Nosztalgiázzunk egy kicsit! Emlékszem még, amikor ezt az egészet Moziünnepnek hívták, nyáron tartották, és 300 ft (!) volt egy jegy. Persze, ha jobban utánaszámolok, egyből kiderül, hogy az már legalább 9, de az is lehet, hogy tíz évvel ezelőtt volt. Nem mintha sokallnám a 690 ft-os jegyárat, sőt szerintem jó lenne, ha egy évben nem csak egyszer, hanem legalább kétszer lenne ilyen rendezvény. Szívem szerint mondanék 4-et is, de akkor ezeket az eseményeket leszámítva valószínűleg senki sem járna moziba, az meg azért mégse lenne jó. Nem tudom egyébként, mennyire lehetett sikeres az idei Filmünnep, tavaly csak teltházas vetítéseken voltam, és négy filmet néztem meg. Idén csak kettőt, mivel sajnos majdnem mindent láttam már, amire úgy gondoltam, érdemes lehet időt szánni. Amikor szombat délután megvettem a jegyeket, egyáltalán nem kellett sorban állnom, bár az is igaz, hogy minden egyes kassza nyitva volt az Arénában. A vasárnap reggel 10-es Don Jonon, alig lézengtünk páran, a Fogságbanon pedig kb a terem negyede volt foglalt délután 1-kor. Nagy kár, hogy a Szupercellát, meg a Carrie-t még nem mutatták be, de hát mire való a Corvin kedvezményes szerdája, és az legalább nem egy lelketlen pláza. De elég a vénasszonyos siránkozásból, nézzük a filmeket! Amúgy Lisztes kolléga már mindkettőről írt cikket, így most csak röviden az én személyes benyomásaim következnek. Spoilerveszély!

Don  Jon

Joseph Gordon Lewitt rendezői bemutatkozása engem nagyon meggyőzött. Van stílusa a srácnak, van mondanivalója, jó témát választott, és kellően szórakoztatóan adta elő. Sokan szóba hozzák itt A szégyentelent, de ezerszer inkább nézném meg ezt a mozit, mint azt az unalmas műbotrányfilmet. Attól még nem lesz valami művészi, hogy mindent sokkal-sokkal lassabban mutatnak be, és Carrey Mulligan 5 percen keresztül énekel teljesen funkciótlanul. Viszont annak ellenére, hogy jól éreztem magam, és beváltotta a film a hozzá fűződő reményeket, attól még nem mondanám maradéktalanul tökéletesnek. Egyrészt a trailer alapján vártam volna, hogy egy kicsit mélyebb párhuzamot vonjanak a pornó és a romantikus komédiák között. Nagyon felszínesen karcolgatja ezt csak a forgatókönyv, nincs elég töke ahhoz, hogy bevállalja azt a rizikót, hogy az érzelempornókat is a maguk szintjén kezelje, pedig ez nagyon ott van a levegőben. Ahogy a történet végén megállapíthatjuk, hogy két főhősünk mennyire önző és egyoldalú, úgy mindez elmondható a filmről is. Szerintem több lehetőség lett volna a romkomok által agymosott, amúgy kiválóan eljátszott plázacica szerepében, és a lélegzetelállítóan dögös dögös Scarlett Johansson játékában, mint amennyit a forgatókönyvíró kihasznált. A merész témaválasztáshoz szerencsére merész befejezés társult, de baromi hiteltelenné válik a film, egészen egyszerűen azért, mert amennyire jól működik a két főszereplő, legalább annyira nem tudom elhinni, hogy Julianne Moore után bárki is vágyakozna. Szerintem már első feltűnésekor a Bérgyilkosokban sem volt vonzó egyáltalán, 20 év elteltével pedig kifejezetten csúnya lett. És akkor higgyem el, hogy az addig totál felszínes minimacsónk átéli vele a tökéletes orgazmust, meg már attól feláll a dákója, ha a szemébe néz? Nem magával az ötlettel, vagy a konklúzióval van bajom, hanem a kivitelezéssel. Lewitt választhatott volna olyan idősödő színésznőt, akiről legalább minimálisan el tudom ezt az egészet hinni, lefogadom, hogy százával talált volna alkalmasabb jelölteket. ( Ha valaki szerint Julianne Moore szép, kérem írjon kommentet, vagy írja meg az e-mail címünkre!)

Fogságban

A Fogságban egy torokszorítóan izgalmas thriller, egy nyomasztó dráma, csodálatos színészek tolmácsolásában, fantasztikusan fényképezve, és olyan hatásosan megrendezve, hogy egy darabig teljesen valószerű az összhatás. Egy elég komoly, mindenkiben ott élő félelemre játszik rá a film, súlyos morális kérdéseket vet fel, és két és fél órára teljesen magába ránt a cselekmény. Nem kapunk egy a műfajt megváltó, átértelmező remekművet, mert a forgatókönyv - bármennyire jó – nem tud felnőni sem a rendezőhöz, sem a színészekhez. Nem rossz egyáltalán, de hiányzik belőle a rendező korábbi alkotásában (Felperzselt föld) olyan nagyot ütő katarzis élménye, és néhány klisével a végére kicsit elhitelteleníti, olyan filmessé teszi az összképet. Egész egyszerűen azért, mert a korábbi reális hangvételbe ezek már annyira nem illenek bele. És ezt felróhatnám hibaként, de valójában nagyon örültem neki. Ez a történet, ez az atmoszféra annyira nyomasztott, hogy a játékidő során végig úgy éreztem, mintha valaki ülne a mellkasomon, bizonyos jelenetek alatt gyakorlatilag a pánikroham környékezett, pedig nem vagyok rá hajlamos, és elég edzett mozibuzinak tartom magam. Ez az igazi horror, nem a Démonok között ezerszer látott megoldásai. Ha itthon ülve nézem a filmet, egészen biztos, hogy félbeszakítom néha valamilyen ürüggyel, csak hogy szabaduljak ettől az érzéstől. A moziban viszont erre egyszerűen nincs lehetőség, benne vagy a történetben, ha tetszik, ha nem. Még azon is elgondolkodtam, hogy egy kicsit kimegyek a teremből, mert jó lenne megint rendesen levegőt venni. Aztán amikor jöttek ezek a jellegzetes filmszerű megoldások, és már nem volt olyan nyomasztóan reális az összkép, akkor egy kicsit végre fellélegezhettem, de a Fogságban javára írható, hogy még ezek után is sikerült meglepnie, méghozzá különösebb erőlködés nélkül. Nem lehet nem felhozni a Hideg nyomont, és a Titokzatos folyót, mint filmes előképeket, de ha jobban belegondolunk, dicséret, hogy ilyen mozikhoz hasonlíthatjuk a Prisonerst. A rendező Denis Villeneuve nevére pedig mindenképpen érdemes lesz odafigyelni a közeljövőben. A Felperzselt földhöz hasonlóan ezt sem nézném meg egyhamar újra, de az összhatás elég mély nyomot hagyott bennem így is, mind a két esetben. Az elhülyült Hollywoodban pedig az ilyesmit meg kell becsülni.