek nem tudnak hangot adni évek óta - ami van meg se közelíti az eredetit -, de a legrosszabb az Rock, akinek meg pláne nem tudnak. Na most egy olyan moziban ahol két embernek már elszúrják a hangját, akik elég sokat beszélnek el lehet képzelni a többiek castingjára mennyi időt szántak. Te figyu már kéne a főgonosznak valaki, negyvenes férfi, száguldozik mint a barom, és autókat tör, valami ötlet? Öööö... Stohl Buci? Eeeez aaaaz! Nem véletlenül tartunk téged hallod-e.

Szóval aki tökéletes Fast&Furious élményre vágyik az mindenképpen eredeti hangon vadássza le a mozit, és akkor talán a banális párbeszédek is javulnak pár fokot. Nagyon jó kezdése a nyári szezonnak, a sok sci-fi után egy igazi ütős, gyönyörű tájakon játszódó filmet megnézni. Viszont mégis hogy képzelik a készítők, hogy 2013-ban valaminek a hatodik részét piacra dobják, és még csak fel sem 3D-zik? Na ez a gáz, jajj de gááááz, ú nagyon gáz (NOT).

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

lisztes · http://www.facebook.com/LisztesMegmondjaATutit 2013.05.21. 20:03:23

"Te figyu már kéne a főgonosznak valaki, negyvenes férfi, száguldozik mint a barom, és autókat tör, valami ötlet? Öööö... Stohl Buci?"

:D

scal · http://filmbook.blog.hu/ 2013.05.21. 20:14:53

nem vagyok olyan kreatív hogy ez a hasonlat csak nekem jusson eszembe :D

doggfather · http://dogg-n-roll.blog.hu/ 2013.05.22. 09:07:56

továbbra se érzem, hogy ezt moziba kellene megnézni.
süti beállítások módosítása