Conan, a barbár (2011)

2015. június 08. - scal

A Conan, a barbár akkorát bukott mint kevés film a 2011-es nyári szezonban, véleményem szerint igencsak érdemtelenül. Amit lehet kihoztak ebből az alkotásból, és sokkal több, ennél rosszabb rebootot/adaptációt tudnék kapásból említeni. Leginkább egy komoly kérdést vetett fel: biztos, hogy szükség volt rá?

Conan Jason Momoa (8).jpgRobert E. Howard örökségét visszaadni elég nehéz, mivel a történetek epizodikusságát sokkal jobban bemutatná valami normális sorozat, mégis inkább a filmeket favorizálják, meg játékot fejlesztenek belőle. Ha ettől megpróbálunk elvonatkoztatni, még mindig ott marad az elidegeníthetetlen tény, hogy a tökéletes Conan, Arnold Schwarzenegger, akit egyszerűen képtelenség pótolni bármilyen téren. Személye legalább úgy összenőtt Conan alakjával, mint Christopher Reeve alakja Supermanével.

Hozzájuk képest bizony erős hátránnyal indulnak azon versenyzők, akik a címszerepekben próbálnak tetszelegni. Vegyük például ezt a Momoa gyereket. Annyira azért nem szörnyű. De hol van belőle az a fajta karizmatikusság amit ez a szerep megkívánt volna? Egyetlen ember játszhatta volna el hitelesen Conant, mégpedig Dwayne Johnson, de ő is vagy tíz évvel korábban. Azonban amit lehet Momoa megtesz, de még ez is kevés. Sőt valójában akkor kapunk többet amikor ő nincs a vásznon, márpedig ez egy olyan szereplő esetében, aki a film 90%-ban szerepel, elég nagy baj.

Éppen ezért talán az a félóra a legerősebb, amikor bemutatják Conan gyermekkorát. Végre láthatjuk a képsorokat, ahogy Howard leírta: "csata közben jött a világra". S ekkor nem zavaró sem a narratíva, sem a helyszínek közötti csapongás. Persze később is megkapjuk ezt, de akkor már lényegesen többet kell kapkodni a fejünket, mert Hybória bizony nem egy talpalatnyi föld, és ebbe a készítőknek félig meddig bele is tört a bicskájuk.

chrysagon_hyboria.jpg

Amiről viszont senki nem beszél, hogy ez az utóbbi idők legvéresebb, legbrutálisabb filmje. Szóval olyan, amilyennek egy barbárról szóló filmnek lennie kell, és ezért minden dicséret megilleti. Hiába a lobbi a PG-13-as besorolásra, művér, és CGI vér egyaránt csapódik. Conan súlyos pallosával, koponyákat zúz be, bordákat tör ketté premier plánban, amire a nagyszerű - és látható - csatajelenetek csak rátesznek egy lapáttal. A CGI-vel megtámogatott világ sem zavaró, sikerült megmaradni azon a szinten ami még nem túl sok, pedig tudjuk, hogy itt mindent egyesek és nullák hoztak létre. Akkor mi vágja taccsra a filmet?

Talán a dramaturgia, ami elég bugyután lett megoldva, a vágás, ami nyersebb egy articsókánál, a B-filmes színészi játék és a suta párbeszédek. A nagyívűnek látszó történetvezetés, ami nagyon is egyszerű, csak bonyolultan próbálták elmesélni. A stílustalan zene, ami nem illik Conanhoz és még csak nem is emlékezetes. Szóval minden más, ami nem a látványt és az akciókat jellemzi.

Éppen ezért moziban működhetett volna a Conan, - még ha a 3D ismét csak alibi - de máshol mindez elveszik. És nem marad más, csak egy fájó, alternatív jövőkép, ahol Schwarzenegger politikai ambíciói fitogtatása helyett méltóképp lezárta a trilógiát a Conan, a királyban.

Santino kritikáját megtalálhatod ITT.

Ha tetszett a bejegyzés, lájkolj minket a Facebook oldalunkon!

