Hát ez nem volt egy nagy eresztés. Igazából húsz évnyi lemaradásomat pótoltam. Mondjuk olyan tizenöt éve már mindenképpen el kellett volna olvassam, csak 15-20 éve ebből mindössze a Valhallás kiadás létezett és az internet hiányának érezhető mivolta nem engedte, hogy beszerezzem. Azt se igazán tudtam mely könyvek képezik az eredeti hat regényt, és mi a sorrend. Aztán telik múlik az idő, és elkallódik a dolog. Pedig a Dűne életem egyik legmeghatározóbb olvasmánya volt, a legjobb korban húsz évesen olvastam, aztán megnéztem a filmeket, játszottam a játékokkal, csak azok a fránya regények nem akartak jönni. Viszont. Lehet így volt jó.

Bizonyára kevés fűszer-melanzsot vettem magamhoz az olvasáskor - vagy várnom kellene hogy ülepedjék… nem fog -, vagy épp az egyetemen tanultam túl sok filozófiát, aminek szeretete mai napig érződik, és folyamatosan vártam, hogy elkezdődjék a sokak által érthetetlennek titulált cselekmény, a nehéz párbeszédek, satöbbi, satöbbi. Hát nem jött. Talán kettő, vagy három olyan beszélgetés hangzott el, ami tetszett. Megint azt érzem, amit sokszor, mintha nem mernék Herbertet kritikával illetni. Mert akkor megkapják majd, hogy nem érted Herbertet és el vagy intézve. Pedig érthető, hogy a kiadó anno a nagy siker ellenére is visszadobta. Szerintem méltatlan az elsőhöz. Értem, hogy nem volt hova fokozni, de ez a száznyolcvan fok akkor is sok, vagy épp kevés. Érződik az alapon is, szinte nincs benne semmi, háromszázötven oldal, vagy még kevesebb, a Dűne fele. És az is nagy betűvel, széles sorközökkel szedve. Ha izgalmas meg érdekes lenne egy délutáni olvasmány, nem olyasmi amire húsz évet kellene várni.

Ami viszont teljesen egyértelmű, és eddig csupán sejtettem, de immár bizonyos, hogy a Trónok harca egy akkora Dűne lopás mint ide nagykát, a nagy Házak meg az ármánykodás a trónért az elsőből is nyilvánvaló volt, de itt lényegében folyton úgy éreztem a Vastrón elött állunk, és Kisujj beszélget a Pókkal, közben pedig ármánykodnak. Sőt van egy Arctáncoltató is!!! Meg megjelenik egy oktodni törpe, akit egy darabig mindenki szeret, mert olyan... okos.

A karakterek SEM tetszettek, az egyetlen érdekes Alia - aki Arya… még a nevük is hasonló, és beleszeret egy nála sokkal idősebb férfiba, aki jól bánik a karddal… a Véreb - lesz, mindenki más unalmas, ellenszenves, Edric meg "visszatérő" karakter, őt szerepeltette David Lynch a Dűne filmben innen. A nagy kérdés, hogy lehet valakit elveszejteni, aki előre látja a jövőt, de úgy kb. mint Donnie Darko, hogy így halad az előre kijelölt úton. És hogy lehet ezt a lehetséges jövőt elpalástolni, hogy ne vegye észre? Lényegében SEMMI nem történik az egész regényben, pedig telik az idő - nagyjából egy évet ölel fel a kötet. Herbert végtelenül egyszerűen, nem valóságosan írja meg a szerelmet, - sajnos többször eszembe jutott olvasáskor az Interstellar mémesült a szerelem az univerzális igazság dumája. Kb. mintha nem ismerte volna.

Duncan Idaho visszahozása egyértelmű jele, hogy Herbert megbánta a karakter elvesztegetését, igazából nem tudom mit gondoljak róla, szerencsére nem sérült ez az ikonikus karakter, mert a titokzatossága megmaradt. Mondjuk Alia három éves volt a Dűne végén? Eltelt tizenkét év… ugorjunk. A végén meg siet is, varrják lazán össze, nekem mennem kell. És nem is értem miért nem kaptunk az egész regényben pár mondatot, hogy mi lett Gurney Halleckkel, Lady Jessicával, ennyit érdemeltek? Stilgar is csak teng leng. És ha már nem szerepelnek, miért említik meg egyáltalán őket? :D Nem fontosak a story szempontjából. Nekem ugyan nem hiányzott Mohiam tisztelendő anya, ő volt az első rész egyik legantipatikusabb karaktere. Irulan az első részben nagy kedvencem volt, belőle többet kapunk, de ő sem váltotta be a hozzáfűzött reményeket.

Azzal sem értek egyet amit Paul művel, egész egyszerűen képtelenségnek tartom, hogy egy kvázi isteni hatalommal rendelkező lény ennyire a saját korlátai közé zárva éljen. Hogy ennyire Kierkegaard-i filozófiát valljon. Alakját később Alan Moore minden bizonnyal hasznosította a Watchmenben, a Wachowski testvérek meg a Mátrix - Forradalmakban.

A kiadáshoz. Minden tiszteletem Gáspár Andrásé, hogy ezt így képes volt lefordítani, viszont a Valhalla annyira borzalmas könyvet adott ki a kezéből, amilyennel esetükben eddig még nem találkoztam. Mintha a közepétől elfelejtették volna átnézni, oldalanként öt-hat helyesírási hiba, elírás, nyomdai hiba, borzalmas. Sajnos úgy néz ki a Gabo kiadás lesz a befutó. Mert a Szukits meg másik ferdítés.

Nagyon zavart az is, hogy Herbert közismert dolgokat bifláz és emleget, mintegy mankóként azoknak, akik elfelejtették volna - esküszöm olyan érzésem volt, hogy ezt nem Herbert írta, hanem kiadói nyomásra került bele, vagy esetleg a Valhallás kiadás beleszőtte volna a jegyzetet a szövegbe? - mi pl. a kwisatz haderach amikkel szerintem mindenki tisztában van, aki olvasta az első részt, aki meg ennek ugrik neki rögtön… létezik ilyen ember egyáltalán? Az megérdemli, hogy elvesszen a szavak dűnéi közt. Valamint az atombomba… hogy ennek jelentőségét mennyire túlbecsülte Herbert azt nem tudom hangsúlyozni. 10212. évben járunk. 1969-et írtak. Embert küldtünk a Holdra. Jó isten!

Ha tetszett a bejegyzés, lájkolj minket a Facebook oldalunkon!

Kövess minket Twitteren is: Follow @Filmbook4