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Oldfan 2012.10.28. 14:05:05

Na, ehhez mit szólsz? Érdekes, nem? Pedzegettem a másik kritikánál, hogy van alkalmas Howard történet az idős Schwarczi számára, amellyel visszatérhet a szerephez.

www.sg.hu/cikkek/93014/schwarzeneggerrel_keszul_a_conan_a_barbar_folytatasa

scal · http://filmbook.blog.hu/ 2012.10.28. 17:09:54

Hogy mit szólók? Hail to the KING!!!!

csak nehogy szívinfarktust kapjon addig

Rainse · http://bugnews.blog.hu 2015.06.08. 15:29:17

@scal: Nos kijelenthetem majdnem három év elteltével, hogy még mindig nincs Conan a Király film! :DDD

scal · http://filmbook.blog.hu/ 2015.06.08. 17:47:43

@Rainse: azért ma már közelebb van mint 3 éve :D

paráznabillegető 2015.06.08. 21:02:45

igen, schwarziból király conan lehet még most is! sőt, így lenne kerek az életműve: conanként kezdte, és végzi is. perfekt!

jaj, dj, mint conan? ccc... leégette volna magát rendesen, tíz évvel ezelőtt is. ellenben akkor megcsinálta a szegény ember conanját, mathayust. na, az viszont fasza volt. kár, hogy zsákutca...

momoa-conan... izé, nem volt olyan rossz, de jó sem. olyan semmilyen, ja. szerintem sem rajta múlott, valahogy szar lett minden, na, a sztori, a kaszting... jól összefoglaltad.

scal · http://filmbook.blog.hu/ 2015.06.08. 21:57:17

@paráznabillegető: nem hiszem, Herkulesnek is fasza vót, Skorpiókirálynak is - nem hiszed, nézd mega retekszar folytatásait -, neki az ilyen szerepek kifejezetten jól állnak, nagydarab állat, ahogy elképzelem ezeket a héroszokat

Winter is coming 2015.06.09. 07:46:32

nem rég láttam valamelyik ker. adón, vagy film+ on, és... nos nem emlékeztem, hogy miről is szólt, amikor anno megnéztem, annyira szar volt.

Howard Conan-jának van egy milliője, amit ebben a filmben csak az első fél óra adott vissza valamennyire.

A régen megírt epizódikus sztorikat (vagy azok elemeit) várná vissza az ember, nem pedig ezt az alternatív Conan light-ot, bármennyi vér is folyt benne.

Méltán bukott meg, Momoa ide vagy oda.

Rainse · http://bugnews.blog.hu 2015.06.09. 16:45:24

Ja és még annyit, hogy akinek nincs semmi infója a főszereplőről akkor annyit, hogy benne volt a Csillagkapu Atlantisz sorozatban! :)

Amikor anno elkezdtem nézni... (mivel nem sikerült végig nézni annyira nem érdekelt, pedig szeretem az ilyen fantasys, barbáros cuccokat) akkor az esett le, hogy egyszerűen a film olyan.... nos semmilyen. Semmi hangulata az egésznek. Sem a világnak sem a szereplőknek. Ennyi...

scal · http://filmbook.blog.hu/ 2015.06.09. 17:40:51

@doggfather: mert eddig megnézték 50-en most meg 50.000-en :D

scal · http://filmbook.blog.hu/ 2015.06.09. 17:41:34

@Rainse: és azt tudod hogy Momoa a Batman vs Supermanben is benne lesz :D

Rainse · http://bugnews.blog.hu 2015.06.09. 17:59:21

@scal: Nem. :D Ja meg benne volt a Trónok Harcában persze.

scal · http://filmbook.blog.hu/ 2015.06.09. 19:40:59

@Rainse: de ott legalább megdöglött :D

GERI87 2015.06.09. 20:12:19

"a tökéletes Conan, Arnold Schwarzenegger, akit egyszerűen képtelenség pótolni bármilyen téren."

Így van.
Ezért is kéne elfelejteni végre a remake-ket és új dolgokat kitalálni, nem a régi, sikeres filmekről lehúzni még pár bőrt...

A másik meg hogy egyik szereplőről sem tudom elképzelni hogy egy barbár korban él, hiteltelen, túlspilázott, agyonművészkedett az egész.

Manapság még rendes 'koszt' sem tudnak csinálni az arcokra, a jelmezekről (ruhákról) ordít hogy semmi állati eredetű nincs bennük, port, sarat nem láttak soha minden CGI-s és baromi steril...
És mindig, de mindig az aktuális divatot kell megjeleníteni akármilyen régi korban játszódó filmben is, amitől megint csak gagyi lesz az egész.
süti beállítások módosítása